DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A betegek sajnos már kezdenek hozzászokni azokhoz az esetekhez, amikor a 24 órás vérnyomást mérő készülékbe saját maguknak kell elemet venniük, vagy amikor nyomtatópapírt kell vinniük zárójelentésük kinyomtatásához. Ezek az esetek, mint egyébként csepp a tengerben, jól mutatják, hogy az egészségügy milyen fontos és komoly problémákkal is küzd ezen felül.
Ha továbbra is a betegek oldaláról kívánjuk vizsgálni az egészségügyet, nagyon fontos, hogy foglalkozzunk magának a betegbiztonságnak a kérdésével. Most talán már nemcsak a műhibában szenvedők, illetve a műhibát elszenvedettek tartják azt, hanem a szakemberek is állítják, hogy az emberek nem igazán vannak biztonságban egészségügyi intézményeinkben. Sajnálatos tény, illetve eredménye egy felmérésnek, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy az orvosok mennyire érezték biztonságban saját betegeiket az ellátás során. Nos, ebben a felmérésben az orvosok 78 százaléka úgy gondolta, hogy egyáltalán nem vagy csak alig van biztonságban a beteg az ellátás során. Lesújtó az adat, tehát alig 20 százalék az, aki úgy gondolta, hogy a betegek biztonságban vannak. De ezen is továbbmehetünk, és mondhatjuk azt, hogy az egészségügyi intézmények közel kétharmada már képtelen megfelelni azoknak a minimumkövetelményeknek, amelyeket a biztonságos betegellátás érdekében maga a kormány határozott meg, és amit szeretnénk azért betartatni velük, hogy ahová járnak gyógyulni, ott biztonságban legyenek a betegek.
(16.00)
Sőt, ott tartunk, hogy egy volt tiszti főorvos 2012-ben kimondhatja, hogy csak azért nem járnak ellenőrizni az egészségügyi intézményekbe és azért nem tartják be a jogszabályban előírt ellenőrzési kötelezettségüket, mert már képtelenek az egészségügyi intézmények azoknak megfelelni.
Azt kell hogy mondjuk, és azt kell hogy lássuk, hogy a probléma továbbra is az, hogy az állam nem ellenőrzi a betegbiztonságot, nem tudhatjuk meg, sőt a betegek sem tudhatják meg, hogy azok az intézmények, ahová mennek gyógyulni, ahol rajtuk műtéteket végeznek, egyáltalán milyen eredményességgel dolgoznak, nem válik el, ha úgy tetszik, hogy melyik a halálgyár, illetve melyik az, ahol jó minőségben és kiválóan dolgoznak az orvosaink. Így hát azt kell hogy mindenképp lássuk, hogy a közvélemény joggal várja el, hogy mindazok az adatok, amelyek a biztonságos betegellátásra vonatkoznak, azok a nyilvánosság előtt legyenek. Ha egy egyszerű hasonlatot mondhatnánk, és ilyen talán az egészségügy, és ha az egészségügyet egy étteremként látjuk, ebben az étteremben úgy járhatnánk, hogy nem tudunk róla semmilyen kritikát, nem is olvasható róla, hogy milyen eredménnyel dolgoznak ebben az étteremben, de még a hatóságok sem ellenőrzik azt. Hát ki menne be ilyen helyre?! Jelenleg ilyenek a magyar kórházak.
De mindezekre tekintettel én kérem tisztelt államtitkár urat, hogy - a betegekre való tekintettel - most mellébeszélés nélkül pár kérdésre válaszoljon. Miért nem tartja be az állam a saját maga által előírt biztonságos betegellátást megalapozó minimumfeltételeket? Miért érzi Orbán Viktor úgy, hogy nyűg az egészségügy? És legfőképp miért sajnálja rá a költségvetési kiadásokat, amikor, higgye el, az egészségünk és nem Andy Vajna a legjobb befektetés a jövőbe. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem