DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat legfőbb célja - mint ahogy a bizottsági előadó is hangsúlyozta - a nemzeti vagyonról szóló törvényben a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek és műemlék együttesek kiegészítése a kormány által elfogadott nemzeti kastélyprogram és a nemzeti várprogram azon helyszíneinek beemelésével, amelyek jelenleg még nem tartoznak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű műemlékek körébe.
(22.00)
A törvényjavaslat szövegpontosításokat is tartalmaz, valamint a mellékletben töröljük az épületegyüttesek művelési ággal meghatározott azon alkotórészeit, amelyek tételes részletezése nem bír jelentőséggel, ezt egyébként a parlamenti vita alapján tettük és tesszük meg.
A benyújtott bizottsági, illetve összegző módosító javaslat alapján a törvényjavaslat melléklete kiegészül a Csongrád megye legjelentősebb, állami tulajdonban lévő műemlék együttesei közé tartozó nagymágocsi és derekegyházi Károlyi-kastélyokkal, valamint a váli Ürményi-kastélyegyüttessel. A módosító javaslat az érintett kastélyoknak a nemzeti vagyon körében való tartása, azok méltó turisztikai és kulturális hasznosítása, valamint műemléki felújítása nemzetgazdasági érdek. A váli Ürményi-kastélyegyüttes a nemzeti kastélyprogramba történő bevonására figyelemmel rövid időn belül állami tulajdonba kerül, ezért támogatom a bizottsági előadó képviselőtársam azon javaslatát, amely szerint az állami tulajdonszerzés ingatlannyilvántartásba történő bejegyzésének várható időpontja, időigénye miatt indokolt a hatályba léptető rendelkezések módosítása.
A törvényjavaslat vitájának lezárásaként köszönöm a vitában közreműködő képviselőtársaim, a Gazdasági bizottság és a Törvényalkotási bizottság tevékeny közreműködését.
Tisztelt Országgyűlés! Mindezek alapján arra kérem az Országgyűlést, hogy az összegző módosító javaslatot és a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem