DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Házbizottság előtt tárgyalta meg először az ez évi munkarendet a Ház, és amikor az elnök úr előterjesztette ezt a munkarendet, láttuk, hogy a tavalyi, megítélésünk szerint tökéletesen beolajozott, jól menő munkarendről van szó.
Ezzel szemben a Jobbik ottani képviselője arról biztosította a Házat, hogy ők nem fogják megszavazni, mindenki tudja az ő fenntartásukat ezzel a munkarenddel szemben. Én ma azzal jöttem ide, hogy hátha valaki a Jobbik részéről elmondja, hogy milyen fenntartásai vannak. Erre fölállt Novák Előd, és előadta, hogy nem közvetíti a televízió az Országgyűlés üléseit (Novák Előd: Összefügg!), csupán azt felejtette el megmagyarázni, hogy ennek mi köze a munkarendhez. (Novák Előd: Összefügg!) Ugyanezt mondta Szél Bernadett is.
Arról szeretném a képviselő asszonyt megnyugtatni, hogy a házszabályban és az országgyűlési törvényben leírt valamennyi kisebbségi jog biztosítva van, megítélésem szerint van, ami túl is van biztosítva (Novák Előd közbeszól.), az pedig nem jelent gondot, hogy a heti óránkénti interpelláció egy napon van a két hét alatt lefolytatva.
Én azt hiszem, hogy a tavalyi munkarend tavaly is tökéletesen bevált, most szinte ugyanezt terjeszti elő az elnök úr, úgyhogy én a frakcióm nevében azt mondhatom, hogy mi megszavazzuk, és kérjük az ellenzék támogatását is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem