VARGHA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt képviselő úr kérdésében benne rejlik a válasz is, amely természetesen igen, és valóban, ennek a migrációs válságnak a legnagyobb talánya Görögország, hiszen súlyos biztonsági kérdéseket vet fel, hogy Görögország saját polgárai biztonságát is veszélyeztetve miért engedi, hogy az emberáradat Európa felé, így Magyarország felé is Görögországon keresztül eljusson. Volt rá példa, hogy a görög szigetek és Görögország között néhány napig nem jártak a kompok, szinte teljesen megállt a bevándorlás. Tehát ha Görögország lépne, cselekedne és lezárná a határait, megvédené a schengeni határt, mint ahogy azt Magyarország megtette, akkor már sokkal előbbre tartanánk, mint most.
Valóban jobb külön cselekedni, mint együtt tétlenkedni, a mai európai uniós csúcson kiváló lehetőség kínálkozik az Európai Unió számára, hogy ő is a cselekvés útjára lépjen. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem