CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy azt ön is nagyon jól tudja, az Országos Roma Önkormányzat lényegében megalakulása óta egy igen sok problémával terhelt szervezet, és ebben rendszeresen kerülnek elő olyan viták a közvéleményben, amit a felek belül, belső vitaként nem tudnak lerendezni, ezért mindig szembenálló felekként külső szervektől kérik, hogy ezeket a vitákat rendezzék. Így került többek között a kormányhivatalok elé is az Országos Roma Önkormányzat különböző vitás ügye vagy ügyei.
De akik a kormányhivatal döntéseit kérik számon, nagyon sok kérdésben nincsenek tisztában a hatóság jogköreivel, hiszen a kormányhivatal nem nyomozó hatóság, és nem a pénzügyi gazdálkodást, valamint a számviteli fegyelmet vizsgáló szerv, hanem törvényességi ellenőrzési jogkörökben jár el, és alapvetően dokumentumok, illetve jegyzőkönyvek alapján vizsgálja azt, hogy a meghozott döntések törvényesek-e vagy sem.
Ahogy azt képviselő úrnak is tudnia kell, úgy azoknak is, akik különböző beadványokkal élnek a kormányhivatal irányába, hogy a kormányhivatal nem alkalmazhat szankciókat sem egyetlenegy esetben. Tehát azok az elvárások, amelyeket megfogalmaznak a kormányhivatallal szemben, törvényi okokból kifolyólag kivitelezhetetlenek.
Közvetlenül Farkas Flórián elnöki működését Budapest Főváros Kormányhivatala nem vizsgálta. Makai István egy beadvánnyal élt a kormányhivatal felé, ami az Országos Roma Önkormányzat 2010-2014 közötti időszakára kiterjedő törvényességi ellenőrzést kezdeményezte, amely valóban részben egybeesik a Farkas Flórián által vezetett időszakkal is.
Ebben a tekintetben engedje meg, képviselő úr, hogy tájékoztassam arról, hogy 196 határozatot hozott az Országos Roma Önkormányzat, amelyet a beadványtevő Makai István 132 határozat vizsgálata esetében érintett. Ennek eredményeként 16 határozattal szemben emelt törvényességi kifogást az ön által is említett kormányhivatal, Budapest Főváros Kormányhivatala Farkas Flórián tekintetében az elnöki működést az Országos Roma Önkormányzat által meghozott döntésekre vonatkozóan vizsgálta. Ebből fakadóan sem akadályozhatott meg semmilyen felelősségre vonást a kormányhivatal.
Az Állami Számvevőszék a továbbiakban vizsgálta az Országos Roma Önkormányzat gazdálkodását, és ahogy azt egyes portálok, ahogy azt ön is idézte, a RomNet is megállapítja, Makai István két évvel ezelőtt több évre kiterjedő törvényességi ellenőrzését a beadvány szerint nem méltatta válaszra. Ezzel szemben a tényszerű igazság az, hogy 2016. december 27-én a beadványtevő Makai István egy 17 oldalas hivatalos választ kapott a kormányhivataltól, amely a törvényességi kifogással kapcsolatos összes általa meghatározott pontra érdemi választ adott.
Ugyancsak a beadványtevő kifogásolta azt, hogy Pálinkás Máriát, a Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felügyeleti osztályán az Országos Roma Önkormányzat ügyeivel foglalkozó kormánymegbízottat elmozdították erről a feladatról, mert nem végezte volna megfelelően a munkáját.
(9.10)
A valódi oka az elmozdításnak az volt, hogy pont a beadványtevő fogalmazott meg kritikát a vizsgálatot lefolytató kormányzati tisztségviselővel szemben, akit azért mozdított el a kormányhivatal vezetője erről a feladatról, hogy ezek a kifogások a továbbiakban ne álljanak meg, ne állhassanak meg vele szemben, és valóban, a beadványtevő megfelelő garanciákat kapjon arra vonatkozóan, hogy a vizsgálatot egy olyan személy, illetve egy olyan intézményrendszer végzi, ahol az általa megfogalmazott kritikák nem állják meg a helyüket.
A feljelentésben a kormányhivatal eljárásával szemben megfogalmazott kifogások légből kapottak, és ahogy látható, köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. 2014 és 2017 áprilisa között, függetlenül attól, hogy éppen ki vezette a roma önkormányzatot, az önkormányzat működésének törvényességével kapcsolatban 35 esetben tett a kormányhivatal intézkedéseket: 17 esetben törvényességi felhívással élt, 8 szakmai segítségnyújtást adott, 3 alkalommal felügyeleti bírság kiszabása történt, 2 javaslattétel, 2 alkalommal társhatóságok megkeresése, 2 esetben az elnöknek címzett, méltatlanságra okot adó körülmények kivizsgálására és intézkedések megtételére irányuló megkeresés, és egy darab fegyelmi eljárás.
Ezekből is látszik, hogy a képviselő úr által megfogalmazott állítások légből kapottak és rosszindulatú vádaskodások, amelyek a cigány közösség problémáira semmiképpen sem adhatnak választ, azonban a képviselő úr kitért a munkanélküliség kérdésére is, és szeretném felhívni a figyelmet, hogy 2014 óta nem a munkanélküliség Magyarország legfőbb problémája, hanem az, hogy a betöltetlen álláshelyekre hogyan találunk megfelelő munkaerőt, és azt gondolom, az a 700 ezer új munkahely, amely piaci körülmények között létrejött (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a magyar cigánytársadalom felemelkedését is támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Nem így van, nem jött létre!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem