Történet. Biermann G.-től, fordította Acsády Ignácz
Történet.
Biermann G.-től, fordította Acsády Ignácz
Biermann G.-től, fordította Acsády Ignácz
A harminczéves háborúig. Felső- és Alsó-Szilézia herczegségnek Ausztriához tartozó részét, mikor a történelemben először fölmerűl, tisztán szlávok lakták. Egyik részét cseh-morvák, a másikat a cseh törzshöz tartozó szlávok népesítették. A XVI. századig mindkét rész a maga útján haladt, miért is történeti életöket külön kell előadni.
Szilézia délkeleti fele az első évezred vége előtt nem lép föl a történelem szinterén. Ekkor ugyanis Chrobry Boleszláv lengyel herczeg meghódoltatta Chorvátiát s ennek főhelyét, Krakót, meg Sziléziát, és megalapította a gneseni érsekséget, melynek a kolbergi, krakói és boroszlói püspökségeket rendelte alá; ez utóbbihoz tartozott és tartozik mind mai napig Teschen vidéke. A lengyel birodalom megalapítójának utódjai osztozkodásokkal gyöngítették magukat. Így III. Boleszláv elhúnytával fia, Ulászló, a krakói és boroszlói területet, testvére pedig a többit kapta. Ulászlót, ki Ágnest, Szent Lipót osztrák herczeg leányát és Hohenstaufeni III. Konrád király féltestvérét vette feleségűl, elűzték, ki aztán idegenben halt meg. Csak fiainak, Boleszlávnak és Meskónak, tette lehetővé I. Frigyes császár közbenjárása a hazatérést; ezek a boroszlói püspökség tartományát kapták, mely ezzel a Piast családnak Ulászlótól származó ágában saját fejedelmeket kapott és 1163-ban önálló életet kezdett.
Meskó Ratibornak és Teschennek, később Oppelnnek is ura lett, s utódai Oppeln herczegeinek nevezték magukat. Fia, Kázmér, a mongolokkal harczolt. A liegnitz-wahlstadti csata után a mongolok az Odera kapuján át Morvaországba hatoltak, Troppau környékét földúlták és Freudenthalt elpusztították. Ulászló, Kázmér testvére, 1268-ban Orlau benczés apátságot alapította. Néhány évvel halála után négy fia megosztozott az örökségén. Ettől fogva Oppeln tartomány Oppeln, Ratibor, Beuthen és Teschen herczegségekre oszlott, melyek herczegi ratibori, tescheni stb. herczegeknek, nem pedig Szilézia herczegeinek nevezték magukat, mert Oppeln földje eredetileg nem is tartozott Sziléziához. Mivel azonban a boroszlói egyházmegye alkotórésze volt, mivel továbbá Szilézia és Oppeln urai egyformán Csehország fő hűbérurasága alatt álltak, s végűl mivel érdekeik közt közösség fejlődött: a szokás mindkét területre kiterjeszté Szilézia nevét. A XIV. század vége és a XV. század eleje óta az előbb osztatlan Oppelnnek urai is fölvették a Szilézia herczege, Teschen, Beuthen stb. ura nevét. Ekképen a régi Sziléziából és Oppeln tartományból alakúlt az egységes Szilézia, melyet immár csak Alsó- és Felső-Sziléziának, vagy pedig két Sziléziának szoktak nevezni. Meskó, ki Auswitzot is megszerzé, lett Teschen első herczege, melyen ő és ivadékai 1290-től 1653-ig uralkodtak. Sziléziának osztozkodásokkal gyöngített herczegei Csehország és Lengyelország közé levén ékelve, vagy az egyik, vagy a másik szomszéd állam hűbéreseivé kényszerűltek lenni. Mikor II. Venczel cseh király Lengyelország ellen háborúra készűlt, 1291-ben Olmützben az oppelni hűbéresség a Přemysl család kihaltával csak rövid időre merűlt feledékenységbe. Tescheni I. Kázmér (1316–1358) már 1327-ben kijelenté, hogy országát a városokkal és várakkal együtt János cseh királytól kapta hűbérűl. Példáját Szilézia összes herczegei követték. IV. Károly császár 1348-ban és 1355-ben a szilziai herczegségeket a cseh korona alá kebelezte be.
I. Přemisláv (1358–1409) Beuthen egy részével, Gross-Glogauval és Auswitzczal gyarapította birtokát. Halálával ez utóbbi örökre elválasztatott Teschentől, s később Zator és Auswitz herczegségekre oszlott, melyek a XV. században kényszerűltek Lengyelország főuraságát elismerni, s azután a lengyel birodalomhoz csatoltattak. I. Přemisláv tevékenységével, gazdag tapasztalataival, szellemi tulajdonaival nagy tekintélynek örvendett. A sziléziai herczegek viszálkodásaiban ismételve békebíróúl szerepelt; sokszor megfordúlt IV. Károly császár környezetében, ki, valamint fia, IV. Venczel, gyakran használta diplomácziai küldetésekre Lengyelországba, Magyarországba, Németországba és Angliába. Přemisláv és fia I. Boleszláv (1409–1433) Teschen és Bielitz polgársága iránt jó indúlattal viseltettek.
Lobenstein vár romjai.
Bernt Rudolftól
A husziták 1428-ban érintették ugyan a kis ország határait, mely azonban egészben csak keveset szenvedett betöréseiktől.
Boleszláv fiai (1433–1477) fölosztották az országot, sőt magát Teschen városát és várát is. II. Kázmér (1477–1528) újra egyesíté az elválasztott részeket és a sziléziai herczegek közűl ő neveztetett ki először mindkét Szilézia főkapitányává. Unokája, Venczel (1528–1579) alatt Teschenben szilárdan meggyökerezett a protestáns vallás. Híveinek az új tanhoz való ragaszkodása lehetővé tette, hogy a herczeg Orlauban az apátságot, Teschenben a Domonkos- és Bernát-rendi kolostorokat a maga részére lefoglalja. Örökös pénzhiányban szenvedett, mert nem tudott gazdálkodni, és fiával, ki előbb meghalt, mint ő, eltékozolta a herczegi családi vagyont. Bielitz, Friedeck és Freistadt kamarajószágok elfogytak. Teschen városát rendkivűl megterhelték kezességekkel és kölcsönökkel. Még oktalanabbúl dolgozott unokája, Ádám Venczel (1579–1617) a maga és országa gazdasági romlásán. Harczias kedvében magyarokkal és törökökkel verekedett, s nem egy kalandos tervet eszelt ki. Azokban a fondorkodásokban, melyek Prágában és Passauban folytak a végből, hogy Rudolf császár visszanyerje testvérétől, Mátyástól, elvesztett tartományait, a herczegnek a zsoldos főnök szerepét és jutalmúl Troppau herczegséget szánták. Ez a kilátás, meg az a remény, hogy a császár kegyelmével kiszabadúl szorongatott helyzetéből, eltántorította 1610-ben a protestantismustól és evangelikus hitű alattvalóinak üldözőjévé lett.
Fia, Frigyes (1617–1625) és leánya, Lukréczia (1653-ig) uralkodása a harminczéves háború korába esik; ez utóbbi, kit akarata ellen Liechtenstein Gundakar herczeggel házasítottak össze, tulajdonképen csak mint a kevésbbé tönkretett kamarajószágok haszonélvezője vitte a herczegségek kormányzatát.
Osztrák-Szilézia éjszaknyugati fele legnagyobb részben Morvaországhoz tartozott. Valószinűleg egyetlen egy várnagyságot alkotott, mely a XII. és XIII. század okírataiban időnként, mint Holasiczkó járás vagy kerület fordúl elő. Az elpusztúlt kastély helyére, melynek neve ma is él Holasovicze község nevében, Troppau melletti Gräcz vára lépett. 1240 után eltűnik az okíratokból Holasicz kerület, s ettől fogva már, mint néha előbb is, csak Troppau kerületnek nevezik. E vidék jövedelmeit II. Ottokár király törvényesített fiának, Miklósnak adományozta, ki 1269 óta Troppau urának nevezte magát. A hatalmas Ottokár bukása után özvegyét, Kunigundát, özvegyi jogaival I. Rudolf király Troppau tartományra korlátozta. A magas Gräcz vára volt a székhelye, s „Isten kegyelméből Csehország királynéjának és Troppau úrnőjének” nevezte magát. E közben a dürnkruti csatában magyar fogságba jutott Miklóst kiváltották és Brunó olmüczi püspök s a nemesek fegyveres kézzel visszavezették a tartományba. Kunigunda és Falkenstein Zawis, ki titokban egybekelt vele, nem tarthatták magukat Troppauban, minthogy Habsburg Rudolf is elfordúlt tőlük. I. Miklós ettől kezdve 1294-ig Troppau herczege volt és részt vett királyának a lengyelek elleni hadjárataiban. II. Venczelnek halála s fiának, III. Venczelnek meggyilkolása után Miklós egyszer-másszor még föl-föltűnik Troppauban; 1318-ban halt meg.
Míg I. Miklós nem tudott megtámadhatatlan jogot szerezni Troppaura, fiának, II. Miklósnak (1318–1365) magától hullott ölébe az érett gyümölcs. János cseh király 1318-ban ő reá és örököseire ruházta Troppaut, mint a cseh korona hűbérét. Mikor 1336-ban a Piastok ága Ratiborban kihalt, Miklós ezt a herczegséget is hűbérűl kapta. Meg tudta magának János király kegyét tartani, és IV. Károly is szívesen látta udvarában. A császár 1348-ban Troppaut a cseh korona hűbérének nyilvánította, mely a morva őrgrófságnak nem alá, hanem mellé van rendelve; mindkettő egyenesen koronai hűbér; az őrgróf és a herczeg egyenlően a cseh király hűbéresei. A herczeg gyakran időzött a császári udvarban, gyakran alkalmazták számos állami ügyben, diplomácziai küldetésekben. Királyával részt vett több háborúban, valamint római útjában is. Mindez arra vall, hogy a háború, valamint a béke ügyeiben épen oly járatos volt, mint kortársa, Tescheni Přemisláv.
Fiai megosztoztak az örökségen; Ratibort és Troppaunak negyedrészét a legidősebb testvér kapta, a többi meg az ifjabb testvéreknek jutott. Ekképen Ratibor külön vált s területén 1377 óta Troppau, Jägerndorf és Leobschütz herczegségek keletkeztek. Ez apró országocskák egyes urainak kormányzata nagyobbrészt abból állt, hogy leveleket állítottak ki, melyekből pénzbeli nagy szűkölködésök derűl ki.
II. Miklós troppaui herczeg pecsétje.
Eredetije egy 1318-ban kelt okíraton.
Siegl Károlytól
A huszita háborúk idején I. Přemisláv troppaui herczeg Zsigmond császár pártján volt, hol, habár szerencsétlenűl, a csehek ellen harczolt s magára vonta ezek boszúját. 1428-ban pusztítva törtek be az országba, s a herczeg nagy áldozatokkal volt kénytelen távozásukat megvásárolni. 1430 és 1431-ben a táboriták ismét végig kalandoztak a kis országon s fejedelmét káros fegyverszünetre kényszerítették. A huszita zivatarok után belső tusák s a rablók elszaporodása károsították a népet. Árván született László hosszú kiskorúsága és Csehország pártviszályai Troppau nyugalmát is hátráltatták. Poděbrád Györgynek cseh királylyá választása után pár évvel megkezdődött Mátyás magyar királylyal az a háború, melyben Troppau tartomány, mint Poděbrád birtoka rendkivűl sokat szenvedett.
Az ország egyik herczege a troppaui tartománynak őt illető részét az oppelni herczegnek adta el, kitől az 1460-ban György királyra szállt. A Přemysl családnak egy más tagja a maga részét szintén ennek a királynak adta el, a ki meg fiainak adományozta. Ezek közűl Viktorin tűnik ki, a ki vitézűl hadakozott a magyarok ellen, de 1469-ben hadi foglyukká lett. E közben Nassidel Berka főkapitány Troppauból és Grätzből Felső-Sziléziát tartotta féken, s megsarczolta a szomszédos neissei és más területeket, melyek urai Mátyáshoz állottak. Viktorin, ki a magyar király ügyének megnyeretett, visszatért Csehországba és 1472-ben megosztozott testvéreivel az atyai örökségen. Ő kapta Troppaut. Mátyással való jó viszonyának köszönheti országa, hogy a későbbi bonyodalmakban jobban megkimélték, s hogy Troppau 1473-ban fölszabadúlt a több évi egyházi tilalom alól. Az olmützi béke (1479) meghozta sokat gyötrött Sziléziának a rég nélkülözött nyugalmat. Viktorinnak azonban már 1485-ben nehány szlavoniai várért át kellett engednie herczegségét, minthogy a magyar király azon törekedett, hogy természetes fiának, Corvin Jánosnak gazdag örökséget gyűjtsön. János csakugyan Troppau urává lett, melyet azonban (1501) II. Ulászló magyar és cseh királynak engedett át. A király viszont testvérének, Zsigmondnak, mikor pedig ez (1506) Lengyelország királya lett, II. Kázmér tescheni herczegnek adta Troppau főkapitánya czímmel.
Mikor I. Ferdinánd megszerzé a cseh koronát, Troppau is ő reá szállott és 1614-ig a Habsburg családbeli cseh királyok birtoka volt.
Jägerndorfot, mely I. Jánosé lett, fia, II. János (1383–1423) örökölte; azután zálogúl az oppelni herczegnek, a morva Jodoknak, utóbb Jodok nagybátyjának, cseh Venczelnek és Zsigmondnak, majd a briegi herczegnek jutott. Erről 1422-ben ismét II. Jánosra szállt. Ennek utódai voltak fia, V. Miklós és unokája, IV. János (1423–1483), ki a herczegséget elveszté Mátyás magyar király javára. Mikor 1482-ben a leobschützi ág kihalt, Mátyás király a megüresedett területet Jagerndorffal egyesíté. Mátyás halála után Borbála, IV. János nővére, I. Miklós utolsó ivadéka, volt Jagerndorf úrnője, ő mellette azonban Schellenberg János cseh kanczellár és fia, György is szerepel, ki Borbála leányát vette nőűl. A Schellenbergek 1523-ban eladták a herczegséget György brandenburgi őrgrófnak, kinek az Lajos magyar király is hűbérűl adományozta, mit I. Ferdinánd 1532-ben megerősített.
A Hohenzollernek 1523-tól 1622-ig voltak Jägerndorf urai. Jámbor György őrgróf alatt (meghalt 1543) a reformácziót ellenállás nélkűl hozták be, s Jägerndorf azután csaknem egy századon át a protestantismus góczpontja maradt Felső-Sziléziában. A troppaui tartományban Luther tanai Wagstadtban s más városokban vertek gyökeret, kivált ott, hol a földesúr támogatta a térítést. Magában Troppau városában az új hit 1540 óta terjedt el, s 40 évvel később már csak 18 katholikus polgár élt a városban. De épen itt történt az első összeütközés a két felekezet között. Az olmützi püspök, valamint a császár ellenzé, hogy a plebánia-templomhoz evangélikus pap választassék, minthogy a tanácsnak ily választásra joga nincs. II. Miksa uralkodása idején a fölmerűlt viszályokat mindig kiegyenlítették. Aggodalmassá akkor lett a protestánsok helyzete, mikor II. Rudolf császárrá, Dietrichstein bibornok pedig püspökké lett. Ezek elrendelték a plebániatemplom bezárását, s minthogy ez ellenállással találkozott, a város végűl császári átokkal sújtatott (1603), de annak végrehajtására csak 1607-ben nyílt alkalom. Ekkor meghagyták Geissberg ezredesnek, hogy ezredét Troppauba vezesse, ott fizesse ki és bocsássa szét. A polgárság azt hitte, hogy ez az ezred van megbízva a császári büntetés végrehajtásával, s elhatározta, hogy bevonúlását fegyverrel megakadályozza. Véres csatározások támadtak, a külvárosok s nehány ház a város falain belűl a tűz martalékaivá lettek. Végűl alkudozások kezdődtek, s 43 napi ostrom után a város megadta magát. Ekkor azután megindúlt az ellenreformáczió, melyet a püspök, a főkapitány és Sarkander Miklós pap buzgón folytattak, melyet azonban a Rudolf császár által 1609 augusztus 20-án Szilézia számára kiadott kiváltságlevél akadályozott.
György őrgrófot Jägerndorfban fia, György Frigyes (meghalt 1603) követte, ki, mint atyja, derék tiszviselőkkel gondosan kezeltette herczegségét. Ő vele, ki Jägerndorfot ajándékozás útján a brandenburgi választóra ruházta át, kihalt a frank-hohenzollerni ág. A választó 1606-ban a herczegséget második fiának, János Györgynek adta, mi ellen a császár tiltakozott, minthogy II. Lajos király a tartomány birtoklását a frank ágra korlátozta, mely okból az ajándékozás érvénytelen s a herczegségnek vissza kell a koronára szállnia. Minthogy a brandenburgi választói család által való birtokbavételt sem Rudolf, sem Mátyás nem hagyta jóvá, János György folyton abban a veszélyben forgott, hogy elveszti országát. Kétségkivűl főleg ez vitte őt hűbérura ellenségeinek pártjára. Korának minden politikai viszályaiba be volt bonyolódva, s 1618-ban egész erővel csatlakozott az akkor kitörő mozgalomhoz és Frigyes pfalzi grófhoz. A hókirály trónjának összeomlásával János György csillaga is elhomályosúlt. A császár trónvesztettnek nyilvánította, s mikor Magyarországba szorították, ott új vállalatokra készűlt; már meg is szállotta a jablunkai szorost, mikor 1624-ban Troppaut is hűbérűl kapta. A brandenburgi választók által a herczegség visszanyerése érdekében ismételve tett lépések sikertelenek maradtak.
A fejedelem, a nemesség, a paraszt, a polgár, egyház és iskola. Szilézia herczegei, kik a cseh király fő hűbér-uraságát önként elismerték, a fejedelmi jogok tekintélyes összegét mentették meg maguknak. Ellenben II. Miklós, troppaui herczeg királya kegyének köszönte országát, mely okból állása nem volt oly értékes, mint a többi sziléziai herczegeké, kikkel csak akkor lett egyenjogúvá, mikor Ratibort is megszerzé. Utódai azon igyekeztek, hogy a troppaui tartományt a sziléziai herczegségek sorába iktassák, mely törekvésnek az a magyarázata, hogy Troppau rendjei a részökre is ismételve megerősített morva jogra támaszkodva, több szabadsággal élhettek, mint a többi sziléziai fejedelemségek rendjei a maguk herczege irányában. A husziták betörései és a későbbi háborúk Troppau urainak érdekeit Sziléziával mind szorosabbra fűzték, s így kezdetben ingadozva, később határozottan Sziléziához hajlottak. Ezt a városi polgárság szívesen látta, más részt azonban Troppau hova tartozandóságát illetőleg hosszú pör támadt, melyet morvák és sziléziaiak nagy elkeseredéssel folytattak, s mely a XVI. században tetőpontjára hágott. Az 1618-iki cseh fölkelés leverése után ellenállás nélkül hajtották végre Troppaunak a sziléziai herczegségek sorába való iktatását, melyek közé Jägerndorf már a Hohenzollern uralom óta tartozott. A tescheni herczegek, noha királyi haszonvételekkel, fejedelmi jogokkal és kamarajószágokkal el voltak látva, a troppaui urak módjára lassanként középvagyonú földbirtokosokká hanyatlottak; eredetileg díszes udvartartásaik helyére szegényes háztartás lépett, s fejedelmi tekintélyök nemzedékről-nemzedékre csökkent.
A herczeg mellett a nemesség állt, mely főbb és alsóbb rendre oszlott; Teschenben 1422-ben, Tropauban 1431-ben mint urak és lovagok rendjével találkozunk e nemességgel. A herczeg a nemességet az ország közigazgatásában, a főbb udvari tisztségek betöltésében használta és kötve volt annak tanácsához. A nemességből kerűltek ülnökök az országos törvényszékhez, mely a hűbérjog behozatala óta a régi szláv jogszolgáltatást mellőzte. Troppauban a tartományi jog és biróság még II. Miklós alatt kifejlődött, Jägerndorfnak és Leobschütznek saját joga volt, s Teschenben 1413-ban említik a tartományi jogot. Az országos törvényszék előtt határigazítási és örökösödési pöröket, nemesi birtokok eladását, árvaügyeket, stb. tárgyaltak. E törvényszéknél jelentették be a birtokváltozásokat, s vezették be azokat a tartományi telekkönyvbe.
Teschen a XVII. században.
A „Merian Topographie” (Frankfurt 1650) után, König Frigyestől.
Abban az időben, mikor a sziléziai herczegségek a történetbe belépnek, a jog és a birtok egyenlőségéről többé szó sem lehet, s a nagy tömeg sokféle adót és robotot volt kénytelen szolgáltatni. A jobbágyság azonban nemcsak egy kiváltságos rend lételének, hanem a tiszta természetgazdaságnak volt a következménye, melyben minden szükséglet csupán a természeti termékek cseréjével elégíttetett ki. A polgárosodás magasabb fokának az ilyen gazdálkodás nem felelt meg többé. A herczegeknek, a nemességnek, a papságnak oda kellett tehát törekedniök, hogy dús földbirtokukat biztos évi jövedelemmel értékesítsék. Erre a változásra a belföldi parasztság, mely az eddigi gazdálkodásba tökéletesen beleélte magát, képtelennek bizonyúlt, miért is egy új elem, a német telepes hivatott be. Szükség volt rá, nem annyira a sok erdő kiirtása és nagy terűletek mívelés alá vonása, mint inkább a földesúri jövedelmek fokozása végett. Hogy a német parasztot megnyerjék a bevándorlásnak, olyan igazságszolgáltatást kellett neki nyújtani, mely az ő szokásaival és jogfogalmaival megegyezett, s melyben a saját kebeléből kikerűlő bíró vagy soltész is szerepelt. Ez okból az ó-szláv zsupa-alkotmány alól ki kellett őt venni; ezenkivűl csupán jogérvényesen megállapított adókat és szolgálatokat lehetett tőle kivánni, miért is mellőzni kellett az ó-szláv robotokat és természetbeli szolgáltatásokat. A német jog szerint alapítandó falu élén a locator, a vállalkozó állt; kapott egy szabad telket, megszerezte az italmérés jogát, az alsóbb jogszolgáltatást, stb., mely utóbbit a község választottjaival gyakorolta. A falu határában levő többi telket a parasztok közt osztották szét, kik pénzben meghatározott bérfizetést, néha kisebb természetbeli szolgáltatásokat is voltak kötelesek érte teljesíteni. A német telepesek Alsó-Sziléziát aránylag rövid idő alatt elnémetesítették; ők szerezték meg Troppauban a többséget a német elemnek, melyet kivált II. Ottokár és Brunó olmützi püspök pártolt. Lassanként a bennszülött paraszt is megismerte és megbecsűlte a német telepesnek adott jogokat; ő is ráállott, hogy telkéért megállapított pénzbeli bért fizessen, s ekkor mi sem állta útját annak, hogy a már meglevő szláv lakosú községek is német jog szerint szerveztessenek. Idők folytán a paraszt ismét elveszté kedvező helyzetét, kivált mikor az alsó nemesség ereje a huszita háborúk következtében megbénúlt, s Csehországban és Sziléziában a hűbéres főnemesség főleg a Jagellók erőtlen uralkodása alatt túlságosan elhatalmasodott.
Tartós hatással volt a német jog a városok fejlődésére. Eredetöket a városok vagy valamely régi szláv várnak, mint példáúl Teschen, mely 1151-ben, mint a várnagy székhelye említtetik először, vagy pedig fontos kereskedelmi útak mentén való kedvező fekvésöknek köszönik, mint Troppau, mely először 1195-ben fordúl elő mint telep és vámhely az „Oppau melletti” jelzővel, vagy Leobschütz 1183-ban. De csak attól az időtől kezdve érdemlik a város nevet, mikor német jogot kaptak, mert egyedűl ezzel nyerték meg a saját jogszolgáltatást, lakosaik a személyes szabadságot, meg a dologbeli szabadságot is annyiban, a mennyiben csupán meghatározott bért voltak kötelesek fizetni. A német joggal fölruházott város feje a főnök volt, ki az igazságszolgáltatást a polgárság kebeléből választott bírákkal gyakorolta. A polgárok a részökre kiosztott telkeken földmívelést űztek, ipart folytattak, melynek, valamint a kereskedelemnek a lakosság és a forgalom emelkedésével egyre nagyobb mértékben szentelték magukat. Freudenthal volt az első német joggal ellátott város, Troppau már 1224 előtt német jogot nyert, melyet azután Jägerndorf is megkapott. Tetemes haladást mutat a városok fejlődésében a magdeburgi jog adományozása, mely a magánjogra vonatkozott ugyan, de nagy hatással volt az alkotmány további alakúlására is. E jogot Freudenthal 1223-ban, Troppau pedig 1269 előtt kapta; Teschen 1292 előtt löwenbergi joggal élt, s 1370-ben kapta a magdeburgit. Az e jogokkal fölruházott városokban nagyon hamar szervezkedtek a polgárok gyűlései és a polgármester vezetése alatti tanács. Troppauban 1289-ben említik a tanácsosokat, a polgármestert azonban csak 1413-ban. A polgármester Jägerndorfban már 1371-ben, Teschenben 1416-ban, Bielitzben 1427-ben előfordúl. A polgárok czéhekké csoportosúlva, melyek élén a czéh- vagy atyamester állt, nem voltak egyenjogúak. Azokat, kiknek italmérési joggal fölruházott házuk volt, ellentétben a kispolgárokkal és zsellérekkel, nagypolgároknak nevezték. Ezek tartoztak a kereskedőkhöz és a legelőkelőbb czéhekhez, s kebelükből választattak a bírák és a tanácstagok; a lelépő tanács iktatta be hivatalába az újat. Így Troppauban, hol a városnak egymással rokon fejei kényök-kedvök szerint és ellenőrzés nélkül kezelték azon viszályokat, melyek a XVI. században a polgárság békéjét megzavarták.
Leichtenstein Károly herczeg.
Veldo J. V. rézmetszete után
A troppaui főesperesség az egész herczegséget magába foglalta. A tescheni főesperes alatt álltak a plebániák, melyek száma a XV. században ötvenre ment. Zárdák közűl említhetők Orlauban a benczés apátság, Teschenben a Domonkos- és Bernát-rendiek, Troppauban a Clarissa-apáczák, a ferencziek és domonkosok, Jägerndorfban a minoriták klastromai. A János-rendieknek Gröbnigben, a német lovagrendnek Troppauban volt telepe. A protestánsok csupán Jägerndorfban a Hohenzollernek és Freudenthal grófságban a Wrbanák alatt nyertek szilárd szervezetet, mely a troppaui tartományban hiányozván, itt a protestantismus az első rohamra meg is ingott. Mihelyt az ellenreformáczió Sziléziában erősen megindúlt, a protestánsok nem sokára összes templomaikat és iskoláikat elvesztették.
Városi iskolák első nyomaira akadni 1342-ben Leobschützben, 1372-ben Troppauban, 1417-ben Jagerndorfban, 1488-ban Teschenben, Leobschützben, Freudenthalban. Troppauban két kántor, az orgonista, a baccalaureus és a rector fáradoztak azon, hogy az ifjúságot az elemi ismeretekben, a vallásban és a régi nyelvekben oktassák; a tescheni deákiskola jó hírnek örvendett.
Ausztria és Szilézia a harminczéves háború óta. Az utolsó Piast leány elhaltával Teschen III. Ferdinánd személyes uralma alá kerűlt. Troppau és Jägerndorf adományozás útján Liechtenstein Károly herczegé volt; ő, valamint utódai a troppaui és jägerndorfi herczegi czímet viselték, így jelenleg Liechtenstein János herczeg. Állásuk korlátolt és Szilézia tulajdonképeni ura a császár volt. Hatalma és a kor iránya, mely Európa-szerte a korlátlan egyeduralom felé törekedett, szétmállasztotta a rendi jogokat, s a helyi jogok, tartománygyűlések, városi kiváltságok a törvényhozásba, közigazgatásba és igazságszolgáltatásba beavatkozó új állam által fokonként vesztették fontosságukat. Troppau és Teschen megszűntek tehetetlen és eladósodott hűbéres herczegek székhelyei lenni, s egyszerű vidéki városok rangjára sülyedtek.
A harminczéves háború Sziléziában is sok pusztítást tett. Már 1620-ban szorongatták a Lengyelországból betörő kozákok. Mansfeld gróf 1628-ban megtámadta Sziléziát, és zsoldosai Troppau, Jägerndorf, Teschen, Bielitz városokat, meg a jablunkai sánczokat hatalmukba ejtették. A következő évben Mansfeld katonáit kiverték ugyan az országból, csakhogy most meg a császáriak dúlták még kegyetlenebbűl. A lutheránusokra is nehéz napok viradtak. A nemességet azon ürügy alatt, hogy egyetértésben áll az ellenséggel, a külön e czélra alakított vizsgáló és végrehajtó bizottság jószágelkobzással és mindenféle üldözéssel sújtotta. Azután 1642-ig nem jött ugyan ellenség az országba, de a szedett-vedett császári csapatok gonoszabbúl gazdálkodtak benne, mint az ellenség. Ez időbe esik Freiburg alezredes hóbortos vállalata. Nem tudván, hogy Wallensteint már utólérte végzete, hirtelen (1634 márczius 2) mellette nyilatkozott, s a troppaui, jägerndorfi és leobschützi polgárokat arra kényszeríté, hogy a friedlandi herczegnek és szövetségeseinek hűséget fogadjanak. Götz császári tábornok csapatai (márczius 18–19) Troppauban körűlfogták az alezredest, a ki letette a fegyvert, s biztosította magát a szigorú bünetés ellen, a várossal azonban nem törődött. Így a polgárokat pénzbírsággal és más büntetéssel sújtották. 1642-ben Torstenson vonúlt át a troppaui területen, egy száguldó lovascsapat pedig Teschen vidékén jelent meg; 1646-ban a svédek megszállották a fejedelemségeket egészen a jablunkai szorosig; zsarolásaik és kegyetlenkedéseik sokáig emlékezetben maradtak a népnél. A westfáli béke, mint egyebütt, Osztrák-Sziléziában is fölperzselt majorokat és falvakat, széttaposott vetéseket, míveletlenűl hagyott földeket talált; inség és járványok apasztották a nép számát; számos község eltűnt; mezővárosok és városok egészen, vagy félig pusztán álltak s megmaradott lakóik nyomorba sülyedtek.
A törökökkel és fölkelő magyarokkal vívott küzdelmek szintén érintették Sziléziát. Török csapatok portyáztak 1663-ban Morvaország határáig és a jablunkai szorosig; a nép fegyvert fogott s kivívta a császár elismerését, Teschen rendei pedig azt a jogot, hogy saját zászlajok legyen. Thököly fölkelésekor Petróczy alatt 4.000 kurucz hatolt Seipuschon át Bielitzbe, melyet 1682-ben kiraboltak. Szobiesky János lengyel király 1683-ban Troppaun át vonúlt Bécs fölmentésére. A következő években bajor, szász és brandenburgi, svéd, dán és ir hadak vonúltak Szilézián át a török csatatérre.
E csapatmozgalmaknál sokkal több bajt okozott a népességnek az ellenreformáczió, melyet 1648 után ismét megindítottak. De már I. Lipót utolsó éveiben, még inkább I. József idejében az anyagi érdekek megtompították az üldözési mozgalmat, s a tisztviselői kar is kevésbbé mutatkozott hajlandónak, hogy az egyházi hitbuzgalom készséges eszköze legyen. I. József 1707-ben, XII. Károly svéd királylyal megkötötte az altranstädti egyességet, mely Szilézia protestáns lakóinak egyéb engedményeken kivűl hat kegyelmi templomot engedélyezett. Egyet Teschen kapott, hol 1709-ben tették le a Jézus-templom és iskola alapkövét. Az evangelikus gymnsiumon kivűl a jezsuitáknak is volt Troppauban (1630), Teschenben (1711) és a piaristáknak Freudenthalban (1731) iskolájuk. VI. Károly 1722-ben Teschen herczegséget Lipót lotharingiai herczegre ruházta át, kiről 1731-ben fiára, Mária Terézia férjére, 1765-ben pedig II. József császárra szállt. Mária Terézia a herczegséget az összes hűbérvárományosok hozzájárúlásával pénzen megvásárolta, s leányának, Mária Krisztinának, s vele férjének, Albert szász herczegnek és fiörököseiknek adományozta. Az a kikötés, hogy a herczegség esetleg visszaháramlik a koronára, 1791-ben oda módosíttatott, hogy a hűbéresek megkapták a jogot, hogy Károly főherczeg javára végrendeletet tehetnek. Így szállt a herczegség az asperni hősre, 1847-ben pedig a custozzai győzőre. Friedek uradalom több változás után a tescheni herczegé, Freistadt a Wallisch grófoké, Bielitz, melyet Mária Terézia szabad birodalmi uradalommá, aztán fejedelemséggé, végűl herczegséggé emelt, rövid időre gróf Haugwitz Frigyes Vilmosé, azután a Sulkowskyaké lett. Haugwitz mint miniszter az összes belügyekben megszerzé Mária Terézia teljes bizalmát. Freudenthal, mely a hókirály bukása után Wrbna Henrik kezére kerűlt, a német rendnek engedtetett át, melynek fő és nagymesterei 100 évnél hosszabb idő óta az uralkodó családból kerűlnek ki; rövid idő óta Jenő főherczeg áll a rend élén.
Gróf Haugwitz Frigyes Vilmos.
Hecht Vilmostól
Károly halála után fél Európa fegyvert fogott leánya, Mária Terézia ellen. Legveszedelmesebb ellensége II. Frigyes porosz király volt, ki családja nevében nehány sziléziai herczegséget, többek közt Jägerndorfot követelte, s a három úgy nevezett sziléziai háborút indította Ausztria ellen. Az elsőben a poroszok megszállták Troppaut és Teschent a jablunkai szorosig; visszavonúltak ugyan, de csakhamar újra elfoglalták a troppaui területet. Ez a második háborúban többször volt ütközetek színhelye, melyek azonban a nagy harczok menetére döntőleg nem hatottak. A harmadik sziléziai, vagyis a hétéves háborúban Osztrák-Szilézia határai közt ismét nagyban folytak a csapatmozgalmak, csatározások, sőt nagyobb ütközetek is. A bajor örökösödési viszály szintén fenyegette a tartomány nyugalmát. Ekkor azonban komolyabb összeütközésre nem kerűlt a dolog, mert Mária Terézia és Frigyes 1779-ben Franczia- és Oroszország közbenjárására megkötötték a tescheni békét.
A boroszlói (1742), drezdai (1746) és hubertsburgi (1763) békekötések a monarchiának Szilézia nagyobb részébe kerűltek. Ausztriánál maradtak Teschen herczegség, Troppaunak és Jägerndorfnak legnagyobb és Neisse fejedelemségnek kis része Freiwaldau, Jauernig, Zuckmantel és Weidenau városokkal. E föld ura századokon át a boroszlói püspök volt, kinek a fejedelemség osztrák részében ma is dús jószágai vannak. Neissénak Ausztriához tartozó része 150 év folyamán oly szoros kapcsolatba lépett Troppau és Jägerndorf osztrák részével, hogy már csupán az egyházi kormányzat, melyet itt az olmützi érsek, amott a boroszlói herczegpüspök visz, emlékezteti a jelenkort ama különböző útakra, melyeken éjszaknyugati Sziléziának ezen részei egykor haladtak.
Felső- és Alsó-Szilézia herczegségeiben Mária Terézia a boroszlói királyi főhivatal helyére a troppaui cs. kir. hivatalt rendelte, melynek az összes tartományi hivatalok és hatóságok, s közigazgatási ügyekben a főnemesek alá voltak rendelve. A troppaui hivatal 1782-ben eltöröltetett és ügyei a morva kormányzóságra ruháztattak át. Az 1848-iki események következtében Szilézia saját helytartóságot kapott, mely 1853-ban cs. kir. tartományi kormánynyá alakíttatott át és székhelye Troppau lett.
A nagy császárné és fia újításainak áldásaiból Szilézia is megkapta a maga részét. A jezsuita-rend eltörlésével a troppaui és tescheni gymnasiumok világi kézbe mentek át; a szertelenűl elhanyagolt népoktatást föllendítő az 1774-iki iskolai rendtartás, melylyel a császárné az osztrák népiskola tulajdonképeni megalkotójává lett. II. József és testvére, II. Lipót alatt a Domonkosok zárdái Troppauban és Teschenben, a Clarissa-apáczák és ferencziek kolostorai Troppauban eltöröltettek. A nép vallásos neveléséről új plebániák és fiók-egyházak állításával gondoskodtak. A Szilézia számára 1782-ben kibocsátott türelmi rendelet megadta az evangélikusoknak a szabad vallásgyakorlatot, s a tescheni kegyelmi templom mellett új önálló egyházközségek keletkeztek.
1820 októberében Ausztria és Oroszország császárjai, a porosz király, Anglia és Francziaország követei Troppauban olyan kongresszusra gyűltek, minőket az európai nagyhatalmak akkor a népek mozgalmainak elnyomására időnként tartani szoktak.
Albert, szász-tescheni herczeg.
Adam Jakab rézmetszete (1782) után.
1848-ban Sziléziában is nemzetőrséget alakítottak, itt is sűrűn keletkeztek politikai egyesűletek s rövid életű időszaki lapok; a tartomány elküldte képviselőit Bécsbe és Frankfurtba. Fontosabb következményekkel járt a parasztság tehermentesítése, a középiskolák szervezése, a kézmű, az ipar és a kereskedés emelése. Az 1861-ben engedélyezett birodalmi alkotmány és a Szilézia számára kiadott országos rendtartás következtében a herczegség megkapta az őt illető részt az állam alkotmányos életében, s elküldé képviselőit a tartományi és birodalmi gyűlésbe. A frissen pezsgő életet rövid időre az 1866-iki háború szakította félbe. A poroszok Stollberg és Knobelsdorff vezetése alatt június 27-én jelentek meg Troppauban, s végűl csaknem egész Sziléziát, a tescheni tartományt a Visztuláig, s megállapított határvonalig megszállották. A nikolsburgi előzetes és a prágai végleges béke befejezte a rövid háborút, s az utolsó porosz had szeptember 20-án távozott Troppauból. Egy hónappal később Ferencz József császár meglátogatta a tartomány fővárosát, s a lakosság viharos lelkesedéssel fogadta.
Ama napok óta a tartomány a császár bölcs kormányzása alatt a békét élvezi, melynek szárnyai alatt előbb nem is sejtett virágzásra emelkedik. Az emberi tevékenység minden terén élénk munkásság nyilvánúl. Számos iskola gondoskodik az ifjúság neveléséről; a dolgos és értelmes parasztosztály a nagy földbirtokosok példáján okúlva magas fokra emelte a mezőgazdaságot; az erdőgazdálkodás mintaszerű, a kőszénbányászat rendkivűl jutalmazó, az ipar hatalmas lendűletet vett. A tartomány ma a monarchia azon országainak egyike, melyek a legjobban mívelt földűek és legiparosabbak közé soroltatnak. Bizalommal néz a sziléziai nép a jövő felé, s ha az nehéz napokat hozna is, ő hazafiságtól áthatva híven és szilárdan áll császárja és a birodalom mellett.
I. Přemysl tescheni herczeg pecsétje.
Eredetije egy 1358-ban kelt okíraton.
Siegl Károlytól
