DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is köszönöm a támogató felszólalásokat, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a Házban nagyjából egyetértés van ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása kapcsán.
Néhány kérdés valóban elhangzott itt a hatálybalépéssel kapcsolatban, hogy 2006-ban miért vetette le az akkori parlament vagy az akkori kormányzat a napirendről, ezt nyilván ők tudják pontosan megválaszolni, hogy milyen szándékok mozgatták őket ebben a dologban. Egy konkrét dolog, a Btk. 333/A. § beiktatása, szeretném Staudt képviselőtársamat megnyugtatni, hogy a b) pontjában szerepel, hogy a jogerős ítéletben megállapított elkövetést tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, tehát ezekre az esetekre vonatkozik. Nyilvánvalóan a tudományos kutatásokat ez a kérdéskör nem érinti, de ha valaki, mondjuk, arról ábrándozik, hogy bírósági döntések nélkül, mondjuk, rehabilitálni fogunk előző rendszerekben elítélt politikusokat, vagy azokat kedvező színben tüntetünk fel, vagy vitatunk olyan eseményeket, amelyek megtörténtek, bírósági ítéletek vannak róla, azokat valóban perújítás, semmisség és egyéb úton lehet csak vitatni és kétségbe vonni. Ezt foglalja magában.
Ami pedig a keretelv átültetését illeti, nyilván kötelezettségszegési eljárást vonna maga után, amennyiben az uniós jogalkotást nem követné a belső jogalkotási folyamat, de nyilván a bizottsági és a részletes vita során még ki tudunk térni akár a módosítók kapcsán az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Köszönöm szépen még egyszer a támogatást és a szót. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem