HOLLIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

HOLLIK ISTVÁN
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fél évvel ezelőtt Ózd jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid félmeztelenre vetkőzött az irodájában. A furcsa akcióról már akkor is sejteni lehetett, hogy ez valami frappáns válasz akar lenni valamire. Mondjuk, ha a Jobbik táján egy félmeztelen fénykép küldözgetése a frappáns válasz bármire is, akkor a Jobbik elég nagy bajban van, de ez legyen az ő problémájuk.
Azóta kiderült, hogy egy hangfelvétel váltotta ki mindezt. Ezen a hangfelvételen sok minden hallható. Például egy újságíró megvesztegetésére történő javaslat, van benne egy kis cigányozás, és ami még ennél is talán súlyosabb, egy korrupciógyanús ügy tárgyalása. Miről is szól ez az ügy?
Két cég pályázott Ózd ivóvízellátásának fejlesztésére. Az egyik pályázó 40 millió forinttal drágább pályázatot adott be, a másik 40 millióval olcsóbbat. Janiczak Dávid azt szerette volna, hogy a drágább ajánlatot tevő cég nyerjen.
(14.10)
Tehát a drágább pályázatot benyújtó cég nyert, az ózdiak pedig vesztettek 40 millió forintot, ezért a Fidesz-KDNP feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél. Amikor mindezzel szembesítették a polgármestert, ő azt mondta, hogy ez nem korrupció, hanem kockázatelemzés.
Tehát ha egy jobbikos polgármester egy adott céget akar látni a pályázat győzteseként, majd a jegyzője a hangfelvételen azt mondta, hogy nyugodjon meg, ráállította az embereit az olcsóbb ajánlatot tevő cégre, hogy találjanak valamit a múltjában, amely miatt ki tudják zárni a pályázatból, az nem korrupció, hanem kockázatelemzés.
Államtitkár úr, ha a polgármester befolyásolni akar egy pályázatot, és ezért utasítja is a jegyzőjét, az valóban csupán kockázatelemzés lenne? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem