DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ
DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ
DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ köztársaságielnök-jelölt: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Diplomáciai Testület Tagjai! Kedves Vendégek! Tisztelt Újságírók! - ideértve az Országgyűlésből kitiltottakat is. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Szél Bernadett tapsol.)
Elnöki programom egyetlen mondatban is összegezhető: legyünk bármilyen meggyőződésen, legyünk bármelyik párt szavazói, mindannyiunknak jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni. Az emberek szeszélyesek, ezért az emberek uralma alatt kiszámíthatatlanabb az életünk annál, mint amikor intézmények kormányoznak.
(9.40)
Amikor megköszönöm az engem jelölő pártok és képviselők támogatását, köszönöm azt is, hogy támogatásuk tényével a meghirdetett elnöki programomat is támogathatónak találták. Mivel a programom rendszerkritikus program, ugyancsak megköszönöm, hogy támogatásukkal hitet tettek a tartalma mellett.
Köszönetet mondok továbbá az elmúlt hónapokban mellettem állt segítőknek, családomnak, feleségemnek, Székely Sándornak, Gulyás Balázsnak, Krasztef Péternek és Mellár Tamásnak. Lássuk tehát… (Kósa Lajos: Soros György?) Soros Györgynek nem köszöntem most meg, de majd legközelebb! (Moraj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között Balog Zoltán: A hálátlanság…)
Lássuk tehát az elnöki programot! A demokratikus nyilvánosság intézményrendszerének teljes érvényesülésével, az emberi jog garantálásával, a szabad és tisztességes választásokkal biztosítani kell, hogy a választópolgároknak valódi lehetőségük legyen időről időre leváltani a kormányzati hatalom gyakorlóit. (Folyamatos zaj a kormányzó pártok padsoraiból.)
A szegénység elviselhetetlen. A Magyar Köztársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen.
A korrupció maga alá gyűrte az államot. A polgárai által ellenőrzött állam a rendelkezésére álló legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció, különösen annak az állami intézményeket használó formái ellen! Ehhez hozzáteszem, hogy a fenntartható fejlődés, a jövő nemzedékek védelme is fontos része ezeknek az állam működését meghatározó alapvető elveknek.
Sokan gondolják, hogy a jogállamiság kérdései távol állnak az emberek mindennapos gondjaitól - én ezt másként látom. Akár a harmadik világbeli viszonyokat idéző szegénységre, akár az ellopott magánnyugdíjpénztári vagyonra, a trafikokra, akár Kishantosra és bármely más törvényesen elrabolt földre, az elcsent tan- és sajtószabadságra, a kultúra szabadságára vagy más konfiskált fizikai és szellemi tulajdonunkra, jószágunkra gondolok, be kell látnunk, hogy a hatalmasok személyes önzésével szemben csakis a független intézmények védelmében bízhatunk.
Korrekciókkal, bűneit magunk mögött hagyva persze, a Harmadik Köztársaság hibáit kijavítva mielőbb vissza kellene térnünk a ’89-90-es alkotmányos mozgalmunk értékeihez, egészen röviden szólva: a parlamenti demokráciához. Ugyanakkor régen itt van az ideje, hogy korlátozzuk a hatalommal rendelkezőknek a hatalom nélküliek iránti, a gazdagoknak a szegényekkel szembeni, valamint az egészségeseknek a nem egészségeseket elutasító, a férfiaknak a nők iránt, a nemzeti többségnek a kisebbségekkel szemben megnyilvánuló, továbbá a jelenleg itt élő nemzedékeknek az elkövetkező nemzedékekkel szembeni önzését. Szabad és szolidáris Magyarországot szeretnénk. Az én eszményem a lehető legkevesebb állam, a minél több szolidaritás.
Jogainkat nem az államtól kaptuk. Azért illetnek meg minket, mert embernek születtünk. Olyan országot szeretnénk, amelynek minden polgára egyformán kedves gyermeke, legyen bár politikailag középen vagy álljon valahol szélen, akár a legszélen, az állam tehát minden polgárát minden ügyben ugyanolyan méltányos és egyenlő bánásmódban részeltesse.
Az egyenlő méltóságról beszélek. Ebből az is következik, hogy a menekültügy tekintetében pedig morálisan és alkotmányosan csak az a politika igazolható, amely a szülőföldjükről elűzöttekre úgy tekint, mint a miénkkel azonos méltóság hordozóira. Csak az jó menekültpolitika, amely az emberiesség erkölcsi és jogi követelményeinek megfelel. Ugyanakkor nem minden emberséges menekültpolitika egyúttal jó politika is, hiszen a politika művészete sokféle szempontot érvényesít.
Minden közviszály a zsarnokság előszobája. Mintha mostanában másoknak is eszükbe jutna Machiavelli híres tanácsa: a bölcs Fejedelemnek, ha erre alkalma nyílik, ravaszul valamilyen ellenséget kell szereznie, úgy, hogy azzal végezvén, hatalma növekedjék.
Ha a Fejedelem ellenséget keres, akkor tegnap a migráns, ma a rossz oligarcha, holnap a Soros, holnapután pedig te magad leszel az ellenség.
Az országok csak békében fejlődnek. A belviszály háborús pszichózist állandósít, ez pedig minden fejlődés legfőbb gátja. A magyar történelemben példátlan fejlődést és kulturális pezsgést eredményező kiegyezés évfordulójának évében erre feltétlenül gondolnunk kell. Le kell végre zárnunk a történelmi és a modern Magyarország hívei között dúló több mint százéves viszályt, melynek száz éve még súlyos tétje volt, de a konfliktus alapja mára teljesen megszűnt, a vita kihűlt, és ezt az újabb kiegyezést lélekben elő is segíti, hogy a nemzeti együttműködés rendszere mindkét felet megcsalta.
(9.50)
Én, ha a társadalmi békére gondolok, rendszerint egyetértve, mindig Babits Mihály szép márciusi verse jár a fejemben: „Ó, béke! béke! / legyen béke már! / Legyen vége már!” Azonban a békességnek vannak kulturális előfeltételei. A nyomorral, a korrupcióval, a megfélemlítéssel, az elnyomással, a környezet pusztításával például soha nem lehet békét kötni. A béke továbbá nem csend. Ellenkezőleg: a békében folyamatos a vita, a párbeszéd. Amíg viszont az óriásplakátról és a heccmédiából egyetlen vélemény harsog, addig soha nem lesz béke.
A jogállami alkotmány és az Alaptörvény szerint is a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét. Nézetem szerint ez nem elég pontos megfogalmazás. Nem annyira kifejezni, mint inkább szolgálni kellene a nemzet egységét. Az elnök szavai, cselekedetei, gesztusai elősegíthetik a nemzeti egységet, de éppen kárt is okozhatnak. Mindenesetre nem jó, ha két Magyarországban gondolkodunk. Azt javasolom, hogy mindig az egyetlen Magyarország lebegjen a szemünk előtt.
Kétszáz éve született Arany János, aki nélkül, mondhatom, ha lennénk is, de biztosan nem azok lennénk, akik vagyunk. Kérdem most, noha Berzsenyitől Radnótiig, Pilinszkyig, Bartókig és tovább folytathatnám: nem éppen általa is lettünk és vagyunk magyarok? És teszem hozzá Márai szavaival: vajon nem ez a szép és különös, keleti nyelv köt minket össze? S amikor a mai rosszízű vitákra figyelmeztet szigorúan Arany: „Sokan szeretnék a hazát: / De gyűlölik minden fiát, / Ha népszerű alkalmakon / Oly nagyot, mint ők, nem kiált.”
Ezzel a kívánatos elnöki szerep kérdéséhez érkeztem el. Két felmutatott köztársasági elnöki minta van a szemem előtt: Göncz Árpádé és Sólyom Lászlóé. Személyes autonómiából mindketten példát mutattak. Göncz Árpád kíváncsiságát kedveltem; kíváncsiságát mindenki iránt, akit anya szült. Sólyom László alkotmányos szigora számomra vonzó példa. Az ideális, nem létező elnök ezeket követné.
Két idézet, mely szavaimat illusztrálja, az első Göncztől: ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, akiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Sólyom pedig így folytatja: „mind az ellenzéknek, mind a kormánynak, mind pedig a népfelségnek is alapvető kötelessége betartani bizonyos normákat. És ha ezek a normák bizonytalanná válnak, ha a normák átlépését igazolni akarják, akkor az elnöknek kötelessége megszólalni.”
Nem árulok zsákbamacskát. Újonnan megválasztott köztársasági elnökként nem lennék fél óránál tovább hálás az engem megválasztó pártoknak, hiszen a köztársasági elnök az alkotmány felett őrködik. A hála pedig bizonyosan nem alkotmányossági kategória.
Beszéljünk még egyszer a személyekről! Aki minden hatalmat megszerez, törvényszerűen mindent el is veszít. Útja ezért politikai értelemben a semmibe vezet. Ebben az értelemben tehát minden független intézmény fölbecsülhetetlen szolgálatot tesz annak a személynek, akinek a hatalmát korlátozza. Köztársasági elnökként bizonyosan nem lennék odafagyott mosolyú köszönőember, sem pedig néma és komor szfinx.
Olyan helyzetben, amelyben az alkotmányosság helyreállítása a tét, a köztársasági elnök felelőssége különösen nagy. Ez azzal a felelősséggel jár, hogy az Alaptörvényben számára biztosított eszközöket az alkotmányosság védelmében maradéktalanul használja ki. Elnökként természetesen mindazzal az eszköztárral élnék, amelyet a kiváló elődök bejáratott módon eddig is használtak. Tekintettel azonban arra, hogy az alkotmányosság 2013 tavaszán Magyarországon megroppant, helye van az alkotmányosság védelmében némileg unortodox eszközök alkalmazásának is. Két ilyen eszközhöz fordulnék. Az egyik az elnök szinte korlátlan beszédjoga, amelyre valószínűleg sokan csak rálegyintenek. Ne tegyék! Hat év ombudsmani szolgálattal a hátam mögött jól tudom, mit beszélek. Tudom, hogy a meggyőző és helyes érvelés előtt sokszor az államhatalom vaspántos, nehéz kapui is megnyílnak. Az igazságról szóló beszéd soha nem erőtlen, legalábbis a XVII. században Angliában még úgy tartották, hogy az igazság nyílt vitában nem szenvedhet vereséget a hamisságtól.
A másik, eddig ki nem használt lehetőség az, hogy az elnöknek korlátlanul joga van az Országgyűléshez törvénytervezeteket benyújtani. Ezt a lehetőséget is ki kívánom használni, sőt akár rendszeressé is tenném. Az Országgyűlés nem köteles a javaslatokat elfogadni, megtárgyalni viszont köteles. Tekintettel az előttünk álló márciusi ünnepre, az első szimbolikus jelentőségű, benyújtandó törvény szólhatna a sajtószabadságról is, hiszen egyre-másra szűnnek meg a sajtószabadság utolsó közlönyei, és talán nem is állunk olyan távol Ady Endre 1901-es jóslatának megvalósulásától: „Már nemsokára gyanús lesz minden kinyomtatott sor: nem lehet őszinte, mert le merték írni.” - mondta Ady Endre, illetve írta. Közel állna a szívemhez az új alkotmánybírósági törvény, a szociális törvény, a felsőoktatási és a közoktatási törvény, illetve a korrupció megfékezését célzó törvény kidolgozása is.
Szeretném megjegyezni, hogy kevesebb gyalázkodás, hazugozás, sorosozás, idegenügynöközés talán több lett volna. Az elmúlt hetek fényében akár azt is kérhetném, hogy ha vannak itt olyan pártok, amelyek vezetői élvezték Soros támogatását, a mai szavazás során szavazzanak rám. (Taps és derültség az MSZP, az LMP és a független képviselők soraiban.) Persze hogy nem kérem! Én, ha egy lócsiszár bevert sárral, inkább pöröltem, mint letöröltem, és ahogy Arany nagyszerű utóda is, nemcsak hogy nem fogom be pörös számat, de a tudásnál teszek panaszt.
Összefoglalva: alkotmányos hagyományainkhoz visszatérve helyre kell állítani a köztársaságot; a köztársaságot, amelyben független intézmények biztosítják a közhatalom gyakorlásának alkotmányos korlátait és alapvető jogainkat. Olyan alkotmányra van szükség, amelyet népszavazás erősít meg, kifejezi a társadalom vitában álló csoportjainak közös értékeit, és békét teremt. Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps az MSZP és az LMP soraiban. - A független képviselők felállva tapsolnak.)
