DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ebben a kormányzat eltökélt, és nyilván ezt a továbbiakban is vinni, vinni fogja, az összegek megduplázását és a célzottabb rendszert is. Mindennek az alapját az teremtette meg, hogy a magyar reformok működése eredményeképpen a gazdaságnak már olyan teljesítménye van, amiből ezeket a többletforrásokat az ország erre tudta csoportosítani, de elsők között voltak azok a döntések 2010 után, amelyek megemelték a gyermekétkeztetés forrásait.
Nyilván más kormányoknak is meglett volna adott esetben a lehetősége, hogy ezt megtegye, hiszen ők is megemelhették volna ezt a 29 milliárdot legalább 50 milliárdra, ha nem is 60-ra vagy 71-re, mint ezt a Fidesz-KDNP tette, de nem tették egyrészről, mert lehet, hogy a szándékuk sem volt elég erős, másrészről viszont a gazdaság biztosan nem volt elég erős ahhoz, hogy kitermelje ezeket az összegeket. Ezért fontos, hogy a jó gazdaságpolitika megteremtette az alapját a jó szociálpolitikának, és ennek a magyar gyermekek a legnagyobb haszonélvezői. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
(Gúr Nándort a jegyzői székben
Hegedűs Lorántné váltja fel.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem