SZABÓ ZSOLT

Teljes szövegű keresés

SZABÓ ZSOLT
SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen a hozzászólásokat. A jogszabálytól kicsit eltérő gondolkodásmóddal, és ha megengedik tisztelt képviselőtársaim, akkor próbálom összefoglalni a dolgot.
Van az „Otthon melege” program. 80 ezer családnak tudtunk segíteni, és csak jelzem, hogy nem döntöttük azt el, hogy ki jogosult, ki nem, ki szorul rá, ki nem, hanem aki pályázatot adott be, mindenkinek adtunk pénzt. Az, hogy az egyik képviselőtársunk a nyolcvanegynéhány éves anyósa helyett adott be egy pályázatot, hát, nem tudom, épp belegondoltam, ha nekem a nyolcvanegynéhány éves rokonom megkérne, hogy adjak be egy pályázatot, mert neki nincs hozzáférése és nem tudja megoldani, vagy a feleségemet megkérné, lehet, hogy én is megtenném. Ez tisztán tisztelet kérdése. Egyébként képviselőtársunk visszafizette ezt a pénzt. Nyilván lehet azt mondani, hogy miért nem megy a rokonhoz, hogy attól kérjen pénzt. De mindannyian ismerjük azokat az idős embereket, akikben van olyan tartás, hogy inkább még ő akar a gyerekének meg az unokájának adni, és úgy gondolom, hogy ez valahogy a társadalomban ilyen szempontból egy pozitív gondolkodás.
Lakásszigetelés, NFM-honlap, most vannak fönn a családi házak, teli megújulóval is, lehet pályázni bárhol bármilyen formában. Nemrégen ért véget a társasházi lakások ilyen szigetelési programja, és megyünk tovább ezen az úton, ezek mind kvótapénzek.
Finn példa. Ha szabad, akkor én Józsa képviselő úr gondolatmenetével értek egyet, hogy nehogy azt gondoljuk, hogy a vezető gazdasági hatalmaknak annyira tetszik az, hogy a klímapolitikában nagyot lépjenek előre. Nem biztos, hogy annyira pozitív. Most ön a finn példát mondja, nem tudom, tudja-e, hogy a kormány egy olyan döntés előtt áll Finnországban, hogy lehet, hogy a fizetéseket csökkenteni kell. A gazdasági teljesítmény visszaesett, körbe kell nézni. Én az Európai Unió azon gondolatmenetével értek egyet, amikor azt mondja: minden országnak a saját energiaportfólióját kell összeállítani. Itt miért nem Izlandot hozzuk föl példának? Izlandon kimegy a gazda, egy kétméteres csövet letesz a talajba, és jön belőle a geotermális energia. Ezek így mennek. Ők ezeket preferálják, a megújulót erre építik. Magyarországnak az Európai Unió 13 százalék megújuló energiát határozott meg a 2020-as célkitűzésben. Magyarország 14,65 százalékot vállalt; valamennyi pályázatban, ami most a KEHOP 5. prioritásában megjelenik, benne van a megújuló energia. Valamennyi kvótából származó pénzünkben benne van a megújuló energia, és ezt támogatni szeretnénk a jövőt illetően is mindenképpen.
Kvótakérdés, tőzsdei kérdés - én később jöttem, nem tudom ezt a 2010-es témát, de egy dolgot hadd mondjak: ha nekem valaki megmondja, hogy az árfolyam egy hónap múlva hol fog tartani, deviza-, valutaárfolyamról beszélünk, akkor az előtt megemelem a kalapomat. Huszon-egynéhány vagy húsz éve figyelem az árfolyammozgásokat, nem tudott senki még olyan matematikai tendenciát leírni, amivel tutira ezt meg lehet mondani. Minden olyan dolog, ami gazdasághoz, tőzsdéhez, piachoz és ezáltal gazdasági érdekekhez köthető, azok nem nyomon követhetők ilyen szempontból, és nyilván ugyanez vonatkozik magára a kvótára is. Lehet próbálni minél nagyobb eredményt elérni, bízunk benne, hogy ez sikerül a jövőt illetően is, és a gazdaság, a magyar gazdaság, megújuló gazdaság előnyére tudjuk ezeket a pénzbevételeket fordítani.
Nagyon szépen köszönöm képviselőtársaimnak a támogató hozzászólásokat, ebből is látszik, hogy a cél, ami ebben a törvényben meg van fogalmazva, az mennyire pozitív és mindannyiunk számára nagyon fontos cél. Kérem, hogy a zárószavazáson is ugyanígy támogassák az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem