DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik) , a napirendi pont előterjesztője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Kiss László-ügy kirobbanását követően a Jobbik volt az első és egyetlen párt, amelyik követelte, hogy Kiss Lászlót távolítsák el az úszóválogatott szövetségi kapitányi tisztségéből. De az ügy kirobbanása nemcsak az ő személyével kapcsolatban vet fel kérdéseket, hanem olyan intézkedéseket is megkövetel mind a Magyar Országgyűléstől, mind pedig a kormányzattól, amelyek 25 éve váratnak magukra.
Az egyik ilyen vetülete az ügynek az állami kitüntetések kérdése, illetve annak kérdése, hogy jelenleg nem teszi lehetővé jogszabály, hogy az állami kitüntetéseket vissza lehessen vonni. Amikor újságírók erről kérdezték a kormány álláspontját, Lázár János azt mondta, hogy ennek a törvényi feltételeit kell megteremteni, akkor lehet erről a kérdésről beszélni. Nos, néhány perces munkával a jogalkotási csoportunk megteremtette azt a jogi feltételt, amit ha elfogadott volna a Kulturális bizottság többsége, akkor az állami kitüntetések visszavonhatók lennének.
Nyilván ennek az ügynek van egy morális vetülete is. Álláspontunk szerint az állami kitüntetés nemcsak szakmai munkáért járó elismerés, hanem van egy olyan morális vetülete, amelyhez egész egyszerűen méltónak kell lennie annak a személynek, aki megkapja ezeket a kitüntetéseket. 2011-ben szintén felmerült a kitüntetések visszavonhatóságának kérdése, akkor Kertész Ákos tett egy magyarságot degradáló kijelentést. Ezt követően a kormány is tárgyalta az ügyet, miután nem más, mint maga Schmitt Pál akkori köztársasági elnök kezdeményezte Orbán Viktornál, hogy az állami kitüntetések visszavonhatóságát az arra méltatlanná vált személyek esetében teremtse meg a kormányzat.
Schmitt Pál azt mondta, hogy azok válnak méltatlanná az állami kitüntetésre, akik a magyar állam alkotmányos értékrendjét megsértik. Ez szerinte Kertész Ákos esetében így történt, ezért kezdeményezte. Akkor Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivőjeként bejelentette, hogy igen, a kormány egyetért ezzel, és Semjén Zsolt feladata a jogszabályi háttér megteremtése, annak a törvényjavaslatnak az elkészítése, ami megnyugtatóan tudja rendezni ezt a kérdést. Mindez 2011 szeptemberében történt, azóta közel öt év telt el, és a kormányzat még mindig nem terjesztette az Országgyűlés elé azt a törvényjavaslatot vagy jogszabályt, ami megoldaná ezt a kérdést.
Magyarországon, ha egy önkormányzati képviselő méltatlanná válik arra, hogy az önkormányzati képviselői tisztséget betöltse, akkor elveszíti mandátumát. És méltatlanná válik akkor az önkormányzati törvény szerint például, ha szabadságvesztés büntetésre ítélik. Magyarországon egy képviselőtestület megvonhatja egy önkormányzati képviselő mandátumát, ha szabadságvesztés büntetésre ítélték. Ha egy önkormányzati képviselői tisztség esetében van egy ilyen feltétel, akkor egy állami kitüntetés esetében miért nincs ilyen feltétel? Sokkal nagyobb elismerés állami kitüntetést kapni, mint önkormányzati képviselőnek lenni, és az állam részéről egy világos üzenet az, hogy kizárólag ebben a körben tartják ezt szükségesnek, a kormány továbbra sem készítette el tehát a javaslatát.
Fontos ugyanakkor azt is hangsúlyozni, hogy az állami kitüntetéseket nem szabad pártpolitikai játszmák martalékává tenni. Tehát nem szabad olyan szabályozást megalkotni, amely lehetővé tenné azt, hogy a kormányváltások során akár az adott kormányzat vagy a köztársasági elnök személyének változatásakor a köztársasági elnök az összes állami kitüntetést bármilyen módon visszavonhatná, és így a politikai kurzusnak lenne kizárólag játékszere az, hogy ki kap állami kitüntetést és kitől vonják vissza. Ezért is kezdeményezett a Jobbik egy ötpárti egyeztetést például ebben a kérdésben, hogy sikerüljön egy olyan szabályozást megalkotni, ami nem teszi pártpolitikai csatározások játékszerévé az állami kitüntetéseket.
Tehát mind a morális vetület, mind a jogszabályi háttér megalkotása során a kormány óriási mulasztásokat követett el már az elmúlt 5 évben is, az elmúlt 25 évben is. És nem találunk olyan érvet, ami érdemben esne latba azzal szemben, hogy igen, az állami kitüntetések visszavonhatóságát meg kell teremteni.
Egy dologra tudunk tehát csak gondolni, hiszen nem mondanak semmit, nincsenek érdemi érveik ez ellen a javaslat ellen, egyedül az az érv, ami szóba jöhet, hogy a Viktor nem engedi, hogy ez a szabályozás megszülessen. (Derültség.) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem