Az erdőgazdaság Tirolban és Vorarlbergben Guttenberg Adolftól, fordította Arató Gyula.
Az erdőgazdaság Tirolban és Vorarlbergben
Guttenberg Adolftól, fordította Arató Gyula.
Guttenberg Adolftól, fordította Arató Gyula.
Ha csupán a statisztika adatait tekintenők, Tirolt 1,037.276 hektár erdőségével, mely a tartomány termőföldjének 48%-át teszi, az osztrák-magyar monarchiának erdőben leggazdagabb tartományai közé kellene soroznunk. Ámde csak futólagos tekintetet vetve is a tartománynak tényleg beerdősűlt területeire, igazat kell adnunk azon sokszor hangoztatott panasznak, mely szerint Tirolnak erdőgazdasága koránsem olyan kielégítő, mint a milyennek a számadatok után hihetnők.
Ha ugyanis az erdőállománynak gazdasági fontosságát mérlegeljük, abból a szempontból, hogy az erdők mily védelmére vannak a nagyrészt meredek lejtőjű hegyoldalak termőtalajának, valamint az azokon alúl fekvő mívelés alá fogott földeknek, az adatok számértékét tetemesen le kell szállítanunk; egy részt azért, mert a tulajdonképeni erdőterületekhez kisebb-nagyobb terméketlen, sziklás, kőgörgeteges s egyéb ily hasznavehetetlen területek is hozzáfoglalvák, más részt pedig, mivel sok nagy erdőségnek olyan gyér a zárlata, hogy már csak erre való tekintettel is, – a területeket jó zárlatra átszámítván –, a katasztertől erdők gyanánt kimutatott területek nagyságát felére-harmadára kellene csökkentenünk.
Ennek az általánosságban véve kedvezőtlen állapotnak első okát a tartomány erdőségeinek magas hegységi jellegében találjuk meg, ama sok rombolásra és veszedelemre gondolván, melyeket a meredek és sziklás hegyoldalak erdeire a sziklaszakadások, kőgörgetegek, vadpatakok és lavinák hoznak; a mint példáúl 1888-ban az Ötz-völgyben történt, hol ez év folyamán nem kevesebb, mint 171 esetben, pusztított a lavina, széles sávokat törve-zúzva össze a jól gondozott erdőségekből. A másik nagy ok a birtoklás természetében rejlik. Az erdők java része, közel 80%-a, községeknek s kisebb parasztbirtokosoknak kezében, tehát olyanokéban van, a kik nem értenek a helyes gazdálkodáshoz, keveset gondolnak a jövővel, nem tudják megbecsűlni az erdőnek takarékos bánásmódot követelő tőkéjét úgy, a mint az kivált a magashegységben múlhatlanúl szükséges; ellenben olyan nagybirtokosok, a milyenek más országokban rendszerint példás gazdálkodást folytatnak, Tirolban majdnem hiányzanak. Hitbizományi erdő is elenyésző csekély (alig 2.000 hektár) van a tartományban, s a 11.344 hektárra menő egyház-alapítványi erdők is csak 1%-át teszik az erdőállománynak. Az erdőt illetőleg nagybirtokosnak csupán az állam mondható, 111.588 hektárnyi (10,7%) erdejével s még néhány nagyobb község vagy községcsoport, mely utóbbiak közűl Ampezzo 10.730 hektárnyi, amazok közűl Fleims nagyközség 11.705 hektárnyi erdejével érdemel említést és pedig azért is, mert ezek az erdők igen értékesek s egy idő óta jó kezelésben is részesűlnek.
Az állam a jelen század közepéig régebbi rendeleteknek egész sora s különösen ama bánya- és erdőrendszabály alapján, mely Ferdinánd idejében 1553-ban kelt, a tartomány valamennyi erdejére nézve tulajdonjogot formált, kivévén azokat, melyek adománylevéllel kerültek magánosok, vagy alapítványok tulajdonába. A községeknek csak az a joguk volt meg, hogy bizonyos erdőrészekben fa- és alomhasználatot gyakorolhattak s legeltethettek. Idők folyamán aztán ebből az állapotból igen sok tulajdonjogkövetelés keletkezett, a szabad haszonvételekkel túlzásba csaptak, míg végre Ferdinánd császár és király 1847. évi február hó 6-án kelt rendeletével a zavarokat meg nem szűntette, mely rendelet értelmében mindazon erdők, melyek főként a fém- és sóbányák üzemének folytathatása czéljából szükségesek voltak, állami erdőknek nyilváníttattak, a többi erdő pedig a községek tulajdonába adatott.
A mai állami erdők legnagyobb része az Alsó- és Felső-Inn-völgyben fekszik s csak kevés állami erdő van Tirol déli felében. Az Alsó-Inn-völgy táján az erdők 43%-a az államé, egyebütt azonban mindenfelé kevesebb; de mindenütt a jó kezelés példái s különösen az Inn-völgy és a bajorországi határvonal közt fekvő thierseei, brandenbergi, achen-völgyi, hinterrissi és scharnitzi kiterjedt erdőségek, melyek egymással összefüggésben Tirol legszebb fekvésű s legjobb zárlatú erdőségei. A Felső-Inn-völgy s a Lech-völgy táján kisebb-nagyobb részletekben szétszórva még 14%-ig emelkedik az állami erdők területe; de Dél-Tirol német részén már csak 1 1/2 s Trient vidékén csak 2 1/2%-ot tesz; noha másfelől, a körűlményekhez képest nagy jövedelmezőség, s gazdasági fontosság tekintetében leggyönyörűbb állami erdőbirtokok épen az utóbb említett két vidéken vannak. Ilyen a Villnös-völgyi erdő a Geiszler hegycsúcsok lábánál; a Karrer-erdő Welschnofen mellett pompás sötétkék Karrer-tavával, melynek csöndes vizében a Latémar- és a Rosengarten-hegység dolomit oldalai tükröződnek; továbbá Paneveggio és St. Martino szép erdei, melyeknek sötétlő lombsátorai mögött annál hatásosabban tűnnek elő a fehér- és rózsaszínben úszó Cimon és a Pale di St. Martino sziklatornyai; s ilyen végűl a Cavalese melletti Cadino dúsan jövedelmező erdeje.
A Welschnofen melletti Karrer-erdő, a Karrer-tó és háttérben a Latemar-hegység.
Charlemont Húgótól
Ezen erdőkre nézve meg kell jegyezni, hogy nincsenek, vagy csak kis mértékben vannak szolgálmányokkal megterhelve, nem mint a Tirol éjszaki felében lévő állami erdők legnagyobb része. Tirol erdeinek különben ma még mintegy 60%-át fa- és alomhasználati, vagy legeltetési szolgálmány terheli, mely körűlmény az érdekelt erdők gondozásának, ápolásának s javításának igen nagy akadályára van. Így van ez főként a Ziller-völgybeli állami erdőkkel, nemkülönben az Achen-völgybeliekkel s még másokkal is, melyek a szolgálmányok révén, a túlságos mértékű lombtakarmány- és alomszedés folytán lassanként talajúkkal együtt tönkre mennek.
Az Alsó-Inn-völgyben (Kuffstein, Kitzbichl, Schwaz és Innsbruck politikai kerületekben) az állami erdők mellett a többi erdő legnagyobb része (46%-al) magántulajdon; csekély része (11%-a) pedig községi birtok; ellenben a Felső-Inn- és a Lech-völgyben a községi erdő van többségben (66%-kal), s még több (86%) Trient vidékén. Dél-Tirol német részén a kevés állami erdő mellett 41% a községi és 57% a magántulajdont tevő erdőkre esik, mely utóbbiak főleg a Pusterthalban, hol a felosztás már 1700–1730. években megtörtént, szerfölött különböző kiterjedésű apró részletekre vannak szétdarabolva.
Az erdők nagyobbára szálerdő üzemben kezeltetnek és pedig az állami erdők s egyes nagyobb magánbirtokok leginkább vágásos gazdasággal s csak kis részben a rendszeres szálalással; ellenben a községi s a kisebb magánerdőkben a szálerdő-üzem szabálytalan szálalással van divatban. Csak Dél-Tirol némely részén honos, kivételképen a sarjerdő-üzem. Éjszak-Tirolban ez az üzemmód csak az Inn-völgy s néhány mellékvölgy égereseiben, de igen csekély mértékben talál követésre.
Magas-hegységi vörös-fenyű.
Charlemont Húgótól
A tartomány legnagyobb részén s különösen az Alpesek középlánczolatának őshegységi talaján majdnem kizárólag fenyűfa-nemek fordúlnak elő, ezek között is legtöbb a lúcz-fenyű, mely részint tisztán maga alkot állabokat, részint mint fő fanem, avagy a többi fanemek között elszórtan, az erdők faállományának mintegy 70%-át teszi. Csak Dél-Tirol ama vidékein hiányzik teljesen, melyekről a sarjerdő-gazdaság a fenyűféléket egyáltalában beszorította. Az Alpesek lánczolatai közt vonúló völgyekben kisebb-nagyobb mennyiségben majd mindenütt jelen van a vörös-fenyű, mely valójában magas-hegységi fanem levén, e vidékeken gyönyörűen nő, s a végükön magasra kapó völgy hajlásokban és az emelkedettebb mellékvölgyekben tiszta állabokat is alkot, vagy elegyes állabokban a havasi fenyű (P. Cembra) és a lúcz-fenyű mellett a fő fanemet teszi. Gyér lombozatú koronája alatt, ha a föld csak meglehetős is, sűrű fű verődik föl, s épen ez teszi e fanemet oly kiválóan becsessé a környék gazdái előtt. Ugyancsak vörös-fenyűvel vannak benőve az úgy nevezett hegyi legelők is, melyek némely völgyekben, pl. a Nons-völgyben épen nem csekély fatermést adnak, s melyek némely jól gazdálkodó magánbirtokos tulajdonában sokkal jobb zárlatúak, mint a községeknek kizsákmányolt s gondozatlan szomszédos erdei. A völgyeknek legmagasabbra emelkedett végeit s az erdők felső regióit a havasi fenyű foglalja el, mely fanemet fájáért s terméseért egyaránt megilleti a becsűlés. Némely vidéken, így példáúl a Grödner-völgyben, a mértéktelen használat immár nagyon szűk területre szorította e fanemet; azonban a Közép-Alpok magas völgyeiben, így az Ötz-völgyben, Kaunser- és Pfunderer-völgyben, a Sulden- és Martell-völgyben még mindig tetemes részét teszi a faállománynak; a vörös-fenyűéhez képest sűrű ágazatú és alacsony koronája s kékes-szürke színben úszó tömött lombozata élénk változatosságúvá teszi a fenyveseknek helyenként igen is egy szabású képét. Igen üdvös dolog, hogy az állami erdészet s felügyelet mind több-több gondot fordít e kiválóan becses fanem fentartására s ültetés útján való tovább terjesztésére, mely czélból már is több csemete-kert foglalkozik tisztán havasi-fenyő csemeték termesztésével.
A Közép-Alpesek őshegyi talajtól borított számos völgyében a mészhegyek honos faneme, a törpe fenyű teljesen hiányzik s általában véve is csekély számban fordúl elő; helyette a sziklás magaslatokon a hegyi éger alkot áthatatlan sűrű állabokat. Ezen kívűl a nyirkosabb völgyekben még a hamvas éger is előfordúl szórványosan, de egyéb lombos fanem igen ritka. A nyírfa azonban a fenyűket mindenütt követi s az erdei fenyűvel együtt a legroszabb termőhelyet is elfoglalja; az alomhasználattal és legeltetéssel tönkre tett hegyoldalakon azonban fiatalon lerágott nyomorék fenyűk társaságában oly girbe-gurba növésű ritkásokat alkot, melyek az erdő elnevezésre már nem is érdemesek. Itt-ott kisebb-nagyobb csoportokban, vagy kis állabokká alakúlva látni még szép hegyi juhartörzseket, kőrist s még hársat is, mely fanemek a többi, helylyel-közzel előfordúló lombos fákkal együtt, erre felé, mint a vidék külön díszei és ritkaságai, lehető kíméletben részesűlnek.
Változatosabb és kiesebb az erdő képe az éjszaki Mész-Alpesek területén, hol mind több-több lombos fanem vegyűl belé, különösen pedig bükkfa, mely itt majd mindenütt előfordúl hol elszórtan a fenyvesek közt, hol kisebb-nagyobb tiszta állabot alkotva, s mely a lakosságnál takarmányúl fölhasználható gazdag lombozatáért is becsben áll.
E vidéken különben a fenyvesek maguk is eléggé változatosak; a lúcz-fenyű mellé a jobb talajú éjszaki hegyoldalakon jegenye fenyű csatlakozik, a déli lejtőkön s omláshalmokon az erdei fenyű, a magaslatokon pedig a vörös-fenyű; van itt-ott havasi fenyű, sőt néhol még tiszafa is, még pedig igen nagy korú és hatalmas példányokban. A legfelsőbb övet a törpe-fenyű foglalja el, melynek egyébként csekély hasznú sűrűsei hathatós védelmet nyújtanak az alantabb fekvő erdős területeknek. Az Innsbrucktól Arlbergig húzódó hegyláncz déli meredek oldalain az erdei fenyű honos, mely azonban helyenként, a hol a talaj többnyire száraz és sziklás, igen satnyán marad.
Havasi-fenyű-csoport a Ziller-völgyben.
Charlemont Húgótól
Az Alpesek e közép hegylánczolatának erdőségeiben, tehát az Etsch-völgyben s ennek mellékvölgyeiben, valamint Olasz-Tirolnak Olaszországba csapó kis völgyeiben két erdőalakot lehet élesen megkülönböztetnünk. Ezek egyike, a szálerdő, a magas fektű völgyekre s a hegytetők és gerinczek magasabb részeire szorúl, míg a fő völgyekben s a mellékvölgyeknek lakottabb alsó részeiben a sarjerdő otthonos. Ez az erdőalak főleg a következő politikai kerületekben túlnyomó: Rivában 84%-kal, Trientben 70%-kal és Roveretóban 51%-kal; Tione kerületben azonban az erdőknek már csak 48%-ára, Borgo kerületben pedig 40%-ára terjed ki. Ez az erdőalak az Etsch- és Eisack-völgyön, Bozenen és Waidbruckon át egészen Meranig nyúlik el s az erdőknek még Bozen és Meran kerületekben is 12, illetőleg 11%-át teszi. Ezek a bokorszerű s embernyi magasságot csak ritkán haladó sarjerdők a legkülönfélébb lombos fanemekből állanak; legtöbb köztük a tölgy és a bükk; de nem ritkán fordúlnak elő a cserjék sem, különösen a mogyoró és a Berberis vulgaris, meg az akácz s a folyók mentén a nyár és az éger.
Néhol e bokros erdőknek a szelíd gesztenye, a virágos kőris, a Summach, mely tetemes mennyiségű cserző- és festőanyagot szolgáltat, a komlós véniczfa és az örökzöld tölgy szinte délvidéki színezetet adnak. Az igen rövid s gyakran csak 4–6 évre, vagy ritkábban 10–12 évre terjedő vágás-korok alkalmazása, a minek oka a túlságos népesedésben és a lakosok szegénységében keresendő, mindenesetre kárára s talán végveszélyére is van az állandó üzemnek; mert kétségkivűl azokat a ma kopasz, vagy csak nehány bokortól hézagosan födött hegyoldalakat is, melyek Dél-Tirolban oly nagy kiterjedésűek, valamikor szintén efféle rövid vágás-korok alkalmazása mellett kezelt sarjerdők borították.
Dél-Tirol szálerdeiben, melyeket általában fenyő-fanemek alkotnak, a lombos fanemek közül csak a bükk, a tölgy, a szíl és a gesztenye fordúl elő, ámbár csak elszórtan, itt-ott, egyenként s legfölebb kis csoportban. A fenyők közűl legtöbb a lúcz mindenfelé. Ez az egyedűli állabalkotó fanem. A lúczfenyű fejlődése itt az enyhébb éghajlatnál s a talaj jóságánál fogva, kivált a fensíkokon, szerfölött szép; 1.500–1.700 méter magasságban 36–40 méter magas lúczfenyű épen nem ritka; az pedig könnyen érthető, hogy az ilyen termőhelyen nőtt lúczfenyűknek keskeny évgyűrűjű, egyenes és ágatlan törzse igen becses hasító- és hangszerfát szolgáltat, s hogy e törzseket, mint árboczfákat, a tengerészek is nagyra becsűlik. A magasabb regiókban a lúcz mellett otthonos a vörös-fenyű, alantabb fekvő helyeken a jegenye s néhol az erdei fenyű, s a legmagasabb erdőövben pedig meglehetősen gyakori a havasi fenyű is.
Vorarlbergben az erdők állománya a mívelés alatt álló területnek csak 28%-át teszi ugyan, e csekélyebb erdőterületnek gazdasági állapota azonban sokkal kielégítőbb, mint a tiroli erdőké. E kis tartománynak mindössze 67.670 hektárra menő erdőterületéből 46.7% a községek tulajdonában van, közel 52%-a pedig paraszt-birtok, vagy másféle kisebb magánbirtok. Hitbizományi erdő, vagy nagyobb uradalom egyáltalában nincs, s az állam kezében is csak 1.049 hektár, tehát az összes erdőknek csak mintegy 1 1/2%-a van. Az erdők jó gazdasági állapotának két fő okát lehet megjelölni; az egyik abban rejlik, hogy a termőhelyek minősége természettől fogva igen kedvező és hogy ez sem czélszerűtlen használattal, sem korlátlan alomszedéssel meg nem rontatott; a másik pedig a vorarlbergiek rend- és tisztaságszeretetében keresendő. A gazdálkodási mód majdnem mindenfelé a szálaló. Valamint Vorarlbergben általában többféle éghajlati és gazdálkodási ellentét egyesűl egy-egy kis területen: hasonlót tapasztalhatni a tulajdonképi magashegységi jellemű erdőségben is a Scesaplana- és Silvretta-hegycsoport felé emelkedő völgyekben, hol a lúcz-fenyő uralkodik a hegyi fenyű társaságában, és a törpe fenyű is nagy területeket foglal el; míg a hegyek lábánál elterűlő rajnai síkokon égeresek állanak, a hegyoldalakat pedig pompás, buja növésű lombos erdők fedik. A legjövedelmezőbb erdőterületek Rankweil, Hohenembs és Dornbirn körűl a Bregenzi-erdőnek a Rajna lapálya felé ereszkedő lejtőin vannak s ezek közt Dornbirn községnek 800 hektárnyi igen jó karban tartott erdeje, meg a Müsel-Rudach kis állami erdő. A lúcz- és jegenye-fenyvesek közébe szórtan, vagy külön lomblevelű erdőkben legtöbbnyire a bükk, szil, kőris, tölgy és a hegyi juhar fordúl elő, a magasabb helyeken azonban díszlenek a havasi fenyő és a tiszafa is; a sziklás területeken pedig s a felső régiókban, így a Canisfluhe és Mittagsspitze nevű hegycsúcsokon mindenütt uralkodik a törpe fenyű. Nem lehet ellenben sehol látni erdei és vörös-fenyűt. Megemlítésre méltó, hogy a legjobb állapotban lévő erdők a kisebb magánbirtokosok tulajdonában vannak.
Tirol és Vorarlberg erdőségeinek azon fontosságuk mellett, hogy a tájak szépségét és kiességét emelik, továbbá hogy védelmet nyújtanak és a vizek lefolyását szabályozzák, nem szabad megfeledkeznünk ez erdők közgazdasági fontosságáról sem; mert nem kevés az a haszon, melyet az erdők termékei nyújtanak, s nem kicsinylendő az a körűlmény sem, hogy az erdők állandóan ellátják munkával a népet, s e mellett számos iparágat tartanak életben. Az, hogy a magashegységi erdők egy része, mint véderdő, e hasznosításhoz egyenesen nem járúl, itt figyelmen kivűl hagyható. És kivált ezen tartományokban, hol a termő területeknek majdnem fele erdő, s hol minden egyes lakosra több mint egy hektárnyi erdő jut, az erdőgazdaság tényleg nem is elégedhetik meg azzal, hogy csupán a lakosság folytonos faszükségletének fedezéséről gondoskodjék; hanem bizonyára s nyilván hivatva van még arra is, hogy a tartomány vagyonosodásának előmozdítására a nyers faanyagnak külföldre való vitelével, avagy épen a faanyagnak a tartomány határain belűl történő ipari feldolgoztatásával tetemesen közreműködjék. Így is van ez valóban. A baromtenyésztés mellett az erdőgazdaság a legfontosabb ága a közgazdaságnak, kivált Dél-Tirolban, mely legtöbb árúczikket termel a kivitel számára s a kereskedelmet e tekintetben igen élénk forgalmúvá tette és pedig különösen Velenczén át kelet felé.
Éjszak-Tirol erdei régebben főleg a fém- és sóbányaművek számára termelték a fát, s még ma is jó nagy fatömeg marad otthon a tartományban s táplál különféle iparágakat, kivált mióta a Németország felé való kivitelt a magas vámok megcsökkentették.
Tirol és Vorarlberg állandó évi fatermése együtt mintegy harmadfél millió tömör köbméterre tehető, miből a lakosságnak tűzi- és épületfa-szükségletét körűlbelűl a kétharmadrész teljesen fedezi. Ez a fatermés, illetőleg annak kivitelre fenmaradó fölöslege azonban tetemesen megszaporodnék, ha a községi és a kisebb magánerdők a mértéktelenűl űzött legeltetési és alomszedési használat terhe alól felszabadúlnának s ha a haszonfa-termelésre több gond fordíttatnék. A haszonfa-termelés elősegítése mindenesetre nagyon emelné a jövedelmezést, a mit könnyű belátni, meggondolva, hogy a nagyobb tömegben kivitt lúcz-fenyő haszonfa tömör köbméterének átlagos ára 10 frt, mely összeg felében a fa értékére, felében pedig munka- és fuvarköltségre esik. Fő kiviteli czikk a fűrészelt árú, melynek előállításán Tirolban 5 fűrésztelep 34 fűrészkerettel s ezek mellett még 1.472 egyszerű vízhajtotta fűrészmalom, Vorarlbergben pedig egy hat keretes gőzfűrész-telep s 227 fűrészmalom dolgozik. Külön faipar-ág Tirolban az utóbbi időben hanyatló hajóépítés, a gyufagyártás, mely hat gyárt foglalkoztat (Lech- és a Puster-völgyben s Ampezzóban), a fagyapot-gyártás (St. Johann városban), ostornyél-készítes (Tajóban), burkolatfa-metszés (Trientben), továbbá a kosárfonás, faragványkészítés; Vorarlbergben pedig egy gyárban a csévekészítés s a káposztagyalú-készítés.
A korábbi időben virágzott szénégetés ma már a vasipar hanyatlása s a kőszén tágabb körű alkalmazása miatt nagyon aláhanyatlott; ellenben az újabb kori földolgozási módok, minő a fapapír-anyag előállítása, szépen terjednek s már több gyárat foglalkoztatnak.
Említésre méltó, hogy Tirolban az erdőgazdaság körében fölmerűlő munkák végzését a nép elébe helyezi a mezőgazdaságéinak, s azért itt is, mint általában a nagyon erdős vidékeken, kézmívesek módjára kiképzett erdei munkások bővében vannak.
A fának szállítása nagyobbára vízen történik az Inn- és Etsch-folyón s ezek mellékvizein; tetemes részt vesznek a szállításban a mellett a fő völgyeken végig vonúló vasútak, míg a mellékvölgyeken s a közelítésnél az ökrökkel való fuvarozás s az úsztatás van szokásban. Erre a szállítás-módra, különösen a tűzifa-szállítás megkönnyítésére, igen sok és igen érdekes berendezésű vízépítmény szolgál.
Vorarlbergben a mellékvölgyek szintén legtöbb helyen úsztatásra vannak berendezve; helyenként azonban, hol a lapályos völgyek elszélesedő sekély vizei arra nem alkalmasak, a jó útakon járó fuvarozás a gyakoribb szállitás-mód.
Tirolban divatos még a csúsztatók alkalmazása is, noha csak kárára az illető erdőknek, melyek hegyoldalain az elhagyott csúsztatóból rendesen vízmosás, vagy épen vadpatak keletkezik.
A fatermelés, mint fő használat mellett, kivált a községek és a parasztbirtokosok erdeiben nevezetes mellékhasználatot képez, sőt gyakran a fő használat jellegét s fontosságát veszi föl a legeltetés meg az alomszedés. Nem megvetendő hasznot ad továbbá Tirolban a vörös-fenyű megfúrása utján nyert terpentin és a gyantaszedés. Mindezen haszonvételek értékét nem igen lehet számokban pontosan kifejezni.
Annyi bizonyos, hogy a népnek figyelemre méltó jövedelmi forrásait teszik, s így gyakorlások ellen addig, míg mértékkel történik, nem lehet szólni. Azonban másként van a dolog sok helyen, hol vagy a szegénység miatt, vagy tudatlanságból annyira túlságba csap a nép e használatokkal, hogy az erdőt velük hosszabb-rövidebb idő alatt a szó szoros értelmében tönkre teszi. Gyakori eset ez épen Tirolban. Ezeknek a mellékhasználatoknak illő korlátok közt tartása mindenfelé nagy gondot ad az állam felügyelő hivatalnokainak.
A parasztbirtokok nagy száma következtében s nevezetesen a miatt, hogy ezek birtokosai igen könnyen áldozatúl szokták vetni a jövő érdekeit a pillanatnyi jelen haszonnak, a magán és a közérdek között sokkal élesebb súrlódások keletkeznek Tirolban, mint máshol a birtokosok más aránya mellett; ennélfogva az erdőgazdaság terén az állam a felügyelet gyakorlására elkerűlhetetlenűl kényszerűlve van. S tényleg már a múlt századokban felismerték ennek szükséges voltát s egy felől erdőkezelési rendszabályok alkotásával, más felől az állami erdők kezelésénél erdőmesterek (Waldmeister) és erdőszolgák (Forstknechten) alkalmazásával igyekeztek az erdőgazdaságot helyes irányban tartani. Az államerdészet azonban Tirol és Vorarlberg területén csak 1873-ban lett teljesen külön szervezetté s jelenlegi teljes tiszti létszámát, mely 3 erdőfelügyelőből és 48 kezelő erdőtisztből áll, 1883-ban érte el. Ennek az általános erdőfelügyelet mellett az összes községi erdők kezelése is ügykörébe tartozik. Az államerdészet embereinek támogatására mindkét irányban jó szolgálatot tesznek azok az erdőfelügyelők s erdőőrök, a kik a tartomány és a községek költségén meglehetős számban alhalmazvák. A szervezésnek üdvös hatása a korábbi mértéktelen használatoknak (s kiválóan a kecskelegeltetésnek) korlátozásában, úgy szintén a szakszerű módon való foganatosítás behozatalában nyilvánúl, s e mellett örvendetes haladás mutatkozik az erdősítés, meg az erdőápolás terén is. Ez utóbbi téren maga az államerdészet halad elől legjobb példával, a mennyiben nagy áldozatokkal s kitartással a legterhesebb körűlmények között lévő kopár területeket is sikeresen törekszik visszahódítani az erdőmívelés számára.
