DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Matolcsy György jegybankelnök innen a pulpitusról az expozéjában mondta el, hogy 2014 második felében és 2015 első felében Magyarországot egy NATO-szövetséges tagállam budapesti nagykövetségéről támadták meg, méghozzá katonai és titkosszolgálati forgatókönyvek alapján, ami a jegybankon keresztüli kormánybuktatást célozta meg.
Matolcsy Györgyöt kétszer is kérdeztük, itt a parlamentben is, hogy mi lehetett ezek mögött a szavak mögött, milyen tényeket ismert, hiszen az önök frakciója egyetlenegy alkalommal sem támogatta azt, hogy Matolcsy György eljöjjön bármelyik bizottsági ülésre, és ott elmondhassa ő saját maga a saját szavaival, hogy mit gondolt. Hát itt elmondta, de nem lettünk tőle okosabbak, mert először egy Magyar Narancs-cikkből idézett - nem hiszem egyébként, hogy ez lenne az, ami gondolatokat korbácsolt volna benne -, majd később azt mondta, hogy egy párttársam tudta csak azt, hogy itt az amerikaiakról van szó, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéről, majd utána azt mondta, hogy Kósa Lajos tudta ezt valójában, és tőle idézett, majd legvégül, mert ennyiféle választ adott, azt mondta, hogy valójában már mindenki tudta, csak én nem, hogy itt az Amerikai Egyesült Államokról van szó.
Ennyiféle válasz nyilvánvalóan nem lehet igaz. Úgy gondolom, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabilitása a magyar szuverenitásnak egy nagyon-nagyon fontos kérdése, és ha ezt támadás érte, akkor úgy gondolom, hogy mi nyugodtan tehetünk fel kérdéseket, és meg is ismerhetjük azokat az adatokat, amik ebből rendelkezésre állnak, le kell vonni belőlük a tanulságot, és természetesen javaslatokat is kell tennünk.
No de Matolcsy szavai a levegőben maradtak, ezért kérdezem miniszterelnök urat, bármi egyebet tud-e azon kívül elmondani erről, amit Matolcsy György is elmondott, igaz, hogy nagyon zavarosan. Veszélyben volt-e a magyar szuverenitásnak ez a nagyon fontos eleme? Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem