DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): …pedig országgyűlési képviselők. Köszönöm. Köszönöm, folytatom, elnök úr. A kettő beruházás között tehát négy alapvető hasonlóság van. (Folyamatos zaj.) Az egyik az, hogy Magyarországnak egyikre sincsen szüksége. A másik az, hogy a magyar gazdaság érdekeit egyik sem szolgálja. A harmadik az, hogy a Fidesz-KDNP piszkosul sokat tud belőle lenyúlni. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) És a negyedik pedig az, hogy az unokáink is fizetni fogják ezeket a beruházásokat.
Egy viszont biztos, hogy a miniszterelnök úr már akkor hazudott, amikor a Vlagyimir Putyinnal közös sajtótájékoztatóját befejezte. Ő ugyanis azt mondta februárban, hogy szerinte nem került sor arra, hogy a hitelkonstrukció kiváltásáról beszéljenek. Vlagyimir Putyin viszont egyértelműen megmondta, hogy a hitelből nincsen kijárat.
Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! A kérdésem az, hogy Magyarország és a magyar kormány pontosan milyen hitelkonstrukciót kíván használni. Tudni szeretném azt, hogy Kocsis István úr egészen pontosan hogy került abba a páholyba. És szeretném, ha a most kiosztandó szavazási magatartás szerint (Felmutat egy iratot.) az LMP alaptörvénymódosítására igent nyomnának, mert ez szolgálja a nemzeti szuverenitást (Az elnök jelzi az időkeret lejártát.); minden más az orosz érdeknek meg a kínai érdeknek a kiszolgálása ebben a Házban. Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiból. - Dr. Szél Bernadett néhány miniszter, államtitkár és kormánypárti képviselő asztalára letesz egy-egy iratot.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem