Művészet. Kršnjavi Izidortól
Művészet.
Kršnjavi Izidortól
Kršnjavi Izidortól
A horvát nép politikai történetének foglalatja könnyen arra a következtetésre vezethetne, hogy tartósabb, szilárdabb politikai szervezetét szertelen individualismusa akadályozta meg; holott a művészet fejlődése azt mutatja, hogy úgy politikai, mint művészeti önállótlanságának oka épen az individualismus hiánya volt. A horvát nép jelleme az átlagos mértéket meghaladó egyéniségek érvényre jutásának sem a politika, sem a művészet, sem az irodalom terén nem kedvezett. Ezek csak idegenben találtak működési tért.
A Szent László-féle köpeny (régi kelme-minta.)
Kovačević Nándortól
A horvátság tehát a nélkül, hogy úttörő lett volna, úszott a különböző idők művelődési áramlatain. Egy része kedvezőtlen körűlmények miatt kénytelen volt elmaradni; a másik rész követte a műveltségbeli haladás hívó szavát, és utóbb az elmaradottakra is termékenyítőleg hatott.
A zágrábi székesegyház belseje.
Ekhel Hektortól
Ennélfogva művészeti gyakorlatuk mindig az uralkodó iránynyal tartott. Emlékek és följegyzések bizonyítják, hogy a horvát nép a byzanczi műveltség idejében nagy művészeti készűltségnek és kiterjedt művészeti gyakorlatnak örvendett.
Mindenek előtt egybeállítjuk a művészetről szóló legrégibb adatokat.
A legrégibb okíratok, melyek templomi műtárgyakat említenek, vagy ajándékozó levelek, vagy a templomi kincstár megajándékozásáról szóld följegyzések. Ennélfogva ezek az írott kútfők fölemlítik a fémek a minőségét, néha a sulyát is, de a tárgyak alakjáról nem szólnak. Trpimir fejedelem valamennyi zsupánnal egyetemben 852-ben Bihácsban kolostort alapít. Minthogy a templomi fölszerelésre nem volt pénze, Péter salonai érsek adott neki 11 font ezüstöt, a minek fejében oly nagyszerű ajándékokat és kiváltságokat kapott, hogy mondhatni, kitűnő űzletet csinált, de ebből ama templomi fölszerelés művészeti értékét nem ítélhetjük meg. Fönmaradt András zárai perjelnek 918-ik évi végrendelete, a ki, úgy látszik, igen vagyonos volt. Érdekes, hogy nagy földbirtoka mellett is kevés értékes tárgyról intézkedett benne, a miből azt lehet következtetni, hogy a horvátok azon időben nem igen gyűjtöttek kincseket. A végrendelet egyebek közt egy egész selyem ruhát és egy selyem szegélyt említ.
999-ben Agape, Dabro tribun leánya, tett végrendeletet, melyben Aranyszájú Szent János zárai templomának becses tárgyakat hagyományoz, köztük olyan fölszerelést is, mely művészi becsű lehetett, és selyem ruhákból egész készletet. Ha ezzel egybevetjük, hogy Arbe város közönsége 1018-ban Velenczének évi adó fejében tíz font selyem szállítására kötelezi magát, nem merész az a következtetés, hogy a végrendeletekben említett selyem kelmék a horvát ipar termékei voltak.
A zágrábi székesegyház oldalról nézve.
Ekhel Hektortól
A zágrábi székesegyház kincsei.
Kovačević Nándortól
Az 1020., 1042. és 1076. évekből való följegyzések jelentékeny templomi fölszerelésekről tanúskodnak. Így István bán ajándékozó levele öt szent képet, köztük egy ezüstből valót, említ; úgy látszik, byzanczi képek voltak.
1060-ból való az első nagyobb művészettörténeti fontossággal biró följegyzés. Tamás, spalatói főesperes beszéli, hogy Lőrincz érsek, kit ez évben választottak meg, a templomi kincs gyarapításán buzgólkodott. E czélból egyik emberét Antiochiába küldte az ötvös művészet elsajátítására. Midőn a kellő járatosságot szerzett kiküldött visszatért, az érsek ezüstből két nagy álló, és nehány kézi gyertyatartót készíttetett ezen ötvössel, a ki még nehány, pontosabban meg nem jelölt templomi szerelvényt is készített „tökéletesen követve az antiochiai szobrászatot.” Egy 1080-ik évi okírat említi Lőrincz érseket és többek közt Grubizo (Grubec) és unokafivére Zura ötvösöket. Talán ezek egyike az, kit az érsek Antiochiába küldött.
A zágrábi székesegyház sekrestyéje.
Ekhel Hektortól
Ez időbeli följegyzésekből kiderűl, hogy a horvát tartományok ez időtájt bővelkedtek aranyban, a mit byzanczi arany-érmek számos lelete megerősít. A följegyzéseken kivűl nagyobb számú egykorú emlék világosan tájékoztat bennünket a horvátoknak IX. és X. századbeli művészeti gyakorlatáról. Vannak ez időből bazilikák és középponti elrendezésű templomok. A cattarói szép bazilika a hosszanti, a zárai St. Donato templom pedig a középponti elrendezésű templomokat képviseli jellemzően a horvát tartományokban politikai függetlenségük idejéből. Az ezen időbeli építmények közt sűrűn fordúlnak elő a fölötte kicsiny fogadalmi templomok; a többi építmény sem üti meg nem hogy a konstantinápolyiak, de még csak a ravennaiak mértékét sem; a velenczei Márk templom meg épenséggel fölűlmulja őket úgy gazdaságra, mint nagyságra nézve. Elrendezésük és díszítményük is byzanczi ízlésű; nemzeti sajátosságról szó sincs, mert a mi sajátosság mutatkozik is az elrendezésben, mint példáúl a cattarói bazilikán, vagy a knini templom díszítményén, az a művész egyéni sajátossága, a ki azonban épen úgy nem tér le a byzanczi művészet útjáról, mint más országok ezen időbeli művészei. Valamennyien byzanczi hatás alatt állottak, melynek erejét nem lehet egykönnyen túlbecsűlni.
Hötzendorf Hugo: Várromok Duzluk mellett.
Ezen időből való emlékek: a spalatói keresztelő házban levő domború művek (680), St. Donato (Szentháromság) temploma számos szobrászati töredékkel Zárában (804-től 810-ig), a Szent Borbála templom Trauban (Trogirban, X. század), Spalatóban a porta aurea falába beépített kápolna, melynek építéséhez egy folyosót használtak föl (IX., X. század), Spalatóban a Béla városrész Szent Miklós temploma (IX., X. század), Spalato mellett a Szent-Háromság temploma (Sv. Trojica) (IX., X. század). Ugyanezen időből valók a Szent Miklós és a Szent-kereszt templomok Nonában (Nin) és Omissában (Omiš), és a Szent Trifun temploma, kivált a kis kerek épűlet, Cattaróban. Szent István de Pinis spalatói bazilikájából csekély töredék maradt fönn. Ez annak a kolostornak a temploma, melyben Zvonimir vetélytársa és később utódja el volt zárva. Ezeken kivűl még megemlíthetjük: a spalatói Szent Eufemia, a zárai Szent Lőrincz, a priki (Omissa mellett) Szent Péter, a cattarói Szent Lukács, a ragusai Szent Miklós és még számos más templomot. Ezek mind a IX. és XII. század közé eső időben épűltek.
A Dráva és a Száva közti terűleten, sírokban talált néhány ékszeren kivűl, egyéb nevezetesebb lelet nem kerűlt elő ezen korszakból; s a művészettel valamelyes kapcsolatban lévő följegyzéseink sincsenek. A Szent László idejebeli zágrábi püspöki templomnak sem maradt még nyoma sem. Tkalčić, az érdemes kutató, azt tartja, hogy az a templom nem is a mostaninak a helyén állott. Egy oroszlán, mely talán a régi templom ajtaját díszíté, a mostani templom helyreállításáig annak éjszaki tornyába épűletkő gyanánt volt befalazva.
A zágrábi székesegyház kincstárában őrzött byzanczi domború művű elefántcsont lap valószinűleg idegenből kerűlt ide. A Szent László-féle köpeny kelméje, melyre díszítmények vannak festve, ezen időből való. A mi művészeti tárgy van a horvát tartományokban az Árpádok, az Anjouk és a velenczések idejéből, azokat e munka más kötetei kellőleg méltányolták, így többek közt a horvát művészek közreműködését a traui székesegyházon.
Giulio Clovio.
Bukovac Balázstól
A mai Horvátországban és Szlavoniában a XIII. század közepéig keletkezett művészeti termékeket a tatárjárás pusztította el. A következő időből, névszerint a csúcsíves művészet korából vannak úgy építészeti, mint művészi ipari emlékek. A zágrábi építmények, jelesűl a székesegyház, nagyságra és jelentőségre nézve fölűlmúlják még a dalmácziaikat is; csak hogy ott sok régi részlet változatlanúl maradt fönn, míg Zágráb építészeti emlékei sok viszontagságon estek át, és megváltozott, megrongálódott állapotban jutottak ránk, úgy, hogy újabb időben gyökeres helyreállításuk vált szükségessé.
Masić Miklós: Kerti idyll.
A székesegyházat, a kőfaragó jegyek után itélve, valószinűleg német mesterek építették. Régebbi időből, a XIII. század végéről vagy a XIV. század elejéről valók a szentély és a hozzá csatlakozó alacsony mellékhajók. Ez a régebbi rész mintegy harmada a templomnak. A másik kétharmad, vagyis a csarnok alakú nyugati rész, a XV. században épűlt és helytelenűl illeszkedik a keletihez. Különösen kivűlről bántók a magas, de nehézkes mellékhajók s még inkább az új tető. A templom belseje egészben véve elég jó hatású. A régi részszel egy időben épűlt a sekrestye és az érseki palota kápolnája. Előkerűlt maradványok bizonyítják, hogy egykor a székesegyház egész belseje festve volt; falképek nyomai is találkoztak. A sekrestye boltozatán és falain jobb állapotban levő byzanczi ízlésű és a székesegyház építésének legrégibb idejéből való falképeket födöztek föl.
A Szent Márk plebánia-templom, melyet újabban Schmidt Frigyes tervei szerint helyreállítottak, a XV. századból való, és kivűl-belűl nehézkes hatású. Ez is egészen festve volt; egyik oszlopán Giotto irányára valló olasz freskó-kép kerűlt elő, de a munkások leverték. Kis másolatát, mely mindjárt a fölfedezés után készűlt, az akadémiai képtárban őrzik.
A Ferenez-rendi templom, melyet Bollé Herman részben helyreállított, a XIII. századból való egy hajós, szép, karcsú szabású szerzetesi templom.
Érdekesek a brinjei Frangepán-kastély kápolnájának jó állapotban levő maradványai, az ujlaki kolostor-templom és az egykor jelentékeny topuskói kolostor-templom romjai. Az utóbbi a környék pompás színű homokkövéből épűlt. A kőrösi Szent-kereszt és a görög-katholikus püspöki templom szép csúcsíves építmények, melyeket nem régiben szintén Bollé állított helyre. Több, egykor nevezetes csúcsíves templom teljesen elpusztúlt.
Így a Schnaase által említett varasdi templomból csak egy fölírat maradt meg. A stubicai és a našicei csúcsíves templomot, az ivanići és a šarengradi kolostorokat és még többet az értelmetlen átalakítás majdnem teljesen kivetkőztette eredeti építészeti jellegéből.
Úgy látszik, hogy világi csúcsíves építmények is nagy számmal voltak. Az Orahovica közelében, Duzluk mellett levő nagyszerű romnak geometriai díszű ablakai még nehány évtizeddel ez előtt megvoltak; Šarengrad romjain látszanak a csúcsíves boltozat maradványai, de kivált a Frangepánok kastélyain, melyeknek hatalmas romjaival lépten-nyomon találkozunk, sokféle csúcsíves részlet látható. Míg Dalmáczia ezen időbeli szép világi épűletei elkerűlték az enyészetet, Horvát-Szlavonországban csak romok közt kell keresgélnünk az egykori építészeti pompa nyomait.
Sunko Milán: Uszkok.
A művészi ipar csúcsíves korbeli termékei közűl megemlítjük a zágrábi székesegyházban őrzött szép püspöki botot, több szentségtartót, kelyhet, egy ezüst kannát és egy ereklyetartót. Az akadémiának Boszniából kerűlt szép misemondóruhái, a múzeummak pedig Grobnikból való szentség- és ereklyetartói vannak. A Frangepán-féle kastélyok leltáraiban fölsorolt kincsekről fogalmat alkothatunk az említett grobniki egyházi fölszerelésekből. A dalmácziai templomi kincseket a Dalmácziáról szóló kötet ismertette.
Medović Czelesztin: A szerzetes.
A kora és a virágzó renaissance építészet emlékeiben Horvátország szintén szegény, míg Dalmáczia szép effajta építményekkel dicsekszik. A Frangepán-féle kastélyokban, így a portoréiben (Kraljevica), nehány töredék maradt fönn. Buccariban (Bakar) van egy renaissance ház. A zágrábi székesegyházban őrzött német iskolából való triptychonnak csekély a művészeti értéke. Ez valószinűleg a régi Szent-kereszt oltárnak a képe volt, melyet utóbb az olasz iskolából való, szintén meglevő kép váltott föl, a melyen Szent István, László, Imre és Margit csoportosúlnak a kereszt lábánál. Most mind a két kép a sekrestyében van. A Strossmayer-féle akadémiai képtárban levő képeket az alapító Olaszországban és Németországban vásárolta össze.
A művészeti érintkezés egy felől Dalmáczia, más felől Horvát-Szlavonország közt ez időtájt fölötte gyér volt. A horvát művészek Dalmácziából és a Tengerpart-vidékről Olaszországba vándorolnak és ott nagy hírre tesznek szert, így az urbinói pompás palota építője; az a szobrász, kinek szobrai a vatikáni grottában a legjobbak közé tartoznak; az a Sodomával és Ráfaellel vetélkedő sienai festő, kinek atyja Ivanović Iván (Johannes de Johannis di Zagabria in Schiavonia, mint a sienai levéltárban levő keresztelési névsor mondja) Sienában „Maestro delle lumbarde” volt. Andrea Schavone, Carpaccio és még számos más művész Horvátországból származtak, legtöbbjük azonban idegenné lett az idegenben; a humanismus szelleme nem kedvezett a nemzeti sajátosságnak. Annál szívesebben foglalkozunk azon művészekkel, kik külföldön is horvátoknak érezték magukat, mint a híres miniatur-festő, Giulio Clovio, Michel-Angelo tanítványa. 1498-ban Cirkvenica mellett, Grižaneban született és 1578-ban halt meg Rómában. Saját maga készítette síríratában horvátnak nevezi magát. Nagy hírű tevékenységének csak egy Ganymedest ábrázold termékét bírjuk a Strossmayer-féle képtárban.
Rendić Iván: Kačić költő emlékszobra Zágrábban.
Crnčić Kelemen: Reggel a tengerparton.
A zágrábi székesegyházi kincstár renaissance korbeli művei: egy rámába foglalt szép zománcz képecske, egy miniatur képekkel díszített pompás misekönyv, továbbá hímzések és gobelinek.
A mint a tatárjárás számos, XIII. században keletkezett emléket pusztított el: úgy a török veszedelem a renaissance legszebb idejében zúdúlt az országra. 1493-tól 1593-ig egyre növekedett és terjedt folyton pusztítva ezen áradat; 1593-tól 1699-ig ugyan apály állott be, de a kereszténység támadó harczát szintén horvát földön vívták meg. Az apró határszéli harczok a nagy békekötések mellett sem szűntek meg, sőt egészen a múlt század elejéig tartottak. Ehhez járúltak a XVI. században a trónöröklési viszályok, melyek egymást tűzzel-vassal irtó pártokra szakgatták az országot. Érthető tehát, hogy az ország nem bővelkedik a renaissance művészet emlékeiben.
Mihelyt a béke helyreállott, azonnal számos templom és kolostor keletkezett; a gazdag pálosok és jezsuiták vetélkedtek egymással az építkezésben, a dúsgazdag főurak kastélyokat építettek, csak a kis nemes érte be továbbra is a gyakran fából épűlt „kuriával.” Az elemi csapások és a háború viszontagságai által ismételten elpusztított zágrábi székesegyházat a XVII. században az akkori ízlés szerint állították helyre; az oltárokkal és toldalékokkal gazdagon földíszített templomot festői hatásúvá tették. Sajnos, hogy legújabb helyreállításánál nagyon is kizárólagos szempont uralkodott. A késő renaissance idejéből való gyenge műveit más templomoknak ajándékozták, toldalékait pedig lerontották. Ez által művészetileg egységesebbé vált ugyan, de festői hatásából sokat veszített. A zágrábi Mária-templom szintén a késő renaissance idejéből való, nem különben az érseki palota nagyobb része.
Az ország legszebb barokk építménye a zágrábi Katalin-templom. Kivűlről esetlen és nem mutatós, belseje egyhajós, tágas, lapos boltozatú, egyenes záradékú s mellék kápolnáival együtt gazdag stucco díszítésű. Egykor bágyadt színűre volt festve. Újabban megközelítőleg eredeti állapotába állították vissza. A vidéken sok tekintélyes templom van Mária Terézia idejéből; ilyen a pozsegai szép plebánia-templom.
A zágrábi székesegyház kincstára több késő renaissance korbeli értékes tárgygyal dicsekszik. Ilyenek: egy szentségtartó, a szent sírnál használt ostyatartó, nehány püspöki bot, egy pompás kehely, kivált pedig szép miseruhák, valamint domború hímzések. Figyelemre méltó egy nagy ezüst antependium.
Számos templomnak értékes fölszerelése van, s az iparművészeti múzeum is elég gazdag ez időbeli művekben.
Bukovac Balázs: Dubravka.
A XIX. század első felében az egész monarchiában pangó építészet a horvátoknál sem kedvezett a művészeti tevékenységnek. Mindazáltal a bécsi festészeti akadémiának akkori fölvirágzása egy horvátországi tehetséget is megtermékenyített, a ki kedvezőbb körűlmények közt nagy jelentőségűvé válhatott volna. Az eszéki Hötzendorf Hugó igazi művész volt, a kitől szép tájképek és rajzok maradtak fönn. Egyébként ezen időből elég tekintélyes építmények is vannak, így az eszéki megyeház.
Az illyr mozgalom semmiféle emlékművet sem alkotott; csak az utóbbi húsz év alatt mutatkoznak eredményes művészeti törekvések; a legutóbbi évek termékei pedig épenséggel örvendetesek. Egyes művészek; kivált pedig Mašić Miklós, Bukovac Balázs és Medović Czelesztin előbb a külföld elismerését vívták ki maguknak.
Mašić Miklós 1852-ben született Otočacban. Gymnasiumi tanúlmányainak befejezte után a müncheni akadémiát látogatta, melyet nem sokára mint kész művész hagyott el. A müncheni és a bécsi kiállításokon bemutatott festményei magukra vonták a művészet barátainak és a műkereskedőknek a figyelmét, és rövid idő múlva egyike lett a legkedveltebb festőknek. Képeinek tárgyait rendszerint a hazai életből meríti; kivált likkai typusokat, tájképeket, Száva-parti hangulatképeket festett. Színezése gazdag, élénk és egészen eredeti, képeinek kimunkálása igen gondos; a technika és a színes hatás problemáit ügyesen oldja meg. A színek összes erejét harczba viszi, hogy a nap teljes fényét és a természet színpompáját visszatükröztesse. Nehány festménye a Strossmayer-féle akadémiai képtárban van. E munka más helyein bemutatjuk egyik legjellemzőbb Száva-menti tájképét és egyéb rajzait, e megemlékezéshez pedig „Kerti idyll” czímű festményének sokszorosítását csatoljuk; melynek fő jelessége, a színhatás, természetesen veszendőbe megy.
A vallás és oktatásügyi épület díszterme.
Tišov Ivántól
Bukovac Balázs Dalmácziában 1855-ben született. Amerikában sok viszontagságon ment keresztül; utóbb Párisba kerűlt s ott öt évig dolgozott Cabanel műtermében. A párisi Salonban nehány mezítelen női alakjával nagy elismerést vívott ki. Utóbb kitűnő arczképeket festett. Derűlt, tartalmas színezése és a természet őszinte előállítása tartós értéket kölcsönöznek festményeinek, melyek a legutóbbi kopenhágai kiállításon az angol kritika figyelmét is magukra vonták. A festés technikájában teljesen járatos, minden föladatot, biztosan old meg, azért nem esik nehézére az impressionismus divatját követni. A horvát irodalom történetét tárgyaló dolgozat illusztrálására is szolgáló két történeti arczképcsoportozata találóan jellemzi művészetét; ezek: a horvát nemzeti színház függönyének föntebb közölt képe; melyet az illyr írók arczképei díszítenek, s e czikkhez mellékelve „Dubravka” czímű festménye, melyen a ragusai költőket ábrázolja. A ragusai kormányzói palota loggiájában együtt ülnek Ragusa XVII. századbeli költői és onnan nézik Gundulić „Dubravka” czímű pásztori játékának az előadását. Az ablak fülkéjének felső részébe a művész saját arczképét festé, elűl az oszlopon Budmani, az akadémiai nagy szótár mostani szerkesztőjének arczképe látható.
Frangeš Róbert: Ezüst kalapács.
Medović Czelesztin szintén dalmácziai; született 1851-ben. Ferencz-rendi szerzetes volt; a rend ragusai kolostora Rómába küldte, hol több évet töltött; utóbb Münchenbe ment, a hol Wagner és Löfftz iskoláját látogatta. Művészetének első idejében leginkább aszketa és tudós szerzeteseket festett; egyikét ezen képeinek itt bemutatjuk. Erős jellemzés és a lelki élet megkapó előállítása teszik műveinek jelességét, melyek közűl kettő a Strossmayer-féle képtárban van. Utóbb szívesebben választotta festményei tárgyáúl a külső jelenségeket. A képtárak hatását nem volt képes leküzdeni, ennélfogva nem hatolt mélyebben a valóságba, melyet azonban mindamellett mesterien fejez ki.
Egy szerencsétlen művészi életet korán kioltott a halál. Sunko Milán (1860–1891), Klein tanítványa, mint heraldikai festő foglalatoskodott Bécsben.
Czímer-rajzai megannyi mesteri alkotások, de horvát költeményekhez Schwindt modorában rajzolt képei, valamint horvátországi jellemző arczképtanulmányai is nagy becsűlésben részesűltek. Itt adjuk egy uszkokot ábrázoló arcztanulmányát.
Mašić, Bukovac és Medović, miután a külföldön szép sikereket vívtak ki, Zágrábban telepedtek le, a hol azonközben élénk tevékenység kezdett kifejlődni, kivált az építészet terén. Schmidt Frigyes, hogy a székesegyházat saját tervei szerint állíttassa helyre, Kölnből Bollé Hermannt (szül. 1845-ben) küldé Zágrábba székesegyházi építőmesterűl. Bollé nagy érdemeket szerzett az egyházi építészet és az építői ipar művészi fejlesztése által. Ámbár a csúcsíves építészet alapos művelője volt, kiváló byzanczi műveket is alkotott és e téren nagy tekintélyre tett szert. A német renaissance építészetet is sikerrel művelte, a miről e nembeli legjobb műve, a mária-bisztriczai búcsújáró templom tanúskodik. Bollé a földrengés után, mely a székesegyháznak már megkezdett helyreálítását félbeszakítá és nagyobb javításokat tett szükségessé, újra átdolgozta a terveket, úgy, hogy az újjá épített székesegyházat az ő művének lehet tekinteni.
Frangeš Róbert: Justitia.
A világi építészet terén több hazai és külföldi építész osztozott a vezető szerepben. Ezek a földrengés után telepedtek le Zágrábban és a város mostani jellege az ő művök. Nehány fontosabb építmény, így a színház terve is, külföldi építészektől származik. A hazaiak sorában Weidmann, Pilar, Hönigsberg, Deutsch és Carnelutti, a külföldiek közűl Helmer és Fellner bécsi, Ludwig és Hülsner lipcsei építészek állanak első helyen.
Ez időben telepedett le Zágrábban Rendić Iván dalmácziai származású szobrász, ki a hetvenes évekbeli olasz iskolában nyerte kiképeztetését. Legkiválóbb művei mellszobrok; Horvátországban és Dalmácziában fölállított emlékszobrai kevésbbé sikerűltek. Kačić-Miošić András költő zágrábi és macarscai emlékszobrai aránylag a legjobbak.
Iveković Ottó: A határon.
Azonközben a zágrábi ipariskolában, melynek Bollé Hermann elejétől fogva társigazgatója volt, jelesűl annak díszítő festészeti és szobrászati osztályában több tehetség tűnt föl. Ezek tovább képezvén magukat, nem sokára sokat igérő ifjú művészekűl léptek föl. Frangeš Róbert Zágrábból, Tišov Iván Szlavoniából, Valdec Rudolf Zagorjéból, Kovačević Nándor és Auer Róbert Zágrábból, a zágrábi ipariskolából a bécsi osztrák múzeum iparművészeti iskolájába kerűltek s ottani tanúlmányaik befejeztével visszatértek hazájukba.
A bécsi és müncheni akadémián nyerték kiképeztetésüket, de nem a zágrábi ipariskolából jutottak oda: az eszéki Csikoš Béla, a ki főhadnagyi rangjától megvált, hogy a művészetnek éljen, továbbá a zagorjei Iveković Ottó festők és a szlavóniai Crnčić Kelemen rézmetsző. A partvidéki Pavačić Ferencz Olaszországban tanúlt.
Ezen fiatal művészek legtöbbje részt vett az e kötetben foglalt képek rajzolásában; nagyobb műveik nehányát itt bemutatjuk. Így Tišov Ivántól a vallás- és oktatásügyi épűlet dísztermének mennyezeti képét. Ugyanott a díszítményeket Bollé terve szerint Franz, az iparművészeti iskola tanítója festé tanítványai közreműködésével; a mennyezeti domború művek, melyek az egyetemi négy fakultást ábrázolják, Frangeš Róbert művei. Az utóbbiak közűl bemutatjuk Justitia alakját, és vele együtt szintén Frangeštől azt az ezüst kalapácsot, melyet Ő Felsége Zágrábban több közművelődési intézet zárókövének letételénél használt. Iveković műve a „Határon” czímű kép, Csikošé a „Pietŕ”; a legutóbbi zágrábi műkiállításon mind a kettőt megvásárolták az akadémiai képtár számára. Crnčićtől, a ki Ungernál tanúlt és szép metszeteket bocsátott közre, lovranai képeinek egyikét mutatjuk be.
Csikoš Béla: Pietŕ.
A fiatal művészek egész csoportja áll Bukovac Balázs vezetése alatt, a kit nagy készűltsége, akaratereje, kivált pedig megfigyelő képessége hivatott vezetővé avat. Ezeknek művészi egyéniségéről még nem lehet végleges ítéletet mondani; még egyikük sem forrta ki magát, s majd csak ezután derűl ki, mi lesz a fejlődésnek eredménye. Egyelőre a legújabb irányt követik és a szintén legújabb divatú írókkal társas egyesűletet alapítottak, melynek már is nehány irodalmi és művészeti kiadvány köszönhető.
Az iparművészet terén a művészi himzés és a bútor-ipar tűnik ki.
