TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sallai R. Benedek képviselő úr, mindenképpen szólnom kell, mert arra hívta fel a figyelmünket, hogy ne tévesszük el újra az irányt és ne hibázzunk újra, hiszen 2007 és ’13 között valóban voltak olyan téves irányok, amelyeket újra alkalmazni, újra használni nem lenne szerencsés. Így is történik egyébként. A felzárkóztatás világában hatalmasat tudunk lépni annak érdekében, hogy azok a térségek, amelyek nem kaptak eddig támogatást és lehetőséget, most kapjanak is.
Ezért fogadta el a kormány 2014-ben a nemzeti közlekedésfejlesztési stratégiáját is, és azért is fogalmazta meg, világossá téve, hogy milyen prioritásai vannak, mert érezte, hogy 2007-től ’13-ig nem volt lehetőség a jó felhasználásra, a források hatékony felhasználására. Ne felejtsük el semmiképpen sem, 2006-ban már le lett rögzítve, hogy Magyarországon a 2007-2013 közötti forrásokból mit és hogyan használnak föl, milyen célokra. Le volt pontosítva egy projektlista. Hozzá nem lehetett igazán nyúlni, mint ahogy láthatták és tudhatták is, tapasztalhatták is. Valóban, csak a későbbiekben tudtunk néhány más pályázathoz hozzáilleszteni néhány fontos beruházást.
De most el kell érkezniük mindenképpen az autópályáknak a határokig, és ezt a magyar kormány vállalta. Hazai forrásból tudjuk megvalósítani azt a fontos célkitűzést, hogy a megyei jogú városokat bekapcsoljuk a gyorsforgalmi hálózatba; azt is egyébként hazai forrásból, hogy a kiemelt jelentőségű térségi beruházások megvalósuljanak. Számos olyan ipari övezet fog kinyílni a világ számára, amelyek útfejlesztéssel helyzetbe kerülnek, amit korábban mondtak, korábban terveztek, korábban világossá tettek és kértek is, mégsem kaptak hozzá forrásokat. Egyértelmű, láttuk a hibákat, és természetszerűen ezeket a hibákat még egyszer nem követjük el.
Egy biztos, hogy Magyarországon, még amiről mindenképpen szólni kell, egy olyan rossz gyakorlat volt, amit egész Európa bírál, ez a PPP-konstrukció. Magyarországon először alkalmaztak olyan PPP-konstrukciót, amelyek segítségével jelképesen szólva sikerült 30 évre Magyarországot eladósítani, 30 éven keresztül fizetünk 100 milliárd forintnál magasabb összeget a PPP-konstrukció miatt az autópályák építése ügyében. Ha 100 milliárd forinttal többet tudnánk használni útépítésre és felzárkóztatásra, megint sokkal beljebb lennénk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem