A szigetek. Gelcich Jenőtől, fordította Király Pál
A szigetek.
Gelcich Jenőtől, fordította Király Pál
Gelcich Jenőtől, fordította Király Pál
A dalmát partokkal egyközűleg futnak a szárazföldtől csekély távolságban azok az igen nagy számú szigetek, melyek védelme alatt az Adria keleti partjának jó révhelyei s biztos öblei és kikötői lehetnek. Alakjuk általában a dinári Alpesek meredek és szirtes jellemével egyező; de, ha különböző oldalaikról vizsgáljuk őket, közűlök többen szembeötlő ellentéteket fogunk látni. Az uralkodó széllel szemben levő oldaluk többnyire függőlegesen emelkedik ki a tengerből, semmi növénytenyészet nincs rajtuk s fakó mord arczúlatúak, mi felejthetetlen, vagy épen elszomorító hatást tesz a lélekre; a túlsó oldalon ellenben a természetnek ez a komorsága mintegy varázslatra gyönyörű képpé változik; ott már szelíd emelkedésű halmos vidékek s buja tenyészetű kies lapályok és völgyek vannak délszaki tenyészet pompájával s fűszeres meleg égalji növények illata tölti el a levegőt. Egyik oldalon a tengerzajgás tombol s megközelíthetetlenekké teszi a partokat, míg a másikon zárt öblök kinálják kész oltalmukat a partmenti hajósnak.
Mintegy húsz olyan szigetet számlálnak, melyek töbnyire hosszanti terjedelműek s melyek közt nehány 60 kilométernyinél is hosszabb; a kisebb szigetek és sziklák százon is felűl vannak s alakjukra nézve nem vonhatók általános jellemzés alá. Néhol tarka csoportokban állnak, sok helyt sorokban következnek egymás után, egyesek pedig egészen magánosak. A tenger e szigetek körött csaknem mindenütt tetemes mélységű, homokzátonyok ritka helyt vannak, a mi a parti-hajózásnak meglehetős élénk forgalmára nézve nem csekélylendő haszon; csak az alattomosan lappangó sziklák, melyek a hullámzó tengertől néha egészen elfedődnek s így nehezen vehetők észre, lehetnének veszedelmesekké, ha a sok világító-torony és tengeri jelek el nem árúlnák közel voltukat és fekvésöket.
A mészkő-képződményeken kivűl jellemző a dalmát szigetségre nézve a víz hiánya, mi a szigetlakókat elcsüggeszti s elbátortalanítja. A jobb földű vidékek mívelés alá fogásánál sok fáradság kárba veszett már e miatt a baj miatt. Kivételt csak Arbe és Pago szigetek tesznek.
A dalmát szigetek legéjszakibb határa, apróbb szigeteket nem tekintve, Arbe szigete, a legdélibb pedig (szintén az iménti megszorítással) Lacroma. Sajátságos véletlen, hogy épen ez a két határsziget tűnik ki annyira növényzetének bujaságával; csakhogy Lacromának Arbe szigethez képest sokkal enyhébb az éghajlata. Az ezek közt eső szigeteket ezennel éjszakról dél felé menve fogjuk bejárni.
Arbe szigete 1.6 kilométernyire közeledik a horvát parthoz, a mindent elpusztító, minden tenyészetet kiirtó bóra (éjszakkeleti szél) fészkéhez; e miatt a keleti oldala kopasz és kietlen s a levegője is zordon. Az időjárás hirtelen változásai gyakoriak, a tél igen szigorú. Ez oldalán magas, a tengerből csaknem függőlegesen meredő márványsziklákat látunk, melyek alját a tengernek gyakori hullámvérése kivájkálta. Itt bokor sem tenyészhetik, sem semmi növény gyökeret nem verhet, s ha e sivárságnak a dús gabnaföldekkel borított Loparo félsziget véget nem vetne, teljes lehangoltság szállná meg az erre útazót. Ha azonban a Loparótól a sziget nyugati oldalára menő, bár igen meredek és fárasztó úton befelé haladunk: egy magaslatra érünk, s ott egyszerre a legszebb és legbujább növénytenyészet képe tárúl föl előttünk, melynél szebbet Stiriában sem láthatni, azonban azzal a különbséggel, hogy egyszersmind az egyik oldalon Veglia, a másikon Zára, nyugatra pedig a terjedelmes Quarnerolo felé nyíló kilátás az egészet igazán fölségessé teszi.
Arbe szigete St. Eufemia mellett.
Ransonnet Jenő bárótól
A szigetet három, csaknem egyközű hegyláncz, melyek közűl a legkeletibb 400 méternyi magasra emelkedik, három, szépségekben versenyző vidékre osztja. A hegyek, völgyek s halmok váltakozása változatossá teszi a növényzetet is (gabonaneműek, olajfák, szőlők és erdők), melyet az édesvizű források nagy sokasága gyarapít. A sziget legéjszaknyugatibb részei, Campora és Cap Fronte, kiválóan erdősök, a délkeletiek – Barbato – majdnem csupán szőlőtermők; míg a sziget közepét a terület és növényzet változatossága jellemzi.
A szegény arbei ember úgy beszél és regél a bóráról, mintha valami gonosz szellemről szólna, melyet szid, de hozzá férni nem tud. A bóra tönkre teszi legszebb reményeit, megsemmisíti egész aratását épen akkor, mikor a legveszélyesebb időn mát túl hitte magát. Ha a sziget márcziusban ünnepi ruháját felölti s rügyek és bimbók fakadnak, a földbirtokos még nem mer reménykedni. Csak e hónap végén véli idején valónak, hogy szemeit az égre emelje, mintha a Mindenhatót ki akarná hívni. Azonban felejti, hogy a bóra gyakran június-, sőt még júliusban is olyan tisztára söpri a szőlőskerteket, mintha száz meg száz embert fogadott volna, hogy a megsemmisítés munkáját a lehető leghamarabb elvégezzék. A bóra-vihar idején ugyanis az erős éjszakkeleti szelek keményen felkorbácsolják a tengert, fölszáll a „porhab”, vagyis a fínom vízpor, mely aztán az egész szigetet elborítja s melynek sós alkotórészei égető anyagként pörkölik le a növényzetet.
Loparo falu a szülőhelye Szent Marinusnak, San Marino köztársaság alapítójának. Arbe városa ellenben a híres De Dominis érseket számlálja polgárai közé. Arbe régi város; házai meglehetős sűrűn sorakoznak egymás mellé s általában komor hatást tesznek a szemlélőre. Útczái szűkek s valósággal nyaktörő burkolatúak. Föltűnő itt a sok templom, melyek részben még jó állapotban vannak, de részben már csak romok. Nehány évtizeddel ez előtt 13 templom és 7 kolostor volt e városban.
Arbétól délre kezdődik Pago szigete, mely a dalmát szigetek közt legtöbbet szenved a bórától. Alakjára nézve, mintha több egymás melletti hosszúdad félszigetből állana, melyeket földszorosok kötnek össze egymással; délen a ljubaći tengerszoros választja el a dalmát szárazföldtől. A sziget közepéből a 348 méter magas st.-vitói hegy emelkedik ki, melynek kerekded s kopár búbján egy rom látható; e hegynek éjszakkelet felőli oldalai csaknem függőlegesen hanyatlanak alá a pagói öböl irányában, délnyugati lejtője ellenben szelídebb hajlású. A sziget általában meredek és terméketlen; csak a tagjait összekötő földszorosoknál láthatók termékeny, kitűnő bort és olajat szolgáltató lapályok. A hegyek védett oldalain illatos növénytenyészet van s az ilyen tájak kitűnő legelő helyek; ehhez képest a baromtenyésztés sem csekély.
A pagói öböl nagyszerű; de, fájdalom, télen, a bóra erős viharzásakor megközelíthetetlen, mert nehéz a Della Morlacca csatornában erre fölfelé hajózni. Ebből az okból a Pagóba szándékozó hajók télen a nyugati parton Cassion mellett kötnek ki, honnan egy kis magaslaton át juthatni el a pagói öböl déli végéhez és a városba. Pago város előtt az öböl úgy megszűkűl, hogy a két partját híd köti össze. A hídon túl vannak a híres, Dalmácziában a leggazdagabb sókészítő helyek. A pagói völgy (Vallone di Pago) éjszaknyugati végén fekszik Časka falu érdekes római épületromokkal. Časka, Novaglia vecchia és Novaglia nuova közt egy fensíkon egy római tábornak a romjai vannak, melyet valószínűleg a római hajóhad-állomás védelmére építettek.
Arbe és Pago szigetek keleti partja, meg a szárazföld közt van a már említett hírhedt Morlacca csatorna (Canale della Morlacca), míg a nyugati part a Quarnerolo medenczéjét szegélyezi, mely délen Puntadura, Ulbo, Selve és Premuda szigeteknél végződik. Míg Puntadura Pagóhoz hasonlag terméketlen, Ulbo, Selve és Premuda gazdagok szőlőültetvényekben és részben alacsony bükkerdőségben is. Különös, hogy a szomszédos környezettel ellentétben Selve és Ulbo szigetek igen alacsonyak. Selve mostanában némi hírnévre tett szert korán érő szőlőjével, melyet már július közepén szállítanak Fiuméba, Triesztbe és Bécsbe.
Selve és Ulbo a köröttük fekvő Premuda, Magresina, Skardizza, Maon és Puntadura szigetekkel, valamint a Premudától délkeletre fekvő Skarda, Isto és Melada szigetekkel együtt tájképi tekintetben jelentéktelen csoportot alkotnak, melynek sok nagyobb, kisebb kikötője van s lakosai részint földmíveléssel, részint halászattal és parti hajózással foglalkoznak. Puntadura szigetet a keskeny, csak kisebb hajók által járható brevilaquai csatorna választja el a száraztól; az éjszaknyugati csúcsán egy szép világító-torony mutatja meg a Pago körűli déli bejáratot, hogy a hajók egy felől éjszaknyugatnak a Morlacca csatornába, más felől délkeletnek a Motagna (Obrovazzo, Novegradi) melletti csatornába kanyarodhassanak. E szigetek közt sok hajózható csatorna van, melyek a Quarnerolóba, vagy a zárai csatornába vezetnek; emennek legnagyobb része Ugljan és Pašman szigetek, meg a szárazföld közt húzódik el.
Számtalan apró szigetekből és szirtekből állnak a zárai és sebenicói úgy nevezett scogliók, melyeket a nyugati oldalon a hosszú Grossa sziget, aztán Incoronata és Zuri szigetek védenek némileg a nyílt Adria ellen. Grossa és Incoronata a velök párvonalban fekvő Pašman és Ugljan szigetekkel a Közép-csatornát (Canale di Mezzo) zárják közre. Grossa szigete a nevével („vastag”) ellenkezőleg igen hosszú és igen keskeny; ezért sokan inkább „Lunga” névvel nevezik. Éjszaknyugati csúcsán, hol a punte bianchei szép világító-torony áll, van a Hosszú kikötő (Porto Lungo), éjszakkeleti csúcsa a körötte csoportosúló apróbb szigetekkel együtt a mélyen bevágódó Tajer kikötőt (Porte Tajer) alkotja, hol gyakran meglehetős nagy hajók is oltalmat keresnek az Adria viharai ellen. Az innen délkeletre eső Incoronata szigetet keskeny csatornák választják el Grossa szigetétől, s a délnyugati partja mellett egész sereg sziklasziget és szirtzátony van. A Közép-csatornában feküsznek Eso, Żut, Sit, Laudara meg egy sereg más apróbb sziklazátony.
A Premudától a sebenicói scogliókig terjedő egész szigetvidék egyhangú, többnyire meredek és hegyes; dél felé a csúcsoknak az a hullámzatos sora tűnik föl, melyet egész helyesen hasonlítottak egy „földdé vált tenger”-hez. Egyes faluk vannak néhol a tengerparton, máshol nagyobb vagy kisebb magaslatokon. A Quarnerolóból Zára felé való tengeri úton legfölebb azok a templomok vonják magukra az útazó figyelmét, melyek a szigetek legmagasb pontjain állnak, középponttúl szolgálva a köröttük elszórtan fekvő házak közt. Azonban mennél alább megyünk délre: annál kiesebb a szigetek keleti partjainak a képe, legszebb pedig a pašmani csatornában, hol a sok falu és a bennök levő romok némi változatosságot okoznak.
Mindezen szigetek különböző hatást hagynak lelkünkben a szerint, hogy melyik oldalukról láttuk őket. Nézzünk be először is Grossa szigetére. A Punte bianchék alacsonyak és oly kopaszok, hogy a színök fénylő fehér. Ha innen dél felé fordúlunk, folyvást egy kősivatagon haladva a Vella straža legtetejére (338 méter) jutunk, honnan a hegy csaknem függőlegesen hanyatlik alá délnyugat felé. Kivévén délkeleten egy kis erdőt, délnyugatra csupa hamuszürke kopár területet látunk. Egészen más az éjszakkeleti oldal. Olajfaerdők és szőlőültetvények borítják ott a szelídebb halmok oldalait, olykor mirtuszok-, borostyánok- és borókabokroktól meg-megszakítva, melyek közé azonban eperfa és tölgy is sok vegyűl. Az olajfaerdő tisztásain az itteni szokás szerint kőfalakkal kerített répaföldek, sőt néhol-néhol fűszőnyegek is gyönyörködtetik a szemet.
A pašmani csatorna.
Ransonnet Jenő bárótól
A zárai scogliók közt különös fontosságú Ugljan sziget, a mennyiben a zárai gazdag családok ott élvezik a nyári enyhet. E tekintetben különösen két helység, nevezetesen Oltre, a zárai polgárok vasárnapi kirándúló helye, és St. Eufemia említendő. Délen, mint tudjuk, a természeti szépségek iránti érzék kevésbbé van az emberekben kifejlődve; ugyanazért míg például a bécsi polgár boldog, ha egy-egy szép tavaszi vasárnapot a szabad természetben tölthet: a dalmata legtöbbnyire otthon maradt városa szűk útczáiban. Mióta azonban a gőzhajózás a szigetekre való eljutást megkönnyebbítette, itt is minden máskép lett, s most májustól szeptemberig minden ünnepnapon csínos gőzösök és számos vitorlás bárkák szeldelik a hívogató zárai csatornát, hogy száz meg száz minden rendű-rangú polgárt szállítsanak Ugljan szigetére. Bármennyire vonzónak látszik is azonban a távolból Ugljan az ő számos falvaival, templomai- és házaival: mégse várja senki, hogy a helyszínén majd azt találja, a mit valamely stiriai vagy felső-ausztriai nyaralóhely bőségesen nyújt. Hanem azért mégis érdemes e szigetnek a nyugati részére elrándúlni. Ha Oltre mellett kötünk ki, sok olyan kertet látunk, melyek a virágok és nemesebb növények kedveléséről tanúskodnak. A megmívelt földeken túl fekszik a falu s onnan kezdve egy fölfelé haladó gyalogút vezet a sziget belsejébe. Míg a többi szigeten csak faféle növényeket és szőlőt találtunk: itt világoszöld gabnavetések nyújtanak kellemes változatosságot. A nyugati oldalon azonban ismét a bokorfélék az uralkodók, meg-megszakítva a parton iszapföldektől, melyeket a ki-kiöntő dagály hagy maga után. A sziget közepéből a meredek S. Michele hegy emelkedik ki, melynek csúcsát egy elpusztúlt középkori vár romjai koronázzák. Innen mindent belát a szem Sebenicótól a Monte Osseróig az ezek közt levő szigetekkel és szirtzátonyokkal együtt.
Azon sziklaszigetek közűl, melyek Sebenico körött fekszenek, legyen elég csak az olajfában bővelkedő Mortert fölemlítenünk, mely a szárazhoz oly közelre nyomúl, hogy egy forgóhíddal összeköthették vele. A híd két oldalán Stretto (Szorosság) nevű helység fekszik.
Ha a dalmát szigeteket földrajzilag akarnók csoportosítani: az éjszaki csoport Sebenicónál végződhetnék. Csak Solta- és Buánál kezdődik a nagyobb és tenyészetben gazdagabb szigetek csoportja. Innen kezdve a földrajzi fekvés is más-más. Míg Cherso- és Lussintól Zuri- és Zlarinig a nagyobb szigetek főtengelye mindig éjszaknyugat és délkelet közé esik: az azon túl következőké csaknem pontosan keletről húzódik nyugatra. Csak Solta tesz még kivételt.
Spalatóval és Almissával átellenben fekszik Brazza, a legszélesebb valamennyi dalmát sziget közt; ettől délre van a leghosszabb, Lesina, melyet amattól a Canale di Lesina választ el. A szárazföldtől Brazzát a spalatói meg a brazzai csatorna, Soltától pedig a Porte di Spalato (spalatói kapu) választja el; Soltától éjszaknyugatra fekszik Nagy- és Kis-Zirona a soltai csatornával együtt. Lesinának S. Giorgio nevű keleti csúcsa a Narenta-csatornába nyúlik be, s déli partja mellett fekszik Torcola sziget. Soltától éjszakra, a parthoz közel fekszik Bua, mely a rómaiak korában főbb rangú bűnösök száműzetési helye volt.
Hajócsapat Lissa sziget előtt.
Perko Antaltól
Brazza a legnépesebb s bor- és olajban leggazdagabb szigete az Adriai tengernek; fínom borai közűl az úgy nevezett Vugavát nagyra becsűlik. E szigeten jó kő- és márványbányák is vannak s a baromtenyésztés is meglehetős virágzó. A déli part itt is igen meredek, kevésbbé lakott és kevésbbé van megmívelve. Itt meredek hegyek emelkednek, melyek közt legmagasabb a 778 méternyi S. Vito. A sziget közepén egy fensík terűl, mely falvakkal, kápolnákkal és egy kolostorral van megrakva. Éjszak felé az emelkedés szelídebb és a föld termékenysége tetemesen dúsabb. Sok helyütt találunk termékeny völgyeket és szorosokat, melyeket a szorgalmas brazzaiak igen jól mívelnek. Nyugatra a sziget közepén fekszik az egykori főhely, Neresi (382 méternyi magasban), honnan jó járható útak futnak sugarasan minden felé. Legkiesebb vidéke éjszaknyugaton van a S. Giorgio fok (Punta S. Giorgia) és Postire közt, melyen S. Giovanni és S. Pietro della Brazza helységek fekszenek. Legnagyobb helysége jelenleg Milna a nyugati részen, legnagyobb községe Pučišće az éjszaki parton, a hol a leggazdagabb kő- és márványbányák is vannak.
Lesina 70 kilométer hosszú, de 10 kilométernél sehol sem szélesebb. Innen van a neve is (lesina – ár). Kitűnő levegője és dús növényzete van. Rozmaringillat tölti be az egészet, szentjánoskenyér- és masztikszfák borítják dombsorainak oldalait, magas törzsű pálmák nyúlnak föl büszkélkedve egyéb meleg-égalji növények közűl, oleánderek, czitrom- és borostyánfák teszik a kertek ékességeit A leves törzsű és buja csodás virágzatú agavékat sok helyt szántóföldek garádjaiúl használják. Ezért már többször tervezték, hogy Lesina szigetét éghajlati téli üdűlőhelylyé alakítják.
Meglepő szépen fekszik Lesina város nyugati lejtőjén a fölötte emelkedő hegynek, melynek tetejét egy elhagyott erdő koronázza. A tenger felől érkezve, a háttérben magasabb hegycsúcsok ötlenek föl, melyek közűl egyen a S. Nicolň erőd áll, a másikon, a smokovniki csúcson, egy rom van. Spagnuolo erődtől balra egy kisded templom áll, mely a Madonna della Salute-nak van szentelve. A házak félkörben fekszenek a kikötő körűl; közben-közben kertek vannak, melyek, mint a város melletti halom is, növényzetök pompájával elbájolják a botanikust. Épen a part mellett van a főpiacz Sammicheli régi loggiájával. Fölemlítendő még a Ferencziek kolostora, melyben sok szép festmény van, továbbá a Gelsa-, meg a Verboska-templom; mind a kettő meg van erősítve, sőt az utóbbi egész erőddé van alakítva, melynek még bástyája is van. Ezek az erősségek a törököknek régebben oly gyakori támadásai ellen készűltek s bizonyságot tesznek a sziget lakóinak keresztényi ájtatosságáról.
Pálmacsoport Lissa szigetén.
Russ Róberttől
Lissa szigetét, melynek közelében a monarchia hajóhada Tegetthoff alatt halhatatlan dicsőséget szerzett, sokan az Adriai tenger Maltájának nevezték. Pelasgok, syracusaiak és angolok a világtörténelem különböző időszakaiban az Adria kulcsának tekintették. Hadviselési fontossága azonban ma, a jelenkori hadi eszközöket tekintve, nagyon alászállott annyira, hogy most Lissa, mint „hadi kikötő”, már nem szerepel. A romjai azonban még most is megvannak azoknak a nagyszámú ágyútelepeknek és parti erődöknek, melyek a lissai kikötő bejáratát védelmezték s az 1866. év júliusának ama három emlékezetes napján hihetetlen szívós ellenállást tanúsítottak hatalmas pánczélos hajó-óriások ellen. Az erődök közt különösen feltűnő a S. Giorgio rév keleti oldalán fekvő Wellington-torony, melynek az volt a főladata, hogy 177 méter magasságból bombákkal sülyeszsze el a betolakodó idegen hajókat. A kikötőhöz közeledve a háttérben a Hum-hegyet (585 méter) vesszük észre, melyen egykor jelző-állomás volt. A kikötőt Lissa városa félkörben zárja be, a keleti része azonban voltaképen külváros, melynek a neve Kut. Történelmileg nevezetes Lissában két temető: az úgy nevezett angol, melyben egy fölíratos piramis az angoloknak egy franczia hajóscsapat fölötti győzelmét (1811 márczius 12) hirdeti, a másik a városi temető az 1866 július 20-dikán elesettek emlékjelével.
A Busi szigeti barlang.
Ransonnet Jenő bárótól
Lissa igen hegyes, azonban a déli oldalának fensíkjai, úgy szintén a völgyek mívelés alatt állnak s igen termékenyek. Ha már Lesinán is csodálatra méltó a növényzet: Lissa e tekintetben a legtökéletesebb eszménye annak, a mi ilyen szélesség alatt lehető. Szabad ég alatt tenyészik itt a paratölgy, a tengeri csilla, továbbá az Ononis ramotissima, a Filago pygmaea, az Ustice membranacea, ezen kivűl pálmák, opuntiák, agavék, mirtuszok, stb. Egy szentjánoskenyérfa itt 500 kilogrammnyi gyümölcsöt is ad. Híres a lissai bor, melyet nehány év óta nagy mennyiségben szállítanak Francziaországba. A sziget délkeleti oldala mellett fekszenek Budikovac és Ravnik sziklaszigetek; amaz dús növényzetéről, kagyló-, szivacs- és korálban való gazdagságáról híres; emezen nevezetes egy mészkőbarlang, melynek a boltozata darázskő, a közepén pedig egy hatalmas gyámoszlop áll.
Curzola.
Ransonnet Jenő bárótól
Ha Lissától nyugat felé hajózunk, a szirtzátonyoktól környezett St. Andrea szikla-szigetre bukkanunk; délnyugatra Lissától Busi kis sziget fekszik, mely közelebb egy barlangjáról vált híressé. Ebbe a barlangba csak a tengerről lehet bejutni; van ugyan bele bejárat a földszínről is, de az olyan szűk, hogy csak gyermekek férnek be rajta. A tengerről menve, előbb egy folyosóba jutni, melyet csak a Ransonnet báró ajánlotta aknarobbantásokkal tettek csónakkal járhatóvá. Belebb egy meglehetős nagy boltozatba érünk, melyben a Capri szigeti kék barlangéhoz hasonló fényjáték látható.
Lesinától délre Curzola van. Csak Meledán és itt láthatók még a dalmát erdők végső maradványai. – Szintén erre van Lagosta, melyet a hagyomány szerint a kereszteshadak a bélpoklosok elhelyezésére használtak.
Curzola város a hasonnevű szigetnek az éjszakkeleti partján egy hegy tövében fekszik és érdekes romszerű külsejű. A várost kerítő kőfalon belűl megmaradt 300 ház közűl a legtöbb dűledező félen levőnek látszik és nagy részük lakatlan. A házak között szűk, nedves útczák futnak. Egy parányi tér környezi a székesegyházat, melynek szép homlokzata tágasabb téren jobb hatást tenne. A kereskedelmi tengerészet virágzó korában Curzola igen vagyonossá lett. A vitorlás hajók divatjának hanyatlása óta ez a sziget is károsodott, noha nem oly mértékben, mint más tengerparti helyek; ennek a lakosai ugyanis a sziget termékeny földjében, a Petrava szikla-szigeten aknázott márványkeménységű, fehér mészkőben s végre a halászatban bő kártérítést találtak azért, a mit elvesztettek. Állattani tekintetben arról nevezetes Curzola, hogy a Dalmácziában csak igen ritkán található aranyfarkas (sakál) itten honos.
Lagosta szigetének a keleti oldalát számos szirt-zátonyok (lagostini) hosszabbítják meg. A nyugati oldala mellett Cazziol és Cazza mintegy előretolt őrhelyeknek látszanak.
Meleda ismét délkeleti hosszanti irányban terjed. Délkelet felé e sziget igen meredek, részint kopasz, részint bükkerdővel födött, az éjszaknyugati oldala erdős, az egész azonban igen terméketlen. De azért rejtőzik itt egy kies idylli helyecske, mely azonban úgy el van dugva, hogy csak keresés után találhatni rá. Ugyanis az éjszaknyugati parton fekszik Porto Palazzo, egy igen szép s minden szél ellen védett lakatlan kikötő, melynek végén egy romban heverő palota van, hol állítólag Anazarbai Agesilaus, Nero császár alatt Cilicia kormányzója, élt volna számkivetésben. Innen egy szép út vezet előbb egy kis, aztán pedig egy emezzel összeköttetésben levő nagyobb sóstóhoz – a Jezero- vagy Lago grandéhoz, – mely Porto Soline által a nyílt tengerrel van összeköttetésben. E nagyobb tónak a déli partjától nem messze egy gyönyörű szigetecskét (Sa. Maria del lago) veszünk észre s azon egy régi kolostort, melyet a hagyomány szerint az 1000-dik év előtt építettek volna. Ez az igen tágas kolostor inkább valami középkori várhoz hasonlít, az oldala föl van sánczolva és egy toronynyal ellátva. A templomban három emlékjel van, melyek közűl az egyik egy kőlapból áll s azon ez a fölírat: „Hic jacet Filius Tomassi Regis Bosniae”.
A S. Maria-tó (Lago S. Maria) és a benne levő kolostor-sziget Meledán.
Ransonnet Jenő bárótól
Igen költői séta esik itt a kicsinyke temetőhöz; az oda vezető gyalogút körös-körűl megkerűli a kolostort és igen szép kerti ültetvényekkel van díszítve. Igen hangúlatkeltő a kolostornak belső udvara is két régi datolya-pálmájával s hűvös oszlop-folyosójával, melyben egy pompás vizű medencze-kút van. A sóstónak a környéke is nagyon kies s hozzá illő háttereűl szolgál e szép, összhangzatos képnek.
S most a szigettengernek a végső pontjaihoz: Jakljan, Giuppana, Mezzo és Calamotta szigetekhez érkezünk, melyek a tengerparttal párvonalban húzódva, a calamottai csatornát alkotják. Ezek meglehetős termékenyek s kellemes nyaraló helyekűl szolgálnak a ragusaiaknak. Hajdan e szigetek kitűnő tengerészeket szolgáltattak, kik közűl nehányan a fölfedezések nagy korszakában spanyol admirali méltóságra is eljutottak.
Természetes sziklahíd (Arco naturale) Lacroma szigetén.
Stefánia özvegy trónörökösné főherczegnő ő cs. és kir. Fenségétől
Ragusa előtt pompázik gyögyörű növényzetével a kies Lacroma. A révhely az éjszaki partján van a szigetnek, mely éjszak és dél közé eső hosszanti irányában körűlbelűl 2 kilométernyi, nyugat és kelet közé eső szélességében pedig 1/2 kilométernyi terjedelmű. A hosszanti irányban fekszik a szigetnek két legmagasb pontja is, melyek közűl az éjszaki 91 méter magas és a „Royal” nevű erőddel van koronázva, a déli magaslat pedig 55 méternyire emelkedik a tenger színe fölött. E két tető közötti mélyedés aljából, mely a sziget déli harmadában esik, mindkét oldalt egy-egy teknő-völgy nyílik a tengerpartra, mely e helyütt el van zátonyosodva és vize csak 2, illetőleg 6 méternyi mélységű. A keleti teknő-völgyben egyes sziklás részek is vannak.
A sziget mélyedésében és a déli tetőpont éjszaki lejtőjénél fekszik egy hajdani kolostor épülete, melyben Miksa főherczeg, a későbbi mexikói császár, később pedig Rudolf trónörökös lakott koronként. Ez épületnek a terraszsza, mint valami illattal eltölt park, a szigetnek nyugati, meglehetősen meredek partjára vezet. A sziget éjszaki oldalán egy kő emlékjel van annak a puskaporfölrobbanásnak az emlékére, mely 1859-ben az itt állomásozó „Triton” nevű császári királyi hadi brigget a levegőbe röpítette.
Részlet a lacromai parkból.
Stefánia özvegy trónörökösné főherczegnő ő cs. és kir. Fenségétől
Bűbájos kilátás nyílik a „Royal” erőddel beépített főcsúcsról mind a szárazra, mind a tengerre, melyek fölött a sötétkék ég fölségesen boltozódik. A víz fölött Dalmácziának fényesen fehérlő meredek tengerpartja bilincseli le a tekintetet; ott fekszik a festői Ragusa s a mögött a 424 méternyi magas kopasz Sergio az „Imperial” nevű erőddel. Maga a sziget ellenben olyan, mint egy nagyszerű, subtropicus növényzettel benőtt természetes park, melynek éjszaki felét egy olajfaliget, déli felét pedig sötétlő mandulafenyűk borítják.
Úgy a dalmát, mint az olasz tengerparttól csaknem egyenlő távolságban fekszik Pelagosa szigete; ez a szó valódi értelmében végső őrszem, a mennyiben szép világító-tornyával a szülőföld közel voltát hirdeti a haza térő osztrák hajósnak, de egyszersmind arra is figyelmeztet minden tengerészt, hogy most már egy nagy szigetvilág területére lép, mely a körűlmények szerinti biztos oltalmat nyújthat neki, de egyúttal vigyázatra és szemeinek gondosabb használatára inti.
A Lissa mellett 1866-ban elesett hősök emléke. (A S. Giorgio temető Lissában.)
Siegl Károlytól
