Ipar, kereskedelem és közlekedés. Wiglitzky Huberttől, fordította Katona Lajos
Ipar, kereskedelem és közlekedés.
Wiglitzky Huberttől, fordította Katona Lajos
Wiglitzky Huberttől, fordította Katona Lajos
A bukovinai kereskedelemről és közlekedésről szóló első tudósítások a XII. századból valók. E korban keleti Galiczia (Halics) szláv fejedelmeinek oltalma alatt, mely időnként a Szereth és a Pruth völgyeire is kiterjedt, e folyók és a Dnieszter mentén élénk kereskedelem folyt Byzancz, Magyarország, éjszaki Oroszország és Csehország között. Kitetszik ez egy okíratból is, a melyben Rostislawicz Ivanko berladi fejedelem 1134-ben mesembriai görög kalmároknak bizonyos kedvezményeket ád belföldi, magyar, orosz és cseh árúk megállítási vámjai tekintetében. Akkoriban keletkezhetett nem egy helység is, a hol e kereskedő-karavánok nevezetesebb állomáshelyei valának; csakhogy a száz esztendőnél tovább tartott mongol dúlások alatt természetesen elpusztúltak, de a moldvai vajdák uralma idején ismét föltámadtak hamvaikból, így nevezetesen Szereth, Suczawa és Czernowitz: az első kettő mint a moldvai vajdák fő- és székvárosa és egyúttal püspöki székhely is nevezetes, a harmadik pedig fontos átkelő rév a Pruth mentén s a kiválóbb vámállomások egyike.
A kereskedelem e fölvirágzásának legfőbb okát abban a bölcs belátáson alapúló gondozásban lelhetjük, melyben a közgazdaság e fontos ágát az első vajdák részesítették, kik közűl e részben főkép Jó Sándor válik ki. Ő tőle a lembergi kalmárok nevezetesb kedvezményeket kaptak az árúk elvámolását illetőleg; Suczawa is ő alatta lett fontos árúmegállító helylyé, a honnan a többnyire örmény és szász kezekben lévő kereskedelem, mint góczpontból, a legkülönbözőbb irányokban szétágazott. Innen indúltak a főbb forgalmi útak keletnek Jassyn át Tigine és Akierman felé, délnek a szász Baján és Moldawitza-Wamán (wama = vám) keresztűl Besztercze irányában, Bakaun át Brassóba és Berladon át Oláhországba egészen Brailáig, éjszaknak Szerethen és Czernowitzon át Lembergbe, továbbá Dorohoion és Chotinon át a podoliai Kamieniec felé. Kereskedelmi út, vagy legalább lovagló-ösvény vezetett az akkor még csak falu Radautzon át a Suczawa völgyében és a Kirli patakon átkelve Szigetnek, nemkülönben a Bisztricza völgyébe és onnan Radnára. Országút vitt továbbá Szerethből a hasonnevű folyó mentén, a Banilla patakon átkelve a Czeremosz-völgybe s onnan Kutyn keresztűl Munkácsra.
Tatárország felől selyem- és gyapjúszövetek, görög borok és fűszerek, innen oda pedig, valamint Lengyelországba és Erdélybe szarvasmarha, juhok, sertések és különféle bőrök valának a főbb szállítmányok. Magyarország lovakkal, Oláhország gyapjúval, a szászok különféle iparczikkekkel látták el a bukovinai piaczot, a hol cserében gazdasági termesztményeket vásároltak értük. Rendszeres vámtörvény szabályozta a be- és kiviteli czikkek vámtételeit.
Élénk volt a forgalom a vajdák székhelyei és a kisebb helységek között, a melyekben már egyes iparágak mívelőivel is találkozunk, még pedig jobbára lengyel és német kézmívesekkel. Az ötvös- és kolompár-mesterség nagyrészt a czigányok kezében volt. Igen elterjedt a molnárok mestersége, melyről, illetőleg egyes malmokról már régi okíratokban is gyakrabban esik szó, nemkülönben egyes kallókról is. A lengyel királyságból már a XIV. század folyamán bevándorlott zsidók hozzák be – a népesség elég nagy kárára – a pálinkaégetést.
A föld népe, a mely általában a műveltség igen alacsony fokán állott, a maga szerény ruházati szükségleteit és egyéb használati tárgyait jórészt házilag készítette. A gyakori háborúk, melyek Sándor vajda halála után Moldvaországot egyre-másra pusztították, az addig fáradságosan ápolt közgazdasági állapotokat nem engedték teljes fölvirágzásra jutni. A török fönhatóság harmadfél évszázada alatt a gazdasági élet régibb vívmányai néhány csekély maradvány kivételével jóformán mind elsorvadtak. A hajdan oly virágzó városok megint nyomorúságos falukká zsugorodtak össze. A lakosság, melyet fejedelmei és elűljárói, a starosták, minden kigondolható adóval sarczoltak, lassanként elhanyagolt a földmívelést, pusztán a maga mind csekélyebb szükségleteinek az ellátására szorítkozott s ezt majdnem csupán a nomád módra űzött állattenyésztés útján födözte, minek következtében teljesen elvadúlt. A még megmaradt három-négy úgy nevezett „város”-ban is elpusztúlt a hajdani jóllétnek majdnem minden nyoma. Csak a zsidók és örmények folytattak még némi csekély kereskedést, marhát, nyers bőröket, faggyút s egyéb állati termékeket szállítván Boroszlóba, Galicziába és Konstantinápolyba. Cserében ugyanők szerezték be külföldről a bojárok és köznemesek csekély szükségleteit: prémeket Oroszországból, bőrárúkat Galicziából, fegyvereket és rézedényeket, minőkkel a nemesség és papság a drágább ezüstnemű helyett ez időben élt, Törökországból, ugyanonnan és Magyarországból meg Stiriából a vasárúkat, üvegneműt Galicziából, ruhaszöveteket pedig Frankfurtból és Lipcséből. Iparnak a néhány nyomorúságos malmon kivűl semmi nyoma. Fűrészmalmot az erdőkben annyira bővelkedő országban ekkoriban egyetlenegyet sem találunk, s a deszkákat nagy ügyel-bajjal hasgatva csinálták a fatörzsekből. A városi kézmívesség is kihalt. Sok falunak csak földúlt s leégett romhalmaza maradt meg. A közlekedés keserves volt s az országútak a legsiralmasabb állapotban. Az erdők rengetegeiben haramiák és farkasok tanyáztak, s mocsarak és morotvák nagy terűleteket tettek járhatatlanokká. Midőn 1762-ben Porter angol követ beútazta a tartományt, Gura-Molnitza és Czernowitz között egy kiáradt patak hordalékában elakadt a kocsija, s csak a közeli falvakból kerített ökrökkel lehetett nagy nehezen kivontatni, hogy útját megint folytathassa. Czernowitzban az angol diplomatának két álló hétig kellett vesztegelnie, mivel a hosszas esőzés miatt fölázott útakon teljes lehetetlenség volt tovább jutnia.
Ilyen elvadúlt és szomorú állapotban vette át 1774-ben az osztrák kormány Bukovinát. Az újonnan bekebelezett tartomány szervezését Miháldii Splényi báró vette kezébe, s ő azonnal belátta, hogy csak az összes iparágakat felölelő gyökeres átalakításokkal és beruházásokkal lehet az igazán ázsiai állapotokat megszűntetni s a tartományt az európai műveltség színtájára emelni.
Splényi báró a pangó ipar fölélesztésére a tartománynak külföldi, nevezetesen a nyugati államokból beédesgetendő gyarmatosokkal való betelepítését tartotta a legalkalmasabb eszköznek, s főkép jó mesteremberek meghonosítását tűzte ki czéljáúl. A Philippenyben (a mai Prelipczében) 1760-ban alakúlt német földmíves és iparos telep, sajnos, csak 1768-ig állott fönn. Kevéssel az osztrák uralom előtt ugyan ismét alakúlt egy kis kézmíves gyarmat a Gartenberg vezetése alatti sadagórai pénzverő mellett, a melynél a pénzverőmunkásokon kivűl öszesen mintegy 50 másféle, megint csupa német mesterember, ú. m. bodnár, nyerges, asztalos, varga, pék, mészáros, szappanos is telepedett le. A pénzverő megszűnte után azonban ez iparosok ismét ki akartak vándorolni a tartományból; de Splényi, hogy minden áron megtartsa őket, mindenféle kedvezményt, iparszabadságot, vásárjogot adott a Gartenberg-féle telepnek; sőt szabad kereskedő várossá akarta emelni Sadagórát s egyéb kiváltságokat is igért neki, hogy kitűzött czélját elérje. Azonban Sadagóra szép napjai Splényi visszahivatása után hirtelen véget értek, s ezzel a tartomány egyetlen helye, a hol néhány polgári iparág egyideig otthonra talált, ismét elvesztette addigi kiváltságait.
Splényi utódja, Enzenberg tábornok, szintén nagy gondot fordított az ország iparának föllendítésére. S a két derék katonai kormányzó fáradozásának meg is lett az a sikere, hogy az ipar fölvirágoztatása érdekében tett intézkedéseik folytán a városokban új élet kezdett fölpezsdűlni. Főleg Suczawa, a régi kereskedő város támadt föl ismét hosszú aléltságából élénkebb tevékenységre. 1779 végén Enzenberg jelentése e helyütt az örményeknek 100 nagyobb és kisebb kereskedő boltját említi. 1804-ben az egész tartomány terűletén 195 tulajdonképeni kereskedő vállalat s azokon kivűl 401 korcsma, 220 dohánybolt és 2 révbérlő volt. Több rendbeli kedvezmény, főkép teljes iparszabadság biztosítása, nemkülönben minden ipari czélra épűlt ház harminczéves adómentessége folytán újabb iparosok és kézmívesek kerűltek a tartományba, s lassacskán megint benépesűltek a városok szabókkal, vargákkal, pékekkel, asztalosokkal és lakatosokkal. Mindez azonban igen nehezen ment, s még a bukovinai kerűleti hivatal fölállítása idején (1786) is csak úgy lehetett a kéményseprő mesterséget meghonosítani, hogy a kormány maga alkalmazott egy állami fizetéses kéményseprőt, a ki fuvarra szóló utalványnyal és úti átalánynyal támogatva végezte szolgálatát. De 1788-ban már Czernowitzban mégis mintegy 1000-re ment az iparosok és hozzátartozóik összes száma. Az első polgári gyógyszertár 1785-ben nyílt meg Czernowitzban. Ugyanez évben telepedett le a városban az első órás. A legelső sörfőzőt pedig a császári kamara-kincstár költségén 1786-ban építették a Czernowitz melletti Zuczkában; ugyanígy két gabnaőrlő malmot is „német módra” berendezve, az egyiket Kotzmanban, a másikat a Szereth folyón. 1804-ben az egész tartomány terűletén mindössze 641 ipari vállalatot számláltak, nevezetesen 1 szerszám-kovácsoló hámort, 1 üveghutát (Krasnában), 9 hamuzsír-gyárat, 4 serfőzőt, 29 pálinkafőzőt, 215 őrlőmalmot és 3 kallót.
Bukovinai hucul nő, lovagló hucul, rutén nő és román férfi.
Ajdukiewicz Zsigmondtól, színes fametszetét Paar Herrmann készítette.
Némi iparczikkek készítésével foglalkoztak a tartományban lakó czigányok is, a kik főleg kanál- és zsindelyfaragással, érczöntéssel, lakatosmunkával, bádogos- és bodnármesterséggel keresték kenyerüket, s ebben a tanúltabb iparosok nélkül szűkölködő időben elég jól megállták helyüket.
Az aránylag már mégis nagyobb számú kézmíves iparágak fokozatos fejlődése arra indította a czernowitzi kerűleti hatóságot, hogy az 1778 május 9-ki czéhszabályzat behozatalát javasolja a bécsi kormánynak. Az első czéhek az 1804 június 28-ki udvari rendelet alapján szervezkedtek. Az ekkor „Bukovinai kerűlet” nevén Galicziába csatolt tartományt három czéhkerűletre osztották, ú. m. a czernowitzira, suczawaira és szerethire. Ez intézkedés vetette meg a tartományban az iparágak szervezkedésének szilárd alapját.
A földmívelésnek mindegyre növekvő jövedelmezősége, a melyet a czélszerű intézmények tettek hovatovább lehetővé, egyre sürgetőbben követelte az alkalmasabb közlekedési útak és eszközök létesítését. A közgazdaság e fontos tényezői ugyanis igen siralmas állapotban voltak a tartomány bekebelezése idején, úgy, hogy Splényi tábornok nem kevesebb mint 70 hidat volt kénytelen építtetni, hogy csapatai az országban járhassanak, kelhessenek. Mindazáltal még Enzenberg tábornok ide érkeztekor is csak életveszélylyel lehetett a Pruth, Dnieszter és Szereth folyókon átkelni. 1781-ben még alig volt a tartományban csak egyetlen valamennyire járható út is. Az első rendes országút, a tartományt éjszakról délnek átszelő 113.4 kilométer hosszú, ú. n. wikowi katonai út építéséhez 1786-ban fogtak hozzá s 1809-ben készűltek el vele. Ez az út a galicziai határtól Storoźynetzen és Wikowon át a román határ szomszédságáig visz. Mardzinánál Radautz felé ágazik el belőle egy másik út. Radautz tudvalévőleg, mint a cs. kir. méntelep és jószágigazgatóság székhelye lassanként a tartomány egész déli hegyvidéke lakosságának fő élelmezési raktárává fejlődött. Wikowtól fölfelé a Suczawa völgyében egy másik út (ma országút) ment Straźába, Seletinbe és Izworba s tovább a magas Kárpát-hegységen át egy lovagló ösvény a magyarországi Máramaros-Szigetre.
Ismét egy másik nevezetes útvonal, a 248.3 kilométer hosszú Ferencz-út, készűlt el 1814-ben. Az ú. n. Kárpát-útat ugyanis a galicziai határtól Oroszenynél Nepołokoutzon, Duboutzon át (a hol a wikowi út elágazik) Czernowitzig hosszabbították meg s ott az erdélyi úttal kötötték össze. Ez út mentén nem egy fontos ipartelep áll. Így a már 1784-ben keletkezett jakobenyi vasbánya és gyár, a honnan az Aranyos-Bisztricza mentén fölfelé a kirlibabai ezüst- és ólombányákhoz vitt egy út, továbbá a poźorittai rézhutához és az eisenaui vashámorokhoz. Wamától egy út a Moldawitza völgyébe kanyarodott, Watra-Moldawitza felé haladva föl a folyó völgyében, a hol szintén hámorok valának. Az ugyanezen út mentén levő Bukschoiában is dolgozott három készelő tűzhely és egy szerszám-kovácsoló hámor, a Sucha völgyében lévő Stulpikanyban pedig egy magas-kemencze olvasztotta az érczet.
A közlekedés megkönnyítésére czélzó további intézkedés volt a postai összeköttetések létesítése. A bekebelezés idején Bukovinának egyáltalán nem volt rendes postaközlekedése. A világi hatóságoknak igen csekély levelezését valószinűleg lovas legények, a kolostorokét és egyházi hatóságokét pedig külön egyházi levélhordók szállították. Mikor az osztrák csapatok a tartományba Śniatynon át bevonúltak, e város és Czernowitz között tábori postát rendeztek be. E csupán katonai czélokra szolgáló ideiglenes posta helyett csakhamar állandó intézményt kellett létesíteni, mely már ne csak az új közigazgatási hivatalok, hanem a kereskedelem és ipar szükségeinek kielégítésére is szolgáljon. Már Splényi kormányzó is sürgette postaállomások fölállítását, de csak Enzenberg alatt szervezték 1783 január 1-én Czernowitzban az első „rendes postaállomás”-t. Ezzel megindúlt a bukovinai posta szabályszerű járása egy felől Czernowitz és Śniatyn, más felől pedig Czernowitz és Besztercze között. A közlekedés élénkítésére e vonalak alkalmas helyein szabályos időközökben ismétlődő vásárokat, 1783-ban Szerethen és Suczawában már országos vásárokat s ezeken kivűl több helyütt rendes hetivásárokat tartottak.
A gyarló közlekedési útak és eszközök miatt a tartomány legnagyobb kincse, a roppant bőségben levő fa, kereskedelmileg nem volt egyébre értékesíthető, mint hamuzsír-készítésre. Ezért volt e század elején a tartományban oly sok hamuzsír-égető, melyek ez iparágat nagy kiterjedésben űzték. Nagyobb fakivitel csak nehezen indúlt meg, s eleinte csak a vízi útak fölhasználásával.
Az osztrák kormány mindjárt elejétől fogva mindent megtett arra nézve, hogy az újonnan szerzett tartományt, mely a hosszú török uralom alatt teljesen el volt hanyagolva, a nyugateurópai műveltség áldásaiban részeltesse és dús természeti kincseit föltárja. Tervszerű, meggondolt s mindenben a meglévő állapotok figyelembe vételére alapított eljárása a lakosság nemzeti és felekezeti sajátságainak lehető kimélését tűzte ki czéljáúl, a mi a csakhamar mutatkozó szép eredményekkel kapcsolatban a legszebb reményeket keltette. Lassacskán új iparágak is keletkeztek. Első sorban a szeszfőzés említendő. Ezzel karöltve fejlődött a nagyban való marhahizlalás, melynek a bécsi és olmützi vásárok lettek az állandó piaczai. A hizlalt marhát rövid távolságú állomásokon át hajtották, a mi öt-hat heti időbe kerűlt. Ma ugyanennyi nap sem szükséges, hogy Bécsbe érkezzék. A serfőzés is gyorsan föllendűlt, mert 1844-ben már 19 serfőzőt találunk. Gyorsan fölszaporodtak az őrlőmalmok. 29 posztóványoló-malomban készítették ki, bár még igen kezdetleges módon, a parasztság ruházatára való abaposztót.
A fűrészmalmok száma lassan emelkedett; 1814-ben még csak öt, de már 1834-ben 29 volt. Azonban ezek oly kevés készletet tudtak előállítani, hogy olykor a fában oly dúsgazdag tartománynak magának sem volt elég fűrészelt fenyűje. A fának ez időben még mindig a hamuzsír-főzők a legfontosabb értékesítői. 1861-ben ezek száma 24 volt s termékük egy részét a czudyni, krasznai és fürstenthali üveghutákba szállították. (A karlsbergi 1827-ben megszűnt.) Tetemes mennyiségű hamuzsír ment ki Brodyba, Bialába, Prágába és Boroszlóba is. Hovatovább föllendűlt a kisipar is. A század elején jóformán még csak a nagyobb városokban volt honos, de lassacskán kiterjeszkedett a mezővárosokra és nagyobb falvakra is. Az 1804-ben szervezett czéhek német szokásokat és erkölcsöket honosítottak meg a tartományban; általán véve szigorú és üdvös fegyelemben tartották a legényeket és inasokat, s a mesterek ennek folytán munkáik jelessége és megbízhatóságuk miatt a legjobb hírnek örvendettek.
A bányászat, mely századunk három első évtizedében egyes szerény kezdetekből tekintélyes fejlődésre jutott, némi fémipar alapjait vetette meg. Így keletkeztek a manzthali hámorok, a wamai, bukschoiai, jakobenyi és kimpolungi vasgyárak, melyek mind vízerővel hajtva a tartományban kelendő mezőgazdasági és kertészeti eszközök készítésével foglalkoztak.
Az emelkedő gazdasági, bányászati és ipari termeléssel lépést javúltak és gyarapodtak a közlekedési eszközök és útak és tetemesen kiterjedt a kereskedelem is. 1824 és 1855 között a meglévő országútakhoz járúlt a Mamajestiéből Załeszczykin át Podoliába és a Szerethről Moldvába vivő út, továbbá több vám-út épűlt a bessarabiai és moldvai határ felé. A cs. kir. kamarai és vallásalapítványi jószágok, az egyes községek és uradalmak, végűl a Manz-féle bányavállalat és kohók szintén számos jó út építéséről gondoskodtak. 1860-ban a bukovinai úthálózat kerekszám 1.683 kilométernyi volt; ebből 408 kilométer birodalmi út, 9.5 kilométer sóbányai, 70.3 kilométer vám-út, a többi pedig tartományi és községi. A bukovinai közlekedési útak között nevezetes helyen állnak a vízi útak, minthogy eleinte és jó sokáig, minden másnak híjában, a tartomány erdőben bővelkedő részeinek gazdag fatermését a külföldre csak ezeken szállították.
Századunk közepéig a Bisztriczán, Moldaván és Suczawán való fatutajozás egyik fő gondja volt a kincstári erdőigazgatóságnak. Eleinte ennek oly akadályok álltak útjában, melyek Moldva törvényen kivűli állapotaiban gyökeredztek és a melyek miatt szabályszerű közlekedés mindaddig nem jöhetett létre, míg 1843-tól 1846-ig Galatzban és Konstantinápolyban a kereskedelmi összeköttetést nemzetközi megállapodásokkal nem biztosították; s ennek következtében már egy évvel utóbb még Kis-Ázsiából is érkeznek a tartományba kereskedők, hogy ott hajóépítéshez való fát vásároljanak. A Czeremosz, Pruth és Dnieszter folyókon a fát Orosz-Kimpolungból és a Szereth-völgyből egészen Besszarabiába úsztatják le.
A bukovinai kereskedelem kezdetben nagyobbrészt az örmények kezében volt; a termelés és közlekedés javúlása folytán azonban a lakosságnak mind szélesebb rétegeit vonta körébe; s kivált mióta a zsidókra vonatkozó, egy ideig fönnállott korlátozások megszűntek, azóta rendkivűl gyors emelkedésnek indúlt. A nagykereskedelem leginkább a gabonát, pálinkát, vágómarhát, fát, bőröket, gyapjút, hamuzsírt és egyéb mezőgazdasági termékeket ölelte föl, eszközölte a szomszédos országokkal való forgalmat és jobbára átmeneti jellegű volt.
Az egyetemes közgazdasági fejlődésre, főkép pedig az ipar, kereskedelem és közlekedés fejlesztésére szerfölött nagy fontosságú lett a czernowitzi kereskedelmi és iparkamara fölállítása. A bokros érdemű Alth Vilmos elnöksége alatt, ki a kamarának szervezésétől fogva 1885-ben bekövetkezett haláláig élén állott s kinek Mikulitsch András titkárban az ország állapotait és szükségleteit alaposan ismerő jeles segítőtársa volt, a kamara a közgazdaság összes ágait felölelő élénk tevékenységet fejtett ki. Lankadatlan buzgalommal tette egyre-másra a közgazdaság föllendítésére, az ipari és kereskedelmi szakoktatás fejlesztésére, a közlekedés további kiterjesztésére és a szomszédos országokkal való szabályozott kereskedelmi összeköttetések létesítésére vonatkozó indítványait. S ha mai napság az osztrák birodalom legifjabb tartománya számbavehető eredményeket mutathat föl az anyagi gyarapodás terén, az nem csekély mértékben a kamara buzgó kezdeményezésének köszönhető, mely napjainkban is teljes komolysággal és lelkiismeretességgel tölti be hivatását.
Radautzi vásár.
Zuber Gyulától
A kamara tevékenysége, a Magyarország felé fönnállott vámsorompó megszűntetése, a német vámegyesűlettel való kereskedelmi szerződés, a tilalmi rendszerrel való szakítás, a hitelintézetek alakúlása, Czernowitznak, a tartomány fővárosának az európai vasúthálózatba való bevonása, az Oroszországgal (1860) és Romániával (1878) kötött kereskedelmi szerződés, nemkülönben a reáliskolák és ipariskolák szervezése, mindez együtt véve nem csekély mértékben hatott az ország iparának és kereskedelmének fejlesztésére.
Már a mi közelebbről az ipart illeti, a szép jövőt igérő kezdet után az 1848. év s az azt követő korszak politikai zavarai egyelőre némi hanyatlást okoztak. A czéhek és iparegyesűletek utóbb nem igazolták a hozzájuk fűzött várakozásokat és szánalmas tengődés után régi tekintélyüket teljesen elvesztvén, szervezetük végűl a törvényekkel is összeütközésbe kerűlt. Az iparvállalatok száma ugyan az iparengedélynek nagyon is szabadelvű adományozása folytán igen megnövekedett, de ez a fölszaporodás az ipari termelés jóságának rovására történt. Az 1859. évi ipartörvény sem tudott eleinte e szomorú állapotokon valami sokat javítani. A benne kimondott iparszabadság legközelebbi következménye ugyanis az lett, hogy számos kellőleg ki nem képzett legény önálló iparosúl próbált szerencsét és hogy az önálló kereskedelmi vállalatok száma is nagyon megszaporodott. 1861-től kezdve azonban erős ellenhatás mutatkozik s egészen a hetvenes évekig folyton apad az iparvállalatok száma. E hanyatlást a vasútnak Czernowitzig való kiépűlte nem hogy megszűntette volna, sőt ellenkezőleg, egyelőre még csak siettette, a mennyiben megkönnyítette a műveltebb Nyugat olcsóbb és izlésesebb iparczikkeinek az országba jutását, a melynek honi termékei amazokkal nem igen versenyezhettek. Czernowitz kedvező helyzete azonban még jóval azután is, mikor a vasútvonal meghosszabbítása folytán e város megszűnt fő- és végállomás lenni, azt a kiváló elsőbbséget biztosította számára, hogy azontúl is közlekedési góczpontja maradt Galiczia egy részén kivűl Besszarabiának és Romániának. És ez idő haladtával mégis csak némi javúlást idézett elő az ipar terén is. De midőn 1886-ban a Romániával tíz esztendővel azelőtt kötött kereskedelmi szerződés lejárt s az ú. n. osztrák-román vámháború kitört, megint csakhamar végük szakadt a bukovinai ipar szép napjainak. Az 1886. évi román vámtarifa annyira fölemelte a beviteli vámokat, hogy azok jóformán a beviteli tilalommal voltak egyértelműek, s ennek következtében Bukovina ipara, mely addig Románia szükségletének legalább a felét, némely czikkekben pedig háromnegyedét is ellátta, érzékenyen megkárosodott. Ehhez járúltak még az orosz vámtételeknek is érezhető emelkedései, melyek ezen szomszéd ország felé is tetemesen megnehezítették és így meg is csökkentették az iparczikkek kivitelét. Egyéb sem kellett már most, mint az, hogy a nyugati tartományok, a melyek addig szintén főleg a román piacz számára dolgoztak, onnan kiszorúlva, nagyobb erővel léptek föl versenytársakúl magában Bukovinában. A kisiparnak és kereskedelemnek e szomorú helyzete és a forgalom hirtelen megakadása a lakosság többi osztályaira is végzetes hatású lett. A gazdák, a kik a határzártól terményeik árainak emelkedését várták, e reményükben megcsalatkozva, igen nagy szorúltságba kerűltek. Suczawa, Radautz és Szereth városok, melyek már amúgy is érzékenyen megkárosodtak a lemberg-czernowitz-jassyi vasútnak rájuk nézve kedvezőtlen iránya miatt, gazdaságilag igen aláhanyatlottak. Kivált Szereth szenvedte meg e válságot, minthogy az osztrák-román átviteli forgalomnak még megmaradt csekély része is ezentúl majdnem kizárólag Itzkanyn át irányúlt. Suczawának egyelőre még legalább megmaradt a tartomány déli hegyvidéke felé való forgalom eszközlése; de ez sem sokáig, mert a hatna-kimpolungi helyiérdekű vasútnak 1888-ban történt megnyitása óta e forgalom legnagyobb része ide terelődött. A most már teljesen megbénúlt idegenforgalom tetemes megcsökkenése azonban Czernowitzot, az ország fővárosát károsította meg leginkább, s ebben is főleg azokat az iparágakat, melyek az idegenforgalomból éltek. A város kézmíveseinek egy része ennek következtében ki is vándorolt; még pedig a zsidók többnyire az Egyesűlt-Államokba és Kanadába, a keresztények pedig Oláh- és Oroszországba.
Az ilyenformán sulyos megpróbáltatásokra és siralmas állapotba jutott ipar talpraállítása czéljából, főkép hogy a versenyre való képessége fokozódjék, az utóbbi évek alatt többrendbeli intézmény létesűlt, melyek mind az általános műveltség emelésére, az izlés javítására és az iparosok technikai avatottságának és ügyességének fokozására irányúlnak. Az iparos-tanúlók számára Czernowitzban, Suczawában, Radautzon, Szerethen és Kimpolungban továbbképző ipariskolákat, Storoźynetzben kosárfonó-iskolát, továbbá Kimpolungban fafaragó-intézetet és a czernowitzi cs. kir. állami ipariskolában asztalos-szakosztályt nyitottak. Újabban egy agyagipari szakiskola fölállítása is tervben van. 1887 óta Czernowitznak iparmúzeuma is van, a mely mintaszerű, ízléses ipari és műipari készítmények gyűjteményével, nemkülönben szakkönyvtárával és előadásaival, valamint időről-időre rendezett kiállításaival egyaránt arra törekszik, hogy a kézmívesi és egyéb ipari termelés mind nemesebb irányban fejlődjék. Ugyanitt az iparosok műipari és ipar-technikai kérdésekben fölvilágosításokat és tanácsot is kaphatnak, s e mellett tervbe vette az intézet vezetősége, hogy fokozatosan egyes minta-műhelyeket is rendez be, a melyek a korszerű legalkalmasabb szerszámokkal és minden rendű gépekkel fölszerelve a kisipart is minden téren megismertessék a legújabb haladás vivmányaival. Különféle iparágak mesterei és segédei számára időnként szaktanfolyamokat is tartanak, s az elsővel, melyet vargák számára nyitottak, már meg is kezdették a sorozatot.
Bukovinában ez idő szerint körűlbelűl 5.700 iparvállalat van; de számos iparág még hiányzik, vagy csak itt-ott fordúl elő. Ilyenek példáúl a fémipar egyes ágai, a világító eszközök gyártása, márvány- és fínomabb kőárúk, porczellánárúk, papír, festőanyagok, robbantó szerek és gyújtók, illó olajok, bőrutánzó anyagok, selyemszövetek, jutaszövet, szalagok és húskészítmények gyártása, stb. nagyon szórványosan vannak még a sokszorosító és egyéb műipari ágak képviselői is, továbbá a gépgyárosok, a hangszergyárosok, a hulladékok és trágyaanyagok értékesítésével és földolgozásával foglalkozó gyárak, a kályhacserép-, kaucsuk- és guttapercha-gyárak és faragó-műhelyek, stb. A szövő ipar is igen gyönge lábon áll még, a minek az a magyarázata, hogy a falusi lakosságnak e nemű szükségleteit még majdnem teljesen a házi ipar födözi.
Aránylag még legszámosabbak a ruhaneműek készítésével foglalkozó iparosok (433 szabó, 807 varga) és az élelmi, meg élvezeti szerek árúsai (605 mészáros és hentes, 118 sütő). A vas- és aczélárúk készítésével foglalkozó iparosok közt tetemesb számban állnak legelől a kovácsok (487), a szállítási eszközök gyártói között pedig a bodnárok (166).
Általában véve a tartományban még nagyon fölűlmúlja a kisipari termelés a nagyiparit; mert az összes 5.700 iparvállalat közűl, melyek együttvéve kerekszám 239.000 forint jövedelmi és kerseti adót szolgáltatnak, csak 37-nek a tiszta kereseti adója haladja meg az évi 50 forintot. 100 forintnál magasabbat már csak 23, 1000-nél is többet pedig csak három vállalat fizet.
A nagyipari vállalatok sorában jelenleg a faiparral foglalkozók az elsők az országban. Ezek igen szerény kezdetből ma már tekintélyes magasságra lendűltek föl s még mindig szűnetlenűl emelkedőben vannak. Az ide tartozó 149 deszkafűrész (1895) közűl 27 gőz- és vízerőre, 122 pedig csak vízerőre van berendezve. A valamennyinél együtt véve fölhasznált erőmennyiség 3.208 lóerővel egyenlő. A legtöbb deszkafűrész (11 gőz- és 67 vízerejű) a kimpolungi kerűletben van.
A gőzerejű fűrészek közt van egynéhány, a mely nagyságára és czélszerű berendezésére, gépekkel és egyéb segédeszközökkel való fölszerelésére nézve világrészünk legkiválóbb és legjobban vezetett ilynemű gyáraival is mérkőzhetik. Ilyenek, hogy többet ne említsünk, a czernowitzi faipari részvénytársaságnak itt (Ó-Zuczka), Meźybrodyban, Dornán, Falkeuban és Mardzinán lévő fűrészei; a Popper Lipót-féle faipari részvénytársaságéi Negrilessán és Mardzinán; a Louis Ortlieb czégei Russ-Moldawitzán és Jakobenyben; Popper Sándor báróé Putnán; a Schlesinger H. czégé Molidon (hangszerfa-gyártással egybekötve s újabban tetemesen kibővítve); a Fischer M. czégé Stulpikanyban és a Hecht Jakab czégé Russ-pe-boulban; végűl az említendőbbek közé tartoznak még a Werth Izidor és társa czég komarestiei gyára, a hol hajlított fabútorok bükkfa-részeinek készítésével foglalkoznak, melyeket a Kohn Jakab József világhírű czége számára szállítanak, továbbá Krusche F. német gyáros poźorittai fagyapot-gyára. A fölaprózásra szánt fát a legtöbb fűrészmalomba erdei ipar-vaspályákon szállítják, melyek részint gőz-, részint lóvonatúak. Mai napság 18 ilyen erdei iparvasútja van a tartománynak.
A bukovinai fűrészmalmok összes munkaszolgáltatása legalább 600.000 köbméternyi vágott anyagból áll. Ebből 18.000 waggonra valót, vagyis 360.000 köbmétert a világ minden tája felé, nevezetesen Német-, Olasz-, Franczia-, Oroszországba, Romániába és a Keletre szállítanak. A bukovinai fakivitel egy része még ma is a természetes vízi útak fölhasználásával történik, s mintegy 400.000 köbméternyi, többnyire ipari használatra való fát ez úton tutajoznak évenként Oroszországba és Romániába.
A fának zsindelylyé és draniczává való földolgozása mintegy 10–15 millió darabot juttat e czikkekből évenként forgalomba. A fűrészmalmok ipar-ágával szoros kapcsolatban keletkezett az utóbbi évben két nagy gyártelep Putnán és Russ-Moldawitzán, a melyekben a fahulladékokból faszenet, methylalkoholt, eczetsavas meszet, terpentint, fakátrányt és egyéb ily vegyészeti termékeket gyártanak.
Nem csekély fontosságú iparága az országnak a szeszfőzés. Bukovinában az 1893–94. üzleti évben 39 szeszégető volt, melyek közűl ötben egyúttal élesztőt is gyártottak. E szeszfőzőkben burgonya, tengeri és gabonaneműek kerűlnek földolgozásra. Évi termelésük mintegy 42.000 hektoliter alkohol, a miből mintegy 15.000 hektoliternyi többnyire Magyarországba kerűl.
A legtöbb szeszfőző mellett marhahizlalásra használják föl a moslékot, s e czélra 3.000–4.000 ökör van állandóan a szeszgyárak istállóiban. A bukovinai hizómarha a németországi piaczokra is eljut. Említendő továbbá a serfőzés is, a melyet ma a három korszerű berendezésű czernowitzi nagy sörgyár mellett a szerethi, radautzi, suczawai és solkai gyárakban látunk sokat igérő szép fejlődésnek indúlni. Az összes sörgyártás évi termelése 100.000 hektoliterre rúg, a miből 80.000 hektoliter a czernowitzi gyárakra esik.
Figyelemre méltó a bukovinai malomipar is. Ez idő szerint az országban 535 malom van, melyeknek azonban jó nagy többsége kis vízimalom, még pedig a legkezdetlegesebb berendezésű és csak bérért való őrléssel foglalkozik. Van közöttük, többnyire a Pruth vizén egyes csoportokban álló több hajómalom is. Már valamivel kevesebbet látni a Szereth és a Suczava folyóban. A lisztkivitel szempontjából csupán az „Első bukovinai gőzmalmi részvénytársaság, azelőtt Schlossman A. és társa” két nagy czernowitzi gőzmalma jő számba. Ezekben körűlbelűl 180.000 mázsa búzát és 20.000 mázsa rozsot őrölnek és 30.000 mázsa lisztet szállítanak évenként Németországba, Angliába és Svájczba. Egyéb iparvállalatok közűl még említendő a zuczkai répaolaj-gyár, két kőolaj-fínomító (Lenkoutzban és Mitokában), továbbá mintegy 6, nem valami nevezetes eczetfőző, a melyek azonban még alig nevezhetők gyáraknak. Eléggé életrevalónak mutatkozik egy czernowitzi agyagárú-gyár, amelyben csinos és aránylag olcsó mázas kályhacserepeket, tűzálló téglát és terracotta-díszítményeket égetnek.
Nem hagyhatjuk továbbá említés nélkül a tartományban lévő 61 téglaégető és tíz–tizenöt mészégető kemenczét. Az üveghuták ellenben – egynek kivételével, s ez a Czudyn melletti neuhüttei, a mely csupán palaczkokat és közönséges asztali üveget gyárt, – megszűntek.
A kohászattal kapcsolatos iparágak közűl még említendő, hogy az eisenaui vashengerelőben elhasznált vasúti sínekből és egyéb ócska vasból rúd- és hengerelt vastárgyakat készítenek. Természetes azonban, hogy az itteni kezdetleges eljárás nem versenyezhet a sziléziai és morvaországi vasfínomítók mai gyártásmódjával, miért is az eisenaui hengereltvas (évenként mintegy 1.000 mázsa) jobbára csak a gyár legközelebbi környékén kél el. Öntött árúk gyártására van Jakobenyben egy cupol-kemencze, mely összevásárolt öntött vastöredékekből, megfelelő mennyiségű tescheni graphitos szürke nyers öntöttvas hozzákeverésével különféle vasedényeket és egyéb vaskereskedői czikkeket (mintegy 450 mázsát) gyárt. Tűzelőűl karwini kokszot használnak. Ez öntőműhely elég jól megél. Eisenauban, Jakobenyben és Wamában kapákat, gereblyéket, ásókat, lapátokat (mintegy 700–800 mázsát) kovácsolnak, a mihez anyagúl részint vásárolt stiriai, részint ócska vasat használnak. A jakobenyi gépgyári műhely többnyire csak géprészeket készít őrlő és fűrészmalmok számára, s mindössze körűlbelűl 10.000 forint értékűt termel évenként.
A dorna-watrai fürdő Ottó-kútja.
Ehrmanns Tivadartól
Nevezetes szerepe van még ma is a bukovinai közgazdasági életben a kereskedelemnek. Míg 1804-ben csak 596 kereskedelmi üzlet volt az országban (beszámítva a korcsmákat és csapszékeket is), addig 1872-ben már 4.000-re emelkedett a számuk. Az 1873. évi gazdasági válság folytán azonban a bukovinai kereskedelem is nagyon hanyatlott; de még ennél is sulyosabb csapást mért rá a Romániával való kereskedelmi szerződés lejárta 1886-ban. Csak a legutóbbi években tapasztalható ismét némi föllendűlés. Ma a tartományban már körűlbelűl 7.000 önálló kereskedő van (mintegy 1.500 korcsmai üzletet is beszámítva). A kereskedelem fejlődésére nagy hatással volt a közlekedési eszközök és útak gyarapodása, valamint a közhitel javúlása. A 70-es évek elején pl. a 30-as és még ennél is magasabb kamatláb nem volt épen ritkaság a tartományban. E téren azonban tetemes javúlás állott be egyrészt a különböző hitelintézetek, így kivált a czernowitzi takarékpénztár, az osztrák-magyar bank (akkoriban még nemzeti bank) fiókja és a galicziai jelzálog-bank megalakúlása óta, más részt pedig az 1877. évi július 19-ki uzsoratörvény következtében. Mindazáltal még igen sok e részben a teendő s még mindig sajnosan érezhető, hogy a kisgazda és a kisiparos, meg a kiskereskedő nagyon nehezen jut pénzhez s úgy is csak nagy kamat mellett.
Hogy a fakereskedés milyen nagygyá lett az utóbbi időben, az már a fatermelés imént idézett számadataiból is eléggé kitetszik. Igen nevezetes a marhakereskedés is, a mely évenként 10–12 ezer darab szarvasmarhát, közte 3.000–4.000 hízott ökröt, továbbá 55–60 ezer darab bukovinai sertést juttat a nyugati piaczokra. Ehhez járúl még, a mikor a román határ a sertésvész miatt nincs elzárva, 30–40 ezer darab, Oláhországban bukovinai kereskedők részéről összevásárolt sertés.
A tartomány földrajzi helyzete annak kereskedőit főkép a közvetítő kereskedelemre utasította. Ezért a kereskedésnek csakugyan ez a fajtája is a tulajdonképeni nagykereskedelem fő tevékenysége. 22 millió forintnál több az ily úton elért forgalom. A takarmányneműekben való közvetítő kereskedés évi 2–3 ezer waggonra tehető, s egy részt Románia és Oroszország, más részt a Nyugat között történik a bukovinai kereskedők közbejöttével. A bukovinai malmok és a hegyvidék számára való gabonabevitel évenként mintegy 1.500 waggon oroszországi és 2.000 waggon romániai árúra tehető; az egész gabonaátvitel pedig Nowosielitzán és Itzkanyn keresztűl körűlbelűl 15.000 waggonra, a miből Oroszországra 8.000, Romániára 7.000 esik. A Romániával való vámháború előtt a szállítmányok ezeknél jóval nagyobbak valának; azóta azonban az oláhországi gabona más, részben tengeri útakat keresett és talált is magának s elveszett a bukovinai átmeneti forgalom számára.
Mintegy 120 waggon hűvelyes veteményt a Kelet és a Földközi tenger kikötői felé, 100–150 waggon gyümölcsöt és 40 waggon lóhere-magvat Németországba, körűlbelűl 500 waggon tojást Német- és Angolországba, továbbá 150 waggon borszeszt Német- és Magyarországba szállítanak a bukovinai kereskedőházak. Tetemes a mindennapi élet használati tárgyaiban, szövött árúkban és fényűzési czikkekben való bizományi üzlet is úgy Bukovina, mint Oroszország és Románia egy része számára.
Szűntelenűl emelkedve és igen kedvezőleg fejlődtek századunk második felében a tartomány közlekedési eszközei. A mióta a lemberg–czernowitz–jassyi vaspálya 114 kilométernyi vonalával Nepołokoutztól Itzkanyig átszeli az országot s azt a nemzetközi forgalomba bevonta, azóta megnyíltak a tartománynak addig nagy részt kiaknázatlan kincsei: az erdők s a mezőgazdaságnak és állattenyésztésnek vagyon- és erőforrásai. A fának kezdetben csupán tutajozás útján való szállítása sehogy sem állott arányban a rengeteg készlettel, s így lassanként a fő vonalokhoz egész hálózata csatlakozott a helyiérdekű vasútaknak, mi által a fának jövedelmezőbb értékesítése és a nagyszabású fűrészmalmok iparágának életrekeltése vált lehetővé, de ezzel egyben az ország czélszerű erdőgazdaságának föltételei is meg voltak adva. 1884-ben nyílt meg a czernowitz–nowosielitzai 31 kilométernyi hosszú vasútvonal, mely az ország egyik legtermékenyebb és legsűrűbb népességű vidékét átszelve az orosz határig ér. Főkép a fa- és gabonakereskedést mozdítja elő, a bukovinai gőzfűrészeken fölaprózott fát Oroszországba, onnan pedig orosz gabonát szállítván a czernowitzi gőzmalmokba, de még jóval többet az átmeneti gabonakereskedelem számára. 1886 deczember havában nyílt meg a hliboka–berhometi (53 kilométer) és az ebből kiágazó karapcziu–czudyni (19 kilométer) helyiérdekű vasút. Ennek lefelé épűlet-, szerszám-, bútor- és tűzifa, szarvasmarha, kő, mész, szesz, fölfelé pedig őrlött és vas árúk, sör, stb. a legnevezetesb szállítmányai. Az 1888-ban megnyílt, 67 kilométernyi hosszúságú hatna–kimpolungi vonal Hatna felé ugyancsak mindennemű fát, czermentet, sót, mangán-érczeket, vasat és vasárúkat, az ellenkező irányba pedig gabonát, hűvelyes veteményeket, őrlött árút, sört, bort és iparczikkeket szállít. 1889 óta van meg a kerekszám kilencz kilométernyi hadikfalva–radautzi vonal, melyen a Suczawa-völgy fűrészmalmaiból vágott fát, továbbá szarvasmarhát és hűvelyes veteményeket szállítanak a fő vonalra; onnan pedig Radautz és a mögötte fekvő vidék számára őrlött árút, tengerit, iparczikkeket és gyarmatárúkat.
Az 1896. év végén készűlt el a 15 kilométer hosszú hiboka-szerethi vonal, a mely leginkább tüzelőfát, iparczikkeket és őrlött árút szállít Szerethre, illetőleg átmenetileg Romániába és onnan viszont az átmeneti kereskedelem számára gabonát hord be a tartományba. E vonal révén végre a tartomány legrégibb városa is belekerűlt a vasúthálózatba. Ugyancsak 1896-ban csatlakozott Suczawa is az innen Itzkanyba vezető 5 kilométernyi szárnyvonal útján az ország fő vonalához.
Épűlőfélben vannak a nepołokoutz–wiźnitzi (45 kilométer), a łuźan–załeszczykii (43 kilométer) és a radautz–frassini (42.5 kilométer) vonalak a karlsberg–putnai (7 kilométer) elágazással. Az első a wiźnitzi kerűlet és a szomszédos galicziai Kuty kerűlete számára a szükséges gabonát, lisztet és darát, stb. szállítja, s viszont értük cserében az ottani szeszégetők termékeit, meg a Wiźnitzig tutajon szállított czeremosz-völgyi fát juttatja majd innen tovább vaspályán a piaczokra. A második vonal leginkább a czernowitzi gőzmalmoknak galicziai gabonával, valamint az e pálya mentén fekvő, fában szűkölködő vidékeknek tüzelőfával leendő ellátása kedveért épűlt; esetleg pedig a Dnieszter partján Załeszczykiben állítandó átrakodó helyen át Oroszország felé is irányozná a fakereskedelmet. Végűl a radautz–frassini pálya szárnyvonalával együtt a Suczawa- és Putna-völgy fűrészmalmainak a szállító vasútja lenne, egyúttal pedig élelmi szerekkel és használati tárgyakkal látná el a Suczawa- és Putilla-völgyet. Tervben van még ezeken kivűl a kimpolung–dornai, 49 kilométernyi vonal, melynek Poźorittából Luisenthalba lenne egy 7 kilométernyi elágazása. E pályát főkép Dorna fürdőhely fölvirágoztatása és a Bisztricza-, meg a Putna-völgy erdőségeinek kiaknázása czéljából tervezik, de e mellett a Jakobenyben lévő, nemkülönben a luisenthali ércztelepek eredményesebb mívelését is elősegítené. Az ország összes helyiérdekű vasútjai rendes nyomtávolságúak.
Bukovina egész vasúthálózata ez idő szerint (az épűlőfélben lévőkkel együtt) kerekszám 114 kilométernyi fő vonalból, 337 kilométernyi helyiérdekű, 32 kilométer teherszállító és 5 kilométer iparvasútból áll; összesen tehát 488 kilométert tesz, nem számítva ide a tervezett kimpolung–dornai vonalat. A már használatban lévő 325 kilométernyi hálózat összes teherforgalma hat millió tonnánál többre rúg. A személyforgalom pedig 1895-ben kerekszám 1,350.000 emelkedett.
A bukovinai útak az 1884 deczember 11-ki tartományi törvény óta kincstári, kerűleti és községi útakra oszlanak, s összes hosszaságuk 1895-ben a fönti osztályozás szerint 430, illetőleg 862 és 2.766 kilométer volt, összesen tehát 4.058 kilométer. A vízi útak közűl 55 kilométernyi (a Dnieszteren) hajózható s majdnem 600 kilométer tutajozható.
A postaközlekedést, mely eleinte csak lóháton járó falusi postások útján történt s még 1851-ben is mindössze csak 200.000 levélből és 30.000 csomagból álló forgalmat mutatott ki, jelenleg 10 kincstári és 83 nem-kincstári posta, illetőleg posta- és távíró-hivatal, 7 postahivatali istálló és 6 postaraktár, összesen tehát 106 postaintézet szolgálja. A posta továbbítására az ország vasútjaiból 312 kilométer van használatban. Közönséges útakon 1.352 kilométernyi a postajárat. 1896-ban Bukovinában 7,958.236 levélposta-küldeményt, 773.900 hírlapot (nem számítva a csomagokban és a könyvkereskedés útján szállítottakat), 544.044 kocsiposta-küldeményt (köztük 49,732.632 forint értékű pénzeslevelet) szállított a posta. A postaútalványok, postai megbizások és utánvételek forgalma a belföldön, Magyarországgal és a megszállott tartományokkal 631.041 darabra rúgott. A postaútalványokra be- és kifizetett összeg 17,604.508 forint volt.
A tartomány első távíró-hivatalát 1854-ben állították föl Czernowitzban, s ezzel Bukovina is belékerűlt az európai távíró-hálózatba. 1896 végével a bukovinai távíró-hálózat összes hoszsza 764.34 kilométer, a vezetékek összes hoszsza pedig 1.643.98 kilométert tett; az állomások száma ugyanakkor 45 volt. Ezeken, a nemzetközi átmeneti forgalmat és a magyarországi távíratokat nem számítva, 180.334 üzenetet vettek föl. 1883-ban állították föl Czernowitzban az első telefon-vonalat, a melynek ma mintegy 126 állomása van.
Ez áttekintés végén még megjegyezzük, hogy Bukovinának van néhány említésre méltó gyógyhelye is. Ezek a dorna-watrai aczélfürdő, Solka és Lopuszna éghajlati gyógyhelyek és a jakobenyi kénes fürdő. A dorna-watrai a legnevezetesebb, mert ennek erős vasas forrásai és lápfürdői kitűnő hatásúak. 1895-ben a bukovinai görög-keleti vallásalap e helyütt nagyszabású új építkezésekbe kezdett, melyek során 1899-re el kell vala készűlnie egy minden kényelemmel berendezett fürdőháznak, a melynek hidegvíz-gyógyintézeti osztályai és födött sétafolyosója is lennének, továbbá a Dorna község részéről építendő szállónak. Ezek az új alkotások, valamint a kimpolung–dornai vasút kiépűlése bizonyára nagyban hozzá fognak járúlni a bukovinai „Franzensbad” hírének messze földön való terjesztéséhez. Solkában két szanatorium van, mindenik hidegvíz-gyógyintézettel, sósfürdőkkel és belélekző-kamarákkal. Lopuszna már inkább csak afféle üdűlő és nyaraló hely. Jakobeny fürdője napjainkban kevésbé számít. A bukovinai tartománygyűlés azonban legutóbb útasította a tartományi bizottságot, hogy tétessen tanúlmányokat és javaslatokat az iránt, miként lehetne e gyógyhelyet fölvirágoztatni.
Hajó-malmok a Pruht folyón.
Charlemont Húgótól
