Zene. Mestenhauser Edétől, fordította Katona Lajos
Zene.
Mestenhauser Edétől, fordította Katona Lajos
Mestenhauser Edétől, fordította Katona Lajos
A zene általános fejlődése történetében a kis Sziléziának természetesen csak szerény szerep jut. Szavahihető tudósítások a sziléziai zeneművelésről csak a XVI. századdal kezdődnek. Akkoriban Sziléziában is ápolóhelyekre talált a szabályszerű polgári mesterdal, s ugyan ez időben lendűlt föl a reformáczió hatása alatt az egyházi nép-ének is. A parasztoknak búcsúnapi s egyéb alkalmi zenével való mulattatásáról pedig a vándorzenészek bandái gondoskodtak. De a városi hatóságoknak is volt, kivált a királyi városokban gondjuk a jobbféle zene művelésére. Mindenütt meghonosúlni látjuk a városi zeneigazgatók (Stadtkunstpfeifer, Thurnermeister) intézményét. Liechtsteinnek 1685-ből való értesítése szerint „úgy az ének-, mint a zenetanítás Sziléziában módfelett divatozik és az ifjúság jókorán részesűl benne. A jeles gymnasiumokban, a melyek felső tanfolyamaiban 100-nál több növendék s köztük kitűnő tehetségűek is tanúlnak, alig van olykor 20 is, a ki a zenében járatlan. A városokban pedig sok élemedettebb polgár is eljár a templomi karba és így veszi szép hasznát ifjúkorában eltanúlt zenetudományának. Ennek előtte Sziléziában is valának úgy nevezett mesterdalnokok, a kik nyilvános gyülekezeteket tartottak a városházán és dalaikkal versenyeztek. Épen ez az oka, hogy Sziléziában általán véve több jó zenét hallani a templomokban, mint egyebütt. Sőt lakodalmaknál is kellemes komolyabb zenével is szokás a vendégeket gyönyörködtetni, temetéseknél pedig a gyászolók szívét vigasztalni.” Hatósági útasításokkal alkalmazott városi zeneigazgatókat (ú. n. várostorony-zenészeket) találunk Troppauban, Jägerndorfban, Freudenthalban és Teschenben. Főképen az volt a teendőjük, hogy ünnepi alkalmakkor a város tornyában szokásos trombitaelőadásokra felügyeljenek. Több zenészt és tanítványt (legényt és inast) kellett e városi zenemestereknek tartaniok, a kiknek az a kiváltságuk volt, hogy lakodalmak, vagy vendégségek és más ünnepélyek alkalmával ők és embereik zenéltek.
Dittersdorfi Ditters Károly.
Löschenkohl metszete után
Midőn a XVIII. század folyamán az olasz opera mind jobban terjedt és egyre fölkapottabbá lett, Szilézia is kezdi a maga részét e divatos zenei műfaj fejlesztéséből kivenni. Sok más fejedelem és dúsgazdag főnemes példájára, Hoditz gróf, az ismert színészet-kedvelő és szeszélyes izlésű műbarát, szintén építtetett 1764-ben tündéri fényű rosswaldi kastélyában (jägerndorfi kerület), egyéb mesésen pazar dolgok mellett egy drámai és operai színházat is, a hol hallatlan pompájú hangverseny-előadások és opera-előadások voltak napirenden. A személyzet tisztán a saját szolgálatában álló egyének, vagy jobbágyai sorából kerűlt ki. Törekvésében kivált a később bécsi udvari szinészszé lett Müller János Henrik, meg Klein Henrik híres zeneszerző és virtuóz, valamint Hanke Károly zeneigazgató támogatta őt. Mikor Nagy Frigyes, a gróf bizalmas barátja és kedvelője, másodizben volt nála rosswaldi kastélyában látogatáson, a házi zenekar egy darabja annyira megtetszett neki, hogy annak dallamát Berlinben utóbb indúlóvá dolgoztatta át, a mely még a király és a gróf halála után sok idő múlva is „Hoditz-indúló” néven volt ismeretes a porosz hadseregben. Akkoriban Rosswald valóságos búcsújáró és gyülekező helye volt a zenei újdonságok iránt érdeklődő műbarátoknak, s olyan vonzóerő, a minőhöz fogható e kis falun kivűl nem volt több egész Sziléziában. Egy másik főúr, a ki e részben szintén kivált akkortájt e tartományban, a pazarlásáról hírhedt Sulkowsky Ferencz herczeg volt, ki bielitzi sörfőzőjét színházzá alakíttatta át s benne hangversenyeket és dalműveket adatott elő. Sedlnitzky József gróf, a ki maga is derék hegedű- és gordonka-játszó volt, geppersdorfi kastélyában szintén egész zenekart tartott. Ugyan itt említhető a mulató kedvű Schaafgotsch gróf boroszlói püspök zenekara is, a melyet a főpap osztrák Sziléziában fekvő johannesbergi jószágán és kastélyában tartott.
S így jutunk el a legkiválóbb zeneszerzőhöz, a ki hosszabb időn át élt Sziléziában, az első „végig componált” német opera alkotójához, Dittersdorfi Ditters Károlyhoz, a „Doctor und Apotheker” szerzőjéhez. Ditters, miután 1761-ben Gluckkal Olaszországban tett útjáról visszatért s a nagyváradi püspök karmestere lett, a már említett boroszlói püspökkel németországi művész körútján ismerkedett meg. A zenekedvelő főpap megszerezte neki a római arany sarkantyú rendjelét s a neissei herczegség erdőmesterévé nevezte ki. Johannesbergben Dittersdorf egy kis színházat állított, kitűnően kiképezte a püspöki zenekart és ott írta egyebek közt „Dávid” (Davidde) czímű oratoriumát és az „Amerikai útazó” (Il viaggiatore americano) czímű víg operát. 1773-ban a herczeg-püspök freiwaldaui kerületi kapitánynyá léptette elő. Operái és oratoriumai sorából csak egy mű, az „Orvos és gyógyszerész” czímű opera aratott tartósabb sikert. Ez az 1786-ban írt mű az első német opera, mely az olasz dalművek módjára hosszabb, teljesen kidolgozott finalékkal van megszerkesztve. Még ma is adják itt-ott, újabb kiadásokat is ér és természetes üdeségével, valamint tagadhatatlan komikai erejével még mindig hat. Dittersnek addigi gondtalan élete hirtelen nagyon megváltozott a boroszlói püspöknek 1795-ben bekövetkezett halálával, és a zeneszerző 26 évi szolgálata után csekély nyugdíjából volt kénytelen tengődni. De utóbb fölkarolta Stillfried Ignácz báró, ki neki és családjának nyájas otthont adott a csehországi tabori kerületben lévő roth-lhotai jószágán, a hol 1799 október 13-án, épen két nappal a fiának diktált önéletrajza befejezte után meghalt. Művei tartalmukra és alakjukra nézve a Haydn Józseféivel rokonok, operái azonban teljesen a kor divatjának hódolnak. A Freiwaldau melletti Dittershof sziléziai falu Dittersdorf emlékét őrzi nevében.
A Troppau melletti Grätz kastélyban a fenkölt lelkű Lichnowsky Károly herczegnek, Mozart és Beethoven barátjának s pártfogójának volt műkedvelő-színháza. A grätzi kastély zenetörténeti nevezetessége első sorban az, hogy 1806-ban és 1811-ben Beethoven itt tartózkodott. Itt történt, hogy 1806 október havában Beethoven semmi áron sem akart a kastélyban látogatóban lévő franczia tisztek előtt játszani, s éjszakának idején nagy viharban Troppauba menekűlt barátjához, dr. Weiserhez, az ottani városi kórház orvosához. Troppauból Bécsbe való útjra magával vitte épen akkoriban befejezett Sonata appassionatajának kézíratát, a melyet az útközben támadt záporeső úgy átnedvesített, hogy a vízfoltok ma is meglátszanak rajta. A német lovagrendnek is volt freudenthali kastélyában saját házi színháza, a hol derék énekesek és képzett zenészek adtak elő operákat.
Grätz kastély Troppau mellett.
Russ Róberttől
A mi a színházi zenét illeti, arról, a tartományi főváros színházának zenekarát kivéve, alig érdemes még egyebet mondani. (A rosswaldi színházból és Dittersdorf iskolájából kerűlt ki többek közt Müller Venczel bécsi népies és színházi zeneszerző.) A troppaui színház 1763-ban leégett s 1772-ben épűlt föl újra. 1805-től Troppaunak ismét új városi színháza volt, a melyben az egymást követő Mathe (1839), Burghauser, Blum, Rosner, Proski, Gaudelius, Kotzky, Klement és Raymann, Bigl, Nikolini, Westen, Arlt, Freitag és Janisch, Jantsch igazgatók alatt drámákon és vígjátékokon kivűl operák és operettek is kerűltek színre. A troppaui színház legfényesebb időszaka Kelement és Raymann, meg Bigl igazgatósága éveibe esik. Karmesterekűl egyebek közt Rafael Ferencz, Neswadba J., Hummel József, és a zeneszerző Weidt Henrik működtek itt. Kiváló énekesek közűl, a kik Troppauban kezdték meg művészi pályafutásukat, Krolop Ferenczet, a berlini udvari operaház tagját említjük. 1883-ban a troppaui városi színházat Labitzky Ede városi építészeti tanácsos, a híres karlsbadi tánczzene-szerző legidősb fia, alakította át a mai díszes épületté. Bielitz városa is épített magának az utóbbi években igen szép állandó színházat, a melyben drámákon kivűl operetteket, sőt kisebb operákat is játszanak.
A legkiválóbb sziléziai zeneművészek sorából első helyen az 1783-ban a határszéli Braunseifenben született freudenthali, majd utóbb troppaui érdemes karmestert, szorgalmas gyűjtőt és fáradhatatlan másolót, Jäckel Ágostont említjük, a ki a két nevezett városban jelesűl vezette és művelte az egyházi zenét 1849 november 7-én Troppauban bekövetkezett haláláig. Továbbá Geppert Liberatust, a fölötte termékeny egyházi zeneszerzőt, ki 1815 február 15-én született Dittersdorf számos évi működése helyén, a Johannesberg kastélya tövében álló Jauernig városban. Mintegy 200 egyházi zeneművet írt, melyek közűl sok megvan még ma is a jauernigi plebániatemplom levéltárában. Szerzeményei majdnem kivétel nélkűl falusi karok számára írvák s könnyű, átlátszó stilusban, szabatosan vannak szerkesztve. Harmadik és legjelesb sziléziai zeneíró dr. Schön Ede lovag, ki Engelsberg néven adta ki számos szép és mély érzésű férfi-karát. Schön Ede 1825 január 23-án született Engelsbergben (freudenthali kerület), a hol 1882-ben emléket is állítottak neki. Nagyobb hallgatóság elé „Der Poet auf der Alm”, „Heini von Steiner” és „Dr. Heine” czímű szerzeményeivel lépett először és mindjárt lelkes fogadtatásban részesűlt. Hirtelen halál érte a szeretetreméltó embert Szilézia felé tett útján, 1879 május 27-én a morvaországi Deutsch-Jassnikban. Hamvai a Bécs melletti Grinzingben nyugosznak.
A legnevezetesb sziléziai zene-egyesűlet a troppaui férfi-dalegyesűlet, a mely 1846 október 23-án alakúlt meg. Első hangversenyét 21 énekessel 1847 január 1-én tarotta. Ma 96 működő tagja van. Legjelesb karmestere a salzburgi Mozarteum jelenlegi igazgatója és Szilézia valamennyi zeneművésze közt a legkitűnőbb, Hummel József Frigyes volt, aki 1841 augusztus 14-én született Innsbruckban és 1863-tól 1873-ig vezette a troppaui városi zenekart. Hummel alatt Troppau zenészete és főleg a városi zenekar azóta többé utól nem ért virágzás fokára jutott.
E. S. Engelsberg (Schön Ede lovag).
Fénykép után, Hecht Vilmostól
Tagjai számára nézve legnépesebb zeneegyesűlet Sziléziában a troppaui ének-akadémia, mely 1874-ben alakúlt a korábbi pangó troppaui zeneegyesűletből. Ma (1896-ban) 99 működő tagból áll; czélja a vegyeskari ének művelése és fejlesztése. A legrégibb sziléziai, sőt egyáltalán a legrégibb osztrák férfi dalegyesűlet az 1834-ben alakúlt bielitzi, a melynek jelenleg 88 működő tagja van. A tescheni férfi-dalegyesűlet 1891-ben ünnepelte 50 éves fönnállását (alakúlt 1841 május havában; jelenlegi működő tagjainak száma 60). Szilézia többi zeneegyesűlete közűl még megemlítjük az 1861-ben alakúlt s ma 54 tagból álló freudenthali férfi dalegyesűletet, nemkülönben a bielitzi vegyeskar-egyesűletet. Vannak továbbá kisebb dalkörök Jägerndorfban, Obersdorfban, Freiwaldauban, Jauernigben, Zuckmantelban, Bennischben, Wagstadtban és Odrauban. Ezek együtt alakították 1863-ban a „sziléziai német dalos szövetség”-et. Nagyobb dalünnepélyek voltak 1861-ben Troppauban, 1862-ben Freudenthalban és 1891-ben Teschenben. Kiváló ápoló helyivé lettek a zenének az 1870 óta alapított új császári királyi tanítóképző-intézetek, a melyekből egész sor kitűnően képzett zenetanító kerűlt ki. Az orgonaépítés művészetének legnevezetesebb képviselői a jägerndorfi Rieger testvérek, a kiknek orgona-gyára a legnagyobb és legjelesebb egész Ausztriában. E műhelyben 1870 óta 500-nál több kisebb-nagyobb orgona készűlt a bel- és külföld számára, köztük a legnagyobb (54 hangú) a brünni „Deutsches Haus” részére.
E vázlatunk végén meg kell még emlékeznünk arról a nagyszabású ünnepi hangversenyről, melyet Mozart V. A. halálának 100 esztendős évfordúlóján, 1891 deczember 6-án Troppauban az ottani énekkarok szövetkezve rendeztek.
Fujarát (havasi kürött) fuvó goral.
Charlemont Húgótól
