DR. LEGÉNY ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. LEGÉNY ZSOLT
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napok szélsőséges időjárása után számolni kell azzal, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák bevételeik jelentős részétől elesnek, ami akár 10 ezer foglalkoztatottat is érinthet majd. Az említett megye déli részén mínusz 6-7 fokot is mértek a napokban a kertekben, ami akár 90 százaléknál magasabb mértékű károsodást is jelenthet a termésben, főleg az alma- és a meggyültetvények esetében
Ebben a helyzetben első lépésként már az is segítség lenne, ha a kormány és a kamara megszólalnának végre ebben az ügyben, és érdemi kézzelfogható segítséget nyújtanának a gazdáknak, azonban eddig ez még nem történt meg. Tekintve, hogy úgy tűnik, az egész északi országrészben és egyébként az ország nyugati részén is nagyon komoly a baj, a kárenyhítés mechanizmusába be kell avatkoznia a kormánynak, mert egyébként csak nagyon kevés kárt sikerülhet rendezni, és azt is csak később.
Lassan tíz évvel ezelőtt, 2007-ben a szocialista kormány két nap alatt tudott érdemben reagálni egy ilyen helyzetre, és 5 milliárd forinttal megemelte a Kárenyhítési Alapot. Most azt látni, hogy a főhatóság mintha nem is tudna a problémáról. A legjobb az lenne, ha már megkezdték volna a kárfelmérést, mert 15 napon belül be kell nyújtani a kárigényeket. Éppen ezért kérdezem államtitkár urat, vizsgálják-e már a kárenyhítés lehetőségeit, mert a helyzet a gazdák likviditási problémájával fenyeget, amit állami segítség nélkül nem lehet megoldani, és kérdezném, hogy nyújtanak-e végre érdemi és kézzelfogható segítséget a magyar gazdáknak, mert egy ekkora, mondjuk úgy, hogy tragédiát követően bizony a kormány segítségére nagy szükség van. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem