SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, engedjék meg, hogy néhány gondolatot én is megosszak önökkel, hiszen itt hallgatva a vitát, nem szakpolitikusként nagyon sok dolog felmerül bennem, ami kérdéseket fogalmaz meg. Ahogy végigmentem ezeken a felszólalásokon, jegyzetelgettem, hogy miről is kellene beszélni. Nyilván Balog miniszter úr felszólalásához nem szeretnék érdemit hozzáfűzni, végzi itt az eredeti szakmáját, nyilván ez van, hogyha nem szakemberek végeznek szakpolitikai tevékenységet. Tehát ugyanúgy, mint az agrártárcát hozzá nem értő ember vezeti, itt is jelentkezik ez. Én távol maradnék attól, hogy követeljem a lemondását. Tehát én nem hiszem, hogy ennek a területnek, ennek az ágazatnak egy másik demagóg vagy demagóg demagógra cserélése előremozdulást hozna. Tehát ebből a kormányból vagy ezekből a kormánypártokból teljesen mindegy, hogy ki ül oda, nem hiszem, hogy érdemi eredményt várhatnánk el.
Ennek megfelelően rá kell hogy térjek részben politikai dolgokra, hiszen önök teszik politikaivá ezt a szakmai vitát, hiszen arról beszélnek, hogy hogyan van átpolitizálva ez a téma. Szerintem semennyire, hiszen arról van szó, hogy én a magam részéről várom évek óta, hogy vajon mikor ébrednek fel a pedagógusok vagy a szülők. Ilyen türelmes pedagógusokat, akik ennyit tűrtek, mióta a KLIK-et létrehozták! Hiszen minden józan ember látta, hogy ez működésképtelen és rossz. Ehhez képest ennyi ideig tartott, és most fel vannak háborodva, hogy most már ennyi év után mégiscsak szóvá teszik, hogy ez működésképtelen. És azért is vagyok meglepődve ezen, mert ugye, többször felmerül az, hogy az önkormányzatok alulfinanszírozottsága miatt az oktatási intézményekre nem volt elég pénz, és ezért kellett, sőt, Hoffmann Rózsa képviselő asszony konkrétan azt mondta, hogy nem volt más megoldás. Hát ez van, ha az emberek nem gondolkoznak. Találnak egy megoldást, és utána nincs más, hogy mit is kellene kezdeni.
Önök meg sem próbálták megoldani az önkormányzatok finanszírozási problémáit. A mai napig alapfeladatokat nem tudnak ellátni! És akkor azt mondják, hogy nem jó az, ha valaki felveti, hogy kerüljön vissza. Miért ne lenne jó? (Németh Szilárd István: Konszolidáció volt! Valamit kellett tenni, nem? Összevissza hablatyolsz!) Minden további nélkül jó lehet, és az önkormányzatoknál megfelelő helyen lehet az iskola, abban az esetben, ha oda megfelelő finanszírozást teszünk. Németh Szilárd képviselőtársam olyan ügyesen mondta itt, hogy milyen tisztelettel hallgatta a többieket, úgy látszik, ez rám nem vonatkozik, de próbálom ennek ellenére folytatni. Tehát a finanszírozás rendszerének a megoldására nem egy központosító megoldás létezik csak. Sok más megoldás létezett volna, amelyet nem vizsgáltak meg. És most itt van az idő, erről kell beszélni, és akkor el lehet gondolkozni azon, amiről már szakpolitikusok beszéltek. Ugye, nyilvánvalóan szembetűnő volt az, hogy dr. Pósán képviselő úr és dr. Hiller képviselő úr, mindketten gyakorló tanár urak, egyetértettek abban, hogy az oktatásnak a gyermekekről kell szólnia, sőt még Tuzson Bence államtitkár úr is azt mondta, hogy a gyermek az első, a gyermek az igazi érték - ezek hangzottak el -, akiért az oktatás van. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy ennek szellemében kellene beszélni, hogy vajon mire képes az az oktatási rendszer. Az igazat megvallva én egy picit attól tartózkodom, hogy csak a gyermekről beszéljünk, mert legalább ennyire fontos a felnőtt, hogy kivé válnak ezek a gyermekek. Mert jelen pillanatban az oktatási rendszerben mit látunk? Azt, hogy egy olyan oktatási rendszer van, ahol konfrontatív, van szemben egy tanár és egy csomó gyermek, és 18 éves koráig jóformán nem kell gondolkoznia semmin, mert megmondja nekik egy oktatási rendszerben valaki azt, hogy miről mit gondoljanak, és utána kiengedik 18 éves korában az életbe, hogy keressen munkát, meg mondja meg, hogy ki legyen Magyarországon kormányon és ehhez hasonló kérdéseket. Ez az oktatási rendszer arról is szól, hogy ezek a felnőttek milyen felnőttek lesznek; arról, hogy mennyire lesznek boldogok, milyen lesz az életük.
Vajon az oktatási rendszer nem felelős azért, amit Magyarország boldogsági indexe mutat, hogy hol állunk a nemzetközi összehasonlításban, mennyire érzik magukat az emberek szabadnak? Vajon ez a boldogságindex vagy ez az oktatáspolitika nem része annak, hogy Magyarországon milyen arányban vannak öngyilkosságok vagy függőbetegségek? Ezek nincsenek összefüggésben? Nem ez a kimenete az egésznek, hogy milyen felnőttekké válnak ezek a gyermekek, akik kikerülnek a rendszerből? És hát onnantól kezdve, hogyha kicsit szélesebb látókörrel próbálunk erről beszélni, és ugye, Szabó Timea képviselőtársam mondta el szó szerint, hogy alattvalókat nevel a rendszer és nem gondolkodó felnőtteket, akkor nyilvánvalóan talán nem kellene előreugrani, hiszen még nem váltak felnőtté azok, akiket ez az oktatási rendszer és ez a KLIK nevel. De ugyanakkor nyilvánvalóan azt, amiről Dúró Dóra képviselőtársam is beszélt, hogy a tudásszerzés örömét, a tanulás örömét meg tudja-e teremteni ez az oktatási rendszer, mikor meg van határozva az, hogy hogy fogja a krétát a pedagógus a táblánál, hogy hogy üljön a széken, és egy teljesen automatizált rendszerbe próbálják az oktatást beerőszakolni, ez nyilvánvalóan nem lehet nagyon-nagyon pozitív.
(16.20)
És talán megbocsátanak nekem MSZP-s képviselőtársaim, nyilvánvalóan a bekiabálásokkal nem tudtam egyetérteni, mert mikor Hoffmann Rózsa képviselő asszony azt mondta, hogy Klebelsberg Kunó talán méltó arra, hogy elnevezzenek róla egy intézményt, én ezzel egyet tudok érteni, szüleim is olyan tanyasi iskolákban tanultak, amelyeket ő hozott létre; nekem azzal van a gondom, hogy az intézmény nem méltó arra, hogy az ő nevét viselje. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Tehát sokkal inkább erről kell beszélnünk, mert alapvetően azt a szellemet, hogy hogyan lehet helybe vinni, a helyi viszonyokhoz alkalmazni ezeket a tudásformákat, ezek azok, amiket ez az oktatási rendszer így nem tud megteremteni.
Egyvalamit, kérem, fogadjanak el tőlem kormánypárti képviselőtársaim, mégpedig azt, hogy teljes mértékben elhiszem azt, hogy a szándékuk nem rossz volt, fel nem tételezem, abszolút; én nagyon sok rosszat feltételezek önökről, ezt éppen nem. Én nem gondolom azt, hogy itt bárki ártani akart a magyar oktatásügynek, mindössze azt vélem, mint amit a birtokpolitikában is látok a saját szakterületemen, hogy nem vonják le a következtetéseket, és nem látom azt, hogy felismernék ezt. Pósán képviselőtársam mondta a beszédében, idézve Hiller képviselő urat, hogy beismerte azt 2007-ben, hogy 2002-ben több volt az esélye egy falusi gyermeknek, vagy jobbak voltak az esélyei. Én nagyon kíváncsi leszek, hogy a fideszes politikusok között mikor lesz meg az erre az önkritikára való képesség, hogy beismerjük, hogy valamivel rossz irányba megyünk, és azon változtatni kell, mert ennek a képességnek a hiánya jelenti a gátat, ami most a javulás irányába tudná mozdítani az egész rendszert.
Alapvetően egyébként teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a regionális különbségek, amelyek az ország fejlettségi szintjéből, mondhatnám azt, hogy egy főre eső GDP-ből, de nem akarom, a családi háttérből adódnak, azok hogyan öröklődnek tovább, és hogyan tudja leküzdeni ezt az oktatási rendszer. És nem csak ezt hogyan tudja leküzdeni, nem csak a szociális hátteret és a társadalmit, hogyan tud változtatni magukon a gyermekek adottságain és készségein? És alapvetően azok az általános szakmai vélekedések, amelyeket én is csak olvasok, hogy nem képes arra, hogy az igazán tehetségesből még többet hozzon ki, azt inkább visszahúzza középszerűre, ugyanakkor nem tudja felemelni a gyengébbeket, és ezért nagyon-nagyon rossz a rendszer, ezért alkalmatlan arra, hogy ez tartósan így maradjon.
És hogyha erről beszélünk, akkor nézzük meg azt, hogy mi az, ami indikálhatja most, jelen pillanatban, öt év működés után ezt az intézményfenntartó központot. Arra kérném akár a szakállamtitkárt, bocsánat, az államtitkár urat, akár a felelős szakpolitikusokat, mondják meg nekem, hogy hogyan változott az önkormányzati fenntartású intézményekben tanulók száma a mostanihoz képest. Az elmúlt években a KLIK-fenntartású intézményekből hogyan mentek át gyermekek egyházi fenntartású intézményekbe, és vajon miért? Mi lehetett az oka annak, hogy minden további nélkül változtattak ezen? Hogyan változott, mondjuk, az alternatív iskolák, az alapítványok által fenntartott iskoláknak a tanulói létszáma? Ezek objektív mérőszámok. Meg lehet nézni azt, hogy a szülők hogyan vélekednek, milyen véleményt mondanak ezekkel a döntésekkel, hogy milyen iskolába járjanak a gyermekeik, és ezek az indikátorok minden bizonnyal fontosak ahhoz, hogy megítéljük ezt.
Még egy dolgot nem szeretnék. Többször elhangzott itt az, hogy mi volt az MSZP-s kormányzás alatt. Nézzék el nekem, nem barátság miatt, de én nem akarok erről beszélni. Arról, hogy az MSZP-s kormányzás milyen volt, 2010-ben és ’14-ben is a választók véleményt mondtak, most engem ez nem érdekel. Engem az érdekel, hogy önök mit hoztak helyre, mire használták a kétharmadukat öt éven keresztül, mi az, amin javítottak. Most arról kell beszélnünk, arról kell véleményt alkotnunk, hogy mi az, amit meg tudtak javítani abból, amit önök rossznak ítéltek meg.
Még mielőtt reagálnék néhány hozzászólásra, hadd mondjam el, hogy a legellenszenvesebb dolog, amit itt a parlamentben az egész vita során elkövetnek, az, ahogy a pedagógusokról meg erről a béremelésről beszélnek, tehát gyakorlatilag arról van szó, hogy itt nagyjából azt mondják, hogy ha valaki fizetésemelést kapott, az fogja be a száját, az ne panaszkodjon, az ne merjen szót emelni akkor, hogyha valami nincs így… (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ezt senki nem mondta!) Gyakorlatilag ez volt az üzenete számos hozzászólásuknak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ne hazudjál! - Németh Szilárd István: Aljas hazugság! - Balla György közbeszól.) Nagyjából ez történt, nyilvánvalóan másképp látjuk azt, amit mondanak.
És akkor, hogyha megengedik, mennék tovább. Néhány képviselő úr, Pósán képviselő úr szólalt meg először, és idéztek levelekből, és rögtön rátérek akkor a bérekre, hiszen az is jellemző, hogy milyen idézetet választunk. Az egyik idézet, amit a levélből mondott véleményként, az volt, hogy az egyik igazgató egyetért azzal az elvárással, hogy a magasabb bérek magasabb elvárásokkal járjanak együtt. Kérem szépen, ha ezt bevallják, akkor ez azt jelenti, hogy igazi bérrendezés nem volt. Hogyha azt mondják, hogy a megemelt bérekhez többletfeladatokat adtak, akkor nem rendeztek béreket - ezzel ismerik el! Hogyha megemelték a béreket, és nem azonos elvárásokhoz, mint ami azt megelőzően volt, hanem többletfeladatokat adtak hozzá, akkor gyakorlatilag csak a többletfeladatokat finanszírozták anélkül, hogy rendezni akarták volna azt a bért, ami korábban alacsony volt. Kérem szépen, erről van szó, ez a többletfeladatok rendszere!
Egy másik levélből konkrétan idézte Pósán képviselő úr, hogy hatékonyabb lett a korrepetálás rendszere. Nem lehet az, hogy azért lett hatékonyabb, mert nagyobb igény van a korrepetálásra? Nem lehet az, hogy egyszerűen ez az igény megnőtt, és az oktatási rendszer igazodott hozzá? Nem lehet, hogy maga a korrepetálási igény nagysága indukálja az oktatás minőségét? (Dr. Pósán László közbeszól.) Tudom, majd leülök egyessel, tanár úr, hogyha megadta, nem is vártam jobb jegyet a tanár úrtól. (Derültség a Fidesz soraiban. - Balla György: Nem is érdemelsz jobbat!)
Németh Szilárdtól vártam volna, Németh Szilárdtól vártam volna azt, hogy felhozza a rezsicsökkentést, és teljesen meglepődtem, hogy Pósán tanár úrtól, egy tudós embertől hallottam ezt az érvet, hogy igazából a rezsicsökkentés oldotta meg az oktatásnak a helyzetét, meg ezért jó a pedagógusoknak (Dr. Pósán László közbeszól.), még az szja-csökkentést is említette, a jegyzőkönyvből nyilvánvalóan vissza lehet nézni, tehát az szja-csökkentés nagyon sokat segített a pedagógusoknak, meg a rezsicsökkentés, ez hangzott el. Ez teljesen tipikus, gratulálok hozzá, tehát hogyha ettől lett jó az oktatáspolitika Magyarországon, akkor nagyjából értjük azt, hogy mi történik.
Rétvári Bence államtitkár úr felszólalása is érdekes volt, hiszen azzal kezdte a felszólalását, hogy a Jobbik meg az MSZP együtt írta alá ezt az ívet. Alapvetően, mikor elmondta ezeket a gondolatokat, onnantól kezdve gondolkodtam azon, hogy megéri-e vajon elmagyarázni olyan embereknek, akik nem értik azt meg, hogy egy-egy szakmai ügy fontosabb, mint a pártpolitika, hogy milyen demokratikus pártban léteznek (Balla György közbeszól.), mit gondolnak a demokráciáról azok, akik ezt alapvetően… (Balla György: Először te próbáld meg felfogni!) …akik alapvetően nem értik azt meg, hogy különböző ügyekben egyszerűen együtt kell hogy működjünk. (Balla György: Te, aki trágyát hordasz, te beszélsz?) De alapvetően amire az ellenzéki pártok képesek, az, hogy egy-egy ügy érdekében félretegyék a pártpolitikai nézeteiket, ideológiai különbségeiket, szemlátomást ezt fel sem fogja alapvetően a Fidesz és a kormánypárt, hogy bizony egy-egy ügy lehet szakmai.
Visszatérő motívum volt Rétvári Bence államtitkár úrnak a felszólalásában az a kifejezés, hogy minden ízében vállalhatatlan volt. Idézett egy úriembert vagy - bocsánat! - egy hölgyet, aki, felsorolta, 2012-ben, ’13-ban mennyi pénzt kapott a kormányzattól, külön kifogásolta, hogy önmagát civilnek tartó, és alapvetően hogy hogyan lehet az, hogy aki ennyi tanulmányt készített. Tehát elsőként is az, hogy mennyi pénz ment el ezekre a feladatokra, azt önök adták, tehát ’11-ben is, ’12-ben is, ’13-ban is, az önök döntése volt az, hogy ezt milyen színvonallal kérik számon, és az önök döntése volt az, hogy hogyan használják fel. Az, hogy egy kutató vagy egy tudós ember esetleg érzékenyen reagál arra, hogy ha leír fontos gondolatokat, fontos irányokat, majd a döntéshozók semmilyen mértékben nem veszik ezt figyelembe, nem csoda, hogyha esetleg valóban érzékeny pontja ez. És ugyanígy kérdés az, hogy mondott itt példákat az építészeti rendszerrel kapcsolatban, hogy mi van, ha a tervező így tervez vagy úgy tervez. Kérem szépen, hiába készülnek el tanulmányok, hiába tesznek javaslatokat az oktatási rendszer átalakítására, hogyha ezeket a kormányzat nem használja. És hogyha Rétvári államtitkár úr ilyen példákkal jött, akkor én is hadd jöjjek ilyen példákkal! Hiába van egy nagy halom teljesen finom és ízléses nyersanyaga egy ételnek, hogyha azokat rosszul készítik el, és ez, akármilyen tanulmányok készültek, akármilyen vélemények fogalmazódtak meg, az oktatáspolitika csődje, ami most egyre inkább látszódik, ez azt bizonyítja, hogy ez a kormányzat egy halom szakmai, szakértői anyagból nem tudott egy normálisat főzni, ami kezelhető és vállalható lett volna.
Az is alapvetően Rétvári Bencének a fontos momentuma volt, ami utána több hozzászólónál visszatért, hogy ez egy politika által kreált, politikai és ellenzéki ármány, ami gyakorlatilag felhergelte a pedagógusokat, és nyilvánvalóan így kezdődött. Arra lennék kíváncsi egyébként, hogy önök szerint kik a civilek, kik mondhatják el még ezt Magyarországon. Nem érzik azt, hogy az önök politikája az, ami megszünteti és felszámolja ezt a szót? Önök csinálnak az országból kormánypárti és ellenzéki országot, és nem marad senki más, csak a két táborba való. Ez a klasszikus „aki nincs velem, az ellenem van” politika, ezt tapasztaltuk már, amit önök képviselnek, és ezen az oktatáspolitikai vitanapon is ez tér vissza folyamatosan, hogy mindenki mást ellenzéknek tartanak.
Utána az államtitkár úr elkezdi sorolni: Pécs, Sopron, Miskolc, Szombathely, a különböző helyszíneket, hogy hol micsoda párhuzamokat talált, és azt állítja, hogy ez csak ellenzéki. Én elnézést kérek a két érintettől, remélem, hogy nem a frakciótagságukkal játszom, de én - olvasva a médiában - láttam, hogy Révész Máriusz és Bencsik János fideszes országgyűlési képviselők is kockás ingbe bújtak, mert legalább képesek voltak arra, hogy felismerjenek egy problémát, és elismerjenek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
(16.30)
És innentől kezdve azt kell megvitatni, hogy a kormány képes vagy nem képes arra, hogy ezen a problémán változtasson. (Németh Szilárd István: Én is kockás ingben voltam.) Alapvetően Rétvári Bence mondta azt is, hogy amit elvontak a szocialisták (Németh Szilárd István: Ez a lényege a dolognak, a kockás ing!), annak mi a többszörösét tervezzük visszaadni. (Zaj, közbeszólások, az elnök csenget.) Ennek mi a többszörösét tervezzük visszaadni, mondta ezt Rétvári Bence. Tehát két kérdésem lenne: az, hogy mégis mikor? Öt év alatt nem tették vissza, mégis akkor mikor tervezik, hogyha öt évig nem voltak arra képesek, hogy ebben a szektorban finanszírozzák a szükséges kiadásokat? A másik kérdésem az, nemcsak az, hogy mikor, hanem az, hogy ki hiszi még ezt el önöknek. Ki hiszi el, hogy ha öt évig nem csináltak valamit, amikor megtehették volna, most majd kockásinges Facebook-fotók vagy egy tüntetés miatt megteszik? Tehát gyakorlatilag, ha az elmúlt öt évben nem voltak hajlandóak szembesülni azzal a problémával, ami ezt a jelenlegi eredményt hozta, ezeket a tüntetéseket és társadalmi ellenállást teremtette, akkor nem nagyon látszik a valós szándék arra, hogy ebben most változás legyen.
Ugyanazt a megállapítást tudom tenni, mint amit a korrupciós vitanap végén tettem, mégpedig azt, hogy ahhoz, hogy egy problémát kezelni lehessen, ahhoz legelsőként arra lenne szükség, hogy önök képesek legyenek felismerni ezt a problémát. Önök tagadják. Hoffmann Rózsa képviselő asszony volt az első, aki legalább elismert néhány dolgot, hogy javítani szükséges. Ez lenne a helyes irány, hogy felismerni a problémákat, megkeresni azokat, és ennek megfelelően lehetőség szerint megtenni a szükséges intézkedéseket, mert mindaddig, ameddig ez nem történik meg, addig egy olyan vitanapról beszélünk, ahol önök a probléma létét is tagadják, annak, amit az ellenzék és a magyar társadalom állít. Ennek a… (Balla György: Valószínűleg az élet iskolájában nevelkedtél!) - bocsánat, párbeszéd van? Mert akkor én is így fogom folytatni, elnök úr, hogyha… (Az elnök csenget.)
