DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A büntetőjogi reform keretében megszületett új büntető törvénykönyv és büntetés-végrehajtási kódex után szükségszerűvé vált az új büntetőeljárási törvény megalkotása is. Az önök előtt fekvő T/13972. számú törvényjavaslat a 2003. július 1-jén hatályba lépett, de az azóta a sok módosítás következtében egységes jellegét elvesztett, a gyakorlatban nehezen alkalmazható, büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény felváltására irányul.
A javaslat elfogadása esetén Magyarország hatodik büntetőeljárási kódexe születik meg. Az első büntetőeljárási kódex, az 1896. évi bűnvádi perrendtartás több mint 50 évig volt hatályban, azt a jogirodalomban az európai eljárásjogokat is megelőző, haladó szellemű kódexként tartják számon. Az ezt követő három kódex, az 1951. évi, az 1962. évi és az 1973. évi a szocializmus pártállami elvárásainak megfelelően született, majd utóbbit a rendszerváltozással a jogállami követelményeknek megfelelően igyekeztek módosítani. Ennek ellenére továbbra is magán viselte annak a korszaknak a jegyeit, amelyben született.
A korábbi eljárási kódexek indokolásából is kiolvasható, hogy újat kell alkotni, ha a megelőző törvény koherenciája a sorozatos módosítások folytán megkopik, összefüggései elhalványulnak. A különböző szempontok szerint többször módosított kódex felváltása tehát egy idő után önmagából fakadó szükség. Ez igaz a hatályos ötödik büntetőeljárási kódexre is. Gondoljunk csak arra, hogy az 1998-ban elfogadott törvény 2003. július 1-jén úgy lépett hatályba, hogy a kódex rendelkezéseinek több mint a felét törvénymódosítások érintették, majd elfogadását követően annak szövegét 89 törvény és 15 alkotmánybírósági határozat összesen 1809 helyen változtatta meg.
A romló koherencia még akkor is az új kódex megalkotását indokolná, ha más oka nem lenne az új törvény megalkotásának. Az új kódex megalkotásának szükségességét azonban ennél jóval több tényező indokolta. Egyre erősebb lett az igény, hogy fékezzük meg az eljárások túlzott elhúzódását, hogy reagáljunk a jogalkalmazók által megfogalmazott igényekre, valamint a változó kor újabb és újabb társadalmi kihívásaira. A 2015. évben a büntetőeljárások lefolytatása több mint egyötödével több időt vett igénybe, mint tíz évvel korábban; mindez azt mutatja, hogy az ügyek elintézése nehezebbé, időigényesebbé vált a hatóságok számára. Ezzel párhuzamosan a büntetőeljárásban részt vevő jogalkalmazók is egyre hangsúlyosabban fogalmazták meg igényeiket a büntetőeljárással szemben. A jogalkalmazóknak szükségük van olyan eljárási szabályokra, amelyek alapján az egyszerű megítélésű, kisebb súlyú ügyeket kevés idő- és anyagi ráfordítással zárhatják le. A komolyabb ügyekben pedig szükség van olyan eszközökre, amelyekkel hatékonyabban és gyorsabban felelősségre lehet vonni a bűncselekmény elkövetőjét.
Edmond Locard fogalmazott úgy, hogy „a múló idővel az igazság az, ami elenyészhet”, de magunk is számtalanszor láthattuk, hogy a valódi bűnösök sem büntethetők a törvény teljes szigorával, ha az elkövetés óta hosszabb idő telt el. Azt is láthatjuk, hogy a hatályos büntetőeljárásban már rendelkezésre állnak egyes egyszerűsítő eszközök, de még mindig nem vehetők igénybe a kívánt mértékben. A hatóságok egyre inkább igénybe veszik az eljárást egyszerűsítő megoldásokat, de további egyszerűsítő megoldásokra is szükség van. Ahhoz, hogy a megoldások működhessenek, olyan eljárási rendszert kell felépíteni, ahol nemcsak a hatóságok, hanem a másik fél is érdekelt az ügy mielőbbi lezárásában. Mindezek mellett a folyamatosan változó társadalmi, gazdasági környezet is indokolja új intézmények bevezetését; a sok új intézmény pedig egy új rendszert kíván. Az elektronizáció és a hozzá kapcsolódó társadalmi szokások robbanásszerű átalakulása azt igényli, hogy a büntetőeljárás is nyisson ebbe az irányba, és alkossa meg azokat a szabályokat, amelyek nemcsak a hatóságok, hanem a büntetőeljárással érintett társadalom érdekeit is szolgálják.
A társadalom joggal várja el, hogy a hatóságok az érintettek, a sértettek és a különleges bánásmódot igénylő személyek különös kíméletével járjanak el. A társadalom joggal várja el azt is, hogy a büntetőeljárások ne csak gyorsak, hanem hatékonyak is legyenek, azaz a bűncselekmények elkövetőjét kivétel nélkül, minél kevesebb társadalmi ráfordítás mellett, tisztességes eljárásban vonják felelősségre. A hatékonyság gátját jelenleg számos, a tisztesség sérelme nélkül lebontható adminisztrációs teher, túlzott formalizmus képezi, ahogy a lehető legkevesebb munkaidőt és költséget igénylő egyszerű eljárási formák is hiányoznak.
Tisztelt Ház! A több oldalról is megfogalmazott igényekre válaszul a kormány megalkotta a büntetőjogi reformjának utolsó elemét, az önök előtt fekvő törvényjavaslatot. Az eljárások megújítása nélkül a reform többi eleme, így a büntető törvénykönyv következetessége sem érvényesülhet kellően hatékonyan, mert - ahogy Csemegi Károly is rávilágított - bíró nélkül nincs jog, és a jog írott malaszt, ha nincs bíró. Tehát nem tud érvényesülni az anyagi jog sem, ha nincsenek meg a megfelelő eljárási szabályok. Az új Btk. szigora és következetessége sem mehet teljesedésbe, ha a büntetőeljárás nem képes érvényt szerezni a szabályainak. Az új büntetőeljárási törvény megalkotása tehát nemcsak a joggyakorlat és a társadalom felől jelentkező jogalkotási szükséglet, hanem az anyagi büntetőjog hatékony érvényesülésének mellőzhetetlen eszköze.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ezek után a törvényjavaslat hosszához képest tömören, azonban a jelentőségének megfelelően részleteiben bemutassam a javaslat főbb pontjait.
A javaslat erősíti a bíróság döntéseinek szakmai megalapozottságát, és az általános eljárásban a bírói tanácsokból mellőzi a laikus elemet. Az általános eljárásban a bíróság első fokon egyesbíróként, ülnökök közreműködése nélkül jár el.
(9.10)
Azonban akkor, ha - különösen az ügy bonyolultsága miatt - a bírói tanács elé utalja az ügyet, nem két ülnök, hanem két további hivatásos bíró segíti majd a munkáját.
Létrejött egy olyan új ügycsoport, ahol a szakmaiságot még szigorúbb bírósági összetételi szabályok erősítik. Az úgynevezett gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények miatt a bíróság első fokon is kötelezően három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. De a tanács egyik tagja itt a törvényszék gazdasági vagy polgári ügyszakának bírája lesz, aki így a kapcsolódó jogág szakmai szempontjait a büntetőeljárásban is érvényesíteni tudja.
A büntetőeljárás során a bűncselekmény sértettjei sokszor újabb traumák sorát élik át: kötelesek akár számos alkalommal beszélni az őket ért sérelemről, amely során igazmondásukat és elfogulatlan nyilatkozatukat az eljárás többi szereplői gyakran az érdekeiknek alárendelve, kellő empátiát mellőzve próbálják ellenőrizni. A sértetteknek többnyire találkozniuk is kell a terhelttel, sor kerülhet megalázó szakértői vizsgálatokra, és sokszor a büntetőeljárás lezárásakor még a vagyonukban bekövetkezett kár sem térül meg.
Az új büntetőeljárásban mindezeket a tényezőket úgy minimalizálja a törvényjavaslat, hogy lehetőséget biztosít a sértettek és egyéb különleges bánásmódot igénylő személyek számára az egyéni jellemzőiken alapuló megkülönböztetett bánásmódra. A másodlagos traumatizáció elkerülése érdekében, ha szükség van rá, a hatóság akár telekommunikációs eszközzel, videoközvetítéssel is kihallgathatja őket, vagy elektronikusan rögzítheti az eljárási cselekményt azért, hogy csak a legritkább esetben kerüljön sor az ismételt kihallgatásra. Emellett a hatóság köteles lesz kerülni az eljárási cselekmény megismétlését, és azt is, hogy a különleges bánásmódot igénylő személy a büntetőeljárásban részt vevő más személyekkel szükségtelenül találkozzon.
A személyek kíméletét és védelmét azonban nemcsak ezek a szemléletes példák, hanem intézkedések egész rendszere biztosítja. A sértett, ha kívánja, hatékonyabban juthat hozzá a vagyoni kártérítéséhez is a büntetőeljárásban, sokkal szélesebb körben köthet az ügyész olyan megállapodást a terhelttel, aminek feltétele a sértett kárának megtérítése. A közvetítői eljárásra is tágabb körben kerülhet sor. Ha pedig az ügyész kvázi próbaidőként feltételesen felfüggeszti az eljárást, akkor a legtöbb ügyben köteles lesz előírni, hogy a gyanúsított térítse meg a sértett kárát is, különben az ügy későbbi megszüntetésére nem lesz lehetőség.
A javaslat továbbra is az anyagi igazság, a valósághű tényállás megállapítását tűzi ki célként, de emellett jelentős újításokat vezet be a bizonyítás rendszerében. Nem kell majd bizonyítani azt, aminek valóságát a vádló, a terhelt és a védő együttesen elfogadja. Így a bizonyítás valóban azokra a kérdésekre koncentrálható, amiben a vita fennáll.
Strukturális jelentőségű újítás a bíróság tény-állástisztázási kötelezettségének újragondolása, azaz hogy a bíróságnak kell-e hivatalból bizonyítania azokat a tényeket, amelyek a vádat támasztják alá. A hatályos törvény szerint kell, mert a bíróság akkor is köteles a tényállás felderítésére, ha az ügyészség ennek érdekében nem tesz semmilyen indítványt. Ezzel szemben a javaslat szerint a bíróság nem kötelezhető arra, hogy elvégezze azt a bizonyítást, amit az ügyész nem is indítványozott. Tehát következetesen érvényesülő kívánalom, hogy a bíróság ne vegye át a vádló szerepét, és az ügyész viselje az esetleges mulasztása miatti felelősséget. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bírónak tilos lenne a lelkiismerete szerint szükséges bizonyítás elvégzése, ha arra senki nem tett indítványt. Ha ez a lehetőség nem lenne adott, a bíróság azt a nyilvánvalóan szükséges bizonyítást sem végezhetné el önállóan, ami a terhelt felmentéséhez vezethet: például a kóros elmeállapot vizsgálata érdekében sem rendelhetne ki önállóan szakértőt. Ebben az új, a perbeli funkciók megosztását erősebben érvényesítő rendszerben is alapvető szempont marad tehát az anyagi igazság, vagyis a valóság kiderítése.
A javaslat egyik legjelentősebb újításának tekinthető, hogy integrálja a bűncselekmények felderítése és bizonyítása érdekében lefolytatható titkos információgyűjtés szabályait a büntetőeljárási törvénybe. A leplezett eszközök részben összefoglalt új szabályozás megszünteti a bűnüldözési célú titkos információgyűjtés során sokszor tapasztalható anomáliát, ami a bizonyítékok elvesztésében jelenik meg, egyúttal magasabb fokú garanciát is teremt a titkos eszközökkel való visszaélés megelőzésére. Tehát a javaslat új, hatékonyabb eszközzel ruházza fel a hatóságokat. Ugyanakkor a javaslat az állampolgárokat is védi azzal, hogy - az eddigiektől eltérően - egy konkrét személlyel szemben bűnüldözési célból nem folytatható korlátlan ideig bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés. Ennek határideje maximalizált, 360 napnál nem tarthat tovább.
A javaslat nem csak a sértettek és különleges bánásmódot igénylő személyek érdekeit védi azáltal, hogy jelentős mértékben újraszabályozza az eljárási cselekmények telekommunikációs eszközök használatával történő lefolytatását. Az új megoldás szerint akár a terhelt jelenléte is teljeskörűen biztosítható lesz az eljárásban telekommunikációs eszközökkel. Mindez azonban nem jár azzal, hogy a hatóságok vagy a bíróság bizonyos esetekben el lenne zárva az eljárásban részt vevő személy közvetlen, személyes kihallgatásától. A javaslat e technológiai fejlesztésre elsősorban mint hatékonyságot növelő lehetőségre és védelmi eszközre tekint.
A javaslat új rendszerben helyezi el a szabadság elvonásával és korlátozásával járó kényszerintézkedéseket is, amelyben mind rendszerszinten, mind a részletszabályokban a fokozatosság elvét hangsúlyozza. A javaslat a letartóztatást nemcsak elvi síkon tekinti a legsúlyosabb esetekben alkalmazandó kényszerintézkedésnek, hanem a letartóztatás kiváltására alkalmas intézmények jelentős átalakításával olyan megoldásokat kínál, amelyek valós lehetőséget nyújtanak arra, hogy alkalmazásukkal a letartóztatás a legsúlyosabb esetekre szoruljon vissza.
A javaslat a hatályos házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom, az eltiltás és a jelentkezési kötelezettség szabályait egységes elnevezés alatt, bűnügyi felügyeletként szabályozza annak érdekében, hogy a távoltartással együtt minél rugalmasabban, egyénre szabva legyen alkalmazható. E két kényszerintézkedés magatartási szabályainak betartását két további eszköz segíti elő: a nyomkövető technikai eszköz és az óvadék. Előbbi hatékonyságához nem férhet kétség: a technikai eszközzel követhető a terhelt pozíciója, és az eszköz riaszt, ha a terhelt elhagyja a kijelölt tartózkodási helyet vagy megpróbálja eltávolítani a nyomkövetőt. A jelenleg szinte teljesen mellőzött óvadék intézménye szélesebb körben lesz alkalmazható, egyre erősebb biztosítékká válik. Az óvadék nemcsak a terhelt jelenlétének biztosítását szolgálja majd, hanem a bűnügyi felügyelet és a távoltartás valamennyi magatartási szabályainak megtartását. Nemcsak akkor veszti majd el a terhelt az óvadék összegét, ha az eljáráson való meg nem jelenése miatt letartóztatják, hanem bármilyen magatartási szabály megszegése miatt, például ha a kijelölt lakását a tiltás ellenére elhagyja, bizonyítékokat próbál meg eltüntetni vagy újabb bűncselekményt követ el.
A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések újraszabályozott rendszerében tehát a bűnügyi felügyelet és a távoltartás olyan mértékben lesz egyéniesíthető és biztosítható, hogy a letartóztatás igénybevételére valóban csak a legsúlyosabb esetekben kerül majd sor, így a börtönzsúfoltság is jelentősen csökkenthető.
A javaslat a hatékonyság érdekében a vagyont érintő kényszerintézkedésekben is számottevő előrelépést tesz. A bűncselekmény elkövetéséből származó vagyon elkobzása érdekében a zár alá vételt százmillió forint összegig az ügyészség vagy a nyomozó hatóság is elrendelheti a jövőben. Ugyanakkor a garanciák megőrzése érdekében az ilyen döntés ellen biztosított lesz a közvetlen bírósági felülbírálat lehetősége.
A javaslat kétszakaszos új nyomozási modellt vezet be, amelyben világosan elhatárolja, melyik szerv melyik szakaszért felel. Az első szakaszban, a felderítésben a nyomozó hatóság önálló, rugalmas, kötetlenebb formájú eljárása adott, amibe az ügyészség csak kivételesen, lényegében törvénysértések esetén szólhat bele.
A vizsgálat során ezzel szemben az ügyész irányít, ő dönt az egyes nyomozási cselekményekről, mert csak ő dönthet arról, milyen bizonyítékokra van szüksége ahhoz, hogy eldönthesse, vádat emel, egyezséget köt a terhelttel, elterelő intézkedéseket tesz vagy megszünteti az eljárást.
(9.20)
A nyomozás e két szakasza között a cezúrát a terhelt bekapcsolódása jelenti, hiszen más típusú feladatokat és kompetenciát követel meg egy ismeretlen bűncselekmény feltárása, mint egy megalapozottan gyanúsítható személy büntetőjogi felelősségének vizsgálata.
A javaslat a nyomozás vizsgálati szakaszába integrálja a büntetőeljárás vádemelési szakaszát azért, hogy az érdemi döntés meghozatalára, illetve elterelő intézmények igénybevételére az eddigiekkel szemben ne csak a nyomozás formális befejezése után kerülhessen sor. Jelenleg például közvetítő eljárásra csak akkor utalhatják az ügyet, ha már a tényállás minden részletét feltárták, amikor pedig nem sikeres a közvetítői eljárás, vádat kell emelni.
A közvetítői eljárás alkalmazására a mai szabályoknál már jóval szélesebb körben lesz lehetőség; például olyan bűncselekmények miatt vagy olyan elkövetők esetében is, amikor a teljes büntetőigényről vagy annak túlnyomó részéről nem mondhatunk le, de annak egy részéről igen. Az ügyész tehát egyezség keretében tehet majd olyan ajánlatot a terheltnek, hogy az elkövetett bűncselekmény jellege miatt még közvetítői eljárást követően sincs lehetősége az eljárás megszüntetésére, sem a korlátlan enyhítésére, de amennyiben részt vesz az elterelésben, akkor csak meghatározott mértékű büntetést fog indítványozni, és ennél súlyosabbat a bíróság sem szabhat ki.
A másik jelentős elterelő intézmény a feltételes ügyészi felfüggesztés, amely a vádemelés elhalasztása helyébe lép, és a közvetítői eljáráshoz hasonlóan nem a vádemelés egy alternatívája lesz, hanem a gya-núsítástól kezdve rugalmasan alkalmazható elterelési lehetőség. Ennek az intézménynek a hatályos és új rendszerében is két alapvető formája van: az általános, amely bármely kisebb súlyú bűncselekmény esetén alkalmazható, és a speciális, meghatározott bűncselekmények esetén alkalmazható eset. Az általános eset nem változik, de a speciális esetek köre kibővül: minden olyan bűncselekmény esetében lehetőség lesz az eljárás felfüggesztésére, ahol a Btk. szerint a terhelt eljárás során tanúsított meghatározott magatartása alapján meg kell szüntetni az eljárást.
A javaslat a garanciák megtartása mellett jelentősen egyszerűsíti a vádirattal szemben megfogalmazott formai és tartalmi előírások rendszerét.
A javaslat kiemelkedő újítása, hogy kiemelt szerepet szán a terhelti együttműködésnek az eljárások során. Az időszerűség és a pergazdaságosság elveinek megfelelve az európai államok többsége eljutott annak felismerésére, hogy pragmatikus szempontok alapján érdemes eltérően kezelni azokat az ügyeket, amelyekben a terhelt beismer, azokkal az eljárásokkal szemben, amelyekben a tagadó terhelt bűnösségét kell bizonyítani. A javaslat az európai büntetőeljárási trendekre építve új rendszert hoz létre. Ebben a rendszerben a terhelt a gyanúsítotti kihallgatástól kezdve az eljárás jogerős befejezéséig lehetőséget kap arra, hogy a törvényben meghatározott kedvezőbb elbírálás fejében beismerje a bűncselekmény elkövetését, és ezzel rövid úton lezárulhasson a büntetőeljárás. Fontos rendező elv viszont, hogy ezt minél később teszi, annál kisebb kedvezményre számíthat. Természetesen a terhelt beismerésének ösztönzése nem lépheti át a tisztesség határait. Ennek biztosítására a javaslat szigorú garanciális szabályokat tart fenn.
Az új eljárási törvényben a beismerés kétféle megegyezéshez vezethet. Az első esetben az ügyész és a terhelt a nyomozási-ügyészi szakban a bíróságtól függetlenül formális megállapodást köthet olyan intézkedésekről, amelyek meghozatala az ügyész hatáskörébe tartozik. Ilyen a közvetítői eljárásra utalás, a vádemelés elhalasztása helyébe lépő feltételes ügyészi felfüggesztés vagy a megrovás. Itt a büntetés vagy annak meghatározott mértéke értelemszerűen szóba sem kerülhet.
A megegyezés másik formája a bíróság által kiszabható szankciókról és egyéb jogkövetkezményekről az ügyész és a terhelt között, a védő részvételével létrejövő olyan formális egyezség, amely egészen az előkészítő ülés megkezdéséig megköthető. A bíróság ekkor kizárólag a megállapodás törvényességét vizsgálhatja, annak tartalmát nem változtathatja meg, a megállapodást jóváhagyja vagy elutasítja.
Mindemellett a kiemelt szereppel felruházott előkészítő ülés keretében is történhet megegyezés, amely valójában nem eredményez formális megállapodást, inkább a terhelt jóváhagyását, belenyugvását igényli. Ebben az esetben, ha a terhelt elfogadja a vádiratban kilátásba helyezett, pontosan meghatározott mértékű szankciót és a bűnösség beismerésével lemond a tárgyalásról, a bíróság a vádiratban foglaltnál súlyosabb szankciót nem alkalmazhat. Természetesen a terhelt az előkészítő ülést követően is bármikor beismerheti a bűnösségét, és a beismeréssel érintett körben lemondhat a tárgyaláshoz való jogáról.
A javaslat a bírósági eljárást is gyorsítja és egyszerűsíti. A nemzetközi jogfejlődéssel összhangban a terhelt tárgyalási jelenlétét jogként és nem kötelezettségként közelíti meg. Kötelezettség csak akkor lesz, ha a bizonyítás érdekében a bíró azt indokoltnak tartja. A jelenlét jogáról tehát bármely ügyben le lehet mondani, ha a megfelelő garanciák - elsősorban a védő közreműködése - adottak.
A javaslat a hatályos szabályozástól eltérően a bírósági szakasz kezdetén a vádirat alapján megtehető adminisztratív intézkedésektől élesen elkülöníti a tárgyalás érdemi előkészítését, amely az előkészítő ülésen összpontosul. Az eljárásban részt vevők, illetve a lefolytatók alapos felkészültségét igénylő új rendszer célja, hogy érdemi és koncentrált tárgyalás-előkészítésen keresztül a vád és a védekezés tartalma, eszközei, módjai minél előbb és egyszerre rögzülhessenek. Így a bírósági szakban lefolytatott bizonyítás keretei lehetőség szerint már a bírósági eljárás kezdetén tisztázódnak. Ennek szellemében a javaslat a tárgyalás írásbeli előkészítése mellett a fő hangsúlyt az előkészítő ülésre helyezi, amely a tárgyalási bizonyítás koncentrálásának is kiemelt színhelye, azaz bírói kontroll mellett a feleknek itt lesz lehetőségük rögzíteni a bizonyítás alapvető irányát.
Az ítéletek indoklása rövidebb, a bíróságok munkaterhe pedig kisebb lesz azáltal, hogy a bíróságnak bizonyos körben csak azokat a rendelkezéseket kell megindokolnia, amelyeket fellebbezéssel támadtak, de még ezeket is oly módon, hogy kerülje a terjengősséget és a feleslegesen részletező indokolást.
A javaslat a másodfokú eljárás alapjait megtartva egyszerűsíti annak szabályait. A teljes felülbírálat mellett bővül a korlátozott felülbírálat esetköre. Ez azt jelenti, hogy a tényállás az elsőfokú ítéletben megállapítottak szerint rögzül, annak helyességét a másodfokú bíróság nem vizsgálja.
A perkoncentrációt segítő újdonság, hogy az új bizonyítékok ezen a ponton is csak korlátozottan terjeszthetők elő, vagyis ha a fél legalább valószínűsíti, hogy arról az elsőfokú határozat kihirdetését követően szerzett tudomást.
A javaslat jelentősen segíti a büntetőperek befejezését azzal, hogy szélesíti a másodfokú bíróság reformatórius jogkörét, vagyis azon esetek körét, amikor a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságot nem az eljárás megismétlésére kell utasítani, hanem az ítéletet a másodfoknak kell megváltoztatnia. Az elsőfokú bíróságot csak akkor lehet majd megalapozatlanság miatt új eljárásra utasítani, ha a bíróság nem állapított meg tényállást, vagy az teljes egészében felderítetlen. Fontos újítás, hogy még ezekben az esetekben is jogorvoslattal támadható lesz az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező és az új eljárásra utasító döntés. E kettős korlát a legszükségesebb esetekre szorítja majd vissza az eljárás megismétlését.
A harmadfokú eljárásban már nem kerül sor az ügy teljes felülbírálatára, annak terjedelme jelentősen szűkül.
A javaslat nemcsak az eljárásban részt vevő kiskorú sértetteket és tanúkat, hanem a fiatalkorú terhelteket is megkülönböztetett bánásmódban részesíti. Ezt fejezi ki a fiatalkorúak elleni büntetőeljárás céljának új, markáns meghatározása is. Az ilyen eljárások speciális célja a fiatalkorú nevelésének előmozdítása, társadalmi beilleszkedésének biztosítása, a bűnismétlés megelőzése és a jóvátétel.
A büntethetőség alsó korhatárának közelmúltbeli leszállítása és a terhelti együttműködés rendszerének fiatalkorúakra történő kiterjesztése fokozatos követelményeket támaszt az eljárás tisztességessége és szakszerűsége tekintetében. Ezért a javaslat a vádemelés előtt is kötelezővé teszi a védő jelenlétét azon fiatalkorú terhelt részvételével tartott eljárási cselekményen, amely közvetlenül szolgálja a bizonyítást.
A javaslat megőrzi az ülnökrendszert a katonai büntetőeljárásban is azzal, hogy az ülnök rendfokozatára vonatkozó kisegítő rendelkezést vezet be a tábornok rendfokozatú terhelt elleni büntetőeljárásban.
A javaslat megújítja a gyorsításra kifejezetten alkalmas egyes külön eljárásokat, a bíróság elé állítást és a tárgyalásmellőzéses eljárást. A bíróság elé állítás alkalmazásának feltételei bővülnek. A hatályos büntetőeljárási törvényben a tárgyalás mellőzésének nevezett eljárás büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásként került a javaslatba. Alkalmazásának lehetősége jelentősen bővül: már beismerés hiányában is alkalmazható lesz kisebb súlyú, legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén, míg beismerés esetén az ötévi szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetése esetén is alkalmazható lesz. Tapasztaltuk, hogy az ügyek többsége első fokon jogerőre emelkedik, mert az érdemi döntést a felek nem tartják sérelmesnek.
A javaslat a pótmagánvádas eljárást a magánvádas eljáráshoz hasonlóan külön eljárásként, önálló fejezetben szabályozza, a szabályozás így könnyen áttekinthetővé, koherenssé válik, és a sértetti igényérvényesítést is megkönnyíti.
(9.30)
A javaslat a határzárral kapcsolatos bűncselekmények eljárásában a garanciát erősítő korrekciókat hajt végre.
A kiemelt jelentőségű ügyek külön eljárása mára nagyrészt kiüresedett, a szabályozás eredeti célja az új büntetőeljárási kódex általános jogalkotási célkitűzéseivel átfedést mutat, ezért a javaslat e külön eljárás fenntartását nem tartja indokoltnak. A javaslat a jelenlegi különleges eljárásokat új rendszerben szabályozza. A jogerős döntés járulékos kérdésekben való korrigálását egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban lehet elvégezni, a büntetőeljárásra szorosan véve nem tartozó eljárások a büntetés-végrehajtási bíró hatáskörében külön törvényben jelennek meg.
A javaslat jelentősen megkönnyíti a kártalanítási eljárást is azzal, hogy bevezeti az osztott szerkezetű kártalanítást, ami két eljárást, az egyszerűsített, tarifarendszeren alapuló kártalanítási eljárást és a kártalanítási pert foglalja magában.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokáig lehetne sorolni, hogy ezeken a főbb pontokon túl egyes részletszabályait tekintve miben lesz észszerűbb, hatékonyabb és gyorsabb a büntetőeljárás, amit a javaslat koherens és átlátható rendszerként épít fel. Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Paczolay Péter a „Jó állam - jó jog” című írásában helyesen mutatott rá arra, hogy a kormányzati célkitűzések akkor számíthatnak igazán hatékony érvényesülésre, ha azokat minimális szinten az egyet nem értők is elfogadták.
Ennek jegyében a kodifikáció során az Igazságügyi Minisztérium rendkívül széles körű egyeztetést folytatott. A hivatásrendek, a jogtudomány képviselői mellett nemcsak a közigazgatási egyeztetés során, hanem a kodifikáció kezdetétől fogva részt vettek a koncepció és a szöveg kidolgozásában. A közigazgatási egyeztetés is szélesebb körben zajlott, mint amit a jogszabály előír. Részt vett a Legfőbb Ügyészség, az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Magyar Ügyvédi Kamara is.
A minisztérium meghallgatta, figyelembe vette olyan, a kormánnyal szemben egyébként döntően kritikus civil szervezetek véleményét is, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International és a Magyar Helsinki Bizottság. A törvényjavaslat ötpárti egyeztetése során pedig a pártok képviselői tettek szakmai észrevételeket, amelyek jó részét a minisztérium beépítette a tervezetbe. Az egyeztetés során a törvény szakmaiságáról az ellenzéki pártok képviselői is meggyőződhettek, és hogy úgy mondjam, kedvezően is nyilatkoztak ebben a tekintetben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztában vagyunk azzal, hogy a hatékonyság és az eljárás mielőbbi befejezéséhez fűződő érdek, valamint az eljárás alá vont személyek jogai érvényesítésének követelménye ellentétbe kerülhet egymással. Meggyőződésünk azonban, hogy ez az ellentét nem feltétlen, és a javaslattal sikerült olyan megoldásokat találni, amelyek úgy erősítik az eljárás hatékonyságát, hogy közben nem hátráltatják, hanem kifejezetten támogatják az abban részt vevők jogait.
Azt gondolom, hogy az elmondottak alapján az önök számára is levonható az a következtetés, hogy az új büntetőeljárási törvénnyel nemcsak a törvény dogmatikai egységének, a jogalkalmazók igényeinek és a társadalom elvárásainak teszünk eleget, hanem olyan előremutató új büntetőeljárásunk lesz, amelynek jelentősége az 1896. évi kódexhez mérhető.
Engedjék meg, hogy ehhez mérten befejezésként az első büntetőeljárási kódex előterjesztőjének, Erdély Sándor igazságügyminiszternek az expozéjából idézzek, ami 1896. szeptember 4-én hangzott el: „Ha a büntető perrendtartást komolyan meg akarjuk. alkotni, akkor nem szabad a folytonosan váltakozó ellennézetek tömkelegében eltévedni, akkor határoznunk kell, és ha valamit jónak találtunk, nem szabad azt egy képzelt jóért odadobni. Aki a maga nézete mellett nincs fanatizálva, aki a saját meggyőződését nem tartja csalhatatlannak, az igen könnyen alávetheti magát az ország azon óriási nagy érdekének, amely ma már kérlelhetetlenül parancsolja, hogy büntető perrendtartásunkat most már már haladék nélkül megalkossuk.”
A törvényjavaslat legfontosabb, leglényegesebb elemeinek kiemelésével és rövid bemutatásával az volt a szándékom, hogy meggyőzzem önöket arról, miszerint a javaslat választ ad a jogalkalmazók által jelzett igényekre és a társadalmi elvárásokra. A kidolgozott megoldások alkalmasak a kívánt cél elérésére, hatékonyabb, gyorsabb büntetőeljárást eredményeznek. Hogy ez így legyen, mindannyiunk közös érdeke. Ezért kérem Önöket, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
