Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jegyezzük meg, hogy migrációs tárgyú szigorításokra elképesztő, elementáris erejű szükség mutatkozna. Ugyanakkor nekem egy dolgot kell csak megkérdeznem államtitkár úrtól, és nagyon kérem, hogy erre válaszoljon korrekt módon. Most, amikor ebben a csomagban migránsok munkavállalási célú idehozatalát könnyítené meg Magyarország Kormánya, hagyjuk, hogy milyen lobbierőnek köszönhetően, mert ezt kifejtettük a vezérszónoki körben, hogy szerintünk mi áll e mögött, nyilván önök mást mondanak erről.
Egyetlen kérdésünk van, hogy a stratégiai szerződések tekintetében, amiből több tucatot aláírtak nagyvállalatokkal, előírták-e azt, hogy ezen nagyvállalatok rendre magyar munkavállalókat alkalmazzanak, vagy pedig nem történtek ilyen kitételek, nem írták elő számukra azt, hogy a magyar munkavállaló alkalmazását kell preferálni bármilyen harmadik országból érkező vagy akár EGT-tagországokból érkezővel szemben. Ez az a kérdés, amin nagyjából eldől az az egész dilemma közöttünk, hogy igazából milyen motivációs ereje van annak, amit önök ideraktak, adott esetben egy autógyártó cég munkaerő-körforgásának megkönnyítése tekintetében.
A kérdésünk tehát egyértelmű, az önök által aláírt, részben még mindig titkos stratégiai szerződésekben kikötötték-e, hogy magyar munkavállalókat alkalmazzanak azok a cégek, amelyek álláspontom szerint tőlünk kapják a védelmi pénzt munkahelyteremtési támogatások formájában és a munkahelyek fenntartása érdekében, amiért cserébe jó esetben másfél-két évre vállalják az érintett munkahely megtartását. Tehát sokszor az egész bértömeget a magyar költségvetésből szinte odatolják számukra. Kérdésünk tehát egyértelmű, előírták-e ezeknek a cégeknek, hogy magyar munkavállalókat preferáljanak vagy sem. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem