13.
Uram, szemem hogy néz kelet felé!
Őrt vált szivem, s mindent, mi él, a reg
A renyheségből hogy szólít elé!
De szemeimnek még sem hihetek.
Őrt vált szivem, s mindent, mi él, a reg
A renyheségből hogy szólít elé!
De szemeimnek még sem hihetek.
| Hallom dalát a zengő fülmilének, |
| S ohajtom, lenne bár pacsirta-ének. |
Mert hajnalpirt köszönt ez énekével
S elűzi a setét, bus álmu éjt.
Az éj ha tűnt, lánykámhoz megyek én el,
Hol szív reményt lel és szem drága kéjt.
S elűzi a setét, bus álmu éjt.
Az éj ha tűnt, lánykámhoz megyek én el,
Hol szív reményt lel és szem drága kéjt.
| Bú ott vigasz lesz, vigasz búval vív ott; |
| Mért? mert sohajta és holnapra hívott. |
Volnék csak ott, az éj majd tudna törni,
Míg most a percz egy-egy óráig ér;
Most mindenik percz egy hó lesz, gyötörni.
Ne értem, nap! kelj a virágokér’.
Fogyj, éj, ma éj; és nyúlj hosszabbra hónap!
Míg most a percz egy-egy óráig ér;
Most mindenik percz egy hó lesz, gyötörni.
Ne értem, nap! kelj a virágokér’.
| El, éj! s te jer, végy kölcsön tőle, jó nap! |
