DR. TÓTH BERTALAN

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH BERTALAN
DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát. Egyrészt Varga Mihály két hónap múlva válaszolt az én megkeresésemre, másrészt pedig itt egy olyan diszkriminációról van szó, ahol azokat a családokat, akikről én beszélek, érte hátrányos megkülönböztetés, mert míg azoknak a családoknak, amelyek nem fizették vissza a hitelt, ez a tisztességtelenül felszámított összeg levonásra került a tőkeösszegből, ők nem kapják vissza ezt a pénzt. Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy ha 3 milliárd forint jut egy harmadosztályú szerb focicsapatnak, 490 millió forint Kisvárdának stadionfejlesztésre, vagy az Országos Roma Önkormányzatnál 1,3 milliárd forintot tudnak hazahordani, és emiatt büntetést kell fizetnie a magyar államnak, akkor miért nem lehet megoldani ezt a tételt is.
Az a jogszabályjavaslat, amit én beadtam, ezt a diszkriminációt feloldaná, de ha van más javaslatuk, azt is szívesen veszem, hiszen a legfontosabb, hogy ez a száz pécsi, baranyai család hozzájusson a pénzéhez. Köszönöm. A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem