DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bárándy képviselőtársamra és Tuzson államtitkár úrra szeretnék reagálni először. A helyzet úgy áll, hogy 2002 óta a PISA-eredmények gyakorlatilag stagnálnak. A helyzet úgy áll, hogy az oktatásnak a GDP-arányos ré-szesedése 2002 körül 5 százalék fölött volt, most 3,8 százalék. Ha megnézzük azt, hogy a K+F-részarány a GDP-ben hogyan néz ki, ott is stagnálást látunk. Tehát azt gondolom, hogy ez a vita, amit önök itt folytatnak, teljesen fölösleges. Megállapíthatjuk azt, hogy együtt tették tönkre az oktatást: Fidesz, MSZP.
A másik pedig: államtitkár úr, van köztünk egy alapvető világnézeti különbség. A helyzet az, hogy önök szándékosan alacsonyan tartják az oktatásnak, a K+F-nek a GDP-arányos részesedését. Éves szinten a működésből a közoktatást érintően 200 milliárd hiányzik, ön is pontosan tudja, a felsőoktatásból pedig 50 milliárd. A történet arra fut ki, hogy Magyarországon minél több olyan ember legyen, minél több olyan felnövekvő fiatal legyen, aki gyakorlatilag bármikor bármilyen gyártószalag mellé beállítható vagy közmunkában foglalkoztatható.
Önöknek nem érdekük egy olyan ország, ahol a nemzetgazdaság magasabb hozzáadott értékkel termel, nem érdekük egy olyan ország, ahol a magasabb hozzáadott érték, a magasabb tudás miatt több bért kellene fizetni az embereknek. Az önök Magyarországa egy olyan Magyarország, ahol a multikkal összeszövetkezett oligarchák éhbérért robotoltatják az embereket. Ebbe nem fér bele az, hogy magasabb tudás van, magasabb képzettség van. A magasabb tudásért, magasabb képzettségért magasabb bér jár. Önök ezzel ellentétes politikát folytatnak. Éppen az olcsó bérekkel, a kiszolgáltatott munkaerővel versenyeznek.
Mi egy olyan megújuló Magyarországot szeretnénk, ahol folyamatosan nő az oktatás GDP-részaránya, öt-tíz év alatt vissza lehet azt pótolni, amit az önök és az önök elődeinek megszorító politikája kivett az oktatásból. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem