Népdal.
Népdal.
Olasz-Tirol népdalai nincsenek még olynemű gyűjteménybe szedve, mind a minőkkel, hogy egyéb európai népeket ne említsünk, monarchiánkban a közeli Isztria és sok más tartomány, Olaszországban pedig még egyes városok is dicsekedhetnek. Azonban itt is mutatkoznak már az ily irányú törekvésnek legalább a kezdetei, a miben a rendena-völgyi pinzolói Bolognini szerzett magának legtöbb érdemet. De már abból is, a mi e téren nyomtatásban megjelent, következtetni lehet, hogy a bővebb aratásnak itt sem lesz más az eredménye, mint Olaszország különböző vidékein és városaiban, s hogy kivált a népköltés lyrai része nagyjában itt is ugyanazon vonásokat fogja mutatni, mint másutt, minthogy a népdalokban, tájszólási változataikat és eltéréseiket nem tekintve, egészben tartalmukat és alapjukat illetőleg is mindenütt feltűnő egyezések tapasztalhatók.
Az olasz népdalok alakját nézve, mindenekelőtt három alapvázat különböztethetünk meg: ú. m. a siciliai nyolcz soros szakot, a toscanai négy sorosat kisebb-nagyobb járúlékaival és a tiszta négy soros szakot, a mely általán véve a népdal legeredetibb és legegyszerűbb alakjának tekinthető s az éjszak-olaszországi dalok jellemző alakja. A többi formák mind csak e háromnak különböző változatai.
A népdalok fő tárgya legtöbbnyire a szerelem, olykor azonban a hazafias érzelmek is meg-megszólalnak és történelmi, vagy legalább, hadi tettek emléke is föl-föléled bennük, vagy legalább ilyenekre való czélzásokat tartalmaznak. De tévedés lenne azt hinnünk, hogy Olasz-Tirol összes népdalai megkülönböztető helyi színezetűek, sőt inkább így van a dolog, hogy egy részük a külföldről származott be, főképen a velenczei és lombardiai tartományokból, a hová a velük határos tiroli olaszok téli időben munkára járnak, s a honnan aztán az ott hallott dalokat szülőföldjükre is haza viszik magukkal. Ezeken kivűl a nép olyan dalokat is énekel, a melyek nem is tulajdonképi népdalok, hanem többé vagy kevésbbé régi jó nevű költőktől valók s csak úgy kerültek a nép ajkára, a hol azonban rendesen kisebb-nagyobb változásokon mentek keresztűl. A dalok dallamai helyről-helyre változók, általán véve azonban igen egyszerűek, csekély változatosságúak, de olykor fölötte lágy és kellemes hangzásúak.
A népdalok elnevezése nem egyezik mindig a más országokban divatozókkal. A toscanai rispetti, a régi siciliai strambotti (= strani motti), a lettere és serenate, tehát a kedves ablakai alatt zenekisérettel énekelt dalok s így a velenczei villotte, meg a friauli furlane rokonai, legalább fogalmilag az olasz-tiroliak ú. n. maitinade-i vagy serenade-i, a melyeket a Tesino-völgyben canti alla pastora néven is hívnak, holott egyébként a népdalt csak az általános jelentésű canti, canzoni, cantade vagy cantadine nevekkel jelölik.
A maitinada-k közt, a melyek kivált a rendenai, tesinói és arcói földmíves és hegyvidéki lakosságnál szokásosak, gyöngéd érzéssel telt szerelmi dalok mellett olyak is akadnak, melyekben daczos boszú és elkeseredett harag szólal meg annak jeleképen, hogy a legény szerelme nem talált viszonzásra, vagy a lány helyette mást ajándékozott meg vonzalmával. E népdalok nyelve nem mindig az illető vidék tiszta tájszólása; nagy részük az irodalmi nyelv és a helyi nyelvjárás keveréke. Rímeik sem mindig szabályosak és hibátlanok, olybor csak félrímek csengnek össze a sorok végén, a mi jobban is illik az önként fakadó érzelmek kifejezéséhez.
E szerelmi dalokat rendesen csendes éjszakákon éneklik a legények a falu szépeinek ablakai alatt, nem ritkán egész hajnalig is, kivált szombat este, minthogy másnap reggel a legényeknek nem kell fárasztó munkára korán kelniök. Éneküket cziterával, vagy olykor hegedűvel kísérik, néha azonban a doromb és a harmonika is megteszi. Egy rendena-völgyi maitinada így hangzik:
Son vegnů ki per far sta cantadina
Cogli strumenti che senti a sonare,
I sona la manfrina e la marciada.
Son vegnů ki per far sta maitinada.
Cara, carina, no poss far de meno
De nominarve sette volte al giorno;
In questa notte, ch’ho dormě sul fieno,
Mi son soniato che girava ’ntorno,
E voi gh’ avéve ’n man na bella rosa,
Che l’era bianca, rossa e odorosa;
E voi me l’avč data da nasare
E m’avé fatto ’n quella desmisiare,
Oh che piacere! oh che bel godimento!
Anche domani, se sarŕ bel tempo.
Cogli strumenti che senti a sonare,
I sona la manfrina e la marciada.
Son vegnů ki per far sta maitinada.
Cara, carina, no poss far de meno
De nominarve sette volte al giorno;
In questa notte, ch’ho dormě sul fieno,
Mi son soniato che girava ’ntorno,
E voi gh’ avéve ’n man na bella rosa,
Che l’era bianca, rossa e odorosa;
E voi me l’avč data da nasare
E m’avé fatto ’n quella desmisiare,
Oh che piacere! oh che bel godimento!
Anche domani, se sarŕ bel tempo.
Figyelj, rózsám, énekemre,
Néked zengő hangszeremre,
Halld a frissét s a lassúját,
Halld, galambom, e maitinadát.
Tudd meg, édes, hogy napjába’
Neved hétszer jő ajkamra.
Az éjjel is az álmomban
Körülötted forgolódtam;
Rózsát láttam a kezedben,
Fehér rózsát, piros rózsát,
S illatától felébredtem.
Hej! oda lett a szép álom!
De ha szeret a jó isten,
Holnap éjjel újra látom.
Néked zengő hangszeremre,
Halld a frissét s a lassúját,
Halld, galambom, e maitinadát.
Tudd meg, édes, hogy napjába’
Neved hétszer jő ajkamra.
Az éjjel is az álmomban
Körülötted forgolódtam;
Rózsát láttam a kezedben,
Fehér rózsát, piros rózsát,
S illatától felébredtem.
Hej! oda lett a szép álom!
De ha szeret a jó isten,
Holnap éjjel újra látom.
A megvetést lihegő maitinada-k egyike így kezdődik: Passo de ki per no passar de sora, no passo miga per ti, brutta laóra (creatura), vagyis „Csak azért megyek erre, hogy kerűlő útat ne kelljen tennem, nem miattad megyek erre, te útálatos teremtés.” Egy másik szenvedélyes dal, mely a féltékenység sugallata, így hangzik:
O camarada, tratta da fratello,
La me morosa lássemela stare;
Se no, ki ’n tasca mi gh’ ho ’n bel cortello
E la so lama ti farŕ tremare.
La me morosa lássemela stare;
Se no, ki ’n tasca mi gh’ ho ’n bel cortello
E la so lama ti farŕ tremare.
Pajtás, ne bántsd a rózsámat,
Vagy úgy kacsints csak feléje,
Hogy zsebbeli jó késemnek
Reád villan a pengéje.
Vagy úgy kacsints csak feléje,
Hogy zsebbeli jó késemnek
Reád villan a pengéje.
Első sorukban egy-egy virágot említő szerelmi dalok, minők pl. a toscanai stornelli, itt is akadnak. A szeretők egymást is virágneveken szólítják kivált rózsának, liliomnak, szegfűnek; kedvelt a szerény viola is ily megszólításúl, vagy legalább az általános „virág” szót használják, mint pl. bel fiore, candido fiore, fior di bellezza (szép virág, tiszta virágszál, szépség virága), stb. A Tesino-völgyben régebben a szerelmes legény bizalmas barátja kíséretében járt a kedvese ablaka alá s ott az alla pastora nevű dalt dúdolta el. Másnap aztán megtudakolta, vajjon a leány hozzátartozói szívesen fogadták-e az éjjeli zenét.
A szerelmi vallomásnak az a módja is szokásos volt, hogy a legény (toso) a leányt (tosa), ha összetalálkozott vele, megállította s bokrétával közeledve feléje, ilyenformán szólította meg:
Questo fior che per amor vel dono,
Aççettélo per amor che ’l č ’l cor mio:
Mi che ve lo dago,
So come che stago,
E vu, che ’l riçevč
Che risposta me dč?
Aççettélo per amor che ’l č ’l cor mio:
Mi che ve lo dago,
So come che stago,
E vu, che ’l riçevč
Che risposta me dč?
Fogadd el tőlem e kis virágot,
Minő szándékkal kinálom, látod.
Róla ítéld meg,
Mily hőn szeretlek.
S most, szép szívem,
Felelj híven.
Minő szándékkal kinálom, látod.
Róla ítéld meg,
Mily hőn szeretlek.
S most, szép szívem,
Felelj híven.
A mire a leány vagy így felelt:
La risposta la č bella e bona,
Aççetto ě fiori, ma non la persona.
Aççetto ě fiori, ma non la persona.
Kérdésedre igaz szóval könnyű megfelelnem:
Köszönöm a virágodat, de másé szerelmem.
Köszönöm a virágodat, de másé szerelmem.
Vagy pedig így:
La risposta la č bella e bona,
Aççetto ě fiori e ancor pů la persona.
Aççetto ě fiori e ancor pů la persona.
Kérdésedre igaz szóval könnyű megfelelnem
Köszönöm a virágodat, tiéd a szerelmem.
Köszönöm a virágodat, tiéd a szerelmem.
Ma már az alla pastora, mely harmincz évvel ez előtt még általánosan dívott, vajmi ritka és csak tréfaképen van még szokásban.
Ballada néven olyan, többé-kevésbbé hosszú dalai is valának régebben a népnek, melyeket a hagyományhoz ragaszkodó lakosság a salterello, vagy a monferrina tánczaihoz énekelt, úgy, mint egyebütt a furlana és más tánczok mellé. Az ily tánczdalokat cziterakisérettel az idősb asszonyok énekelték, míg a fiatalság az úgy nevezett filň (az istállóban, vagy a pitvarban, vagy valamelyik szobában tartani szokott fonó) padlóján vígan járta mellette a tánczot.
Húsz esztendős korukban a katonasorba kerülő legények megválnak szülőföldjüktől, s kedvesüktől elbúcsúzva, a császár-vadászok ezredébe lépnek. Az ilyenkori érzelmek is dalokban nyilvánúlnak még mindig, pl. ekképen:
Non piangere mia cara,
L č ’n tempo passaggero;
Ninetta, col pensiero
Sarň vicino a te.
Quando sarň lontano
Te manderň ’l ritratto,
Vestito da soldato,
La baionetta ’n man.
Piangč, piangč, putele,
Se quattro scarti resta,
L’ č l’ultima tempesta
Che Dio ve pol mandar.
Ma chi sarŕ che piange?
Sarŕ la me morosa,
I scarti la fa sposa,
E mi ho da nar soldŕ! –
„De scarti non volemo,
De boni no nen tocca;
Noi ciaperem la rocca,
La stopa da filar.”
L č ’n tempo passaggero;
Ninetta, col pensiero
Sarň vicino a te.
Quando sarň lontano
Te manderň ’l ritratto,
Vestito da soldato,
La baionetta ’n man.
Piangč, piangč, putele,
Se quattro scarti resta,
L’ č l’ultima tempesta
Che Dio ve pol mandar.
Ma chi sarŕ che piange?
Sarŕ la me morosa,
I scarti la fa sposa,
E mi ho da nar soldŕ! –
„De scarti non volemo,
De boni no nen tocca;
Noi ciaperem la rocca,
La stopa da filar.”
Ne sírj értem, drága lányka,
Három év nem a világ;
S bárha tőled messze mé’k is,
Ott is gondolok reád.
Messze földről a képmásom
Hozza majd híved hírét,
Katonásan felkészülve,
Oldalamon panganét.
Sírhattok is, szegény lányok,
A kiket így sújt az ég;
Hogy nem marad számotokra
Csak három-négy nyomorék.
Hát engemet ki sirat meg?
Értem is sír a babám.
Míg el leszek, el is veszi
Ez, vagy az a satnya tán. –
Ám a lányok mind azt hajtják:
„Nyomorék nem kell nekünk,
Megvárunk, míg haza tértek,
S addig orsót pergetünk.”
Három év nem a világ;
S bárha tőled messze mé’k is,
Ott is gondolok reád.
Messze földről a képmásom
Hozza majd híved hírét,
Katonásan felkészülve,
Oldalamon panganét.
Sírhattok is, szegény lányok,
A kiket így sújt az ég;
Hogy nem marad számotokra
Csak három-négy nyomorék.
Hát engemet ki sirat meg?
Értem is sír a babám.
Míg el leszek, el is veszi
Ez, vagy az a satnya tán. –
Ám a lányok mind azt hajtják:
„Nyomorék nem kell nekünk,
Megvárunk, míg haza tértek,
S addig orsót pergetünk.”
Olasz-Tirol legényei is büszkék rá, ha beválnak a katonasághoz (az ilyeknek boni a nevük), s így érthető, hogy bizonyos megvetéssel néznek le a be nem váltakra (scarti).
Olyan katona-dalok is vannak, melyekben a napoleoni hadjáratokra való visszaemlékezések csendűlnek meg, de ezek kétségtelenűl külföldről vándoroltak be, a mi különben némely egyéb fajta dalról is kimutatható.
Némely népdal valamely, a való életből vett, vagy történeti, vagy csodálatos eseménynek szabatos rövidséggel való előadása és olykor egészen balladai menetű. A népköltés e kedves virágai sorába tartoznak továbbá a szerető, gondos anya bölcsődalai is; így, mikor a kisded sehogy sem akar elaludni, s az anya már boszús, ez a szokásos altató dal:
Ninne – nanne – cocche – cocche;
E la mamma colle frasche,
E ’l papŕ coi bastoni
A bastonar i poppi bricconi.
E la mamma colle frasche,
E ’l papŕ coi bastoni
A bastonar i poppi bricconi.
Csicsíja babája, hej dió, dió;
Vesszőt hoz mamája,
Botot az apája
S kikap az adta rosz babája!
Vesszőt hoz mamája,
Botot az apája
S kikap az adta rosz babája!
Alig cseperedik föl a gyermek, anyjától már ezt az énekecskét tanúlja a kis Jézusról: Canta, canta, rosa o fior, Č nassů ’l noss signor, (Dalolj, dalolj, virág, rózsa, Égben a világ alkotója,) stb. Sajátszerű népdal a felső-rendenai köszörűs – moleta – dala; a ki köszörűjével Ausztria, Német- és Olaszország legfélrébb eső zugaiba is ellátogat. Végűl említsük meg még az „Il bombabŕ” nevű bordalt is, mely úgy, mint Olaszország számos vidékén, még Dél-Tirolban is dívik. A borozók egyike teli poharát asztali szomszédjának nyújtván, így énekel: Bevč, bevč, compare, se no ve mazzerň! (Igyál, igyál, komám, ha nem, leszúrlak!) A szomszédja erre, a poharat elfogadván, így válaszol: Bitost che me mazzéghe, compare, beverň! (Inkább iszom, mintsem megölj, komám!) A míg iszik, a többiek mind ezt éneklik: Entant che ’l beverŕ ghe canterem el bombabŕ! Bombabŕ! Bombabŕ! Bombabŕ! (A míg ő iszik, mi énekeljük: bombabŕ, stb.) Az ivó, a ki ez ének közben az egész poharat felhajtotta, így folytatja: E l’ ho bevuto tutto e no ’l m’ ha fatto mal! (Kiittam egészen és nem ártott meg!) A kar erre szintén elismeri, hogy csakugyan nem ártott meg az ivónak a bor, mire Bacchus és a bor éltetése után a pohár gyorsan a következő szomszéd kezébe kerűl, s az egész dal újra kezdődik és addig ismétlődik, míg a pohár egészen körűl nem járt.
Említésre méltó jelenség Olasz-Tirol népköltészetének történetében egy valóságos vándor lantos (giullare) szereplése még e század második felében. Ez a trienti Girolemino, a ki csak vagy húsz évvel ez előtt halt meg. Az alacsony termetű, élénken csillogó fekete szemű, sűrű sötét szemöldökű s örökké mosolygó ábrázatú emberke nyilvános föllépte napjain csörgő-sipkát viselt, melyre köröskörűl hosszú, nyelv-alakú papír-szeletek voltak tűzdelve; kicsipkézett tarka kabátja mindenféle czifra sujtással ki volt varrva, s a mellén kilátszó ing-elő is dús hímzéstől tarkállott. Sorra járta a búcsúkat, vásárokat, fürdőhelyeket és nyaralókat, s a saját czitera-kísérete mellett előadott énekével mulattatta hallgatóságát. Többnyire saját szerzésű, nem ritkán ott helyben rögtönzött alkalmi költeményeket énekelt, melyek tartalma rendesen tréfás, de néha egyes személyek ellen fordúló csípős gúnynyal is tele volt, vagy egyes helységek nevetséges szokásainak kifigurázására irányúlt. Azonban énekét senki sem vette sértésnek, mert mindenki jól tudta, hogy a jó Giroleminótól távol áll a sértés szándéka, s hogy csak hallgatóit kívánja földeríteni és megnevettetni, a miért mindig hálásan fogadta az elismerésnek egy kis pengő pénzben való nyilvánúlását.
