DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Nagy közérdeklődésre tart számot az, hogy a Quaestor-ügyben hogyan bukdácsol a vádhatóság, illetve a bíróság egymás érvhalmazain keresztül, hogy miért lehet vagy miért nem lehet megkezdeni ezt a büntetőeljárást. Van-e olyan vád, került-e olyan vád beterjesztésre a bíróság elé, amely alapján meg lehet kezdeni magát a büntetőeljárást?
(14.00)
Úgy gondolom, hogy ezen legalábbis nem segített ügyész úr sajnálatos halála az elmúlt héten, amiről többször hallottuk azt, hogy ez nem fogja semmilyen esetben sem, semmi esetre sem fogja ezt az ügyet hátráltatni, de valójában önök eddig mindenre azt mondták, hogy ezt az ügyet nem fogja hátráltatni, önök iszonyatos hatékonysággal, borzalmas gyorsasággal fel fogják deríteni ezt az ügyet, és eddig még minden csak hátráltatta ezt.
Úgy gondolom, hogy ügyész úr nagyon sajnálatos halála is hatással lesz majd erre, és én úgy gondolom, az is hatással lesz rá, hogy sikerül-e végre olyan vádiratot összeállítania majd az ügyészségnek, amely alapján meg tudja kezdeni a bíróság az ügy tárgyalását. Itt nagyon fontos, legfőbb ügyész úr, kiemelni, itt nem az önök véleménye a fontos, hogy az ügyészség szerint jó-e a vádirat, hanem hogy a bíróság szerint jó-e a vádirat. Tetszettek-e már dűlőre jutni, és mikorra fogja kitűzni a bíróság az első tárgyalás napját?
S még két konkrét kérdés: Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt mondta, hogy volt 11 VIP-ügyfél, aki állampapírt tartott ebben a cégben, de készpénzt kapott vissza, méghozzá azért, mert féltek a botrány kirobbanásától. Kérdezem én, van-e köztük kormányzati szereplő, van-e köztük olyan kormányzati szereplő vagy annak bármelyik háttérintézménye vagy cége, amelyik így kaphatott vissza készpénzt. A következő kérdésem pedig az volna, Tarsoly Csaba azt mondta, hogy a Buda-Cash-helyzet miatt többmilliárdnyi betét tűnt el az utolsó napokban. Kik ők, mert egészen biztosan nem a kisbefektetők voltak. Kiterjed-e erre a nyomozás? Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem