IKOTITY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként, örülök, hogy tudunk ezekről a dolgokról beszélgetni, és bízom benne, hogy ezt mindannyian így éljük meg. Bár érzem, hogy időnként néhol elbeszélünk egymás mellett, bár sok dologban egyetértés van, megpróbálok néhány dologra rávilágítani.
Nem szeretném Soltész államtitkár úr vérnyomását emelni, csak itt a „bolsevik” szó kapcsán nyilván az is - tudom, hogy erre ugrik, én magam is egyébként, de nyilván van egy olyan konnotáció, amiből az jut eszünkbe, hogy beszorulunk a templomba, a templomok keretei között kell gyakorolni a vallást, ugyanakkor az is benne van a „bolsevik” szó értelmezésében, a köztudatban, hogy a társadalom egyik csoportja elnyomja a másikat, a többi csoportját, sokszor a kisebbség elnyomja a többséget. De azt gondolom, ha bármelyik társadalmi csoport, legyen az akár egy vallás, bármi, rátelepszik a többire, és túllépi azt, ami számára kijelölt, megengedett, akkor azt gondolom, ez is egyfajta negatív dolog lehet, ami visszaüthet.
Amikor védte a miniszter urat, értem azt, hogy nyilván egy emberben nehéz különválasztani azt, hogy mi az egyházi meggyőződése és mi az állami pozíciója, de ezt valahol, mivel azért csak egy szekularizált országról beszélünk, el kell tudni különíteni. Bizonyos területeken egyébként nem teológia az, amiről beszélünk, némi történelmi és szerintem leginkább történeti dolgokról beszélünk, ez nem teológia.
A lexikonos célzással azt szerettem volna kifejezni, hogy ez lehetett volna egy alaposabb munka is. Én nem találtam azóta, közben rákestem erre a kifejezésre különböző lexikonokban, és nem találtam meg ennek az előzményét, de nyilván ez a kifejezés egyébként frappáns, jó, tömör definíció, sajnálom, hogy ezt valahonnét mégis így átvették. Bizonyára önök által ismert, hogy ha valaki a Wikipédiáról átvesz valamit, és azt beilleszti valamibe, az nem egy menő dolog, az nem egy minőség-, rangnövelő dolog. Azt gondolom, mostanában ez társadalmi normának számít.
Október 31-e elhangzott a képviselőtársamtól. Én támogatom, tehát ez egy olyan dolog, hogy hogyisne, ez tiszteletreméltó, és igenis megvan a jogosultsága, de egyetlenegy dolgot kérek tisztelettel és megint csak: nézzük meg, beszéljünk az emberekkel. Amikor azt mondta a képviselőtársam, hogy mekkora a társadalmi igény, mennyire sok a keresztény ember a társadalomban, ez igaz, de megvan-e bennük ez az igény?
Ha elmegyek délután háromkor, ahogy a miniszter úr mondta, egy keresztútra nagypénteken, akkor én ott nagyon kevés embert látok, és nemcsak azért látok nagyon kevés embert, mert azok az emberek éppen dolgoznak. Kíváncsi leszek, ha ez bevezetésre kerül, márpedig nyilvánvalóan bevezetésre kerül, pénteken délután, nagypénteken, három órakor hányan lesznek a templomban jövőre, az utána lévő évben. Nem gondolom, hogy olyan nagyon megtelnének a templomok emberekkel. Erre gondolok, hogy van-e erre ilyen fokú igény.
És hogy mit értek az alatt, hogy társadalmi igény? Azt gondolom, a Fidesz-KDNP sokszor tartott már ilyen nemzeti konzultációt, például most is éppen hirdetnek egyet. Ilyen keretek között is meg lehet kérdezni az embereket, azt gondolom, például egy ilyen kérdésről, ami nem direkt a közvetlen politikai célt, a miniszterelnök évértékelőjét vagy beszámolóját alátámasztani szükséges, hanem tényleg mi az emberek véleménye erről.
Végül, legutoljára: nagyon jó, hogy elhangzott Burány képviselőtársamtól a közjó fogalma. Valóban, nekünk ezt kell figyelembe venni szerintem itt képviselőként, és most ez a kalap van rajtunk elsősorban, hogy képviselők, miniszterek, államtitkárok vagyunk, és ennek a feladatnak kell megfelelni. Még egyszer elmondom, hogy szerintem egy kicsit elbeszélünk egymás mellett, kérem, hogy értsük jól egymást. Én arra kérem önöket, gondolják át, hogy milyen társadalmi súlya van ezeknek, azt is figyelembe véve, hogy tisztában vagyok azzal, ahogy már mondtam is, hogy 24-e nem egy ünnep, nagypéntek egy ünnep, de mégis sokkal több ember van, aki délután négy órakor családi körben szeretne lenni, és a családok értéke, a családok összetartása ott nagyon jól megmutatkozik, ha 24-én délután már együtt vannak. Azt gondolom, ezek számunkra fontos és figyelembe veendő szempontok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem