GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak hogy Cseresnyés Péter gondolatai nehogy el tudjanak ülni, mármint azok, amelyek nem helytállóak; tíz éve egymillió új munkahelyről beszélt, szeretném jelezni, hogy ez messze nem egymillió új munkahely. 2009 teljes éve és 2016 teljes éve között a 15-74 éves korosztályon belül 599 ezer fős a különbség, de szeretném azt is hozzátenni, hogy ebből 180 ezer fős többletet mutat a 2009-16 közötti közfoglalkoztatási többlet. Ehhez illesztetten 120 ezer fős többletet mutat az, aki külföldön dolgozik és a magyar statisztikákban kerül nyilvántartásba, és durván 200 ezer fő azoknak a köre, akik diákfoglalkoztatásban vesznek részt és hét évvel ezelőtt nem voltak a foglalkoztatotti körbe besorolva, most meg be vannak sorolva. Ha ezt összeadja, ez egyszerűen 500 ezer főt jelent, magyarul: 99 ezer fővel tudnék az ön helyében elszámolni pozitív értelemben. Hát, ez hét év alatt nem túl sok, államtitkár úr, egy kedvező gazdasági környezetben.
A másik a munkanélkülieket érintően: önök, akit csak ki lehetett lökni a rendszerből, kilöktek mindenkit. Gyakorlatilag az a csökkenés, ami benne van a munkanélküliek regisztrációs számában, abból fakad, hogy külföldön dolgozik egy részük, másik részük meg a közfoglalkoztatásban, amely nem mindig tekinthető produktív munkatevékenységnek.
És a V4-ekhez képest is - hogy tiszta legyen - van leszakadás, öt éven keresztül kevesebb vásárlóerő-értékű pénzt kaptak például a minimálbéresek a kezükbe, és azt lehet mondani, hogy e vonatkozásban most a választás előtti utolsó esztendőben próbálják meg korrigálni a saját dolgaikat, próbálnak meg olyan helyzetet teremteni, minthogyha jobb lett volna nekik az elmúlt két ciklusban, az elmúlt hét-nyolc esztendőben. Sajnos ez igaztalan. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem