TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a kormány által tett bejelentés és az azt követő törvény egyértelműen igazolja, hogy győztek az emberek Magyarországon. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps az MSZP soraiban.) Győzött a társadalmi akarat, győzött a részvételi demokrácia, és győzött a Magyar Szocialista Párt. (Derültség a kormánypártok soraiban.)
Másfél év kitartó küzdelem kellett ehhez, és egy ember küzdelme, Nyakó Istváné, aki - szemben az összes adminisztratív teherrel (Közbeszólások a kormánypártok soraiból, többek között dr. Rétvári Bence: Nyakót az MSZP élére!) és fizikai erőszakkal - igyekezett megakadályozni azt, amihez a magyar társadalomnak joga és felelőssége van: hogy véleményt mondjanak az önök politikájáról. (Sic!)
(13.20)
Önök viszont megijedtek, kapituláltak, és ez a kapitulálás nem más, mint feladták saját elvi álláspontjukat. Miért másért? Csak a hatalom megtartásáért. (Bangóné Borbély Ildikó: Gyávák!) Hiszen önök másfél éve pontosan tudják, hogy direkt módon avatkoztak be magyar családok hétköznapjaiba. Nem tettek semmit! Önök pontosan tudták az elmúlt másfél év minden egyes társadalmi felméréséből, hogy a társadalom döntő többsége nem fogadja el azt, amit önök kínálnak nekik, mégsem tettek semmit. Mi volt hát az az ok, ami miatt mégis kapkodva megváltoztatták a véleményüket péntekről hétfőre? Lázár miniszter úr pénteken még a beleállást, a kampányt javasolja, miniszterelnök úr még gondolkodni szeretne, majd miniszter úr egy órával ezelőtt benyújtja a javaslatot. Nem más ez a törvény, mint maga az önbeismerő vallomás. Másfél éve pontosan tudták, hogy változtatniuk kellene, de nem tettek semmit. Ezért állító mondatban: a társadalom akarata térdre kényszerítette önöket ebben az ügyben.
De nem állhatunk itt meg, mert valódi népszavazásról van szó, tisztelt képviselőtársaim. Önök félnek attól, hogy megvédjék az álláspontjukat a magyar emberek előtt. Ki kell kényszerítsük, hogy önök a magyar emberek hétköznapi gondjaival foglalkozzanak. Ne a saját hatalmuk bebetonozására tegyenek kísérletet törvényi szabályozásokkal, hanem foglalkozzanak az egészségüggyel, foglalkozzanak az oktatás kilátástalan helyzetével. Ezekkel foglalkozzanak! Ha kiváltságosoknak oda merik adni a magyar állam földjeit, ha maguknak fizetést emelnek, akkor mikor fognak foglalkozni a mélyszegénységben élő emberek fizetésével? Arra már nem fussa? Ezért kell valódi népszavazást tartani Magyarországon. Addig kell ütni a vasat, mondja a nép, amíg meleg.
Most helyzet van, tisztelt képviselőtársaim. Az a helyzet, hogy ez a vallomásuk, amely törvényi erővel bír most itt, és kivételes, sürgős eljárásban szeretnék megvitatni, egy dolgot nem fed el: a vizsgálatot és a felelősöket. Lehet ebben a teremben vitatkozni, tisztelt miniszter úr. Arra adjon választ, hogy kik voltak február 23-án az NVI előtt! Ki adott nekik felhatalmazást, hogy odamenjenek? Ki kérte Erdősinét, hogy másoljon le 30 darab beadványt, és álljanak sorba azok a kopaszok azért, hogy megakadályozzanak egy embert saját jogának a gyakorlásában? Ezekre sem az ügyészség, sem a rendőrség, sem az NVI, sem az NVB a mai napig nem adott választ. Ez a teher és ez a stigma önökön van. Ma önökről gondolják, hogy meg akarják akadályozni a választókat abban, hogy gyakorolják a jogaikat. Szeretném megkérdezni, miniszter úr, mikor fog vizsgálatot indítani a kormány ebben az ügyben. Mit kíván tenni azért, hogy a felelősöket nevükön nevezzék? Ez az igazi kérdés.
Egy dologban egyetérthetünk a mai nap kapcsán: ha van társadalmi akarat, önök leválthatók, és le is fogja váltani önöket a nép. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem