KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Elmúlt négy éve annak, hogy a kormány átalakította a nyugdíjrendszert, és ebben egy nagyon érzékeny pontot is érintett, többek között megszűnt a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíj Magyarországon. Ma már a rokkantsági ellátás, valljuk be, nem több egy táppénzszerű ellátásnál vagy táppénzszerű juttatásnál, függetlenül attól, hogy korábban ki mennyi szolgálati időt szerzett és mennyi járulékot fizetett. Emellett a kormány megszigorította a jogosultsági feltételeket, hiába van valakinek több súlyos betegsége, akkor sem biztos, hogy a korábbiak szerinti egészségkárosodást ítél meg a döntőbizottság. Emellett a kormány lecsökkentette a juttatások szintjét is.
A felülvizsgálatok befejezését először 2013 végére ígérték, aztán kétszer meghosszabbították, most azt mondták, hogy 2015. december 31-ig végeznek. Novemberben ugyanakkor még azt mondták, hogy 30 ezres hátralék van, tehát úgy néz ki, hogy két hónap alatt 30 ezer ember sorsáról tudtak dönteni. Én úgy hallom, hogy futószalagon állították elő azokat az embereket, akiktől elvették az ellátást vagy csökkentették az ellátásukat. Mindenesetre érdekes, hogy 43 hónap alatt 160 ezer emberről tudtak dönteni, most pedig röpke egy hónap alatt 30 ezer emberről. Az EMMI utolsó adatközlése szerint közel 55 ezer embernek szűnt meg valamilyen okból a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátása az elmúlt években az összes vizsgálat tekintetében, és a tárca szerint nem lehet tudni, hogy közülük mennyi az, akinek a rendkívüli felülvizsgálat miatt szűnt meg az ellátása. Azt közölték, hogy nagyjából 10 százalék lehet azok aránya, akiknek az egészségi állapot szerint csökkentették vagy elvették az ellátását. A lényeg az, hogy véleményem szerint nehéz elhinni, hogy valóban ne tudnák pontosan, kitől milyen vizsgálaton és miért vették el az ellátást, vagy talán szándékosan nem tüntetik fel ezeket világosan a határozatokban. Azt látjuk, hogy a szociális segélyezés oldalán alig nő az ellátottak száma, tehát az emberek jelentős része ellátás nélkül marad. További fontos adat, hogy az igénylők között 2012 és 2015 között 66 ezer embert utasítottak el, például azért, mert nem rendelkezett megfelelő biztosítási idővel, vagy mert nem számított elég rokkantnak az illető. Tehát ők már az első rostán kiestek. De pontos képet erről sem lehet adni, mondván, hogy nem áll rendelkezésre információjuk. Mondják ezt a minisztériumban akkor, amikor tudomásom szerint 1,2 milliárd forintot költöttek el az informatikai rendszer kiépítésére.
Éppen ezért kérdezem államtitkár urat, hogy mennyi embernek és milyen okból szüntették meg az ellátását, mennyi érintettnek csökkentették az ellátását, miként lehetséges az, hogy 1,2 milliárd forintot elköltenek egy szoftverfejlesztésre és nem tudnak pontos adatokat továbbítani. Igazságtalannak tartja-e ön, ha valaki ugyanolyan egészségi állapot mellett kevésbé számíthat rokkantnak, és ezért kevesebb ellátást kap, mint a felülvizsgálatot megelőzően? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem