SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismert, 2016. március 10-én ismét egy több tízezres tömeg gyűlt össze Marosvásárhelyen, és követelt területi autonómiát Székelyföldnek. A helyi magyarság önrendelkezése melletti határozott kiállás, valamint az ezt követő békés felvonulás Vásárhely főterére békében, rendbontás nélkül, mindenki számára példamutató módon zajlott le. A román hatalom ennek ellenére 84 személyt bírságolt meg, összesen 70 080 lej értékben, a csendőrség közleménye szerint 50 embert azért, mert - idézem - „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek, szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.
A sajtó és a szemtanúk beszámolói alapján teljesen nyilvánvaló, hogy semmilyen rendbontás vagy csendháborítás nem történt a rendezvényen, a szervezők pedig a bejelentési kötelezettségüknek eleget tettek, így a bírságolásuk teljesen nyilvánvalóan egy jogtalan provokáció, amely ismét jól beleillik abba a sorba, hogy Románia az elmúlt hónapok folyamán különböző ügyek mentén próbálja megfélemlíteni az erdélyi magyarságot. Megbüntették többek között egyébként a Jobbik több erdélyi tagját, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezetének tagjait. Ami külön figyelemre méltó, hogy büntetést kapott Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője, aki egyébként az események idején 200 kilométerrel arrébb a versenyvizsgájára készült.
A Jobbik mindig fontosnak tartotta az autonómiaküzdelmek melletti kiállást, örömmel látjuk, hogy mostanában ez a kormány számára is most már fontos, de ebben a konkrét ügyben eddig fájóan hiányzott a kormányzat megszólalása. Én a Jobbik nevében azt szeretném kérni öntől, államtitkár úr, hogy egyértelműen és határozottan álljanak ki a jogtalanul és provokatívan megbírságoltak mellett. Segítsék Kincses Elődöt, aki a megbírságoltakat képviseli, egyébként őt magát is megbírságolták, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vállalja fel ezen székely magyaroknak a védelmét, és a kormány pedig tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Románia befejezze a magyarellenes tevékenységét.
Várom államtitkár úr véleményét a felvetettek kapcsán. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem