LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm, elnök úr. Természetesen minden kimutatás rendelkezésre áll, és ezek a kimutatások egyértelműen cáfolják a képviselőtársam kérdéseiben megfogalmazott állításokat. Először is, 8700 olyan gazdálkodó van, aki az AKG-ban nem nyert, és ennek az az egyszerű oka, hogy a meghirdetett 158 milliárd forintra 450 milliárd forintnyi igény érkezett. 450, illetve 455 milliárd forintos igényt egy 158 milliárdos keretből nem tudunk kielégíteni, tehát teljesen természetes dolog az, hogy vannak vesztesek.
A veszteseknek két csoportja van, ami, úgy gondolom, külön figyelmet érdemel: az állattenyésztéssel foglalkozó vesztesek és a gyümölcs-szőlő ültetvényesek. Azon dolgozunk, hogy kereteket létesítsünk még ezeknek a veszteseknek a kártalanítására, illetve újabb pályázatok meghatározására. De ezt a végére szánnám. A mondandóm lényege az, hogy 9500 gazdálkodó jelenti a nyertesek számát az AKG esetében. Az AKG-ban 441 ezer hektár az a területnagyság, amit támogatunk, ehhez jön még az ökológiai gazdálkodás, ahol 2200 ügyfélből 133 ezer hektáron 99 százalékát támogattuk a pályázóknak. Az AKG-nál a nyertes arány több mint 50 százalék fölött van.
Azt is szeretném elmondani, hogy a pályázati feltételek teljes egészében nyilvánosak voltak, 2015. október 7. óta hozzáférhetőek voltak. Sőt, társadalmi konzultáció is zajlott több esetben is a pályázati feltételek meglétéről. A pontozás objektív volt, ezért, miután, még ha akarnánk se tudnánk megváltoztatni, nem is javaslom azt, hogy egy objektív pontozási rendszerbe akár a törvényhozó hatalom, akár a végrehajtó hatalom belenyúljon. Nincs igaza képviselő úrnak, tekintettel arra, hogy a magasabb munkaigény, például az állattartás és más szempontok is igazságosan voltak bírálva a kiírásban. Abban azonban igaza van, hogy a szántó győzelmi aránya nőtt. 2007 és ’13 között a szántóterületek 80 százaléka vesztes volt az AKG-ban, most a szántóra pályázók 50 százaléka nyert. És még mindig több a gyep- és az ültetvénynyertes, mint a szántó, teszem hozzá. Készek vagyunk keretet nyitni az ültetvényesek és az állattartók tekintetében, erről folynak egyeztetések jelen pillanatban. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem