DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először Németh Szilárd hatalmas leleplezésére szeretnék reagálni, már csak azokra a részekre, amelyek az oktatással kapcsolatosak. Hogy mennyire felügyel engem a pártelnök vagy mennyire nem, úgy gondolom, ez elég nevetséges, és ez az a színvonal, amire én nem szeretnék ebben a vitában sem lemenni.
Ami viszont a 2010-es és a 2014-es választási programunkat illeti, igen, én ma is egyetértek azzal, hogy kell egy központi tanterv. Ettől még azzal, ahogy önök megcsinálták a NAT-ot, még nem értek egyet. Nem tudom, ez miért ellentmondás. Szükség van rá, a létjogosultságát nem vonom kétségbe, ez van a programunkban, hogy igen, erre szükség van, de az a mód, ahogyan önök ezt megcsinálták, azzal nem értek egyet. Ennek a részleteiről majd Farkas Gergely képviselőtársam fog beszélni az én szigorú felügyeletem mellett természetesen (Németh Szilárd István: Úgy látom, ez telitalálat volt!), de neki meghagyom ezt a lehetőséget, aki a túlterheltségről is beszél majd.
A következő, hogy az államnak mint fenntartónak van-e létjogosultsága az oktatásban. Mi azt írtuk le a programunkban, hogy igen, van. Ma is ezt gondolom, hogy van. De ahogyan ezt megcsinálták, ahogyan a KLIK-et létrehozták, ahogyan működik, annak meg nincs létjogosultsága, de nem zárja ki egymást a kettő, ez nem ellentmondás. Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy a tankönyvkiadók között legyen-e állami tankönyvkiadó, akkor azt mondom, hogy igen, legyen. De azzal a móddal, ahogyan önök a tankönyvpiacot átalakították és méltatlan, szorult helyzetbe hoztak egyébként értékes kiadványokat létrehozó kiadókat, azzal meg nem értek egyet. Tehát szerintem semmilyen pálfordulás nem történt még a 2010-es programunkhoz képest sem, amit ön idézett, de a ’14-eshez képest meg pláne nem, ugyanarról beszéltünk akkor is. Egyébként a Fideszben is voltak ilyen hangok mind a tankönyvpiaccal, mind a KLIK-kel kapcsolatban akkor is, de nálunk tehát semmi nem változott. Tudnék pálfordulásra példákat mondani a Fideszben, de szintén nem fogom tenni, szeretnék inkább a pedagógusok helyzetéről beszélni.
Az életpályamodellel és annak a 2013-as bevezetésével, illetve annak körülményeivel kapcsolatban szeretném felhívni néhány dologra a figyelmet. Önök arról beszélnek és arról beszélt akkor Balog Zoltán miniszter úr, hogy egy pedagógusnak átlagosan 34 százalékkal növekszik a bére 2013 szeptemberében. Azt megelőzően 2008-ban történt a pedagógusok számára béremelés, és a kettő között eltelt időszakban az infláció következtében átlagosan 31,2 százalékkal csökkent a pedagógusok bére. Tehát reálértéken 2,8 százalékos emelkedést jelentett a minisztérium és a KSH adatait összevetve a 2013-as bevezetés. A 2013-as bevezetés úgy történt, hogy azt megelőzően ígértek egy 100 százaléknyi béremelést, de ennek csak 60 százalékát tudták bevezetni, és minden év szeptemberében plusz 10 százalékkal a maradék emelést így teszik meg. Akkor azt is mondták, hogy minden januárban a minimálbérrel együtt emelkedik a pedagógusok bére, majd amikor erre sor került volna, akkor ezt az intézkedést megváltoztatták, most már nem emelkedik. Tehát így az értékállósága szintén nem biztosított.
Gyakran arra hivatkoznak, hogy a pedagógusok bére elsősorban az ország teherbíró képességétől függ. Ez részben igaz. Másrészben attól is függ, hogy a kormányzat mennyire tekinti fontosnak az oktatás területét, mennyire tekinti fontosnak a pedagógusok bérét. Magyarországon az elmúlt 26 évben az összes kormányzat annyira tekintette fontosnak a pedagógusok bérét, hogy a diplomás-átlagbér 80 százalékát sem érte el soha. Tehát a nagy tortából önök is és az MSZP is mindig annyit költöttek az oktatásra, a pedagógusokra, hogy a diplomás-átlagbér 80 százalékát sem érte el soha a fizetés. Itt is diplomás emberekről van szó, ezt leszögezem, félreértés ne essék. Másrészről nemcsak a bérek, hanem az összes, oktatásra szánt kiadás is mutatja, hogy egy kormányzaton belül, mondjuk, akár a minisztériumi struktúra következtében is mennyire tudja az ágazat érvényesíteni a saját érdekeit. 2003-ban az akkori GDP 5,6 százalékát költötte a magyar állam oktatásra; 2013-ban 3,93 százalékát. Tehát igen, függ a teherbírástól, függ attól, hogy milyen a gazdaság teljesítménye. De attól is függ, hogy egyébként az ágazat mennyit tud kiharcolni saját magának a kormányzaton belül. Azt látjuk, hogy 2013-ban e tekintetben rosszabbul állt az oktatás, mint mondjuk, 2003-ban. De ezt is végignézhetnénk, az elmúlt 26 év mindegyik évét. A nemzetközi összehasonlítást pedig már ide sem merem hozni, mert egyébként sereghajtók vagyunk, Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában magasabb GDP-arányosan az oktatásra szánt források aránya.
Ha nemcsak a pénzről beszélünk, vagy csak részben a pénzről beszélünk, azért nem szabad elfelejteni, hogy az oktatásnak nagyon fontos szerepe kellene hogy legyen a társadalmi mobilitásban. Itt a felzárkóztatás kérdését szeretném behozni, és szeretném itt is elkerülni a pártpolitikai éleket. 2008 és 2013 között a magyar állam körülbelül 160 milliárd forintot költött felzárkóztatásra. Ebben az időszakban, miközben a gyereklétszám csökkent, a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma nőtt. Tehát kevesebb lett a gyerek, és több lett a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerek 2008 és 2013 között. Direkt hoztam olyan időszakot, amikor nemcsak Fidesz-kormány volt, MSZP-kormány is volt, mert nem az a célom ezzel, hogy kezdjem a sarat dobálni és rávilágítsak arra, hogy pártpolitikai szinten alkalmatlanok az ország vezetésére. Egyébként ezt így gondolom, de most nem ez a célom. (Dr. Rétvári Bence: Jó, hogy nem mondtad el!) Egyébként most nem az a célom, hogy erről beszéljünk. Azt szeretném megmutatni, hogy ennek a pénznek az elköltési hatékonysága igencsak megkérdőjelezhető. Ráköltöttünk 160 milliárd forintot, nem kevés pénzt, és növekedett a leszakadó gyerekek száma. Tehát olyan alapvető, rendszerszintű hibákról kellene beszélnünk, ami alapvető változtatásokat igényel.
Zárásképpen pedig egy kicsit a tiltakozásokról és a politikai kultúráról is, azt hiszem, beszélni kell, hiszen nagyon sok indulatot felkorbácsoltak az elmúlt időszakban az oktatásban folyó események.
(16.10)
De itt nem az történt, és nem úgy indult el ez az egész tiltakozási hullám, hogy MSZP vagy Soros György által pénzelt pedagógusok egyszer csak arra ébredtek, hogy Balog Zoltán elleni személyes gyűlöletüket nem tudják tovább féken tartani, hanem például a Herman Ottó Gimnázium levelet írt a KLIK-nek; és nem kapott választ. Nem egy alapvető kulturáltsági szint, ha egy gimnázium igazgatója vagy a tantestülete levelet ír a fenntartónak, akkor arra válaszolunk? Nem alapvető? És higgyék el, hogy az őszinteség az, ami ezeket a pedagógusokat vezérli. Megkockáztatom, lehet, hogy vannak olyan emberek, vannak olyan szereplők ebben az egész történetben, akiknek valamilyen politikai céljaik vannak. De elsősorban sem önöknek, sem nekünk, sem másnak nem azokkal kell foglalkozni, és nem azokkal kell törődni, akiknek politikai céljaik vannak. Hanem azzal kell törődni, hogy ezek a számok, amiket elmondtam, ezek javuljanak. Hogy ne legyen több leszakadó gyerek, ne legyen ilyen kevés az oktatás részesedése a közös pénzből, és a pedagógusok bére pedig minél előbb érje el a diplomás-átlagbért legalább, hogyha egy átlagos megbecsültséget akarunk kölcsönözni nekik.
Higgyék el, hogy engem és a Jobbikot semmilyen pártpolitikai cél ebben az ügyben nem vezet. Én is édesanya vagyok, bár még nincsen iskoláskorú gyerekem, de látom azt, amikor egy gyerek boldog attól, hogy valamit létre tud hozni. Látom a saját gyerekemet, milyen örömmel mutatja meg nekem, amikor úszni tanul, hogy le tud merülni a víz alá és tud kalimpálni a lábával. És látom a más gyerekét is, hogy mennyire boldog, amikor odaszalad hozzám, hogy rajzolt egy virágot az én kislányomnak, mert ők barátok az óvodában, és hogy ő megajándékozhatja ezzel. És higgyék el, hogy ezek az érzések, ezek az élmények sokkal inkább tudnak vezetni egy politikust is, mint az, hogy most Balog Zoltán lemondjon vagy ne mondjon le, vagy a KLIK-nek ki a vezetője. Higgyék el, hogy erről van szó! Arról van szó, hogy a gyerekek meg tudják találni a boldogulásukat, tudjanak alkotni, és egy jobb Magyarországot teremtsünk a saját gyerekeinknek, az egymás gyerekeinek, mert ez az, ami egy közügyekkel foglalkozó embert kell hogy vezessen, és minket ez vezet. És nagyon szeretném, ha az egész vitában mindenki részéről ez lenne az, ami a középpontjában áll az egész kérdésnek.
Nagyon kérem önöket, hogy ne pártpolitikai síkra tereljük ezt a kérdést, hanem arról beszéljünk, hogy hogyan lesz jobb a pedagógusoknak, hogyan lesz jobb a gyerekeknek, a szülőknek és ezáltal az egész országnak. Köszönöm, ha ezt megteszik. (Taps a Jobbik soraiból.)
