DÚRÓ DÓRA,
DÚRÓ DÓRA,
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A különböző szónokokat hallgatva olyan érzésem volt, mint amikor az ember néz egy rossz focimeccset - bár nem tudom, ellenzékből mostanában mennyire stílusos focimeccsre hivatkozni -, és azt látja, az egyik csapat annyira rosszul játszik, hogy ez a színvonal magával rántja a másik csapatot is, és így lesz az egészből egy nagyon-nagyon rossz meccs, ami egész egyszerűen nézhetetlenné válik. Mirkóczki Ádám képviselőtársam egy Vasas-Újpest összecsapást idézett fel, amelyen hasonló történt. Ezzel a vitával kapcsolatban is nekem ez az érzésem.
Úgy gondolom, ha komolyan vesszük az oktatást, és feltételezzük egymásról, hogy őszintén szeretnénk segíteni a pedagógusokon és a gyerekeken, akkor abba kellene hagyni azt, hogy ki kivel, mikor találkozott, milyen pártpolitikai célokra használják fel egyesek akár a tüntetéseket, akár a tiltakozásokat, és a valódi problémáról kellene beszélnie mindenkinek. Teljesen fölösleges az, hogy az egyes tüntetéseket ki jelentette be vagy ki nem jelentette be, meg ki milyen ruhában volt, meg kinek mekkora a lába, ez teljesen irreleváns; arról kellene beszélni, hogy hogyan tudnak az iskolák működni. Működik-e a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ? Beteljesíti-e azt az egyébként jogos alapelvet, ami a létrehozása mellett szólt? Mert mi volt a létrehozása melletti legfőbb alapelv? Az, hogy csökkenjenek a különbségek, amelyek regionális szinten, intézményi szinten a magyar közoktatásban jelen voltak.
Csökkentek-e ezek a különbségek? Képes-e a KLIK ebben a formában csökkenteni ezeket a különbségeket? Erre a kérdésre választ adnak a pártok is, de adott például a minisztérium háttérintézménye, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Az OFI azt a választ adta, hogy a KLIK ebben a formában erre a feladatra nem alkalmas, nem képes. Éppen ezért szükség van a megreformálására. És miért nem képes? Ezt a kérdést is fel kell tenni. Azért, mert a korábbi rendszerben a különbségek az önkormányzatok eltérő teherbírásából adódtak. Ha a KLIK fenntartása mellett továbbra is megvannak az önkormányzatok lehetőségei arra, hogy pluszszolgáltatásokat adjanak az iskoláknak, akkor lesznek önkormányzatok, amelyeknek a teherbírása ezt megengedi, azok ezt meg is teszik, és lesznek olyan önkormányzatok is, amelyeknek a teherbírása ezt nem engedi meg, és azok ezt nem is teszik meg.
(14.20)
Éppen ezért, ami a különbségeket okozta a rendszerben, nem szűnt meg. Szerintem egyébként ne is szűnjön meg. Tehát nem amellett érvelek, hogy tiltsuk meg az önkormányzatoknak, hogy pluszforrást biztosítsanak az iskoláknak, csak vegyük észre, hogy ez rendszerszinten nem működik. És hogy legyenek javaslataink, igen, az a javaslatunk, hogy az állam ott avatkozzon be, ahol erre szükség van. Nem kell ész nélkül minden iskolát államosítani. Nem kell elvenni az önkormányzatoktól, azoktól az önkormányzatoktól, amelyek jó gazdái voltak az iskoláknak, nem kell elvenni az iskolát. Ha valami működik, azt ne bántsuk. Ha valami nem működik, ott segítsünk. Ez kellene legyen az állami fenntartás alapelve. De önök nem ezt csinálták. És ezt már egyébként 2013-ban, amikor a KLIK-et létrehozták, akkor is lehetett látni.
A tankönyvpiaccal kapcsolatban hasonló a helyzet. Szeretnék adatokat hozni arra vonatkozóan, azt alátámasztandó, hogy a tankönyvpiacnak ebben a formában történt államosítása hiba volt. (Dr. Rétvári Bence: Benne van a Jobbik programjában.) Egyébként… Ez nincs benne a Jobbik programjában, államtitkár úr. Erre részletesen ki fogok térni, mert ön mindig tévesen ezt mondja. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Olvassa a Jobbik programját.) 2010-ben összesen a tankönyvköltés Magyarországon körülbelül 17 milliárd forint volt. 2015-ben a tankönyvköltés körülbelül 15 milliárd forint volt. Csökkent a tanulók száma, nagyságrendileg egyébként ezzel arányosan.
Csakhogy ehhez még hozzájött két tankönyvkiadó államosítása 8,7 milliárd forintért, a tankönyvfejlesztés most már állami pénzen történik, 4,6 milliárd forint, a korábbi rendszerben ez a kiadók saját költségén történt. A digitális fejlesztésekre még önök elköltöttek 2,6 milliárd forintot, és ez így összesen 14,9 milliárd, amit eddig tehát a régi rendszerben a kiadók saját költségükön teremtettek meg, most pedig állami költséget kell erre fordítani. Tehát ennyivel került többe az új rendszer a tankönyvek esetében.
A tankönyvfelelősök díja a régi rendszerben 6-7 százalék volt, tehát egy pedagógus 720 és 840 forint közötti pénzhez jutott, most pedig eleinte 100 forinthoz jutott, majd ezt emelték 300 forintra. És amivel önök gyakran érvelnek, hogy a tankönyvpiac túlburjánzott, valóban 1990-ben ez érzékelhető volt, akkor 142 kiadó volt jelen a tankönyvpiacon, 2011-2012-ben, amikor önök átalakították, 52. Ekkor, 2011-2012-ben 3712 tankkönyvjegyzékre vett kiadvány volt. Önök azt mondták, hogy ez annyira sok, hogy ezt csökkenteni kell, 2015-ben már az önök rendszerében 3400-ra sikerült ezt csökkenteni, tehát körülbelül 300-zal csökkent, 10 százalékkal mindössze a tankönyvjegyzékre vett kiadványok száma. Ilyen értelemben ezzel érdemi csökkentést nem tudtak elérni.
Elérték viszont azt, ami az egyik legdöbbenetesebb élményem volt képviselőként, amikor tankönyvkiadók vezetőivel találkoztam, és a kiadványokról beszélgettünk. Az a felhalmozott tudás, az a bejáratott rendszer, az a körülbelül az állami fejlesztés előtt 30 évvel járó informatikai háttér, ami ezeknél a tankönyvkiadóknál megvolt, most ment a kukába. Azért ment a kukába, mert önök három nap alatt fogadták el a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényt, december végén, semmilyen felkészülési időt nem hagyva az átállásra, méltatlan helyzetbe hozva az tankönyvkiadókat.
Olyan helyzet is előállt ennek következtében, hogy vannak olyan kiadványok, amelyek határon túli magyar gyerekeknek megfelelőek, Szlovákiában és Romániában a tankönyvjegyzéken szerepelnek, de Magyarországon nem szerepelnek. Ezek pedig nagyon színvonalas kiadványok és határon túli magyar gyerekek tanulnak is belőlük, nagyon népszerű kiadványok ezeken a területeken. De éppen azért, mert önök a szakmai szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyták, ezért Magyarországon ezek az értékek elvesznek.
Zárásként egyetlenegy adatot szeretnék idézni. 2002-ben vagy 2007-ben volt-e könnyebb bejutni a felsőoktatásba? Erről beszéltünk. Hiller István is és Pósán László is elismerte, hogy 2002-ben. 2015-ben még 2007-hez képest is nehezebb bejutni egy első generációs értelmiségi fiatalnak a felsőoktatásba. Ez a probléma. Ez az az eredmény, ami az elmúlt öt év oktatáspolitikájának csődjét leginkább mutatja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
