VARGHA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is, köszönöm szépen a támogató felszólalásokat, akár kormánypárti, akár ellenzéki, akár független padsorokból érkeztek. És azt is köszönöm, hogy képviselőtársaim most is fontosnak tartották, hogy megköszönjék a magyar honvédek áldozatos szolgálatát itt, Magyarországon és a misszióban egyaránt.
Sok kérdés hangzott el, és sok szó esett a felelősségről, köztük a képviselők felelősségéről, amire a felszólalásom végén én is utaltam. Engedjék meg, hogy elsősorban nem is honvédelmi államtitkárként, hanem inkább képviselőként megosszak önökkel néhány gondolatot, amikkel talán mindannyiuknak segíthetünk, hogy meghozzuk a jó és a felelős döntést.
Azt gondolom, a döntés meghozatalához semmiképpen nem szükséges az a tény, hogy mi történt, mi nem történt, mi hogyan történt, mi hogyan nem történt két évvel ezelőtt, amikor az előző döntést meghozta a tisztelt Ház. A mostani, előttünk fekvő döntéshez, azt gondolom, erre nincsen szükségünk. Mint ahogy arra sincs szükség, hogy bizonyos, a világban zajló folyamatokhoz mi, kinek a felelőssége vezetett, kinek a felelőssége az arab tavasz. Kinek a felelőssége vagy nem a felelőssége, hogy ma Irakban és Szíriában fegyveres konfliktus zajlik. Azt gondolom, hogy amikor ezt a döntést meghozzuk, amelyik előttünk fekszik, elsősorban nem erről kell vitatkoznunk. (A Jobbik padsorai felé.) Hadd javítsam ki illő tisztelettel a képviselő urat, ez nem egy NATO-misszió, tehát a NATO felhatalmazására itt nincsen szükség. (Mirkóczki Ádám közbeszól.) Egészen pontosan: Irak kérésére az ENSZ BT hozott egy határozott, a 2249/2015. számú határozatot, amely alapján az Egyesült Államok vezette koalíció harcol az Iszlám Állam ellen Irak területén, és mintegy 60 ország tagja ennek a koalíciónak. Ezért fekszik ez a határozati javaslat a tisztelt Ház előtt. Ha ez NATO, ENSZ vagy Európai Unió vezette misszió lenne, akkor erre nem lenne szükség.
Azt gondolom, álságos Sallai képviselő úr azon érvelése és okfejtése - sajnálatos módon nincs már itt -, hogy várjuk (Halász János közbeszól.) meg a NATO-csúcsot, és akkor talán a NATO ott hoz majd egy döntést, és ez egy NATO-misszió lesz, csak nekem, Sallai R. Benedek képviselőnek ne kelljen vállalnom a felelősséget, vállalja valaki más. Majd a NATO ezt eldönti, és akkor egyébként rendben van 200, 150, bármennyi magyar katona részvétele ugyanebben a misszióban, hiszen akkor nem kell a Ház elé jönni. Ha ez egy NATO-misszió lenne, akkor elég lenne a kormány felhatalmazása. Én azt gondolom, hogy ez gyávaság. Azt értjük, hogy a képviselő úrnak elment a kedve a képviselőségtől, de ameddig felesküdött képviselője a Magyar Országgyűlésnek, addig felelősen kell gondolkoznia, és felelősen kellene döntenie is.
És hogy miért most, kérdezi a képviselő asszony. Azért most, mert a december 31-én lejáró misszió a döntés szerint vagy bővül, vagy pedig, ha a döntés az, hogy nem, akkor megszűnik. Ezt nem lehet az utolsó pillanatban eldönteni és az utolsó pillanatban elkezdeni annak a tervezését, hogy 50 fővel növekszik a misszió létszáma, avagy elhagyjuk ezt a missziót. Tehát ez nem egy magánakció. Több mint 60 ország tagja ennek a koalíciónak, és egyébként humanitárius segítséget is nyújt Magyarország, nem egy országban, több országban. Afrikában is három misszióban, három európai uniós misszióban veszünk részt a Közép-afrikai Köztársaságban, Maliban és Szomáliában is.
Azt gondolom, az az akadémikus vita sem vezet el a jó döntéshez, hogy mi a békefenntartás és a béketeremtés közötti különbség. Azt gondolom, hogy nem mögöttes szándékokat kell keresni, hanem ha az előterjesztést elolvassuk, akkor az előterjesztésből világosan látszik, hogy mire kérünk felhatalmazást (Dr. Harangozó Tamás: Ez nem igaz!), mit takar a katonai segítségnyújtás és a tanácsadás; kiképzést és tanácsadást, ez ilyen egyszerű. Nem mögöttes szándékokat kell keresni, azt kell elolvasni, ami az előterjesztésben szerepel.
Sok olyan kérdés is elhangzott, ami elhangozhatott volna az ötpárti egyeztetésen, amely most valóban ötpárti volt, és minden párt részt vett rajta. Én sajnálom, hogy ezen az ötpárti egyeztetésen a frakciók képviselői ezeket a kérdéseket nem tették fel, de azt hiszem, hogy a döntésig van még elegendő idő ahhoz, hogy azokat a kérdéseket megválaszolhassuk, amelyek képviselőtársaimban és a frakciókban felmerülnek.
Tehát azt gondolom, hogy ezekre a gondolatokra nincsen szükségünk ahhoz, hogy a jó döntést meghozzuk. (Kunhalmi Ágnes: Kérdezni veszélyes!) Amire viszont szükségünk van a jó döntés meghozatalához, az annak a végiggondolása, hogy mi Magyarország érdeke. Magyarország érdeke az, hogy frontvonalban lévén a migráció, a bevándorlás tekintetében, ott, azokban az országokban, ahonnan a bevándorlók elindulnak, béke legyen. Béke legyen, hogy az ott élők ott élhessenek és ott maradhassanak, és azok, akik eljöttek, visszamehessenek a szülőföldjükre, hiszen azt gondolom, hogy mindenki elsősorban a szülőföldjén szeretne élni. Tehát Magyarország érdeke az, hogy ott béke legyen, és abból nekünk is ki kell vennünk a részünket, hogy ezt megteremthessük.
Ezért ezek a feladatok, és ezért a kérés, hogy 200 fő újabb két évig teljesíthessen szolgálatot, hiszen azt nem gondoljuk komolyan, hogy majd valaki más teremt ott békét, mi pedig ezt távolról nézzük. A mi érdekünk az, hogy a béke ott megteremtődjön, és ezért tennünk is kell. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem