DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A későromán stílus egyik legszebb magyarországi hagyatéka a zsámbéki, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett premontrei prépostság temploma, amely az 1763-as földrengés óta romokban van. A templom és kolostor maradványainak megmentése érdekében legutóbb 1889-ben Trefort Ágoston megbízásából Möller István építészmérnök végeztetett állagmegóvási munkálatokat. A műemlékhez azonban, a harmincas évek feltárásait nem számítva, azóta sem nyúltak értő kezek. Az 1990-es években több terv is készült a templom és a kolostor állagmegóvására, de érdemi munkálatokra évtizedek óta nem került sor.
A pusztulási folyamat azonban gyorsul. A Zsámbék önkormányzata és az ICOMOS közös szervezésében 2016-ban megvalósult romtemplom-kon-fe-ren-cia megállapította, hogy a romfalak állékonysága és védelme jelenleg nem biztosított, amiért élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet áll fenn. A romként megőrzött falak csak korlátozott használatot, hasznosítást tesznek lehetővé, így persze a fenntartási költségük aránytalanul nagy. Megoldatlan a romterületen a felszíni vizek és a területet övező utcai csapadékvíz elvezetése is. Az épületet és területét látogatói útvonal kialakításának híján nem lehet megközelíteni, ebből fakadóan megoldatlan a látogatók fogadása, illetve a prépostság építéstörténetének méltó bemutatása.
Fontos felhívni a figyelmet a műemlék funkcionális problémáira is. Megoldatlan a templom és a kolostor használata; nincs látogatói központ, mely helyet adhatna rendezvényeknek és mindazoknak a programoknak, amelyek elsősorban a templomot és a premontrei rend történetét bemutatnák korszerű, interaktív módon.
Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat, mit kíván tenni a kormány a zsámbéki templom folyamatos pusztulása ellen. Tervezik-e a terület széles körű turisztikai hasznosítását? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem