TELEKI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, szándékosan félre akar érteni. Én nem büntető jelleggel keresem a felelősségét ebben a pillanatban, nem a mi dolgunk politikusoknak, hanem önöknek, a kormányon lévő politikusoknak a felelőssége az, hogy ha valakiről ilyen kiderül, nem is kiderül, hanem elindul egy ilyen sajtóhír, itt a parlamentben számtalan felszólalás volt, akkor önöknek, azt gondolom, politikai felelősségük, hogy számonkér-jék vagy éppen visszavonják azokat a megbízásokat, amelyeket kiadtak. Nagyon sok politikusnál megtörtént az, hogy ha rávetült a fény vagy az árnyék (Dr. Rétvári Bence: Nem mindegy!), akkor mindjárt vissza lett vonva akár a mandátuma, akár pedig a megbízatása.
Önök ezt nem teszik meg, tehát politikai felelőtlenséget követnek el ebben a dologban, mert ha egy másik civil szervezetnél történne ugyanilyen helyzet, ott, gondolom, olyan vizsgálatok kezdődnének el, amiket önök mindenképpen figyelemmel kísérnének, és kérnék is, hogy figyeljenek oda még jobban a hatóságok, ebben az esetben viszont nem teszik meg, és ez elszomorítja a magyarországi cigányságot, de egyébként a többséget is elszomorítja, mert az általánosítás így nagymértékben tovább folytatódhat. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem