A magyarok. Polek Jánostól, fordította Katona Lajos
A magyarok.
Polek Jánostól, fordította Katona Lajos
Polek Jánostól, fordította Katona Lajos
A bukovinai magyarok (vagy a mint magukat nevezik: székelyek) nagyrészt Erdélyből származnak. De nem egyenesen innen vándoroltak be, hanem előbb az Al-Duna-menti fejedelemségekben tartózkodtak, a hová részint a II. Rákóczi Ferencz fölkelésének elfojtása után, részint pedig a székely határőrvidék szervezése idején menekűltek. Teljes kegyelem biztosíttatván számukra, 1776/77 telén száz család költözött Moldvából Bukovinába, hol Tzibeny és Jakobestie falvakban telepedett meg, melyeknek Istengesíts és Fogadjisten magyar neveket adtak. 1784-ben II. József császár rendeletére a Moldva- és Oláhországban tartózkodó többi magyar menekűltet is kinyomozták és egy részüket katonai fedezet alatt Bukovinába kisérték. Ezek építették 1785-ben és 1786-ban András-, Hadik- és Józseffalvát.
Hadikfalvai magyar jegyespár.
Zuber Gyulától
1880 végén a bukovinai magyarok összes száma 9.887 volt. Kevéssel utóbb azonban e szám tetemesen megapadt. Magyarországról kapott biztatásra ugyanis 1883-ban ezernél több család (Istensegítsről 353, Andrásfalváról 336 Hadikfalváról 262) vándorolt be az Al-Duna mellékére. Pár év múlva ugyan sokan megint visszaköltöztek Bukovinába, de azért ott 1890 deczember 31-én mégis csak 8.139, tehát 1.748-czal, vagyis 17.68 százaléknyival kevesebb volt a számuk, mint 1880-ban.
A bukovinai magyarok földmívelők és baromtenyésztők. E mellett a kertgazdaságra is nagy gondot fordítanak. Czernowitz, Radautz, Szereth és Suczawa lakosságát őszszel jórészt ők látják el a télre való burgonyával, hagymával és kelkáposztával. Viselet és életmód tekintetében alig különböznek az anyaországban élő testvéreiktől. Élelmüket illetőleg megjegyzendő, hogy télen napjában csak kétszer, még pedig délelőtt 9 és 10 óra közt és délután 3–4 óra tájban esznek, de legalább egyszer napjában húst gulyás vagy húsleves alakjában, a melyet kelkáposztával, babbal vagy burgonyával főznek. Nyáron e kettőhöz még harmadik, rendesen levesből álló étkezés járúl.
Vidám lelkületük nagyon kedveli a zenét és tánczot. A nélkül náluk sem az év, sem a családi élet nagyobb ünnepei meg nem eshetnek. Amazokon, ideértve a karácsonyt is, a legények zeneszóval járnak házról-házra; de főkép az olyan házakhoz látogatnak el, a hol eladó leányok vannak. Mindenütt zenéltetnek és tánczolnak egy-egy ideig, ezért minden leánytól egy kalácsot és egy palaczk pálinkát kapnak, a mit aztán másnap megint zeneszó mellett és táncz közben költenek el közösen.
A családi ünnepek közűl kivált a keresztelőkön és lakodalmakon ereszkedik ki e nép széles kedve. A keresztelőre az egész szomszédságból meghíjják az ifjakat, rendesen 15–20 párt. Természetes, hogy itt is kell lenni muzsikusoknak. Még nagyobb vigalommal ülik meg a lakodalmakat, a melyek két-három napig tartanak. A vendégek részint a menyasszony, részint a vőlegény házánál gyülekeznek, s mind a két csapat külön megy zeneszóval és pisztolydurrogással a templomba. Esküvő után a templom előtt egy-két fordúlót tánczolnak, a miben a meghivott vendégeken kivűl a nézők is részt vehetnek. Aztán mind a két csapat külön-külön, tehát a vőlegény is, a menyasszony is ki-ki a maga házába tér vissza, a hol a menyekzői lakoma következik, és csak annak végeztével megy a vőlegény a mátkájáért; kendőkkel fölczifrázott lovon nyargal, szintén lóháton kisérik a legény barátai, míg a többi vendégek szekereken követik. A menyasszony háza elé érkezve, annak kapuját zárva találják, a mire hosszú húza-vona kezdődik a bebocsáttatásért; de végűl mégis csak. a vőlegény a győztes, miután a követelt áldomásra valót lefizette. Erre megint zeneszóval és pisztolydurrogatás közben vonúl a menet az egész falun végig és utóljára a vőlegény házához, a hol ismét lakmározás és táncz következik. Másnap a vendégseregből a férjes asszonyok ellátogatnak az új menyecskéhez és különféle szertartásokkal fölteszik a fejére a főkötőt, asszonyi méltósága jelvényét. Nem sokára beállítanak a többi vendégek is, mire a czéczó újra kezdődik.
Istensegítsi magyar parasztszoba.
Charlemont Húgótól
Olykor szinte kicsapongó jókedve mellett is igen vallásos a bukovinai magyarság. Minden munkáját „Isten segíts!”-sel kezdi, és nagy bűnnek tartja a vasárnapi isteni tisztelet elmulasztását. E mély vallásos érzűletnek egyik jele az is, hogy a halottat mindig a pap jelenlétében teszik koporsójába. Megemlíthetjük még, hogy a magyarok kevésbbé babonások, mint román és német szomszédaik.
