Liptómegye. Majláth Bélától
Liptómegye.
Majláth Bélától
Majláth Bélától
A Vág felső folyásának azt a szakaszát, a melyet éjszak-keleten és éjszakon a Magas-Tátra törzse és lánczolata, délen az Alacsony-Tátra, nyugaton a Nagy-Fátra hegység fő gerinczei szegélyeznek, a hosszas négyszög alakú Liptómegye foglalja el. A Vág folyó Liptómegyét, kelettől nyugatnak hömpölyögve, majdnem a közepén szeli végig, s ez útjában a partjait szép lapály szegélyezi, mely Csorbától Rózsahegyig mintegy 60 kilométer hosszú, s melynek szélessége 8–15 kilométer, tengerszín fölötti magassága pedig 500 és 950 méter közt váltakozik. Ezt a magára nézve önálló földrajzi egységet, melynek kiterjedése 2.257.54 négyszögkilométer, keletről Szepesmegye, kelet-délről Gömörmegye, délről Zólyommegye, nyugatról Túróczmegye, éjszak-nyugatról Árvamegye, éjszak és éjszakkelet felől pedig Galiczia határolja.
E magas hegységektől környezett és borított megye tájképi szépségekre és vadregényes jellegére nézve hazánknak legszebb, legérdekesebb részei közé sorozható. A felhőkbe meredő hegyormok itt kupolaalakú, amott megszakgatott csúcsaikkal, omladékos, itt-ott havas barázdákkal s fenyveserdő borította oldalaikkal tekintenek le a Vág völgyének hullámos lapályára, hol a Vág folyó két partján majd a folyó szélére telepűlve, majd beljebb a hegyek töve felé dombok lejtőjén elhelyezkedve sorakoznak egymás mellé az általában apró helységek fehér házaikkal, szalmafödeles viskóikkal, melyek közűl magasan kiemelkednek a templomok tornyai s itt-ott egyes tornyos urasági kastélyok. A megye nyugati végén Likava vára, keleti szélén Liptó-Újvár sötétlő bástyafalai, omladékai a régen letűnt századok történeteiről regélnek; az egész megye közepén végig vonúló vasút robogó vonatai s itt-ott egyes gyárak füstölgő kéményei ellenben az új idők, az új korszellem, a mai élet haladásának hirdetői.
Liptómegye hegységeinek magját a gnájsz és a granit teszi. A Fátra hegység granit alapját körűlölelő mészhegység hazánk éjszaknyugati részének a legkiterjedtebb mészhegysége. Az Alacsony-Tátrának kelet-nyugati irányban vonúló lánczolata a szepes-gömöri hegységhez kapcsolja Liptómegye déli hegyvidékét. A Kárpátok rendes jellegét, a sima hátat és kupola-alakot Liptómegye hegygerinczei egészen megtagadják s olyan különös és szeszélyes idomokat öltenek, a milyenek a Kárpátok, triasz, jura és kréta korú mészkő és dolomitból álló hegyormai szoktak lenni. Nagyfontosságúak a lősznemű agyagrakodmányok, melyek az egész Tátra medenczéit bekerítik s a megye legtermékenyebb földjét alkotják. A hegységek érczekben és nemes fémekben szegények; fordúl ugyan elő bennök aranytartalmú antimon, ólom, réz, ezüst, sőt itt-ott termés arany és barna vaskő is, de ezek bányászatilag csekély fontosságúak.
Liptómegye közepén a Vág hosszanti völgye mélyed be kelettől nyugat felé húzódva. A keresztvölgyek a Vág jobb oldalán éjszakról délre, a bal oldalán déltől éjszakra nyílnak a fő völgybe, melynek párkányhegyei közűl a Magas-Tátra a Fekete-Árva, a Dunajecz és a Vág folyók forrásvidékei között emelkedik. Az Alacsony-Tátra a Vág bal partján a megye déli oldalán magaslik a Vág, Hernád, a Felső Garam folyók és a Revucza patak mélyedése között egy vonalban kelettől nyugatnak; végűl a Nagy-hátra a Revucza patak, a Vág és a Túrócz folyók közt húzódik délről éjszak felé.
A Magas-Tátra hegységet az Alacsony-Tátrától a megye keleti határán egy 5–6 kilométernyi hosszú hullámos földhát, a Vágfalva (Hochwald) fensíkja választja el, mely a Vágvölgy mélyedése fölött mintegy 100 méternyire emelkedik, s melyen vasút megy át a Poprád völgyéből a Vág völgyébe. Ez a földhát egyszersmind vízválasztó a Poprád és a Vág között.
Likava vára.
Dörre Tivadartól
A Tátra hegység liptómegyei részében 1.600–2.500 méter magasságok között váltakozva emelkedik; s ezen hegytömb typikus alkatának jellemző alakzata néhol az egyszerű, vagy a két csúcsos végződés, máshol az orgonasípokhoz hasonló, vagy egymás mellé sorakozó toronyszerű csúcsokká fejlődés. A Tátra hegység egynémely sajátságát a völgyek képződése magyarázza meg, a melyek mind keresztvölgyek s majdnem merőlegesen nyúlnak le a liptói medencze hosszanti völgyébe. A Magas-Tátra völgyeinek felső részei szűk sziklakatlanok, melyeknek oldalai függőlegesen álló granit és gnájsz szirtfalakból állanak; innen van, hogy ezen sziklafalak felső részén a hó állandóan meg nem maradhat, hanem lecsúszik róluk a katlanba.
A Középponti Kárpátoktól nyugat felé húzódó liptói havasoknak 2.000 méternyi magasságig emelkedő tetői a havasi legelő minden szépségével pompáznak, míg oldalaikat gyönyörű fenyvesek és lomblevelű erdőségek hatalmas sávjai borítják.
Vízrajzi tekintetben Liptómegye az itt eredő Vág folyam környékéhez tartozik. A megye általában bővelkedik kristálytiszta forrásokkal úgy a hegységekben, mint a völgyekben. Nevezetesek itt azok a hegyi források, melyek a Magas-Tátra sziklabérczei között fakadnak s lefolyással nem bírván, tavakká gyülemlenek. Ezek az úgy nevezett tengerszemek. A Magas-Tátrának Liptómegyére eső részében nyolcz nagyobb tó van, melyek között a Csorbai-tó foglalja el az első helyet 1.351 méternyi magasságban. A tavak színe a környezet fényhatása és talán a vízben lebegő testecskék miatt többnyire zöldes, némelyiké azonban feketés. Legmagasabb fekvésű (1.953 méter) a Kriván és Osztri csúcsok közén csillogó Zöld-tó, melyből a Vág egyik ága, a Fejér-Vág ered s több vízesést alkotva rohan le az anyameder felé.
Ásványos forrásokban Liptómegye igen gazdag. Ezeknek száma mintegy 58-ra megy, s valószinű, hogy még sok olyan ásványos forrás van a hegyek között, melyeket csak a pásztorok és vadászok ismernek. Sok helyt a nép rendes italúl is savanyúvizet használ.
Szorosabb értelemben a megyének három nagyobbacska folyója van: a Vág s ennek mellékfolyói, a Béla és a Revucza. A Vág a megyét mintegy 70 kilométernyi hosszaságban szelvén át, aztán a nyugati határon Túróczmegyébe lép át. A Béla vize a Középponti Kárpátokból eredvén, 30 kilométernyi útja után Liptó-Újvárnál a Vágba ömlik. A Revucza az Alacsony-Tátrának egyik nyugati völgyében fakad s déltől éjszaki irányban kígyódzva 25 kilométernyi futás után Rózsahegy mellett szintén a Vágba szakad. Ezeken kivűl csak kisebb patakok ömlenek a Vágba; ezek közűl fölemlíthetjük a Fenyőpatakot (Lubochnanka), mely a Nagy-Fátrából ered s mintegy 20 kilométernyi futás után ömlik a Vágba.
A hegyek alkata, meg a téli és őszi hónapokban uralkodó déli szelek okozzák, hogy itt a legmagasabb bérczeken sem lehet örök havat találni. A havasok magassága és fekvése sem csekély hatással van a levegő hőmérsékletére és az időjárásra, s a völgyekből kiemelkedő hideg vízgőzök is okozzák egyrészt a levegő melegségének oly gyors és rögtöni változását, a mi igen gyakori, mert itt a legmelegebb napokat is hideg éjszakák követik.
A stureczi hágó.
báró Mednyánszky Lászlótól
Tájképi tekintetben, mint már említettük, Liptó egyike az ország legszebb megyéinek. Az egész megyét körűlövedző festői csoportja a Magas-Tátrának, keleten és kelet-éjszakon mintegy végső őrszeműl a Kriván 2.496 méter magas csúcsával, az alpesi régió jól tagolt kupola-szerű tömegei: a Basta, Hruby, Koprova welka, Paulova polana, Ptacsnik. Piszna, Rohács, Siroki, Tomanova, a Tupa Csorbánál, a Velki-vrch és Volovecz, melyek legalacsonyabbja is 1.370 méternyi magasságra mered az ég felé, elragadó szépséggel gyönyörködtetik a szemet a távol meszszeségből is; míg a zöld fenyvesek koronázta völgyekben, mint a Koprova, a Szmrecsini, a Tycha völgyek legfelsőbb részében, a hol a katlanszerű mélyedésekben a csillámló, haragos zöldszínű tengerszemeket körös-körűl elzáró szakadozott, kopár, hegyes sziklák őrködnek a néma csend fölött, csak imitt-amott hallatszik a murmutér éles füttyje vagy a magasban keringő sasok kiáltása; odább éjszak felé pedig a pribilinai határban a Bisztra völgyének vadregényes hegyi patakja, a mely 1.630 méternyi magasból rohan alá a Béla folyóba, zúgó, morajló, majd dörgésszerű zajával tölti be a levegőt, s tajtékzó zöld habja egy-egy óriás sziklán megtörve zuhan több méternyi magasságból az évezredek alatt kivájt sziklák mélyedéseibe, hogy onnan ismét tova rohanva millió szikrába hullassa szét gyöngyöző cseppjeit a sekély medrét szegélyező haragos zöld pázsitra. Délen és dél-nyugaton az Alacsony-Tátra hegytömbjei emelkednek. Ezek közt leghatalmasabbak a 2.045 méternyi Gyömbér, meg a közel 1.943 méternyi Királyhegy, továbbá a Vapenicza (1.692 méter), a Csertova, a Krizsova, a Poludnicza s még lejebb nyugat-délnek a Prasiva (1.754 méter), végre egészen nyugaton a Chocs 1.618 méternyire mered a felhőkbe. Éjszakon a Kárpátok szelídebb emelkedésű nyúlványai, a havasok kerítik be a megyét festői hegycsoportozataikkal s az árvamegyei regényes átjáróval Rózsahegytől éjszaki irányban Dubova felé. Igen szép pontja ezen útnak Fejérpataktól Rózsahegy felé haladva az a hely, a hol az út vonalától jobbra a háttérben Likava vára áll, már csak romokban levő, de még az épűlet második emeletéig meglevő falaival és bástyaomladékaival, a mely vár a Barát, a Chocs és a Csebrat hegyek közén egy meredek sziklatömbön áll. E nevezetes építészeti emlék még a XIII. században keletkezett. Csókakői Tamás mester királyi ajtónálló és liptómegyei ispán építtette 1261 és 1312 között; ennek halála után Detrik zólyomi ispán kapta adományúl Csák Máté ellen szerzett érdemeiért. Utóbb sűrűn kerűlt hol királyi, hol magános kézre. 1431-ben a husziták elfoglalták, de még ugyanazon évben visszavette tőlük Rozgonyi Miklós és Berzeviczy Mihály. 1435-ben Hunyady János, 1449-ben Komoróczy Péter, 1478-ban Korvin János liptói és oppelni herczeg bírta. 1496-ban Zápolya István a Korvin János itteni birtokait dúlván, ez birtokait védelmezendő, zsoldosokat gyűjteni Galicziába ment. Zápolya Ulászló elleni szándékkal vádolván Korvin Jánost, Ulászló meghagyásából ellene hadakat gyűjtött és Likavát ostrommal elfoglalta; de az 1497-ben ismét Korvin János birtokába jutott. A XVI. században hosszabb-rövidebb ideig bírták a Thurzók, Pekry Lajos, Báthory András, a kir. kamara, a XVII. században az Illésházyak és a Thökölyek, a X VIII. század elején Rákóczy tartotta megszállva s ekkor, 1707-ben végképen földúlatott. Azóta rom.
Likavától délnyugatra esik az oszada-revuczai hágó, honnan a Sturecz hegynek 1.010 méternyi magas hágóján át ritka szép kígyódzó út visz Zólyommegyébe. Ez az országút a harminczas években épűlt s a kassa-oderbergi vasút megnyiltáig fő útvonala volt e vidék kereskedelmi forgalmának; a mellette fekvő három Revucza, Luzsna, Oszada és Fejérpatak községeknek bő alkalmat szolgáltatott a jövedelmes fuvarozásra. Ezzel a ma is igen járt úttal egyközűleg vonúl tovább nyugatnak a fenyőpataki (lubochnai) völgy. Itt a Fenyőháza néven 1893-ban, gróf Bethlen András akkori földmívelésügyi miniszter pártfogása alatt, Bedő Albert akkori országos főerdőmester kezdeményezésére keletkezett nyaraló telep kisebb-nagyobb villáival s a fenyves erdőségbe mélyedő parkjával különösen kedves kép.
Koritnicza fürdő.
Paur Gézától
Innét a Vág mentén fölfelé haladva az országúton keletnek, míg jobb oldalt a Vág sima, átlátszó tükrén a tutajosok száljai úsznak lefelé, s az erdők aljában zöldelő rétek, legelők, illatos mezők, legelésző juhnyájak csoportjai gyönyörködtetnek; a bal oldalon, a vasútnak prüszkölő és sivító vonatait látjuk tova haladni, néhol a vaspálya testét érintő függőleges sziklafalak mellett, míg végre a kies fekvésű Rózsahegy előtt dél-nyugatnak kanyarodva, szemben a likavai völgygyel, a Vág bal partjára térve az oszada-revuczai völgybe érünk, a melyben az országút a hova-tovább keskenyűlő völgyben magas hegyektől övezve, a zólyommegyei határra vonúl; egyik elágazása pedig balfelé Koritnicza fürdőbe vezet, míg egyenesen tovább a három Revucza falun keresztűl Zólyommegye határához visz az országútja. Ez az útvonal egyike a legszebbeknek, s míg Revucza községig hullámos lejtőn húzódik, két oldalt az Alacsony-Tátra nyúlványai közt eléggé tág völgyet alkotva: mellette két oldalt buja zöld legelők, szénatartó kalyibák, sürgő-forgó munkásnép, juhnyájak, tehéncsordák gyönyörködtetik a szemet. Revuczán túl a tájkép egyszerre megváltozik, s egy keskeny hegyszoroson át a Sturecz hegy aljához érünk, hol a kies lejtőkön kígyódzó műút egy kristálytiszta vízzel csörgedező patak mentében kanyarogva visz az 1.010 méter magas Sturecz hegy csúcsára, a melynek gerincze a Liptó- és Zólyommegye közötti határvonalat alkotja, honnan Liptó, Zólyom és Túrócz megyék erdőborította hegységeire messze földre terjedő kilátás nyílik.
Az Oszadától balra kanyarodó, jó karban tartott út az innét egy órányira fekvő Koritnicza völgyébe ér, melynek nyílása kezdetén, egy teknőszerű szűk völgyben buzognak a híres koritniczai ásványos vízforrások, melyeket már a XVI. század végén ismertek. Az 1600-ik évben, midőn Illésházy István, mint a likavai uradalomnak akkori birtokosa, az általa Oszada mellett telepített Luzsna községének némi szabadalmakat adott, szerződésileg kikötötte, hogy a luzsnaiak kötelesek a koritniczai ásványvizet a likavai várba szállítani. 1609-ben öröklés útján Illésházy Gáspáré lett s ő bírta 1645-ig. Később Thököly Imre volt ura, de hűtlenség czímén elkobozták tőle, és 1707 óta a likavai kincstári uradalomhoz tartozott. Fürdőhelylyé Koritnicza csak a jelen század elején kezdett lenni. A harminczas években épűlt itt az első nagyobb ház. Pár évtizeddel utóbb több szép épűlet keletkezett a Prasiva hegy tövében 847 méter magasságban fekvő forrástelepen, hol ma a fenyves környezte nyaralókban s vendéglőkben közel 400 szoba áll készen az egyre szaporodó vendégek befogadására. A koritniczai ásványvizet először 1852-ben a bécsi egyetem orvosi karának vegytani intézete elemezte tudományos alapossággal. Gyógyító erejét különösen emésztési, vérkeringési zavaroknál, ideg- és bőrbajokban tapasztalják. A koritniczai fürdőt 1870-ben az első magyar vízgyógyintézeti társaság vette át, s ma is az bírja. E most már igen látogatott fürdő Beszterczebányától 5–6 óra alatt, Rózsahegytől, a kassa-oderbergi vasút állomásától 2 1/2 óra alatt érhető el.
Rózsahegy.
báró Mednyánszky Lászlótól
Rózsahegy részben egy 261 méter magas szikladombon épűlt, festői szép fekvésű városka a Revucza vizének a Vágba ömlésénél. Német telepítésből alakúlt még a XIII. század második felében. Kiváltságait 1318-ban kapta. Ugyanakkor már a mostani temploma is megvolt, minthogy a plebános-választás joga is ugyanakkor adatott meg a községnek. Az egykori díszes Zsófia-kastélyt Báthory István nádor özvegye, Petrovinai Pekry Lajos liptói főispán neje, massoviai Zsófia herczegnő építtette. Később Krusich Jánosé lett, a ki 1576-ban átalakíttatta; utóbb, 1586-ban Illésházy István birtokába jutott. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem, midőn 1602-ben Rudolf király látogatására Prágába útazott, Illésházy Istvánnál megszállván, ez a fejedelmet a Zsófia-kastélyban vendégelte meg. Bethlen Gábor a nikolsburgi békekötés után 1622 január 23-án átútaztában itt töltött egy éjszakát. Révai Péter koronaőr, mikor a Bethlen Gábor és Ferdinánd között létrejött béke után a szent koronát Trencsénbe vitte, 1622 márcz. 30-án a koronával szintén a Zsófia-kastélyban hált meg. 1626 február 22-én itt éjszakázott Brandenburgi Katalin, midőn Németországból nagy pompával Kassára hozták. E kastély most részben honvédkaszárnya, részben törvényszéki épület. Van Rózsahegyen egy főgymnasiummal kapcsolatos kegyesrendi zárda, melyet 1727-ben Löwenburg alapított. A 6.879 lakost számláló nagyközség gazdaságilag is örvendetes föllendűlésnek indúlt. Van hitelegyesűlete, iparbankja, takarékpénztára; számot tevő ipara és gyári vállalata. Csak a szövőgyárában 800 munkást foglalkoztatnak.
Az egész Alacsony-Tátra hegylánczolata, mely a megyét nyugattól délnek a keleti határig ívalakúlag keríti be, közel 70 kilométernyi hosszaságban, a szebbnél szebb tájképek sokaságával büszkélkedik. A hegylánczolat aljában az elszórtan kandikáló kisebb-nagyobb községek fehérre meszelt faházikói, sugár tornyú templomai s a messzeségben kéklő hegykúpok változatos csoportjai elragadó tájképpé egyesűlnek.
A megye ezen kies vidékének egyes pontjai még az ős- és bronzkorszak emlékeit is feltűntetik azon nyomokban, melyek a rómaiaknak Pannoniában történt foglalása előtti időből származnak. Ezek azon pogányvárak, földhányások, földsánczok és bronzkori tárgyak, melyek a Rózsahegy melletti Sidor hegységnek Prazma nevű dombján, Vlkolineczen, Szent-Mihályon, Német-Lipcsén, Közép-Slécsen, az illanói határban, Szent-Ivánban tett ásatások útján kerűltek napfényre.
A szentmáriai templom.
báró Mednyánszky Lászlótól
Az Alacsony-Tátrának majdnem középrészén, a megye déli vonalának irányában emelkedik a fenyvesek sűrű erdejével borított s 1.592 méter magas Poludnicza hegy, melynek legfelsőbb csúcsa a megye éjszaki oldaláról nézve olyan alakot mutat, mintha egy romba dőlt várnak kapunyílása lett volna. Ezen hegység nyugati lejtőjével szemközt vonúl a zólyomi határhegység felé a híres deménfalvi csepegő köves barlang, a melynek bejárata a völgy feneke fölött 25–26 méternyi magasságban van, s fő nevezetessége alsó menetének azon kamarája, a hol a légmérséklet folytonosan a fagypont alatt van. Ebben az üregben egy domború alakú jéghegy keletkezett; a kamara boltozatáról itt-ott jégcsapok lógnak csodálatos képződményekké alakúlva.
Koritniczától éjszaki irányban Oszadán, Luzsnán keresztűl szálas erdőség közepette vezet az út Zseleznó nevű, még kevéssé ismeretes fürdőhelyre, a mely 984 méter magasságban a Tlsta, Hliniszkó, Medvedzigrun nevű hegyek lábánál fekszik és hasonló alkatrészekből álló forrásokkal bővelkedik, mint Koritnicza.
Innét az éjszaki irányban vezető úton lefelé haladva, az erdőség aljában elterűlő hullámos síkon Német-Lipcse városkát érjük el, melyet a XIII. század első felében szász bevándorlók telepítettek, s a liptómegyei mezővárosok között az első volt, mely kiváltságos szabadalmakat kapott. Itt alakúlt a liptómegyei kalandosok első társasága a XIV. század derekán. Még 50–60 évvel ezelőtt a házak ablak- és ajtóbélletein a német góthikának szép példányait lehetett itt látni. Templomának ékítményei és szárnyas oltárai a szászországi csúcsíves művészet elterjedéséről tesznek tanúságot.
Német-Lipcsétől kissé nyugat felé a Vág jobb partján a liszkófalui határban egy kis alluvialis síkság tűnik föl, a melyből éjszaki irányban Liszkova község mellett a Rózsahegy felé vivő országút mentén emelkedik ki az úgy nevezett Baráthegy krétakorú dolomit tömege, a melyről délnek az Alacsony-Tátra felé pompás kilátás nyílik. E hegynek a legalsó részén a nevezetes baráthegyi barlang két bejáratának a száda látható; az alsó nyílás a Vág vízszintje fölött 18, a felső 32 méternyi magasságban van. Ezen barlangban gyér cseppkő s imitt-amott réteges mészkő képződések vannak; bővelkedik azonban a barlang nagy kőomlásokban. A barlang összes elágazásainak hoszsza 2.800 méternyi. Őskori csontmaradványokat, emberi koponyamaradványokat is találtak benne; az egyik állkapocs oldalába kovanyilhegy volt befúródva; az őskori emberi csontok oly nagy számúak, hogy 42 felnőtt ember, 22 nagyobb és 12 kis gyermek csontját lehetett bennük megkülönböztetni. A barlangot Krecsmery Károly rózsahegyi polgármester fedezte föl 1871-ben, de általánosan ismeretessé 1874-ben lett és 1876. évben tudományos vizsgálat tárgyává tétetett. Nevezetes a Baráthegy még a templáriusok monostoráról is, a mely már a XIII. század legelején fönnállhatott.
Liptó-Szent-Miklós.
báró Mednyánszky Lászlótól
A Vág jobb partján odább Tepla községhez és vasúti állomáshoz érünk, a honnét balra kanyarodva előttünk a lucskai völgy hátterében fölbukkan a liptói havasok legnyugatibb őrszeme, a magas Chocs, melynek aljában Lucska fürdő van vasas forrásaival. Innét vezet a malatinai völgyön át a megye legrégibb útvonala, mely ezelőtt a szomszédos Árvamegyével tartotta fönn a közlekedést. Ezen útnak bal oldalán Árvamegye felé haladva, találjuk azon meredek sziklafalat, a melyen a megyének nevet adó hatalmas Liptó vára épűlt. E régi vár falomladékai még hatvan évvel ezelőtt láthatók voltak, ma már a nyomai is eltűntek. Liptó vára talán a XII. század utolsó tizedében épűlt, midőn a megye telepítése kezdetét vette, s három század alatt az idő és harczok viszontagságainak kitéve, nevében is változást szenvedett; a XIV. század vége felé Nagyvárnak, a XV. században Vasvárnak nevezték. A XIV. század viharos éveiben a lengyel betörésektől sokat szenvedett. A husziták és Szentmiklósi Pongrácz innen űzött fosztogatásai és sanyargatásai miatt Mátyás király felső vidéki hadjárata alkalmával a nép nyugalma érdekében leromboltatta.
A Vág bal partján érjük a Havran hegy alatt, sőt részben annak déli lejtőjén épűlt Szent-Mária – hajdan Boldogasszonyfalva – nevű községet, melynek egy útczát tevő kis ház-sora s régi alakjából kivetkőzött temploma nem is sejtetik, hogy milyen szerepet vitt e szerény kis falu öt századdal ezelőtt a megyében. Itt épűlvén t. i. a megye legrégibb róm. kath. temploma, itt volt a megye székhelye, itt tartotta 1391-ben Bebek Imre országbiró a liptói nemesi birtokok vizsgálatát azon megyeszerte elterjedett hamis birtoklási okíratok következtében, melyeket Joannes Literatus készített, s ezek miatt a birtoklási jog a legkétségtelenebb királyi adományozások mellett is veszélyeztetve volt; itt égették el a máglyára itélt hamisító Joannes Literatust; az itteni templomban tették le a biróilag kivánt igazoló, tisztázó esküt a pörös felek. A község fölött emelkedő Havran hegy tetején állt egykoron a Johannita-rend monostora, mely később a XV. században Szentmiklósi Pongrácz és Komoróczi Péter rabló fészke lett. Tágas kilátás nyílik innen Rózsahegytől a Vág mentén fölfelé egészen Szentivánig, az Alacsony-Tátra távoli hegylánczolatáig, a hegyek aljában elszórt falvak sokaságára s a Vág folyó szeszélyes kanyarodásaira: így nagyon alkalmas volt a jövő-menőket e sasfészekből szemmel tartani, az útazó kereskedőket megrohanni s kifosztani a harczok, az ököljog századaiban.
Az okolisányi templom belseje.
Háry Gyulától
A megyei úton kelet felé haladva, a Vág jobb oldali partján csakhamar azon kis terjedelmű alluvialis síkot érjük, melyen a megye székhelye, Liptó-Szent-Miklós van 2.940 lakossal. E szépen épűlt városka csak a múlt században jutott elsőségre, midőn a kereskedelem fő helyévé kezdett emelkedni. Fekvése igen szép; a környező táj képe meglepő. A várostól délre az Alacsony-Tátra szelídebb emelkedésű hegytömbjei emelkednek; éjszak felé a liptói havasok hatalmas hegycsoportjai magaslanak, míg a Vág mentén szabad, nyilt kilátás nyílik kelet és nyugat felé. Első neve azon helynek, a hol később Liptó-Szent-Miklós épűlt, Máthéfölde volt; így nevezi IV. Béla király is 1268-ik évi oklevelében, melylyel a templom építésére telket és a plébániának kúriát adományoz. Csúcsíves templomát egy ideig a husziták használták. 1464-ben újra róm. kath. templommá szentelték; 1664-ben leégett, de ismét fölépítették. A liptómegyei plébánosok 1583-ban október 18-án Liptó-Szent-Miklóson tartott egyházi gyűlésükön fogadták el legelőször a Gergely-féle naptárt. A város mai nevezetességei: az evangelikus templom, a nagy és tágas zsinagóga, az 1713-ban épűlt megyeház. Liptó-Szent-Miklós, mikor a vele összeépített Verbicz kisközséggel nem régiben közigazgatásilag is egyesítették, nagyközséggé lett; ma a megye székhelye nagy számú járási, megyei és állami hivatalokkal. Van takarékpénztára, állami polgáriskolája, több közművelődési egyesűlete. Élénk és kiváló a bőripara, mely szűcs-, timár- és varga-árúkat szolgáltat; szövő- és csontlisztgyára kivitelre is dolgozik; élénk kereskedést űz szeszszel s faárúkkal is. Földmíveléssel csak kevesen foglalkoznak, mert a város határa igen kicsiny. 1883-ban nagy tűzvész pusztította el, de újra fölépűlvén, igen csinos városkává lett. Alig 2–4 kilométerrel följebb az országút mentén kelet felé, ott, a hol a Szmrecsanka patak a Vágba ömlik, Okolicsányt érjük, mely néhány száz lakosú kis község. Ezen falucskának nevezetessége a hatszáz éves Okolicsányi családnak szöglettornyokkal ellátott ódon kastélya, melynek XV. századi jellegét a kurucz hadjáratok alatt történt átalakúlások teljesen eltűntették. Római katholikus temploma a felső vidéken egyike a legnagyobbaknak; Mátyás király építtette 1489-ben, mely évszám a kapu fölötti ívmezőben látható, míg bent az 1490-ik évszám olvasható. Két sor karcsú oszlop három hajóra osztja a templom belsejét; középhajója csillagos, szentélye hálós boltozatú; a hajót a szentélytől elválasztó diadalíven Mátyás király és Bakócz Tamás esztergomi érsek czímere van. A templomhoz épített kolostort Okolicsányi Mihály alapította 1415-ben. Az egyházi szereket a szerzetesek Mátyás király ajándékából bírták, melyek aranyból, drágakövekkel kirakott kelyhekből, keresztekből, ruhákból állottak, de 1571-ben mind rablók zsákmányaivá lettek. Később az evangelikusok a templomot elfoglalták s a kolostort lerombolták; de 1642-ben a templom ismét a katholikusok kezére kerűlt; a kolostort Okolicsányi János újra építette s azóta a ferencziek látják el a papi teendőket.
Liptó-Újvár.
báró Mednyánszky Lászlótól
Liptó-Szent-Miklóstól fölfelé keletnek egyszerre megkeskenyűl a Vág völgye, vadabbá, zordonabbá válik a vidék. A megye ezen részének tájrajzilag és történetileg is nevezetes pontja az a hely, a hol a Béla folyónak a Vágba ömlésénél romjaiban áll Liptó-Újvár. Ezt Csorba, Donch fia építette a XIII. század első felében; építőmestere volt Hongh kőfaragó, és fölszerelője Izombár balistarius. Négy századon át sok izben cserélt urat, míg végre állandóan a kincstár birtokába kerűlt. Liptó-Újvár fő helye az itteni kincstári uradalomnak, melynek erdősége 40.000 hektárra terjed. A múlt században és a jelen század első felében itt működésben volt fegyvergyár Albrecht főherczeg bérletébe menvén át, vasgyárrá és olvasztóvá alakíttatott, de ez is megszűnt. Van egy tannin-gyára; van itt továbbá magyar kir. fő erdőhivatal és erdőőri szakiskola. Innét éjszakra terűl el Dovalló, Vavrisó és Szent-Péter községek között az a kis sík mező, melyet a Béla folyó hasít. Itt történt II. Rákóczy Ferencznek az a végzetes csatája, a mely Likava várának szétrombolását is maga után vonta.
Liptó-Ujvártól keletnek fölfelé a Vágvölgye már csak szűk szorúlattá válik, melyen túl a hibbei hullámos síkra érünk. Hibbe, mint község, már 1239-ben említtetik. 1265-ben, mint bányásztelep, kiváltságokat kap. Róm. kath. temploma a XIII. század végén épűlt; 1683-ban leégett s ugyanakkor elpusztúlt benne Balassa Imre sírköve és sírirata is. Lakosai régi telepítésének emlékeit az útczák és dűlők nevei mai nap is föntartják. Ilyenek a Bethlehem, Jérikó, Mühlwise, Vorwerk, Riegel, Lehnberg, stb. elnevezések.
A megye hosszanti völgyén végig futó vasúti vonal Liptó-Újváron túl Kis-Poruba előtt elhaladva, Király-Lehotánál egy igen szűk völgybe jut, a honnan a Fehér-Vág folyása mentén haladva Vichodna és Vazsecz között a vágfalvi (Hochwald) vízválasztó fensíkján bukkan ki, s itt Csorba (régebben Hochwald) vasúti állomástól fogaskerekű vasút visz a Csorbai-tóhoz, a Tátra gyöngyéhez. Meglepő ez a tájkép, főleg ha gyalog szerrel indúlunk neki a hegyoldalnak s haladunk rajta föl a tó felé, melynek hollétét eleintén semmi el nem árúlja. Megyünk, megyünk, csupán a háttérben magasló Basta hegyet látva magunk előtt, s ime egyszerre csak a tó pereménél vagyunk; egy-két lépés még, s a miből semmit sem láttunk idáig, föltárúl előttünk egész nagyszerűségében a Csorbai-tó tükre, melynek partját körös-körűl a változatos alakú nyaraló villák és szállóházak egész sora szegélyezi tündéri szépséggel.
A Csorbai-tó, a Magas-Tátra déli lejtőjének e legnagyobb tava, Csorba községtől 7 kilométernyire éjszakra 1.351 méter magasságban fekszik. Kerűlete harmadfél kilométer, s legnagyobb mélysége közel 21 méter. Vizét forrásokból és beszivárgásokból nyeri. Fölöslegét egy kis patak vezeti le, mely a Poprádba siet. Fekvése igen festői. A Magas-Tátra délnyugati kiágazásán egy fensíkon terűl, melyet éjszakon a Szolyiszkó (2.314 méter) és a Bástya (2.328 méter) hegyek szegélyeznek. A tó környékét fenyves lepi el, melynek tisztásain át gyönyörű kilátás nyílik a Magas-Tátrára. A Csorbai-tó igazi becsét először tulajdonosa, id. Szent-Iványi József ismerte föl, ki a hetvenes években vendéglőt és nyaralókat építtetett mellé, melyekből rövid másfél évtized alatt országos hírű klimatikus gyógyhely és turista-telep lett. Ma minden kényelmet megtalál itt az üdűlést kereső. A Csorbai-tó igen kedvelt kiindúló hely a környékebeli hegycsúcsokra és tengerszemekhez. Évenként már 7–8.000-re tehető a vendégek száma. Külföldiek is mind sűrűbben fordúlnak meg e gyönyörű helyen, hol egy-egy veranda hűsében egész kényelmesen üldögélve, a hegyek és völgyek festői szövevényének egész kis világán legeltetheti szemeit a természet barátja.
Liptómegye néprajzának mozzanatai a hazai föld történetében a bronzkorszak népeinek múltjához vezetnek bennünket, melyek Liptómegye terűletén is nyomokat hagytak maguk után. Ezt megelőzőleg sem a palaeolith, sem a neolith korszakból nincsenek leleteink a baráthegyi barlangban talált kőszilánk, rézbronz, cserépedények és tömérdek embercsont kivételével, melyek neolith korúak.
A megye terűletén eddigelé 80 lelőhelyen, 35 szórványos, 13 tömeges és 4 temetkező helyen deríttettek föl réz- és bronzkori tárgyak, melyek a megtelepűlés, a húzamos itt tartózkodás, a védőrendszer, sőt az ősfoglalkozás nyomairól is tanúskodnak. A bronzkor népei állandó tanyájukat leginkább a Vág mentén s a folyóhoz közel eső védett helyek magaslatain ütötték föl; ugyane magaslatok aljában találjuk az elégetett halottak hamvait és eszközeit magukban foglaló sírokat is.
Letűntek a bronz-korszak századai, eltűntek népei is a megye terűletén. A Vág felső völgye a Kr. u. III. századtól kezdve a IX. század végéig, sőt még midőn Árpád magyarjai megszállották az országot, Liptómegye terűlete akkor is lakatlan, néptelen volt.
A honfoglalás utáni harmadik században, midőn a megye terűlete mint praedium regale királyi emberek kezelése alatt volt, még a benépesítés tömeges megkezdése előtt csak a királyi vadászokat, a sólyomidomítókat, a várjobbágyságot és a várnépeket találjuk itt. A tömeges benépesítés a XII. század második felében kezdődött a megye keleti részén, mikor a szomszéd Szepesmegyéből a bányászok egy részét átköltöztették Boczabánya és Hibbe vidékére, a hol ezen községek szász eredetű lakosainak nevét a mai ivadéknál is megtaláljuk; útczáik, dűlőik német elnevezése mostanig is fönmaradt. Ugyanez történt a megye nyugati szélén is, a hová egynéhány zólyom- és barsmegyei bányamívelő család telepedett le, a melyek Rosenberget (a mai Rózsahegyet) és Német-Lipcsét alapították s azt eredeti hazájuk emlékére nevezték el. A XIII. század első felében a megye középrészén a királyi adományokkal fölosztott földek legnagyobb része magyar nevű és származású családok birtokába jutott; kisebb terűleteken olaszokkal és besenyőkkel népesíttetett be. A szláv nemzetiségű népesség telepítése a tatárjárás utáni időre esik s a XIII. századnak még utolsó tizedében is tart. Ezen ötféle nemzetiségből összekeveredett lakosság teljes elszlávosodása a XV. század első felében kezdődött a huszita korszak alatt s befejezést Mátyás király halála után a Jagellók uralkodásának kezdetével nyert, a mikor még a magyar nemesi birtokos osztály is tótosan írta a nevét.
A megye benépesedését illetőleg érdekes adat, hogy míg a XIII. század két első tizedében két-három királyi, 5 bányásztelep s alig két tót község volt: ugyanazon századnak a vége felé már 91 községet találunk 41 magyar, 34 tót, öt német, öt latin nevűt és hatot szentekről vett névvel. Ezek közűl a tatárjárás után négy bányatelep újabban népesíttetett be, mint Rózsahegy, Német-Lipcse, Hibbe és Boczabánya, a melyek, valamint még Tepla, Szjelnicz és Tarnócz is az 1260-ik év után szabadalmas mezővárosok lettek. A királyi adományozásokkal egyre szaporodtak a községek. Egymásután keletkeztek a nemesi kúriákon épített kastélyok, várak, erősségek, várlakok. Az egyházi építmények száma nőttön-nőtt; a templomok belső fölszerelése némi lendűletet ad a kisebb művészeteknek, a fafaragásnak, az ötvösségnek, a díszítő művek készítőinek; de ezek nem a megye terűletén lakott iparosok voltak, mert itt a kézmívesség csak nagy nehezen fejlődhetett. A liptói templomok, várak, nemesi kastélyok fölszereléseit Lőcse, Késmárk, Kassa, Bártfa, Eperjes iparosai eszközölték.
Revuczai juhászok.
Jantyik Mátyástól
Általános néprajzi tekintetben ma a megye keleti és nyugati részén szálas, csontos, magas növésű a nép, mely eredeti germán typus nyomait viseli az arczvonásaiban és a feje alkotásában, míg a megye közép részében úgy a déli, mint az éjszaki oldalon zömök, vállas, erős testalkatú a lakosság. Községenként a férfiaknak hol hosszú, hol rövid hajviseletük van; némely helyütt még néhány évtizeddel ezelőtt a fültő mellett leeresztett hajfonatot viseltek; ilyesmi ma már csak imitt-amott a pásztoroknál és juhászoknál látható. Ruházatuk a megye keleti részén, le egész Liptó-Szent-Miklósig fehér szűrposztóból készűlt rövid zeke (hunya) magyaros szabású piros vagy zöld zsinórral paszomántozott, alúl szűk nadrág, nyáron bocskor és széles karimájú fekete alacsony kalap; mellüket az elmaradhatatlan lajbi, báránybőrből készűlt újjatlan mellény födi; télen ünneplőben magas szárú saru, hétköznapon ugyancsak fehér szűrposztóból készűlt botos van a lábukon; szűr helyett rövid fehér báránybőr ködmön a felső kabátjuk. A megye közép részén ugyanilyen az öltözet, de a felső ruházat barna vörhenyes posztóból, a megye nyugati részén pedig fekete abaposztóból készűl. Egészen különböző ettől Borove, Hutti, Novoty és Svinyarka lengyel származású telepeseinek öltözete, a kik igen keskeny karimájú kalapot viselnek egy sor fehér kagylóval díszítve; nyáron át gatyában járnak, de a megye néhány községében látható bőrtűszőt nem viselnek.
Házaikat rendesen fából készítik szalmás, vagy zsindelyes magas tetővel, rendesen kémény nélkül. Fából rójják össze a melléképűleteiket is.
Foglalkozásra nézve a földmívelés és marhatenyésztés mellett házi ipart is űznek, s ott, hol a községekhez az erdők közelebb vannak, a kincstári erdőkben favágással, a szálfák kifuvarozásával és tutajozással keresik kenyerüket. A kézmívességet űzők egész községeket alkotnak, így az ácsok, kőmívesek, szitakötők, üvegesek. Ez utóbbiak, mint házalók, folyvást útaznak; bejárják egész Galicziát s Oroszország nagy részét. A megye lakosságának nagy része napszámos munkákra jár más vidékekre; kivált a budapesti építkezéseknél találnak foglalkozást, s keresetök megtakarított részével csak akkor térnek haza, mikor már késő őszszel a zord időjárás miatt az építkezéseket megszűntetik. Ez alatt az otthon maradtak (leginkább az asszonyok) látják el a gazdasági munkát, kik egyszersmind fonással, szövéssel, a házi használatra szükséges vászon és szűrposztó készítésével foglalkoznak.
A házi iparban különösen említendők itt a ruházati czikkek s az azokon előfordúló hímzések; továbbá a nők göcsözött („kleplizett”) csipke fejkötője, az aranyvörös és kéksárga hímzésű ingvállak, férfi ingújjak, tűszők, harisnyák, balta- és késnyelek, furulyák, dudák; ügyesek a fakanalak, tálak, teknők, kosarak, kasok, szalmafonások készítésében.
A legutóbbi 1890-ik évi országos összeírás adatai szerint a megye lakosságának őstermelési foglalkozása a következőleg oszlik meg: 63.307 hold szántóföld, 4.2.969 hold rét, 66.937 hold legelő, 185.516 hold erdőség és 21.277 hold terméketlen terűlet. A mívelés alatti terűletnek kétharmad része kincstári uradalom, egyharmad része magán birtok, a mi 243 nagyobb birtokos és 15.480 kis birtokos között oszlik el.
A megyének magas földrajzi fekvése, a föld soványsága, hegyes-dombos alakúlata, a völgyek vízbeli bősége, az éghajlat, az erdei rétek és a havasok legelői inkább az állattenyésztésre, mint a mezőgazdaságra utasítják a lakosságot, mely addig, míg az erdőirtás és a rétek feltörése el nem harapódzott, sokkal több állatot tenyésztett, mint a közelebb múlt és a jelen időben, s a szomszéd megyékkel élénk marhakereskedést űzött. A gazdák az éghajlatnak és a hegyes vidékeknek megfelelőleg az apró, hegymászó lengyel fajú szarvasmarhát és lovat tenyésztik. A fajnemesítés megkezdése alig vihető 30–40 évnél fölebb s ez is csak a nemesi birtokokon, meg a volt mezővárosokban tapasztalható. A juhtenyésztés, illetőleg a sajtkészítés csökkent. Az állattenyésztés egyéb ágai alig érdemelnek említést.
Az erdők fakészlete igen megapadt. Az egykor kifogyhatatlannak tartott kincs immár legnagyobb részt el van használva, kivéve a kincstári erdőket. A magán birtokosok féktelen vágatása, s a kiméletlen legeltetés fogyasztották el ezeket az erdőket. Alig találni már e vidéken a fenyvesek legnemesebb, legértékesebb és legszebb faját, a havasi fenyűt, és csakis a Kriván alatti a kincstári erdőkben van még nehezen megközelíthető helyeken.
Liptómegyének bányászata még az őskorban vette kezdetét. A XIII. században bányamívelés volt Csorbán, Hibbén, Vichodnán, Boczabányán, Rózsahegyen, Német-Lipcsén, Lubellán, Dubraván. A tatárdúlás után IV. Béla, Erzsébet királyné, Róbert Károly, Nagy Lajos és Mátyás király idejében a bányamívelés nagy terjedelmű volt s a boczabányai arany a legfínomabb osztályba tartozott. A XVII. században már a legtöbb aknát abbahagyták. Az elhagyott aknák száma majdnem 50. Ma csak a magurkai és német-lipcsei bányákat mívelik.
Megmérhetetlen az a hajtóerő, a mely Liptómegye folyó vizeiben és hegyi patakjaiban a gyáripart szolgálhatná; s mégis a gyáripar itt igen csekély, mert hiányzik a vállalkozó szellem és a befektetési tőke. A régibb gyárak közűl megszűntették működésüket két papirosgyár, egy szeg-, tégla- és tőzeggyár, négy vaskohó, egy üveggyár, és közel negyven gazdasági szeszgyár. Jelenleg működik négy bőrgyár, egy tannin-, egynehány gőzfürészelő, szásznegyvenegy örlőmalom, egy csontszén- és két fapapir-anyag- és egy szövőgyár. Mindezek között csak a Liptó-Újváron működő tanningyár és a bőrgyárak a nagyobb fontosságúak. A szesz, celluloz, tannin, csontszén és a bőr gyári földolgozása szolgáltat kiviteli tárgyakat, a mennyiben ezen gyártmányok a megye határán túl is, részben az országon kivűl találnak piaczot. A liszt-, mész- és téglagyártás csak helyi fontosságú.
A kereskedelem terén emelkedés tapasztalható. A behozatal főbb tárgyai a kenyértermékek, szövetkelme, őrlemények, gyarmat- és fűszerárúk, bor és sör. A kiviteli kereskedés főbb czikkei a faárúk, mint nyers és földolgozott építőanyag; kidolgozott és nyers bőr, szűcsárúk, szesz, juhtúró, csontliszt, fapapiranyag és rongy.
A Vág folyó mint vízi út csak a fakereskedésre nézve bír fontossággal, mert Liptóban még nem hajózható; csak tutajok járnak rajta tavaszszal és nyárban; őszszel csak nagyobb esőzések után bírja el a tutajt is. A közlekedés fő eszköze itt a kassa-oderbergi vasút. A megye keleti határától, Csorbától kezdve Liptó-Szent-Mikósig a vasút, a Vág folyó és az országút szolgálja a közlekedést; Liptó-Szent-Miklóstól Nagy-Olaszig még a Vág folyó jobb partján a másodrendű megyei út, Rózsahegyen keresztűl a zólyomi határtól az árvamegyei Dubováig a nagyszombat-krakkói útvonal vezet.
Liptómegye lakosságának 76.850 főre megy az összes száma, mely tíz mezővárosban, 129 községben, 25 tanyán és 27 telepen lakik. A nép műveltségi tekintetben még hátra van, mert az összes lakosságnak csak egy harmada tud írni és olvasni. Általános köznyelv a tót, de újabb időben egyre többen megtanúlják a magyar nyelvet is. A megye művelt osztálya magyar és aránylag nagy számú, kivált a városokban.
Az oktatást 102 községi elemi iskola, egy gymnasium (Rózsahegyen), két iparos-tanúló és kereskedelmi iskola, Liptó-Újvárott egy erdőőri szakiskola és három leánynevelő-intézet, három polgáriskola, 8 kisdedóvó és egy börtöniskola eszközli; a művelődés magyar irányú terjesztésére a Rózsahegyén, Liptó-Szent-Miklóson és Liptó-Újváron levő olvasó-körök könyvtárai szolgálnak hathatósabban.
Liptómegye leírásával befejeztük a vágvölgyi megyék ismertetését.
Gőzfűrész a Vág mellett, Liptó-Szent-Miklósnál.
Dörre Tivadartól
