DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalásom alapján kettő kérdésre szeretnék választ kapni. Az egyik az, hogy még mindig nem kaptam megfelelő választ arra, hogy a Kocsis István, a szocialisták körében megismert üzletember egész pontosan hogyan került a vádlottak padjáról a Fidesz páholyába. Nem érem be addig, amíg önök nem válaszolnak korrektül ere a kérdésre.
A másik pedig, szeretném egy kicsit firtatni itt a paksi pénzekkel való bűvészkedést. Ugyanis azt látom, hogy a finanszírozással kapcsolatban a kormány teljesen egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott az elmúlt időszakban. Gyakorlatilag egy olyan helyzetben vagyunk, hogy nem lehet tudni, hogy ennek a minimum 4000 milliárdos projektnek az árát pontosan hogyan fogja kifizetni ez az ország.
Itt van a körünkben is Süli János tárca nélküli miniszter úr, aki azt közölte az egyik sajtótájékoztatóján, hogy az orosz hitelt szerinte mindenképpen le fogjuk hívni, de úgy tűnik, majd előtörlesztik egy másik hitel felvételével. Ha jól értjük, akkor az Orbán-kormány arra készül, mint azok a családok szoktak, amelyek nagyon megszorulnak, vészhelyzetben vannak, és az egyik hitelből finanszírozzák a másikat, hogy valahogy a víz felett maradjanak. Akkor most ezen gyorskölcsön felvételére készül a magyar kormány, vagy valami másban gondolkodik?
Ugyanis ott volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr, aki körülbelül fél nappal később, mint ahogy Süli miniszter úr megszólalt, közölte, hogy szerinte nem fog sor kerülni a hitelkiváltó hitel felvételére, mert szerinte nem éri meg. Azt mondta, egyszerűen nincs olyan kölcsön, amelyik 20 éves futamidőre az orosz hitelhez hasonlóan jó feltételeket tudna kínálni. Ő nem talált ilyen hitelt, de ezt a minisztertársa, Szijjártó Péter viszont megtalálta. Elment Kínába, és ott várta őt a hitel, ugyanis azt látjuk, hogy a Budapest–Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozásában egy 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányozó, dolláralapú hitelkonstrukciót vesz fel Magyarország. A jelek szerint ősszel írják alá ezt a grandiózus szerződést. És azt is tudjuk, hogy ez a hitel körülbelül feleannyiba kerülne a magyaroknak, mint az orosz hitel, tehát megdőlt az a tézis, amely szerint ez az orosz hitel a világ legjobb üzlete lenne. (Folyamatos zaj.)
Egyébként Orbán Viktornak és barátainak a kínai kiruccanása megérne egy külön misét. Orbán Viktor ott tárgyalt, ott vett részt fórumon, ott énekelgetett Kínában, ment a buli, ment a tárgyalás, és azt látjuk, hogy Magyarország miniszterelnöke - és azért azt gondolom, hogy itt az Országgyűlésben erről meg kell emlékeznünk - korábban gyakorlatilag elítélte a ’89-es, Tienanmen téri vérengzést, most pedig fejet hajtott a kínai kommunizmus előtt. Tehát 2017-ben megélhettük, hogy megtörtént az, hogy Orbán Viktor a kínai kommunizmus emléke előtt tisztelgett.
E szimbolikus gesztuson túlmenően pénzekkel is gurigáztak az ott lévő üzletemberek és a különböző vezetők. Azt is látjuk, hogy ez a Budapest–Belgrád-vasútvonal úgy alakult, ahogy Orbán Viktor elképzelései szerint volt. Azt viszont önök nem tudják megmagyarázni nekem, miért jó az Magyarországnak, hogy kínai dömpingárut segítünk szárazföldi korridorhoz, ahelyett, hogy a helyi gazdaságot fejlesztenénk Magyarországon, és visszaadnánk azokat a termelőkapacitásokat a magyar embereknek, akik azért kerültek szorult helyzetbe - lettek először munkanélküliek, utána hagyták el a saját országukat -, mert Magyarországon bedőlt az ipar. (Folyamatos zaj.)
Ezt én nehezen tudom megérteni, főleg egy olyan konstrukcióban, mint amit ott tető alá hoztak, hogy kínai hitelből fizetik, magyarok törlesztik, a kínaiak építik, és a kínaiaknak jó. Tehát nem egészen értem, hogy a paksi tragédia után most egy ilyen kínai beruházásra miért van szükség, hacsak azért nem, mert a kettő beruházás között van egy kísérteties hasonlóság, amit négy pontban tudnék megfogalmazni.
Elnök Úr! Nagyon megköszönöm, ha egy kicsit megfegyelmezi a Fidesz-frakciót, mert a saját hangomat nem hallom, annyira kiabálnak…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem