SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az Európai Bíróság döntése szerint a magyar cafetéria-rendszer jelenlegi formájában nem összeegyeztethető az uniós joggal. A magyar kormánynak június 15-éig kell dönteni a rendszer átalakításáról, viszont úgy tűnik, ezzel sehogy sem áll. Legalábbis ez derült ki múlt héten a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán. Az ott elhangzottak alapján megfeleznék a munkavállalónként juttatható cafetéria keretét, és megmaradna a SZÉP-kártya. A 200 ezer forint feléig a SZÉP-kártya lenne adható, a másik felét pedig béresítenék. Az is kiderült, hogy veszélybe kerülne az egészségügyi és a nyugdíj-öngondos-kodás. Ráadásul korábban Lázár miniszter úr arról is beszélt, hogy az állami tisztviselőknek egyáltalán nem járna semmilyen cafetéria a jövőben. Nemhogy nem bővítenék a juttatások körét - ahogy azt az LMP is javasolta - a hiteltörlesztési támogatással, hanem az eddigieket is megszüntetnék.
Szerintünk elfogadhatatlanok a tervezett változtatások. Még a miniszterelnök által korábban felvetett kettős adózási rendszer is csak a bérek szinten maradásához lenne elég, a munkáltatók terheinek enyhítése nélkül csökkentett cafetériakeret viszont bércsökkenéssel járna. Két dolog biztos: a cafetériának meg kell maradnia az állami szférában is, a dolgozók bére pedig nem csökkenhet tovább, sőt annak emeléséhez többkulcsos adóra van szükség. Az LMP szerint csak olyan átalakítás elfogadható, ami mindezt szem előtt tartja.
A kérdéseim a következők: miért akarja a kormány megfelezni a munkavállalónként juttatható cafetériakeretet, és miért akarja kihagyni a rendszerből az állami tisztviselőket? Miért akarja szűkíteni a juttatások rendszerét ahelyett, hogy bővítené? Köszönöm. (Taps az LMP soraiból.)
(A jegyzői székben Hiszékeny Dezsőt
Hegedűs Lorántné váltja fel.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem