SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A gazdaságátadásról szóló törvény egy régóta várt, az agrár-generációváltáshoz kapcsolódó nagyon fontos törvény. Az LMP - Magyarország Zöld Pártja ennek megfelelően kiemelt jelentőséget tulajdonít a törvénynek, viszont már az elején le kell szögeznem, hogy a törvénytervezettel nem vagyunk elégedettek. Ennek okairól részletesen is fogok beszélni, de előtte ki kell térnem rá, hogy mennyire súlyos és sürgető a generációváltás elősegítése, és egy, a jelenlegi kormányétól gyökeresen eltérő politika megvalósítása a mezőgazdaság területén.
Az elmúlt évtizedekben két egymással párhuzamos, részben összefüggő, rendkívül aggasztó folyamat zajlik a magyar gazdatársadalomban. Az egyik a gazdaságok számának jelentős csökkenése, a másik pedig a mezőgazdasággal foglalkozók elöregedése. A két folyamat más aggasztó szociológiai adatokkal együtt nagyon dermesztő jövőképet fest elénk. Erről a problémáról nem tudok úgy beszélni, hogy ne említsem Ángyán József professzor urat, aki nem is annyira régen még a Fidesz-KDNP-kormány államtitkára volt. 2006-ban még a Fidesz is számított Ángyán tanár úr segítségére, aki jelentős szereplője volt annak, hogy a Fidesz meg tudta szólítani a vidéki gazdálkodói társadalmat. 2010-ben, amikor a Fidesznek még volt választási programja, akkor úgy tűnt, önök is tisztában vannak az aggasztó folyamatokkal, és kezelni is kívánják azt. Aztán kormányzásuk során nagyon hamar bebizonyosodott, hogy a gazdatársadalom támogatására csak a hatalom megszerzésében számítottak, valójában eszükbe sem jutott a vidék alapvető problémáira választ adni, vagy ha eszükbe jutott, akkor nem tudtak.
Ma a magyar gazdatársadalom már tudja, megtanulta, hogy önöknek a családi gazdálkodás elsősorban a saját családjaiknak a gazdagodását jelenti. Az önök agrárpolitikájának az eredménye, hogy Magyarország mezőgazdasága lassan csak latifundiumokból áll, ahol a NER hűbérura gazdagodása alá van minden rendelve. A NER-társakat kitömték földdel, akkora méretű gazdaságok alakultak ki, amik még a feudális Magyarországon sem léteztek. A mai NER-földbárók nagyobb birtokokon gazdálkodnak, mint az egykori Széchenyi és Batthyány grófok vagy Wesselényi bárók. A különbség azonban az önök földbárói és az egykori főurak között az, hogy ők még az ország sorsát fontosnak tartották, míg önöknek csak a saját gazdagodásuk, a közpénz magánosítása számít. Szomorú, hogy ilyeneket kell mondanom.
Ehhez az agrárpolitikához csatlakozik, ahogyan a rendkívüli mértékű uniós támogatásokat fölhasználják. Ebből a támogatásból önök megtehették volna, hogy az ország gazdatársadalmát felemelik, helyzetbe hozzák, de ezt nem tették. Milliárdos támogatásokat osztogattak az eleve érdemtelenül meggazdagodott NER-báróknak, miközben a parasztságról megfeledkeztek, őket csak kizsákmányolni akarták, hogy a földjeiket minél gyorsabban, minél olcsóbban vásárolhassák fel. Ezt jól szemlélteti az az adat, hogy a közös agrárpolitika forrásainak több mint 90 százaléka a gazdálkodók legnagyobb 10 százalékához jutott. Ha ezt a számot megnézzük, azt gondolom, nagyon nehéz ezt cáfolni, amiket itt elkezdtem felsorolni. Önöknek így az utókor nem fogja megadni azt a tiszteletet, ami az egykor hazafiként viselkedő főuraknak méltón kijár. Önökre az utókor a számlálhatatlan bűneikről fog emlékezni, amik közül a földprivatizáció és a földkoncentráció, a parasztság ellehetetlenítése az egyik legjelentősebb.
Nézzük meg számokban, hogy a Fidesz NER-bárókat szolgáló agrárpolitikája mit okozott nemzetünknek, és most számokat fogok mondani: 2010-ben 525 ezer egyéni gazdaságot regisztráltak, számuk 2020-ra mindössze 270 ezerre csökkent, majdnem a felére. Kormányzásuk alatt, a soha nem tapasztalt támogatásbőség idején a gazdatársadalom közel felét elvesztette hazánk. Mára a gazdatársadalomnak mindössze 12 százaléka fiatalabb 40 évnél, mindössze 30 ezer 40 évnél fiatalabb gazda él még ebben az országban. Ez társadalmunknak mindössze 3 ezreléke. Ennek a 3 ezreléknyi gazdának kellene az ország élelmezését hosszú távon biztosítani? Erre a 30 ezer emberre kell számítanunk, hogy a mindenki bőrén érzékelt klímaváltozás és a kevesebbek által tapasztalt, de ennél is súlyosabb ökológiai válság közepette is elegendő és jó minőségű élelemmel lássuk el az országot?
Ha az önök politikája folytatódik, akkor mi a biztosíték arra, hogy 2050-re, amikor az országunk fele sivataggá válhat, lesz-e, aki megműveli azt a földet, azt az éltető termőtalajt, amit az önök bárói éppen most zsigerelnek ki, tesznek talán örökre tönkre az iparszerű gazdálkodás módszereivel? Miközben önök a propagandaüzeneteik szerint világszínvonalú agrár-felsőoktatást építenek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, addig a valóság az, hogy az egyre zsugorodó magyar gazdatársadalom mindössze 6 százaléka rendelkezik szakirányú felsőfokú végzettséggel. Ez 16 ezer embert jelent. A MATE Agrár- és Környezettudományi Karára, több képzési helyre felvettek 2021 szeptemberében 244 hallgatót, közülük 66 lótenyésztő, lovassportszervező. A magyar agrárium igényeit nem tudja az agrár-felsőoktatás kielégíteni, nemhogy világszínvonalú képzést nyújtani. Persze nem meglepő ez a tragikus szám, és ez tényleg tragikus, hiszen milyen perspektívát kínál hazánk fiataljainak, hogy a kipusztuló magyar gazdatársadalom utolsó tagjai lehetnek, ahol munkájukra csak a NER-bárók uradalmainak tiszttartójaként van szükség? Önök szerint hova vezet ez a folyamat?
Erre a valóban égető problémára próbálnak most választ adni ezzel a törvénytervezettel, szerintünk sikertelenül, ugyanis még csak koncepciójuk sincs arra, hogy mit kellene tenni, pontosabban a koncepciójuk kizárólag a földrablás elősegítése, a lopás, az uradalmak, kastélyok és vadászkúriák eltulajdonítása. Ha nem így lenne, akkor talán eszükbe jutott volna, hogy a gazdaságátadást nagyon-nagyon aktívan ösztönözni kell annak érdekében, hogy lehetőleg tapasztalt, illetve képzett fiatalok ezrei jelenjenek meg évente a mezőgazdaságban. Kérdés, hogy egyáltalán van-e még ilyen tartalék a nemzetünkben.
A feladat az lenne, hogy a következő tíz évben legalább 80 ezer ma 65 évnél idősebb gazdálkodó adja át a gazdaságát a fiatalabb generációnak, majd a következő 20 évben, 2050-ig további 160 ezer gazdálkodó, a mai 40-65 évesek is átadják a gazdaságukat egy újabb, fiatalabb generációnak. Ekkor és csakis ekkor, tehát évi 8 ezer új fiatal belépővel van esély arra, hogy megőrizzük a mai gazdatársadalom méretét. Évi 8 ezer fiatal. Mennyien is jönnek ki az agrár-felsőoktatásból? Azt gondolom, hogy évi ezerrel már sokat mondok. És mekkora részük lesz utána valóban, mekkora rész lesz belőlük később gazdálkodó? Lehet, hogy csak pár száz.
Jól látjuk a feladat nagyságát a trendekhez képest, ennek ellenére a gazdaságátadás ösztönzéséről a törvénytervezet egyetlen szót sem ejt. Szó sem esik a gazdaságátadást segítő, államilag támogatott hitelről, állami hitelgarancia-vállalásról. Szó sem esik arról, hogy a gazdaságátadáshoz hogyan kapcsolódhatnak az uniós vidékfejlesztési források, például a fiatal gazdálkodók induló támogatása vagy a más tagállamokban használt gazdaságátadási támogatás.
Fontos leszögeznünk, hogy a közeli hozzátartozók közötti gazdaságátadásnak a mai jogi keretrendszerben egyébként semmilyen nehézsége nincsen, ezért a törvénytervezetnek abban lenne hozzáadott értéke, hogy kibővíti a gazdaságátadás lehetőségét családon kívüliekre is. Azonban az átadás ösztönzése helyett a törvénytervezet olyan szigorúan korlátozza az átadás körülményeit, ami a magyar önfoglalkoztató családi munkaerőre, idénymunkára építő gazdaságoknál szinte elképzelhetetlen. A törvénytervezet kiköti, hogy a gazdaság átvevőjének legalább 7 éve munkavégzésre irányuló jogviszonyban kell állnia az átadóval, aki egyébként további 5 év együttműködést is kiköthet az átadási szerződésben.
(17.20)
Ez a mai magyar gazdatársadalom jelentős részénél eleve kizárt, míg egy kisebb szeleténél pedig azt jelenti, hogy az átvevőt először 7-12 évre röghöz köti. Ez önmagában zárja ki, hogy a törvény sikeres legyen.
Miközben a törvénytervezet egyrészről végletesen ellehetetleníti a gazdaságátadás életszerű eseteit, addig máshol teljesen érthetetlen kiskapukat nyit ki. Erre egy példa a teljesen atipikus, határozatlan idejű haszonbérlet lehetősége, ami teljesen ellentétes a földforgalmi szabályozással. Elrettentő példaként említhetem, hogy a törvénytervezet 15. § (3) bekezdése egyes esetekre intézményesített kiskaput nyit a támogatás visszafizetésének kötelezettsége alóli mentesüléshez.
Természetesen módosító indítványokat nyújtunk be a törvénytervezethez, hogy legalább ezeket a legkézenfekvőbb szabályozási hibákat javítsuk, illetve hogy az intézményesített kiskapukat becsukjuk, azonban attól tartunk, hogy ez önmagában nem lesz elég. Ambíciószintjében annyira távol áll ez a törvény a kívánttól, hogy az az álláspontunk, hogy nem segít, hanem már kontraproduktív. Azt szeretném kérni miniszter úrtól, hogy a téma fontosságára való tekintettel a bizottsági vitákat követően vonja vissza ezt a nem eléggé végiggondolt törvénytervezetet. Túlságosan nagy a baj, túlságosan égető a probléma, hogy azért veszítsünk még esetleg éveket, mert egy rossz törvényt fogad el az Országgyűlés.
Miniszter úr, érdemes még dolgozni ezen a törvénytervezeten. Készüljön egy átfogó koncepció arra vonatkozólag, hogy legalább a közelébe kerülhessünk az évi 8 ezer gazdaságátadásnak, ami ahhoz szükséges, hogy nemzetünk javára a gazdatársadalom hosszú távon fennmaradhasson, és a magyar gazdaság, a magyar gazda ne legyen egy klíma- és ökológiai válság hatására tömegesen elhagyó, meghaló. Köszönöm a figyelmüket.
