BÁNKI ERIK,

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK,
BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, Hörcsik Richárd képviselőtársammal megosztva fogjuk a Fidesz vezérszónoklatát mondani, én elsősorban a 2007-2013-as ciklus indulásával foglalkoznék, azokkal a kérdésekkel, azokkal a problémákkal, amelyek nagy részét Lázár János miniszter úr is említette, Hörcsik Richárd képviselőtársam pedig a 2010 utáni időszakról fog bővebben beszélni.
Összességében mindenképpen megállapítható az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a 2007-2013-as fejlesztési ciklus mérlege pozitív, hiszen alapvető célunkat sikerült teljesíteni, sőt túlteljesíteni: a rendelkezésre álló uniós támogatásokat az utolsó centig le tudtuk hívni, és azzal, hogy 108 százalékra teljesítettük a lehívást, a középeurópai országok közül a legjobb eredményt tudtuk elérni. Ez azonban azon múlt, hogy 2010-ben a választók - ahogy Lázár miniszter úr is elmondta - úgy döntöttek, hogy azokra a koncepciókra, azokra a tervekre, azokra a megszorításokra, amelyeket az európai uniós források felhasználásával kapcsolatban a szocialista kormányok részéről foganatosítottak, nincs szükségük.
A szocialisták által előkészített programok gyakorlatilag koncepció nélküliek voltak, egy olyan osztogatási elven alapultak, amely éppen az aktuális kormányhoz közel állók lobbiérdekeit próbálta kiszolgálni. Olyan vállalatok erősödését támogatták ráadásul, amelyek konkurenciái voltak a hazai kis- és középvállalkozásoknak, ilyen módon ahelyett, hogy a hazai gazdaság motorját, a hazai foglalkoztatás háromnegyed részét kitevő kkv-szektort erősítették volna, éppen a konkurenciájukat támogatták ezekkel az uniós forrásokkal.
Utólag azt mondom, hogy örülhetünk annak, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormány idején mindösszesen 973 milliárd forint került felhasználásra a rendelkezésre álló uniós forrásokból, hiszen így ezzel az osztogatással, ezzel a cél nélküli pénzszórással nem okozhattak akkora veszteséget és kárt, minthogyha időarányosan tudták volna lehívni ezeket a forrásokat.
Lázár János miniszter úr megerősítette, amit mi is gondolunk, hogy az uniós források nem könyöradománynak tekinthetők, hanem azokért kőkeményen megdolgoztak a magyar munkavállalók. Hiszen ha adóforintjaikat, azokat a befizetéseket, amelyeket az Európai Unió részére teljesítettünk, illetve azokat a lemondásokat, amelyek a 2004-es uniós csatlakozásból kifolyólag a magyar gazdaság szereplőit vagy éppen az intézményrendszer átalakítása révén a magyar államot megkárosították, ha ezeket a forrásokat összeadjuk, akkor bőven megérdemelte Magyarország azt a 8600 milliárd forintot, amelyet az Európai Uniótól támogatásként megkapott.
Nézzük, hogy mik voltak azok a hibák, amelyeket a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormány elkövetett az uniós fejlesztési ciklus legelején. Egy teljesen felesleges pályázati rendszert építettek ki. A miniszter úr beszélt arról, hogy olyan esetben hoztak létre egy Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, amely önállóan, elvileg a kormánytól függetlenül működött és tette a dolgát, amikor a felhasznált források 90 százaléka egyébként olyan közhasznú beruházásokat szolgált, amelyek éppen a tárcák, a minisztériumok szakmai információit és szaktudását kellett volna hogy felhasználják és érvényesítsék. Ebben az esetben nyilván nem volt más a cél, mint egy olyan központosítás, amely egy kézi vezérlésű osztogatás alapja lehet, ahol a haveroknak, a kormányhoz közel álló érdekcsoportoknak lehetett osztogatni.
Mondok egy teljesen abszurd rendszert, tisztelt képviselőtársaim. Olyan esetben kellett pályázniuk a településeknek például szennyvízhálózat kiépítésére vagy az ivóvíz védelmét szolgáló ivóvízhálózat kialakítására, amely Magyarország számára derogációs kötelezettség volt, tehát így is, úgy is meg kellett csinálnunk, végre kellett hajtanunk ezt a beruházást. Ehhez képeset ahelyett, hogy a kormány kijelölte volna azokat a településeket, ahol a ivóvízproblémák miatt vagy a szennyvízkezelési problémák miatt kötelező ezeket a beruházásokat megvalósítani, pályáztatta és versenyeztette ezeket az önkormányzatokat, pályázatokat íratott velük, egy csomó forrást elköltöttek - ahogy szintén elhangzott az expozéban -, adott esetben 20-25-30 vagy akár 45 százalékot is arra, hogy egyáltalán a pályázatokat elkészítsék, beadják és azt sikeresen lemenedzseljék, ahelyett, hogy kijelölte volna azokat a területeket, ahol ezeket a beruházásokat végre kell hajtani, és rengeteg pénzt tudott volna megspórolni és megtakarítani.
De mondhatom azt is, ami szintén a mostani rendszer módosítását követően egy nagyon jól bevált elem, ez pedig az előleglehívási lehetőség. Látható volt az, hogy sem az önkormányzatok, sem a vállalkozások nem rendelkeznek olyan sajáttőke-erővel még magas támogatási intenzitás esetén sem, tehát, amikor 50 vagy akár 60 százalékos támogatást lehetett nyerni az európai uniós forrásokból, akkor sem rendelkeztek az önkormányzatok vagy a vállalkozások azzal a szükséges önerővel, amellyel elindíthatták volna a beruházásokat. Mihez vezetett ez? Odavezetett, hogy évekig húzódtak ezek a beruházások egy olyan időszakban, amikor egyébként is kiszámíthatatlanok voltak a külgazdasági körülmények. Odáig jutottak el a vállalkozások vagy akár az önkormányzatok, hogy mire megvalósították a beruházást, már másfél- vagy kétszeresébe került egyébként a beruházás ahhoz képest, mint amikor ők ezt eltervezték, ami azt jelentette, hogy módosítani kellett a pályázatokat. Az egy dolog, hogy többlettámogatást lehetett odairányozni még ezekhez a beruházásokhoz, de a másik probléma az önerő biztosítása volt, hiszen az önerő esetében is másfél-kétszeresét kellett előteremteni ahhoz, hogy a beruházást meg tudják valósítani.
Ennek az lett a következménye, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy önkormányzatok tucatjait, százait sodorta csődbe egy-egy olyan beruházás, amit egyébként helyi szinten akár a polgárok, akár a városok, települések vagy éppen a megyei közgyűlések vezetői egy fontos, megváltó beruházásnak gondoltak.
(15.20)
Hála istennek, hogy egy olyan kormány jött Magyarországon 2010 után (Varju László közbeszól.), amely konszolidálta az önkormányzatokat, és több mint 1200 milliárd forintnyi adósságtól mentette meg őket, amelybe jórészt a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok rossz gazdaságpolitikája, illetve felelőtlen projekt-előkészítései sodorták őket.
Arról már beszélt miniszter úr, hogy túl bürokratikus volt az egész intézményrendszer, nemcsak a bírálati szempontok bonyolultsága, hanem magának a pályázatnak a benyújtási feltételei is. Oldalak ezreit kellett kitölteni, táblázatok százait kellett kitölteni annak érdekében, hogy egyáltalán beadhassák a fejlesztési pályázatot, amelynek az lett a következménye, hogy önmaguk az önkormányzatok képtelenek voltak ezeknek a pályázatoknak a benyújtására, szinte kivétel nélkül külső tanácsadó cégeket kellett alkalmazniuk annak érdekében, hogy egyáltalán eredménnyel járhassanak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megváltás volt az európai uniós források felhasználását tekintve is a 2010-es választás, és az az új program, az az új konstrukció, amelyet a kormány kidolgozott, odavezetett, hogy nem ragadtunk be a pályázati források felhasználásába, hanem ahogy említettem a bevezetőmben, azoknak a módosításoknak köszönhetően, amelyeket a kormány végrehajtott, gyors, rugalmas és eredményes pályázati rendszer alakult ki, a kifizetések pedig olyan mértékben gyorsultak fel, hogy a ciklus végére 108 százalékot tudtunk teljesíteni, amellyel Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és Romániát is megelőztük. Tehát e tekintetben is Magyarország éltanulója volt nemcsak az Európai Uniónak, hanem kiemelkedő teljesítményt nyújtott a középeurópai térségben.
Azt gondolom tehát, hogy van miért büszkén állnunk itt, önök előtt. Olyan eredményeket értünk el, amire mindannyian, nemcsak a politikusok, hanem az ország is büszke lehet. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem