DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Megnyugtató választ kaptam; igaz, eddig a Fővárosi Főügyészség vezetője, dr. Ibolya Tibor pont az ellenkezőjét mondta, de én önnek hiszek, határidőben el fog készülni a hiánypótlás, és tud tárgyalási határnapot tűzni a bíróság, én ennek örülök. Nagyon sajnálom ügyész úr halálát, ahogyan annak a károsultnak is sajnálom a halálát, aki öngyilkos lett amiatt, ami ebben az ügyben történt, és most pereskedésre van szüksége a családnak is, hogy egyáltalán valamihez hozzájussanak.
De volt még kettő nagyon konkrét kérdésem, és arra kérem legfőbb ügyész urat, hogy ezekre legyen szíves válaszolni. Ki volt a 11 VIP-ügyfél? Volt-e köztük kormányzati szereplő, amelyik állampapírt tartott ott és készpénzt kapott vissza? Kormányzati szereplő alatt értem a kormányzati céget is. Illetve Tarsoly Csaba nyilatkozata, a Buda-Cash-helyzetnél többmilliárdnyi betét tűnt el - kik lehettek azok, akik az utolsó pillanatban kivehették a pénzüket, kiterjed-e erre a nyomozás?
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem