SZABÓ ZSOLT

Teljes szövegű keresés

SZABÓ ZSOLT
SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni mind a kormánypárti, mind pedig az ellenzéki frakcióknak azt az összefogást, amellyel az előttünk lévő jogszabálytervezetet támogatják. Az ügy összefogást eredményez, és bízunk benne, hogy az összefogás a jövőben a tettek szempontjából is meg fog jelenni, nemcsak itt, Magyarországon, hanem az egész világban, és bízunk benne, hogy eredménye lesz magának a párizsi klímacsúcsnak, a New York-i aláírásnak és a később bekövetkező nagymértékű, a világ országai részéről bekövetkező nagymértékű ratifikációnak.
A Törvényalkotási bizottság által beterjesztett összegző módosító javaslat megfelel a kormány álláspontjának, mindezekre hivatkozva kérem önöket, hogy mind a módosító javaslatot, az összegző módosító javaslatot, mind pedig magát a törvényt a szavazás során támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem