FÖLDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A mezőgazdaság, ahogy az elmúlt évszázadokban, úgy jelenleg is és a jövőben is meghatározó gazdasági és társadalmi súllyal bír Magyarországon. Ezen belül potenciális fejlesztési lehetőségek vannak a magyar élelmiszergazdaságban, fokozható a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás rendszerének hatékonysága, növelhető az ágazat magyar és nemzetközi termelékenysége.
Magyarország területének 57 százaléka mezőgazdasági művelés alatt áll, ahol 5,4 millió hektár mezőgazdasági területen és 2 millió hektár erdőn folyik gazdálkodás. Szakértők szerint olyan élelmiszer-termelési potenciállal rendelkezünk, amit nem használunk ki megfelelően, és amely területen minőségi és mennyiségi előrelépésre is van lehetőség, ahogy azt a minisztérium tavaly a „Magyarország élelmiszergazdasági programja 2016-2050” keretében összefoglalta. Ez alapján a szakértők szerint a magyar élelmiszergazdaságban a mostaninál mintegy 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál rejlik, ami nemzetközi összehasonlításban is jelentős gazdasági és társadalmi lehetőséget rejt Magyarország számára.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly a mezőgazdasági szektor a 2,5 százalékos GDP-növekedéshez mintegy 0,6 százalékkal járult hozzá, a magyar agrárexport pedig 8 milliárd euró értékű volt. Az erősödő élelmiszergazdaság egyre több embernek nyújt megélhetést. 2010 óta az 51 százalékkal bővülő kibocsátásnak köszönhetően mintegy 50 ezer új munkahely is létrejött. Az élelmiszergazdaság alapvető céljai világosak: a biztonságos élelmiszer-ellátás, a GMO-men-tesség fenntartása, természeti értékeink megóvása, a biológiai sokféleség megőrzése, valamint a környezet kímélése, körültekintő és fenntartható bánásmód a természeti erőforrásokkal. Céljaink továbbá a tudás- és információalapú gazdaság erősítése, a családi gazdaságok földhasználati arányának növelése, az integrált összefogáson és szakmai tudáson alapuló termelés fejlesztése, az előállított termékekben a hozzáadott értékek növelése.
Éppen ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat, az elmúlt évek fejlesztései milyen változásokat hoztak a mezőgazdaságban és az élelmiszergazdaság-ban. Hogyan alakult a termelékenység és a foglalkoztatottság az elmúlt időszakban az ágazatban? Az élelmiszergazdaság milyen eszközökkel fejleszthető, ezáltal a kormány hogyan teheti versenyképesebbé a magyar mezőgazdaságot? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem