DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy Tilki képviselőtársammal érdemes ebben most vitatkoznunk, hiszen pontosan arról beszélünk, ami nekünk fáj, önöknek pedig valamiért természetes. Önök el akarják dönteni, hogy melyek a jó civil szervezetek és melyek a nem jó civil szervezetek. A civil szervezetek természetesen néha azért vannak, hogy elvállaljanak olyan feladatokat, amelyeket önök, akár a kormány, akár bármilyen más intézmény nem tudna olyan hatékonysággal, nem tudna olyan jól és nem tudna annyira hitelesen elvállalni. Egyébként például erről szól ez a jelenlegi javaslat is. Majd vannak olyan civil szervezetek is, amelyek akár támogatják, akár kritizálják a kormány munkáját, azok önök szerint a rossz és olyan emberek által alapított civil szervezetek, amelyek az önök munkáját megpróbálják aláásni. Itt nem erről van szó, itt arról van szó, hogy a kritikát, tisztelt képviselőtársam, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tűrni kell. Úgy kell kormányozni, hogy ne kelljen félni attól a fajta civil kontrolltól, ne kelljen félni azoktól a civil társadalom által megfogalmazott kritikáktól, amelyre azért nem ez az első eset, amikor hallunk nagyon kemény, oda nem illő és a demokrácia próbáját nem kiálló mondatokat. Ugye, mondott ilyeneket egyébként az önök alelnöke is, azt mondta, hogy el kell takarítani bizonyos civil szervezeteket. Nem, tisztelt képviselőtársaim, ezeket, én úgy gondolom, hogy a politikának tűrni kell. Én úgy gondolom, hogy a politikának olyannak kell lenni, hogy az kiállja azokat a próbákat, amelyeket a civil szervezetek, a civil kontroll támaszt vele szemben. És nem utolsósorban nem ellehetetleníteni kell a civil szervezeteket, csak valamiért az önök szervezeti kultúrája erre van beállítva. Próbálkozzanak egyszer a meggyőzés erejével, érveljenek, ne üssenek, és én úgy gondolom, hogy ezzel sokkal jobban fogják a demokráciát szolgálni, mint azzal, amikor megtalálják, hogy kik a rossz és kik a jó civil szervezetek. Köszönöm, elnök úr. (Mesterházy Attila: Úgy van! - Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem